„A szó nekem ópium” – ezt az Ady-idézetet választotta a TINTA Könyvkiadó 2018. május 29-én, 18 órakor kezdődő könyvbemutatójának mottójául. A könyvújdonságokat látva kijelenthetjük, hogy ismét sikerült bizonyítani a magyar nyelv sokszínűségét. De lássuk sorban, melyek is voltak ezek a könyvek!

Este hatkor a Józsa Judit Galériát Ambrus Károly varázslatos tárogatójátékának hangjai töltötték be, figyelmeztetve az összesereglett közönséget, hogy foglaljanak helyet, kezdetét veszi az esemény.

Kiss Gábor igazgató bevezető szavai után Bedő István mutatta be Rácz János Kutyaszótár című könyvét, amely – mint alcíméből kiderül – 410 kutyafajta nevének eredetét adja meg a fajták bemutatásával együtt. Bedő István kiemelte, hogy „szótárolvasó mániájával” ugyan a kisebbséghez tartozik, de a Kutyaszótár a szélesebb közönség számára is érdekes, hiszen többek között olyan izgalmas dolgokat tudhatunk meg belőle, mint hogy a vadászkutyák közül a rattler a patkányfogó, a retrieverek azok, akik visszahozzák a lelőtt vadat, a levrierek nyulászok, a kopók nevében pedig a kap/kop ige található meg, hiszen elkapják a vadat.

2018. május 29-én a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatót tartott a Józsa Judit Galériában. Alább Kiss Gábor igazgatónak a bemutatón elhangzott, Maticsák Sándor A mókusbőrtől az euróig című könyvét méltató előadásának írásos változata olvasható.

Mindnyájunk kezében volt már a régi magyar fizetőeszköz, a pengő. Biztos sokan találkoztunk már a régi bankóval, mikor nagymamánk fiókjában kutakodtunk vagy régi iratok között lapozgattunk. Gyerekként rádöbbenhettünk, hogy régen más pénzt használtak Magyarországon, mint amit ma használunk. Idősek elbeszéléséből hallottunk a mil- és a bilpengő fogalmáról a nagy infláció korából.

Tán tízéves lehettem, mikor 1965-ben egy balatoni nyaralás során először halottam, hogy más országokban más fizetőeszközök vannak. Az akkor népszerű „Halló fiúk, halló lányok” című tévéműsorban különböző országok valutáinak az értékét kellett a megbecsülniük a játékosoknak. Emlékszem, azt kérdezték, hogy 100 líráért mit lehetne venni Magyarországon. A helyes válasz: egy csomag 4 Ft 60 Filléres piros paprika volt.

A TINTA Könyvkiadó Magyarító szótára arra szolgál, hogy a szóhasználatunk magyaros legyen. Ez a szótár segít, hogy az idegen kifejezések helyett igazi magyar szavakat ültessünk a szókincsünkbe, beszédünkbe. A szótárral sokan újra visszatalálhatnak a jól csengő magyar szavakhoz, és el tudják kerülni az idegen vagy „magyartalan” lexikai elemeket.

Ha van magyarító szótár, vajon létezik-e a szótárpiacon „magyartalanító” szótár? Hiszen aki világlátott és művelt embernek akar látszani, a szó mai értelmében, az végül is milyen szavakat kell hogy használjon?! Hát homályos jelentésű idegen szavakat és kifejezéseket! Tehát a modern embertől a környezete szinte elvárja, hogy tudjon bánni a kacskaringós és minél bonyolultabbnak tűnő idegen szavakkal, kifejezésekkel. Itt jön képbe a TINTA Könyvkiadó Első magyar sznobszótára! A szótár címéből is adódik, hogy idegen szavak olyan gyűjteményét tartjuk a kezünkben, amely használatával az ember „sznob” lehet. Hiszen a szótárban könnyen megtalálja egy-egy szépen csengő magyar szónak idegen megfelelőjét, amely használatával azt a látszatot keltheti, hogy igen jártas az idegen kifejezésekben. Hiszen ha sznobok akarunk lenni, miért ne mondhatnánk az alábbi szép magyar szavak helyett a következő idegen szavakat?

adomány: donáció, donum, benefícium
ajándékoz: prezentál
aláírás: szignatúra, autogram, szignó, szubskripció
állít: konfirmál, statuál
apró: mini, mikroszkopikus, miniatűr
árnyalat: tónus, nüansz
átlagos: szimpla, normális
átváltható: konvertibilis, transzferábilis

A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 16. tagjaként jelent meg a Tinta Könyvkiadónál 2009-ben a Keresztnevek enciklopédiája c. könyv.

