Kiss Gábor nyelvész szerint a magyar szótárkultúra sok hiányosságot mutat. Az új magyar szinonimaszótárral, a Magyar szókincstárról tartott előadást a Nyári Egyetemen Kiss Gábor, a rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótárának főszerkesztője.

– Ha a Magyar szókincstár jellemzésére keresünk kulcsfogalmakat, adódik egyrészt a „kínálati szótár” kifejezés, illetve annak megjelölése, hogy a felhasználót alkotó hozzáállásra készteti. Egyetért-e Ön ezzel?

– Valóban ez a két kulcsfogalom. Kínálati szótár abban az értelemben, hogy a szerzők (tizenhat nyelvész három és fél évig dolgozott a szótáron) igen gazdag kínálatot nyújtanak a felhasználónak a rokon értelmű szavak köréből. Tudva azt, hogy a magyar anyanyelvűek legszélesebb rétegének készült a szótár, bízunk az anyanyelvi használó nyelvi ismeretében. Amikor mégis el kell őt igazítani, odaírjuk, hogy régies, táj- vagy idegen hangzású szót adtunk-e meg. Gyakran idéztünk szlengszavakat is. Aktív közreműködést kér a használótól, mert neki az öt, nyolc vagy akár tizenöt szinonimából is azt kell kiválasztania, ami az adott szövegkörnyezetbe a legjobban beleillik.

Az idei könyvhét újdonsága a szótárairól és nyelvkönyveiről ismert Tinta Könyvkiadó kiadványa, amelynek szerzője, Tótfalusi István a nyelv iránt érdeklődők számára szintén ismert név. A kötet címe Magyarító szótár, alcíme Idegen szavak magyarul.

A kiadót az anyanyelvünkért való aggódás és szeretet vezérelte, de egyben az iránta érzett felelősségtudat is. Minden magyarul beszélőnek, éljen bárhol a világon, erkölcsi kötelessége a világos, érthető, egyértelmű beszéd és írás. Mi, szlovákiai magyarok legalább két erős hatásnak vagyunk kitéve, amelyek veszélyeztetik anyanyelvünket: az angol szavak tömeges beszivárgása nyelvünkbe és a szlovákban használt idegen szavak, amelyek bármikor kéznél vannak, mivel a szlovák nyelvben sokkal gyakoribbak, mint a magyarban, ezért egyszerűbb és gyorsabb használni valamelyiket, mint keresni a helyes magyar megfelelőt. Az idegen szavak legtöbbször sem hangtanilag, sem alakilag nem illeszkednek a magyar nyelvi rendszerbe, nehézségeket okoznak a kommunikációban.

Ünnepi lelkülettel, ünneplő szívvel állok itt, az Itt van a kutya elásva című, mindössze 177 oldalas, könnyen kezelhető, úton-útfélen is olvasható könyv bemutatóján.

Mint egyszerű olvasó egy könyv születését, megjelentetését és bemutatóját, ünnepnek tartom.

Nagy tisztelője és híve vagyok a magyar nyelvnek, egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb nemzeti kincsünknek, ami egyben kincsesbányánk is, vélhetően kimeríthetetlenül az.

Foglalkozásomból adódóan – agrárszakírónak tartom magam – idesorolom egyenértékűen édes anyaföldünket is.

Tárgyszerűen megközelítve az Itt van a kutya elásva az állatneves magyar szólások és közmondások léleküdítő szótára; 550 közkeletű magyar szólást, helyzetmondatot, közmondást tartalmazó mű, amelynek olvasása jó érzést kelt az emberben (de ezekre az érzésekre röviden még visszatérek).

"A bölcsek közmondásokat alkotnak,
s az ostobák ismételgetik őket."
Skót közmondás

Különösen gazdag tudományos munkásságot fejtett ki Erdélyi János (1814‒1868), a reformkor egyik legsokoldalúbb egyénisége, a Kisfaludy Társaság titkára. Írt verseket, történelmi drámákat, irodalmi értekezéseket, foglalkozott népköltészettel, népzenével, filozófiai és esztétikai tanulmányai jelentek meg.[i] Tevékenysége természetszerűleg szorosan összefonódott kora szellemi áramlataival. A XVIII. században egyre újabb népeket fedeztek föl, s a távoli országokba szervezett expedíciók tapasztalatai és a mesés Kelet kultúrájának értékei az irodalmi alkotásokban is tükröződtek.[ii] A népköltészet iránti fokozott érdeklődés nemcsak a mesék és közmondások gyűjtését ösztönözte, hanem hamisításra is rávett némely szerzőket. James Macpherson skót költő (1736‒1796) klasszicizmuson iskolázott műballadái, Osszián-dalai[iii] (1765) tovább táplálták az ősköltészet XVIII. század derekán kibontakozott kultuszát.[iv]

Míg a XIX. század a szellemi néprajz alkotásainak tömeges gyűjtését és rendszerezését indította el, addig a XX‒XXI. század fordulóján a kutatást főként a művelődéstörténeti kapcsolatok, a bonyolult nemzetközi szálak kibogozása jellemzi.

