Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Mi a megváltás?

Szó-lélek-közelítés XXV.

„Kuporogva csak várom a csodát,
hogy jöjjön el már az, ki megbocsát,
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben.”
(József Attila)

A „megváltás” köznapi szókincsünknek is része, „felszabadít, felment, megszabadít, szabaddá tesz” (In: Kiss Magyar szókincstárGábor főszerk.: Magyar szókincstár, Tinta Könyvkiadó, 1998) valamiből, valamitől – segítség által. Az élet nagy kérdéseit tekintve azonban magasabb síkon is fontos számunkra: „üdvösséget szerez, üdvözít, jóvátesz” (uo.). Miért van szükségünk a megváltásra ma? Mitől akarunk szabadulni a megváltással? Mindentől. Saját magunktól. Belezavarodtunk a kavargó, rohanó világba. Kezdjük nagyon nem érteni önmagunkat. Olyan zavartan állunk önnön magunk előtt, mint a születés, a halál vagy az emberi lét bármilyen igazán fontos pillanata, lényege előtt. Milyen Messiásra várunk? Vagy valami azt mondja belül, hogy mindegy, hogy milyen a Messiás, csak szabadítson meg végre minket a sorsunktól, saját magunktól? A zavarodottság, a megváltás hiányától való szenvedés torkollott talán az elmúlt évtizedek „mindent azonnal”, az „egyetlen cél a fogyasztás” őrületébe is.

Csakhogy a megváltás nem megvásárolható, az a kegyelem ajándéka.

Mindenkinek szüksége van a megváltásra. Természetes állapotunkra a bűnösség jellemző „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róma 3:23). A hívők számára megadatik a lehetőség, Jézus kínálja. Ehhez azonban teljes önátadás szükséges. Az út csodásan tiszta: „keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és térjen az Úrhoz” (Ézsaiás 55:7). Ha ezt teszitek, „örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek, a hegyek és halmok ujjongva énekelnek előttetek, és a mező minden fái tapsolnak örömükben” (Ézsaiás 55:12). Tudhatjuk, hol van a kincs, ám még nem ismerjük végtelen értékét, sugallja Ézsaiás próféta a „Megváltás szimfóniájának” nevezett ószövetségi könyvében, és bizonyságot tesz róla, hogy Krisztus teljes megváltást hoz mindenkinek, „akik az Úrhoz adják magukat, hogy néki szolgáljanak, és hogy szeressék az Úr nevét”.

A keresztény vallás szerint az emberiség elérte a bűnhődést és a bűnbocsánatot Jézus Krisztus keresztre feszítése és feltámadása révén, hiszen ezzel föloldozta a hívőket az eredeti bűn alól. Ezáltal a sötétségből kimenekedve az Isten hajnali fényére juthatnak. A megváltás elve a kereszténység egyik kulcstanítása, ezért az idők során számos vita és eltérő értelmezés született.

Tovább olvasom

A Jókai-kód

Balázsi József Attila – Kiss Gábor: Jókai-enciklopédia. Szavak, kifejezések magyarázata és személyek, földrajzi helyek, történelmi események bemutatása
TINTA Könyvkiadó, Budapest, 2020
880 oldal, 9990 Ft

Jókai, a kötelező. Jókai, az elavult. Jókai, az érthetetlen. Nehéz eldönteni, hogy a „nagy magyar mesemondó" regényeinek ismeretlen szavai vagy terjedelme riasztja-e jobban az ifjú olvasóközönséget. Az első nehézség orvoslására született a Jókai-enciklopédia. CSERESNYÉSI LÁSZLÓ RECENZIÓJA.