Az enciklopédia több részre van osztva. Az elején ismertetőt találunk arról, hogy mi is a név, valamint a magyar névadási szokásokról is olvashatunk. Betekintést nyerünk a magyar keresztnévkincsbe is. Ez egy kifejezetten érdekes téma, ugyanis az eredeti magyar neveken kívül számos más eredetű név is anyakönyveztethető, és képzett nevek is léteznek, ezek például rövidítéssel jöhetnek létre.

Az érdekességek után a törvényi szabályozásról írnak a szerzők, majd a névcikkek szerkezeti felépítése következik. A névcikkek nagyon érdekes részekből állnak, ugyanis minden keresztnév eredetébe is részletes betekintést nyerünk. Ezenkívül például a nevünk védőszentjét, gyakoriságát, idegen megfelelőjét, híres képviselőjét is kikereshetjük ebből az enciklopédiából. Ha még jobban bele szeretnénk ásni magunkat nevünk érdekességeibe, ez sem akadály, hiszen azt is megtudhatjuk, hogy nevük megjelenik-e földrajzi névként, illetve hogy kötődnek-e hozzá népszokások, szólások és csúfoló mondókák.

"Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a nyelvünk összes szava. Benne van a múltam, a jelenem és a jövendőm. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom." (Kosztolányi Dezső, Pesti Hírlap, 1929.)

Halápy Ferenc: Főszerkesztő úr, ennek az interjúnak az idejét az Albertfalvai Helytörténeti és Iskolamúzeumban a ,,Magyar nyomtatott szótárak története’’ című kiállítás megnyitóján egyeztettük. A kiállításon 14 tematikus tárlóban hozzávetőlegesen 350 régi és újabb szótár látható. Kosztolányi megható szavai szerint ezekben a szótárakban benne van nyelvünk minden szava. Hány szó van nyelvünkben?

Kiss Gábor: Megmondhatatlan, hogy nyelvünkben hány szó van. Csak arra a kérdésre tudunk válaszolni, hogy hány szavunkat szótározták. A 1960-as évek elején megjelent hétkötetes Magyar értelmező szótárban 58.000 vastagbetűs címszó található. Az 1978-ban megjelent kétkötetes Magyar értelmező kéziszótár 68.000 szó jelentését magyarázza. Ezek szinkrón – azaz csak egy adott korszak nyelvét leíró – köznyelvi szótárak, tehát nincsenek benne tájszavak, nem találhatók meg benne nyelvünk már kihalt szavai, és nincsenek felsorolva bennük szakszavak.

Asztalfia, tisztaszoba, patikaszer, bőrmadár, gyűrűváltás… Még ha nem is hallottuk ezeket a szavakat, jelentésük többé-kevésbé mégis kikövetkeztethető számunkra: az asztalfia az asztal fiókja, a tisztaszoba a parasztházak tiszta szobája, ahol a vendégeket fogadták, a patikaszer bizonyára valamilyen gyógyszer, a bőrmadár csakis a denevér lehet, a gyűrűváltás pedig eljegyzés vagy kézfogó néven ismert. Ugyanígy helyesen gondoljuk, ha az estve szót az este, az esztán szót az ezután, a viaszk szót pedig a viasz alakváltozatának (alaki tájszó) gondoljuk. Sok ilyen és ehhez hasonló tájszóról, egy-egy területi egységre jellemző szóról megállapíthatjuk, mit is jelent, még ha nem is használjuk ezeket a szavakat. Annál több azonban azon speciális, egy-egy nyelvjárási területre jellemző szavak száma, amelyek részben vagy teljesen ismeretlenek lehetnek számunkra. Részben azért, mert a tájszavaknak egy speciális csoportja ún. jelentésbeli tájszó, ahol maga a szó a köznyelvben is ismert, egy adott nyelvjárási területen azonban más, a köznyelvitől különböző jelentéssel bír. Erre jó példa a rostély, amely a tornác vagy a pitvar lécből készült ajtaját is jelentheti, vagy akár a tulipán, amely egyfajta szénavágó eszköz, legalábbis egy bizonyos nyelvjárási területen. Az adott nyelvjárást nem beszélők számára teljesen ismeretlen tájszavak az ún. valódi tájszavak, csak nyelvjárási környezetben ismert és használt szavak, mint a cáp (bakkecske) vagy az eszváta (szövőszék).