Egy felmérés szerint középiskolai magyartanárok negyede-ötöde nem hiszi nyelvünk finnugor rokonságát (111).  

Folyóiratunk olvasói emlékeznek Zsirai jeles cikkére az őstörténeti csodabogarakról (1943), Hajdú Péter tanulmányára olyan egykori honfitársainkról, akik új hazát találtak és őshazát keresnek (1969), Rédei Károlynak a nyelvészeti dilettantizmus kritikájára Őstörténetünk kérdései című könyvében (1998), vagy akár a debreceni A magyar nyelv eredete című szimpóziumon 2006-ban elhangzott előadásokra (vö. FUD 13: 139–202). Jól tudjuk, hogy nyelvünk eredetével kapcsolatban manapság is teljes a zűrzavar, ráadásul jó egy évtizede már az elektronikus médiumok is beálltak a sorba, és csodabogár, dilettáns, műkedvelő, vagyis ahogy újabban megértőbben mondjuk: alternatív nézeteket vallanak e kérdésben. „E kötet szerzői – a főszerkesztő szándéka szerint – a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását.”

A nyelvrokonságról 14 egyetemi oktatónak a véleményét tartalmazza; a magyar egyetemek mellett egy-egy képviselővel rendelkezik a Helsinki, a Turkui, a Stockholmi, a Groningeni, a Göttingeni, a Freiburgi, a Bécsi, a Padovai és az Ankarai Egyetem is. A szerkesztőkön kívül Bereczki Gábor, Fodor István és a freiburgi Brogyani Béla magyar, Santeri Junttila, Esa Itkonen és a bécsi Johanna Laakso finn, Merlijn de Smit képviseli a svéd, Cornelius Hasselblatt a holland, Eberhard Winkler a német, Danilo Gheno az olasz és İsmail Doğan a török tudományosságot.     

A Magyar szókincstár 25 500 címszót tartalmaz és a szócikkeken belül összesen 80 600 szó felhasználásával értelmez. A szavakat elsősorban rokon értelmű megfelelőik magyarázzák, de a szótárban 14 400 szónak az ellentéte is megtalálható. Bizonyos szócikkek a szavaknál nagyobb lexikai egységeket is magukban foglalnak: 760 címszó alatt találhatunk szókapcsolatokat, illetőleg szólásokat, közmondásokat, szám szerint több mint 3800-at. Összehasonlításul: Póra Ferenc Magyar rokon értelmű szók (1907) című munkájában 800 fogalomkörban 25 200 szó és kb. 1200 szólás található 522 oldalon, O. Nagy Gábor és Ruzsiczky Éva Magyar szinonimaszótár (1978) című művében pedig 12 500 címszó alatt 31 000 szó 582 oldalon. A szinonimák és – a magyar szótárirodalomban először – az antonimák gazdag gyűjteménye gyakran az értelmező szótár szerepét is betölti, mert a köznyelvi szavakon kívül a szótárban ugyancsak meglévő diáknyelvi, szleng, nyelvjárási, régies vagy idegen hangzású lexémáknak a megértését, értelmezését a rokon, illetőleg az ellentétes értelmű szavak ismerete egyaránt elősegítheti.

Kicsi Sándor András az orientalisztika, a jelentéstan és a nyelvtörténet szakembere, mintegy tíz kiadvány szerzője, A világ nyelvei című kézikönyv (főszerk.: Fodor István; Bp. 1999) egyik munkatársa. A most említett enciklopédiában közel húsz nyelv, illetőleg nyelvcsalád bemutatása fűződik nevéhez, például az ausztroázsiai nyelvcsalád, a kam-thai nyelvek, a malakkai nyelvek, a mino-jao nyelvek, a nikobári nyelvek és a thai nyelvek, valamint többek között az andamáni, a csuang, a lü és a san.