Az olvasók közül sokan talán szemérmetlen hazugságnak hiszik, ha valaki azt állítja, hogy igenis létezik olyan nyelvészeti mű, ami érdekes és néhol majdnem annyira olvasmányos tud lenni, mint egy kínai erotikus regény. Úgy tűnik, hogy most két kiváló nyelvtudósnak és filológusnak de facto sikerült Jókai „nehéz szavaiból” olyan szórakoztató kultúrantropológiai lexikont szerkeszteni, hogy egyszerűen képtelenség nem írni recenziót erről a könyvről. A dolog jelentősége magától értetődő: Viktória királynő kedves írója (Maurus Jókai) részben az idő múlása következtében veszélyeztetett magyar klasszikus lett, mivel a mai, legtöbbször gimnazista olvasóktól meglehetősen nagy erőfeszítést követel Jókai szövegeinek olvasása. Ha pedig az olvasóknak valósággal harcolniuk kell a klasszikus szöveggel, az bizony a műélvezet rovására mehet.

jokai-mor-pertre.jpgJókai - az érthetetlen?

Tovább olvasom

Kemény Gábor (1948. május 10. – 2021. március 7.)

Szomorú hírt kaptam, 2021. március 7-én elhunyt Kemény Gábor. Egy barátot, egy kiváló társalkodót, egy nyelvész kollégát és a TINTA Könyvkiadó többszörös szerzőjét vesztettem el. A TINTA Könyvkiadónál öt kötete jelent meg, és számtalan könyv szerkesztője, lektora volt. Voltak még cikk- és könyvtervei, de ezeket már csak a nagy égi könyv lapjaira írhatja.

Kemény Gábort 70. születésnapján, 2018. május 22-én Gerstner Károly köszöntötte a Magyar Nyelvtudományi Társaságban. A köszöntő a Magyar Nyelv folyóirat 2018. évi 2. számában jelent meg. Ennek ismételt közreadásával búcsúzom, druszám. (Kiss Gábor, TINTA Könyvkiadó)

Nagy örömünkre újabb tagtársunk ért el olyan életkort, amelyet évtizedes szokásainak megfelelően a Magyar Nyelvtudományi Társaság először ünnepel meg nyilvánosan. Ez a tisztesség most Kemény Gábort érte, aki tizenkét nappal ezelőtt, május 10-én töltötte be hetvenedik életévét: 1948. május 10-én született, Budapesten.kemeny-gabor.png

Életpályájának irányát, vagyis azt, hogy bölcsész lett, nyilvánvaló módon befolyásolta az, hogy édesapja Kemény G. Gábor, a neves történész, irodalomtörténész és bibliográfus volt. És az is, hogy édesanyja – ahogy maga Kemény Gábor egy helyütt megfogalmazta – „természettudományok és művészetek iránt érdeklődő, nagy olvasottságú »főállású anya« volt”. Humán érdeklődése még meg is erősödhetett attól, hogy a jó hírű József Attila Gimnáziumban (ahol 1966-ban érettségizett) latint is tanult. Egyetemi továbbtanulásában döntő szerepe volt annak, hogy az OKTV-n magyar irodalomból elért 10. helyezése lényegében egyenlő volt a felvétellel. Az akkoriban kötelező második szaknak előbb az oroszt, majd a történelmet választotta, de más-más okokból végül is magyar nyelv és irodalom szakon végzett. Ennek a nem példa nélküli, ám mégis kivételes helyzetnek az volt a nagyszerűsége, hogy a minden magyar szakos számára kötelező tárgyak mellett speciális tanulmányokat is kellett folytatni: Kemény Gábor a 20. századi magyar irodalmat választotta. Mondhatni, innen már egyenes út vezetett Krúdy Gyula életművéhez, hiszen egyetemi szakdolgozatát Krúdy szimbolikus alakmásairól írta. Ezt követte számos könyv és tanulmány, melyekben az író regényeinek és novelláinak sok szempontú, de lényegét tekintve stilisztikai alapvetésű feltárását kapjuk.

Tovább olvasom

Mi az irigység?

Szó-lélek-közelítés XXIV.

„Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irigy nélkül még ki látott?” (Arany János)

Az irigység (latinul invidia) talán a legalantasabb mindegyik vícium, főbűn közül. Ahogy Pázmány Péter fogalmaz, a hét főbűn közül az egyetlen, mely soha senkinek nem okozott örömöt. Viszont éppen a más örömén érzett fájdalmunk rögtön megjelenik, ha összehasonlítjuk magunkat a másikkal. A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességigAz irigy ember magának akarja, amit mások birtokolnak, legyen az jólétük, helyzetük, állásuk vagy hírnevük. Az első égbekiáltó bűn gyökere, hogy „Káin irigy lett a testvérére, Ábelre, és megölte” (in: T. Litovkina Anna – Farkas Edit: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig. Tinta Könyviadó, 2019). Az úgynevezett „pozitív irigykedőkben” mások eredményeinek hatására becsvágy ébredhet. A negatív irigység ezzel szemben veszélyes lehet, hiszen blokkolja érzéseinket és értelmünket, megmérgezi lelkünket. Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet: „ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van” (Jakab 3,16).

Napjaink – részben az amerikai álom által meghatározott – kultúrájában mind gyakrabban esünk a hét főbűn legfájdalmasabbikának csapdájába. Még Szent II. János Pál is így fohászkodott: „Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, az elégedetlenségtől.”

A bennünk lévő irigység, ha nem tanuljuk meg kezelni, idővel elhatalmasodik rajtunk. Kezdetben hirtelen és váratlanul jelenik meg, ezt a belső feszültséget két módon próbájuk csökkenteni. Az egyik az önigazolások gyártása. Ezzel vagy a másik fél sikereit próbáljuk leértékelni, vagy saját eredménytelenségünket igyekszünk megmagyarázni. A másik mód a vádaskodás énvédő mechanizmusa, amelynek során az irigyelt személyt minősítjük – többnyire annak háta mögött. „A dicséret aranyozott tokjában néha az irigység tőre rejtőzik” (Friedrich Nietzsche). Erről ad számot a szép, tragikus legenda: Réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén egy hegy magasodott, a tetején vár állott. Vele átellenben, a Bálványos-hegyén lévő várban lakott a testvére. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, irigy, egymást sem szerették. Egyszer a bálványosi vár ura kockázással nyert egy gyönyörű hintót. Másnap meglátogatta a testvérét, aki dicsérgette a hintót, és megfogadta, hogy ő különb hintót szerez, nem is hat, hanem tizenkét lóval. A várba parancsolta a környék szépeit. A legszebb közülük Anna volt. Őt választotta először a vár ura, majd még tizenegyet, és a hintója elé fogatta őket, ám a lányok meg se bírták mozdítani. Az úr az ostorával rávágott Annára, akinek jajszava fölhangzott a magas egekig. Majd másodszor is, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgések között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, így alakult ki a Szent Anna-tó.

https://gyergyoalfalu.ro/storage/blog/Latnivalok%20a%20kornyeken/19934953_1255395_76e2625b6ae12bb2e655e04b461789a3_wm.jpg

Tovább olvasom

Mátyáscsuka

A halak népies nevéről

A magyar népi madárnevek gyakran, a népi halnevek általában megfeleltethetők tudományos fajnevekkel. A magyarban a vadon élő állatok megnevezésére viszonylag ritka népi alfajnevek a specialisták (vadászok és halászok) szóhasználatára jellemzőek, s gyakran az illető állatfaj megjelenése különböző és külön jelentőséget nyerő hullámainak ideje alapján jönnek létre, ám kiegészítő jegyeket is kapnak. Az etnozoológia szempontjából az év tagolásában a viszonylag korai időpontok közül előbb Mátyás napja (február 24.), majd Szent György napja (április 24.) különösen jelentős. Például Bálint Sándornak a vadászati szakíró Lakatos Károlyt követő megfogalmazása szerint: „Kora tavasszal, Mátyás napja táján mutatkozni kezdtek a vízen a sneffek, vadkacsák, vadlibák” (Bálint 1971: 126). A külön népi alfajnévvel (fajtanévvel) rendelkező szalonka vadászatát, a csuka halászatát külön monográfiák tárgyalják. (Az előbbit: Lakatos 1904.)