Eszváta, azaz szövőszék

A Kis magyar tájszótár a Tinta Könyvkiadó gondozásában több mint 5800 tájszót magyaráz a magyar nyelvterület 10 nyelvjárási területéről vegyesen. Címszóanyagát 21 regionális és általános magyar tájszótár, valamint 2 értelmező szótár, a Magyar értelmező kéziszótár, illetve A magyar nyelv értelmező szótára anyagából állították össze. Emellett a szótár szerkesztése is egyedi, hiszen nemcsak az egymáshoz közel álló alakváltozatok kerültek be egy címszóba (egymástól vesszővel elválasztva, pl. cserpál, cserpákol), de a forrásjelölések is láthatóak maradtak a címszavak jelentései mellett. Az olvasó a teljes magyar nyelvterületről számos különböző tájszóval ismerkedhet meg, ahol a magyar nyelvjárások szókincsanyagából a szótárba bekerült tájszavak egymás mellett, egybeszerkesztve szerepelnek. Emellett, szakítva a magyar szótári hagyománnyal, az etimológiailag összefüggő, de különböző szófajú, azonos alakú szavak külön-külön címszóként, egymás alá elhelyezve, római számmal jelölve kerültek be a listába, ezzel is könnyítve keresésüket, láthatóbbá téve eltérő szófaji minőségüket.

Csontevő, körmöscsuka, tótrák. Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy ezek a nevek nem egy folyóparti csárda különleges halételeit jelölik, hanem az ember legjobb barátjára, a kutyára utalnak. 

A kutya valószínűleg a legelső háziállat, amit eleink már a kőkorszakban háziasítottak. Ugyan a kutya név először 1511-ben bukkant fel a magyar írásbeliségben, az obi-ugor eredetű eb szóból mégis arra következtethetünk, hogy már a honfoglalás előtt is bevett gyakorlat volt a kutyatenyésztés. Napjainkra több száz különböző fajta alakult ki, melyek mindegyike speciális elnevezéssel bír. Ezek a fajtanevek utalhatnak az állat feladatára, külső megjelenésére és/vagy származási helyére egyaránt. Köztudott, hogy a német juhászkutya, ahogy a neve is mutatja, Németországból származik és gulyák, nyájak őrzése és terelése a feladata. 

Németjuhász

Azonban tudja-e Ön, hogy a rottweilerek az egykori birodalmi város, Rottweil környékén terjedtek el, és ebből a földrajzi névből keletkezett a Rottweiler, azaz „rottweili” név? A 19. században Rottweil az állatvásárok egyik központi helyszíne volt, innen hajtották a marhákat és birkákat Breisgau, Elzász és Neckartal területére. Ezek a kutyák kísérték, terelték és őrizték az eladásra szánt jószágokat. A fajta másik elnevezése, a német rottweiler Metzgerhund, azaz „rottweili henteskutya”, arra utal, hogy a fajtát elsősorban hentesek, mészárosok számára tenyésztették. Mindezek mellett az utazó kereskedőket is gyakran kísérte rottweiler, hogy távol tartsa az út mentén garázdálkodó banditákat.

Manapság, az elektronika és a rohanó hétköznapok világában nem igazán van időnk, lehetőségünk kiszakadni ebből a folyamatosan mozgó mókuskerékből. Pedig nagyon is fontos lenne egy kicsit megállni, és újra elővenni a régi hagyományokat. Ha hagyományok, akkor népmesék. A népmesék világa egy olyan hely, ahova az ember bármikor elmenekülhet, legyen akár felnőtt, akár gyermek, és szabályok, gátak nélkül vándorolhat el a képzelet és az álmok világába, a problémáktól kicsit függetlenedve, a számítógépek és az internet vonzásától eltávolodva. Népmeséink nemcsak fantáziadús történetek a régi időkből, hanem hagyományokat is őriznek. Mégpedig nagyszüleink, szüleink gyerekkorával szorosan összefonódva. Rendkívül érdekes egy-egy mesének különböző változataival találkozni akár egy családon belül; meglátni, hogy a népmesék – igaz, kisebb változtatásokkal – generációkat kötnek össze.

Annak idején nem volt sem okostelefon, sem közösségi média. Esténként összeült a család apraja-nagyja, és meséltek egymásnak, ezzel is az együtt töltött időt növelve. A népmesék ezeket a régi szép időket hozzák kicsit vissza. Amikor az emberek mindenféle külső flanc nélkül is képesek voltak akár a családjukkal, akár a barátaikkal minőségi, tartalmas időt együtt tölteni. Igenis fontos, hogy ha nem is mindent, de néhány mozzanatot továbbadjunk gyermekeinknek a technika előtti kultúrából. A népmese erre tökéletes eszköz. Emellett a fantázia fejlesztésének is egy játékos, ugyanakkor igencsak hasznos módja. És ha teszünk azért, hogy ezek a mesék még kiskorban bekerüljenek a gyermek mindennapi életébe, azzal hozzájárunk, segítséget nyújtunk kreativitásának élénkítéséhez, sőt a kedvét is meghozhatjuk a rendszeres könyvolvasáshoz. Szerencsére a technika még esélyt ad arra, habár egyre korlátozottabban, hogy ezek a történetek ne csak elektronikusan, de könyv formátumban is elérhetők legyenek. Hatalmas különbség, hogyha nem a monitor előtt görnyedve, hanem egy szép, igényesen elkészített könyvön keresztül ismerkedhetünk meg és merülhetünk el a fantázia végtelen világában a meséknek köszönhetően.

