Növényneveink enciklopédikus feldolgozásban

A szerzőt, a Budapesten 1953-ban született Rácz Jánost elsősorban a nyelvtudomány művelői ismerik, különösen a Magyar Nyelvőrben megjelent tanulmányai révén. “A magyar nyelv halnevei” (1996) című munkája megbízható kézikönyv, s jelentősek szűkebb hazájával, Balatonfüreddel foglalkozó művei is.

Rácz jelen, több évtizedes kutatómunkájának eredményeit összefoglaló könyve, növényneveinket feldolgozó enciklopédiája 760 szócikkben 1030 növénynév eredetét, etimológiáját ismerteti, és összefoglalja a növényről a legfontosabb tudnivalókat. Ezek a számok népünk etnobotanikája szempontjából, de a botanikatörténetet is figyelembe véve óriásinak tűnnek. A lenyűgöző adatgazdagság a botanika iránt érdeklődő filológust éppúgy zavarba ejti, mint a filológia iránt érdeklődő botanikust.

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája

Egy környezete növényvilága iránt érdeklődő közösség tapasztalati ismeretanyaga hosszú válogatás eredménye. A több ezer lehetőség közül (például a nálunk vadontermő kb. 3000 virágos növényfaj közül) csupán annyit használtak fel táplálékként vagy gyógynövényként, amennyivel eredményeket értek el (kb. 300 fajt). Nagyjából ennek megfelelően egy adott vidék vadontermő virágos növényeinek mintegy 10%-ának van népi neve. Az elnevezések hiányának legfontosabb oka egyrészt az érdeklődés hiánya, másrészt pedig, hogy a népi differenciáló képesség elmarad a tudományostól. Nagy részletességgel és nagyobb tájegységeken végzett újabb vizsgálatok (magyar nyelvterületen áttörést jelentett Péntek János és Szabó Attila kalotaszegi etnobotanikája, 1985) jobb eredményeket mutatnak. Univerzálisan is megfogalmazást nyert, hogy a növényvilág felosztásakor a nem földművelő kultúrákban egy-két száz generikus (nemeket számontartó) taxon használatos, míg a földművelőkben több száz, akár közel ezer generikus taxon. (A taxonok nem jelentenek külön szavakat, a taxonok jelentős része körülírással van megadva.) Tehát a földművelés során elsajátított botanikai tudást az illető kultúrák kiterjesztik a vadon termő növényekre is.

Ezeket a tényeket figyelembe véve, Rácz János munkája a magyar kultúrában botanikatörténeti és etnobotanikai szempontból különös gazdagságot regisztrál. A népi és tudományos növénynevek felsorolásával és ezek kultúrtörténeti szemrevételezésével segít a növények megismerésében. Részletesen ismerteti gyógyászati, élelmiszeripari tulajdonságaikat, megemlíti díszítőművészeti és irodalmi kapcsolataikat. Priszter Szaniszló, Stirling János és Vörös Éva közelmúltban megjelent összefoglaló munkái után újabb bizonyítékot tarthatunk a kezünkben arról, hogy a magyarság növényismerete világviszonylatban is jelentősnek minősíthető.

Fűből-fából orvosságot

A magyar népi orvoslásban a gyógynövények döntően fontos szerepet játszanak. E felismerést is hasznosítva alkották jelentős műveiket orvostudományunk klasszikusai, Melius Péter (Herbárium, 1578) és Pápai Páriz Ferenc (Pax Corporis, azaz A test békéje, 1690). A népi orvoslás azonban a következő századokban elvált a tudományostól, hivatalostól. A gyógynövények – és nem a belőlük nyert kivonatok – holisztikus felhasználása csak a XX. században vált újra jelentőssé. Döntő szerepe volt ebben Varró Aladár Bélának, akinek műveit az utóbbi évtizedben is újra kiadják, valamint Oláh Andornak, aki nemcsak alternatív gyógymódokat felkaroló és reforméletmódot hirdető orvos, hanem jelentős néprajztudós is volt. A természetgyógyászat hazai sikerkönyve azonban Maria Treben magyarra fordított műve lett (1990).

Rácz János: Gyógyhatású növények

Melius és Pápai Páriz is Kolozsvárott adták ki munkáikat. Érdekes módon a XX. század végére Kolozsvár lett Péntek János vezetésével a népi növényismeret (etnobotanika) kutatásának legfontosabb központja. Debrecenben tevékenykedik Vörös Éva, a magyar növénynevek avatott rendszerezője. Velük párhuzamosan munkálkodik kötetünk szerzője, Rácz János, aki már növényneveink (2010) és állatneveink (2012) monográfiáját is közzétette.

Az orvosi intézmények kiépülésével és működésével párhuzamosan a népi orvoslás árnyékként van jelen kultúránkban. Az innen vett és a természetgyógyászok köréből folyamatosan kikerülő, gyakran hasznos, olykor gyanús receptek ellenőrzése állandó kihívást jelent. Ezekre a kihívásokra válasz Rácz János jelen kötete, amely 250 – jelentős részben nem hazánkban honos – gyógynövény leírását, nevének magyarázatát és gyógyhatásának ismertetését tartalmazza. Könyvében a közismert retek éppúgy megtalálható, mint a Délkelet-Ázsiában honos, “a gyümölcsök királyának" számító durián. Ez utóbbi hatalmas, vadon is előforduló örökzöld fán nő. Gyümölcse tüskés, tojásdad alakú és emberfejnél nagyobb. Állítólag ez az egyetlen gyümölcs, amit a tigris is elfogyaszt (karmaival töri fel a héját) és a rinocérosz is kedveli. Életveszélyes alkoholt fogyasztani rá. Érett gyümölcse afrodiziákum (nemi serkentőszer), egyéb részei pedig a láz és sárgaság ellenszerei.

Durián

Rácz ezzel a könyvével is ékesen bizonyítja, hogy négy tudomány – a botanika, az orvostudomány, a művelődéstörténet és a nyelvészet – művelésében egyaránt jártas. Kötetének külön erénye az a függelék, amelyben 75 betegség, bántalom ellenszereként csoportosítja az általa tárgyalt gyógynövényeket.

Galambos Kristóf