Az egykori sneff kategória prototipikus képviselőjének, az erdei szalonkának (Scolopax rusticola) a vadászok által használt, a XVIII. századtól adatolható sneffen kívül külön népi elnevezése nem volt (Kiss 1984: 168). Számos, tudományos igénnyel nehezen azonosítható, megkülönböztető, részben talán csak rögtönzött -sneff utótagú elnevezés található Kékessy László vadászati műszótárában (1925: 105), Bálint Sándor szegedi közlésében (1971: 127; szám szerint 29), az Új Magyar Tájszótárban (4: 917; szám szerint 32). Kovács Antalnak a felső-szigetközi madárismeretet jellemző megállapításai általában a nép madárnévhasználatra jellemzőek lehetnek: a több alakváltozatban is létező, német jövevényszó snepp, sneff, snyeff, valamint a szolonka általánosan a gázlóféle madarak megnevezése, s a prototípusra utalóan az erdei szalonka nevei (Kovács 1987a: 75–76). Az erdei szalonka egyértelműen népi, elsősorban vadászok által számontartott fajtái (népi alfajai) a korábban érkező, kisebb szálláscsináló vagy kéklábú és a később érkező, nagyobb bagolyfejű vagy sárgalábú (Kékessy 1925: 105, Tolnai 1984: 154).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d2/Scolopax_rusticola_-_Doi_Inthanon.jpgSneff, azaz szalonka

Tovább olvasom

Hogyan működik a nyelvészeti kiadványok terén piacvezető kiadó?

Szótárszerkesztés a kiadóban

Alább a TINTA Könyvkiadó, a nyelvészeti  kiadványok piacvezetője kiadói műhelyének bemutatkozása található, ahogy azt Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője 2020. október 13-án megosztotta a Pozsonyi Egyetem hallgatóival.

 dia1.JPG

Ez az előadás diasorának első képe. A többi megtekintéséhez kattints az alábbi galériára.

Tovább olvasom

Mi a szép?

Szó-lélek-közelítés XXIII.

Maga a szépség egyféle, a látható világ sokféle szépsége annak következménye, hogy az egyetlen ősi szépségből milyen mértékben részesedett az adott dolog.” (Platón)

Mintegy 20 évszázad választja el a 'szép' következő két definícióját: „Az emberfeletti lét intenzitását és önnön létünk semmiségét éljük át a szépség vakító fényében. Hasonlóképpen azt is mondhatnánk, hogy valami végső és örök harmónia lobban fel a szépségben, harmónia, amely hirtelen rádöbbent saját világunk nyomorúságára és létünk fájó mulandóságára.” (Hankiss Elemér) „Ékességetek pedig ne a külsőséges [dolgokból] álljon, hanem legyen az a szív rejtett embere a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékében; ennek a szellemnek nagy értéke van az Isten szemében” (1Péter 3,3–4). Már e két közelítés is jelzi, a szép életünk minden területén megnyilvánul: tárgykultúrában, testi, szellemi, természeti lehetőségekben, művészeti területen pedig mint esztétikai minőség.

A szép fogalom értelmezése mindig vonzotta a bölcselkedőket, és történelmi koronként, iskolánként, szerzőnként egyaránt eltéréseket mutat. Az ókori görögöknél a szépség fogalma „nemcsak szép dolgokra, alakokra, színekre és hangokra terjedt ki, de szép gondolatokra és szokásokra is”, és összefonódott a valamire való alkalmassággal.

https://testline.hu/upload/25014/20180430_163855_FOLDVARI_LASZLONE_60707.JPGMüron: Diszkobolosz

Tovább olvasom

A denevér, a fiadzás és a találós kérdések

Melyik madár fiadzik?