Tudja, hogy mi az a szövegamulett? Ha azt mondanám, hogy szerintem ismeri, elhinné nekem? Bebizonyítom, hogy ismeri a szövegamulettet.

A szövegamulett egy olyan sajátos formája a szövegeknek, amit tulajdonképpen az ember magán visel vagy magánál hord egy személyes tárgyán. Többféle megvalósulása lehet ezeknek a szövegeknek. Az első és legkézenfekvőbb az, amikor amuletteken szerepelnek a szövegek. Régen – amikor még nagy volt az írástudatlanság – azért alkalmazták ezt a megoldást, mert úgy gondolták az emberek, hogy a szöveg és az amulett „ötvözése” gyógyító erővel bír. Éppen ezért, a beteg embereknek, veszett kutyáknak vagy sánta lovaknak amulettet akasztottak a nyakába. Ha valaki szegényebb volt, akkor papírra írt szöveget kötöttek a gyengélkedő nyakába egy cérnaszál segítségével. Másik megoldás a selyem zsebkendőbe csomagolt szöveg szív fölé helyezése. Az idő múlásával már magán a zsebkendőn, ruhán szerepelt az ima, ráolvasás, rövidítés, monogram. A 16. századtól vannak utalások az amulettszövegekre:

„aki az ilyen szöveget, imát leírva magával hordja, magán viseli, annak semmi ellenség nem árthat, se tűz, se víz, se méreg, se pokol.”

A 18. századtól megjelentek olyan módszerek, amik alapján ezeket a szövegeket valamilyen módon a betegnek el kellett fogyasztani, tehát belesütötték a kenyérbe vagy kalácsba. Előfordult, hogy a betegnek a feje alá tették a szöveget, sőt néha-néha még a bőrére is ráírták, annak reményében, hogy úgy hatásosabb lesz. Ezeket az amulettszövegeket ma is használják az emberek, csak egy kicsit más a megvalósítás módja. Napjainkban a legkedvesebb személyes tárgyainkra írunk hasonló jellegű szövegeket, mottókat, idézeteket. Ilyen például az, ha valaki az autójára tesz matricát: „Az utak királya”, vagy éppen a pólónyomtatás lehetőségével élve mutatja meg a számára fontos gondolatot, hovatartozása jelét. De tulajdonképpen a tetoválás is ezt a célt szolgálja, a „régi” és az „új” megvalósítás között pusztán annyi a különbség, hogy a mostani már nem a gyógyítást és a védelmet hivatott szolgálni.

Ha még többet szeretne megtudni a szövegamulettről vagy más szövegfajták történetéről, vagy csak hasonló érdekességekről akar olvasni, akkor ajánlom figyelmébe a magyar nyelvtörténet frissen megjelent kézikönyvét, melyet az alábbiakban ismertetek.

A mai magyar nyelvterületen számos nyelvjárásban beszélő ember él. Tévesen terjedt el az a sztereotípia, miszerint aki „parasztosan” beszél, az művelt, iskolázott ember nem lehet. A nyelvjárások iránti negatív attitűd még mindig nem kopott ki teljesen a köztudatból, pedig nyelvjárásainkra inkább büszkének kellene lennünk, semmint ellenségesen viseltetni irántuk. Heltainé Nagy Erzsébet Területiség és normativitás a mai nyelvművelésben című munkájában a sztenderd nyelvváltozatot úgy értelmezte, hogy az a művelt (részben irodalmi) nyelvváltozatot jelenti, amely a műveltségen és az írásbeliségen keresztül képes hordozni és betölteni a nyelvközösségi hagyományőrző szerepet. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert számomra nyelvjárásaink nemcsak értékes nyelvtörténeti forrást, de erős identitástudatot is jelentenek. Kiss Jenő így írt erről A magyar nyelv és nyelvközösség című munkájában:

„Mire valók a nyelvjárások? Amire bármely nyelv. Elsődlegesen tehát arra, hogy emberek egymással érintkezni tudjanak, s hogy a világot mentálisan is birtokba vehessék. Azokban a nyelvközösségekben, amelyeknek van standard nyelvváltozata, köznyelve (ilyen a magyar is), a nyelvjárás a helyi és a regionális azonosságnak a szimbóluma, tehát a lokalitás egyik megjelenési formája.”