Jelen műve előszavában (5–9) a szerző négy csoportba sorolja a világ nyelveit a nyelvi veszélyeztetettség foka szerint. Az uráli nyelveket véve példaként – ez a recenzens szempontja – e csoportok a következők lehetnek: 1. életképes, erős nyelvek (magyar, finn, észt), 2. veszélyeztetett nyelvek (zürjén, votják, cseremisz, mordvin, karjalai), 3. a kihalás szélén álló nyelvek (vogul, osztják, vepsze, inkeri, lív, jurák, jenyiszeji, tavgi, szelkup), 4. kihalt vagy holt nyelvek (vót, kojbál, motor, tajgi, szojót, karagassz, kamassz, merja, muroma). A nyelvhalál formája: 1. a hirtelen nyelvhalál, 2. a radikális és 3. a fokozatos nyelvvesztés. Ennek oka 1. a gazdasági, kulturális alárendeltség, 2. negatív hozzáállás a nyelvvel szemben, 3. nyelvi diszkrimináció, 4. a beszélőközösség földrajzi mozgása.

Lehet, hogy tudod, ki az a Marci, és hogyan él Hevesen, de azt is tudod, mitől túrós a ló háta? És azt, hogy miért nem jó egy tálból cseresznyézni? Összegyűjtöttünk néhány szólást a konyha tájáról. Érdekes!

„Este örömmel, reggel körömmel!” – hallottam számtalanszor, amikor nyavalyogtam a mosogatnivaló láttán. De tudtam, hogy ez igaz: az a munka, amit halogatunk, kényelemből vagy lustaságból elodázzuk, később nagyobb fáradozással jár, hosszabb időt vesz igénybe. És ez nem csak a mosogatásra igaz.

„Hát én aszondom, ezek ketten egy kiló sót nem esznek meg együtt!” – mondta a mama, ha úgy ítélte meg, hogy olyan emberek alkotnak egy párt (értsd: jöttek össze egymással), akiktől nem remélt hosszú távú, tartós kapcsolatot.

Rengeteg olyan szólás, közmondás van, ami ételekkel, konyhai alapanyaggal, főzéssel kapcsolatos, összegyűjtöttem néhányat, főleg olyanokat, amiknek nem ismert az eredete vagy a jelentése.

Hogy kerül a túró a ló hátára?

Sehogy. A közös lónak ugyanis nem túrós, hanem túros a háta. A Czuczor–Fogarasi-szótár meghatározása szerint a túr nem más, mint „dörzsölés, feltörés által támadt gennyes, rutságos seb az igás, hámos, nyerges állatok testein, főleg nyakukon, hátukon, vagy szügyükön”. Innen ered a közmondásban szereplő túros szó, melynek jelentése „kisebesedett, feltört, fekélyes sebű”. Innen ered hát a mondás: a közösen használt dolgok hamar tönkremennek, az emberek nem figyelnek, nem vigyáznak a közösre úgy, mintha az kizárólag sajátjuk lenne.

Zaicz Gábor szerkesztette legfrissebb etimológiai szótárunk (ESz) a TESz-ből hiányzó mintegy kétszáz szónak adja meg az eredetét, köztük a kamion-nak is. Ehhez fűzünk néhány kiegészítést. A szótár szócikke szerint: „Kamion [1959] Nemzetközi szó, vö. svájci német Camion, angol camion, francia camion: ’teherautó’. A franciából terjedt el. A francia szó az azonos jelentésű camion automobile szókapcsolat első tagjának önállósulásával keletkezett. Az első tagra vö. ófrancia chamion ’kordé’. A magyarba is elsősorban a francia közvetítette” (ESz 371).

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár

Bár a technika rohamosan fejlődik, a modern szerszámok, berendezések és tárgyak jelölésére gyakran megteszik a régi szavaink is. Az egyre gyorsabb és kényelmesebb közlekedési eszközökre nem mindig gyártunk újabb kifejezéseket, csupán a szövegkörnyezetből derül ki, hogy a kocsi szekeret, gyermekkocsit vagy személyautót jelent-e. A hatalmas nemzetközi karriert befutott camion főnév is az ilyen szavak közé tartozik. Az ófancia chamion ’kordé’ a mai nyelvben ’teherkocsi, társzekér, teherautó’ jelentésben él tovább. Régebben két fajtáját ismerték, a camion hippomobile-t, a ’ló vontatta tehergépkocsi’-t és a camion automobile-t, a ’tehergépkocsi’-t. A lóvontatás megszűntével elmaradtak a jelzők, s a szó elterjedt szerte a világon (F[erenczy] 1975). Az európai nyelvekben többnyire a ’távolsági áruszállításban haszn., nagy, zárt rakterű tehergépkocsi’-t jelöli. Vö. cseh kamion, horvát kamion, szlovák kamión, olasz camion, portugál camião, román camion, spanyol camión; holland camion, német Camion; újgörög καμιονι /kamioni/, török kamyon. Kicsinyítő képzős formákat is képeznek belőle: olasz camioncino ’könnyű tehergépkocsi’, camionetta ’géppuskával fölszerelt katonai teherautó’, portugál camioneta, spanyol camioneta ’kis teherautó’, román camionetă ’kis teherautó’.