Az első magyar, még latin nyelvű műből átvett, először 1702-ben megjelent állattan szerzője Miskolczi Gáspár (1627–1699) református lelkész volt. Ő a madarak között, a baglyok és a griff társaságában tárgyalta a denevért avagy pupenevért (1983: 292–5). Szerinte helyesebb a madarak közé sorolni, mert repül és kétlábú, s nem egér, pedig egér formájú és négylábú, emlője van és szoptat, fogai is vannak, szőrös és nem tollas, s nem tojik, hanem fiadzik. Miskolczi a fösvény uzsorások és az ördög „ábrázoló képének”, a nappali fecske éjjeli megfelelőjének tartotta a denevért. A világosságot kerülő éjjeli életmódját pedig a föld alatt tevékenykedő vakondéra hasonlította. Miskolcziról népszerűen megemlékezett még például Ráth-Végh István is (1964: 535–7).

Miskolczi egy tréfás találós kérdést is közölt a denevérről. „Egy jó szemű, de hibáson látó; férjfi, nem férjfi; meghajította, de nem hajította meg; kővel, nem kővel; a madarat, nem madarat; a fán, nem fán.” Megoldása: „egy félre néző kancsal ember, nem férjfi, hanem csak herélt legény, meghajította s nem is egy darab kőporral a Denevért a bodzafán” (1983: 292). Lényegében ugyanez egy 1881-es közlésből is ismert: „Az az ember, aki nem ember, bement abba a kertbe, ami nem kert, úgy megütötte azt a madarat, ami nem madár, egy kővel, ami nem kő, hogy mindjárt leesett a fáról az a fa, ami nem fa” (Vargha 2010a: 40, 264. §, betűhíven Vargha 2010b: 51, 901. §). A megoldás itt: pap, temető, bőregér, kőkereszt darabja, keresztfa (Vargha 2010a: 143).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/77/Big-eared-townsend-fledermaus.jpg

Tovább olvasom

Japán szólások és közmondások

A kidőlt víz nem tér vissza az edénybe

Cseresnyési László

Cseresnyési László írása a TINTA Anya-nyelv-csavar blog számára. (A szerző a Könyv a japán nyelvről” című munkájában részletesen foglalkozik a japán kultúrával és a japán nyelvi hagyományokkal.)

Kotowazák: szólások és közmondások

A japán közmondások és szólások japán neve kotowaza, ami a koto ’szó’ és a waza ’fogás, technika’ szavakból alkotott összetétel. Magyar nyelvészek összefoglaló megnevezésként főként a proverbium szót szokták használni. Sok szólásnak van közmondásszerű változata, akárcsak a magyarban, vö. pl. közel van a tűzhöz (szólás), de Aki közel van a tűzhöz, az jobban melegszik (közmondás). Azonban természetesen a szólások nagy részének nem létezik közmondásszerű változata. Ilyen szólás például a manaita no koi 爼板の鯉 ’ponty a vágódeszkán’, azaz ’valakinek kiszolgáltatott ember’.

kep1_masolata.jpg

Hagyományos (kínai és japán) kotowazák

A ma közismertnek nevezhető kotowazák jelentős része vagy klasszikus kínai, vagy hagyományos japán eredetű. Az utóbbi példája Zhuangzi (Csuang-ce) egyik igen híres történetéből származik: a japán i no naka no kawazu 井の中の蛙 ’a kút békája’ szólás. Ezt az olyan emberre mondják, aki szűklátókörű és önelégült. Ennek a szólásnak a közmondásszerű változata az I no naka no kawazu taikai o shirazu ’A kút békája nem is tudja, milyen hatalmas az óceán’.

Tovább olvasom

A jelenben élni

Szó-lélek-közelítés XXII.

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel,
mozdítja meg itt és most a világot.”
                            Pilinszky János

A jelenben élni nehéz. A múlt és a jövő szüntelenül zaklat bennünket. A múlt a bűntudattal, a jövő az aggodalmakkal. Annyi minden történt az életünkben, amivel kapcsolatban nehéz a szívünk, megbánást, haragot, zavart, de legalábbis vegyes érzelmeket érzünk. Tehát az idő foglyai vagyunk, a Tinta Könyvkiadó Magyar ellentétszótára (Temesi Viola, 2012, 2018) is ezt tünteti föl a címszónál: „régi, korábbi, jövő, majdani”. Gyakran a bűntudat is szól hozzánk: mást kellett volna tenned, mint amit tettél, mást kellett volna mondanod, mint amit mondtál. Mindez akadályoz abban, hogy teljes mértékben jelen legyünk az adott pillanatban.

Az aggodalmaink is behálózzák életünket a „Mi lesz, ha…” kezdetű kérdésekkel. Ezek az őrlődések annyira betölthetik a gondolatainkat, hogy vakká válunk a nyíló virágokra és az utcán mosolygó gyermekekre, vagy süketté a barátunk hálás hangjára.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1906/20190603igy-neznek-ki-ma-a6.jpg?w=1137&h=758&t=4P. Weir 1989-es filmje, a Holt költők társasága is e tárgy köré szerveződött

A „kellett volna” és a „mi lesz, ha” egyaránt visszahúznak a megváltoztathatatlan múltba, és előrerángatnak a kiszámíthatatlan jövőbe. A valódi élet azonban az ittben és a mostban zajlik. Az éber figyelem, vagy más néven mindfulness lényege, hogy az itt és most, a saját jelenünkben zajló ingerekre összpontosítjuk a figyelmünket, beengedve a tudatunkba mindent, amit az észlelőrendszerünk éppen fölfog a világból, és átélve minden belső rezzenést. Beengedjük és átéljük, majd a következő pillanatban el is engedjük ezeket az észleleteket és érzéseket, hiszen a következő pillanat radikálisan új tapasztalást hoz. Sommer szerint viszont, bár nagyon szép gondolat a horatiusi carpe diem, hogy minden egyes napot ragadjunk meg, és élvezzük a jelent, de legtöbbször ez lehetetlen, belső életünk és tapasztalataink ennél sokkal gazdagabbak. Az embereket sokszor a félelmeik vezérlik, folyamatosan a múlton rágódnak, vagy éppen a jövőtől rettegnek. Az állapot cseppet sem kellemes, sőt kifejezetten fárasztó, hiszen az ilyen ember boldogtalan, feszült, és folyamatos önbizalomhiánytól szenved, ami a munkájára és a magánéletére egyaránt befolyással lehet. „Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” (Buddha)

A keresztény vallás istene is a jelen pillanat Istene. „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!” (Ézsaiás 43,14–21). Amikor Jézus Istenről beszélt, mindig úgy utalt rá, mint aki ott és akkor van, ahol és amikor mi vagyunk. Isten az, Aki Van, s Aki értem van a jelen pillanatban: „Vagyok, Aki Vagyok” (2Mózes 3,11–18). Helen Mallicoat: „Az én nevem az, hogy vagyok. Tudod, amikor a múltban élsz, annak minden hibájával és bánatával, az bizony nehéz dolog. Ott ugyanis nem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy voltam. Amikor a jövőben élsz, annak minden gondjával és félelmével, bizony, az is nehéz. Ott sem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy leszek. Ha viszont a jelen pillanataiban élsz, könnyű a dolgod. Ott veled vagyok, mert az én nevem: vagyok.” Ezért jött el Jézus, hogy eltörölje a múlt terheit és a jövő aggodalmait. „Aki az eke szarvára teszi kezét és mégis hátrafelé tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Lukács 9,61–62).

Az ezoterikus irodalom számos e témájú munkái közül Eckhart Tolle A most hatalma és Jeff Foster Beleszeretni a jelen pillanatba című könyvét emeljük ki, segíthetnek jobban megmártózni abban, ami körülvesz, avagy bennünk zajlik. „Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!” – Eckhart Tolle.

Meghalni mindannak
Amit tudni vélsz
Elengedni azt az elképzelést
Hogy milyennek »kellene« lennie az életnek
Belemerülni a jelen pillanat
Mérhetetlen misztériumába
Félreismert barátként
Átölelni a változást és a veszteséget
Beleszeretni
A jelen pillanatba
”. Jeff Foster

Milan Kundera szerint bármi jön, és legyenek bármilyenek a fejlemények, mind teljes értékű részletek. Hasonlóan ahhoz, ahogy a kaleidoszkópba pillantva széthulló, majd újra összeálló formákat látunk, amíg a játék tart. Vigyázzunk tehát, ne úgy teljék az életünk, hogy valójában nem is veszünk részt benne, csupán sodródunk az elme illúziói között, de cselekedni nem tudunk. Tolsztoj szerint „Csak egy idő a fontos, a most! Ez a legfontosabb, hiszen csak ezt tudjuk befolyásolni.”

ora.png

Valójában sem a múltban, sem a jövőben nem lehet cselekedni. Tenni és teremteni csak a jelen létpillanatában lehetséges. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem foglalkozunk a cselekedeteink lehetséges következményeivel. Sőt! Ha tudatosan a jelenben élünk, sokkal körültekintőbben és megfontoltabban leszünk képesek pozitív irányba fordulni, összhangba kerülni a valósággal. A tettnek hatékonynak kell lennie: egy aktív lépésnek, amely a kívánt irányba viszi tovább életünket. Egy ilyen fontos lépés megtétele teljes szellemi jelenlétet feltételez. Figyelnünk kell rá, hogy mi történik, hogyan reagálunk, és hogyan szeretnénk viselkedni egy adott szituációban. „Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd.” (Meg Cabot)

A jelenhez kapcsolódás spontán is bekövetkezik, kellemes és inspiráló helyzetekben. A megfigyelő én nem ítélkezik, nem küzd a valósággal. Egyszerűen csak olyannak látja a dolgokat, amilyenek. Sajnos azonban előbb vagy utóbb a gondolkodó én újra erőre kap, és történeteivel vagy kritikájával kiragad a pillanat élményéből. Gondolkodó énünk azt sugallja, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyennek lenniük kellene, hogy mi magunk sem vagyunk olyanok, mint lehetnénk, hogy a valóság a hamis, csak a gondolataink igazak. Ha nyíltan és érdeklődően közelítünk valamilyen kellemetlen tapasztalathoz, gyakran kiderül, hogy a dolog nem is olyan rémisztő, mint hittük, esetleg nem „valóságos, helytálló, érvényes, nem őszinte, átélt” (In: Kiss Gábor – Bárdosi Vilmos: Szinonimák SzinonimákTinta Könyvkiadó 2008, 2016). Hasonlóképpen a hétköznapi és megszokott élmény izgalmas, új fényben tűnhet föl, ha teljes tudatossággal kapcsolódunk hozzá. Bárhová is megyünk, az élet ott van velünk. Nem kell kilépni a világból ahhoz, hogy a jelenben éljünk, nem kell semmit föladnunk vagy elveszítenünk, mert ami gúzsba köt, az sosem volt a miénk, csak magunkra vettük.

Fejezzük be a boldogság állandó keresését, mert esetleg elkerüljük azt a pillanatot, melyben átélhetnénk. Gondolhatjuk azt, hogy máshol szebb és jobb, de az másutt van, mi viszont most itt vagyunk. Vörösmarty Mihály figyelmeztetése ma is érvényes:

„Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd?...
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán.” (A merengőhöz)

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:

  1. Mi a felelősség?
  2. Mi a bizalom?
  3. Mi a mérték?
  4. Mi a tisztaság?
  5. Mi a hála?
  6. Mi a barátság?
  7. Mi a zene?
  8. Mi a remény?
  9. Mi a türelem?
  10. Mi a félelem?
  11. Mi a fösvénység?
  12. Mi a kétely?
  13. Világosság
  14. Áldás
  15. Becsület
  16. Erőfeszítés
  17. Szégyen
  18. Mi a kötelesség?
  19. Mi a bűn?
  20. A szív
  21. A végtelen
süti beállítások módosítása