Az alábbi írás az Édes Anyanyelvünk folyóirat 2019. júniusi számában jelent meg.

Akik az egynyelvű szótárak elismert szaktekintélyének, a Tinta Könyvkiadónak meghívója nyomán részt vettek a március 19-i sajtótájékoztatón, csodálkozhattak. Megszokhatták ugyanis, hogy a kiadó egyszerre négy-öt vagy még több könyvével lép a nyilvánosság elé, s felkérésére egy-egy referens rövid, szellemes kiselőadásban be is mutatja a neki jutó művet. Ez esetben csupán egyetlen könyv szerepelt a bemutatandó művek listáján, ám azt az egyet négyen is megvizsgálták s értékelték különféle szempontból. Az est „szónokai”: Paládi-Kovács Attila néprajztudós, akadémikus, továbbá Cs. Nagy Lajos, N. Császi Ildikó, Parapatics Andrea s nem utolsósorban a kötet főszerkesztője s egyúttal a Tinta Könyvkiadó igazgatója, Kiss Gábor.

Kiss Gábor, a kötet főszerkesztője a könyvbemutatón

Hogy egy jelentős, nagy munkával van dolgunk, azt már a könyv címe is elárulja, hiszen ott szerepel benne a nagy jelző. A főszerkesztő, Kiss Gábor meg is magyarázta választásukat. Elmondta, hogy Magyar tájszótár című munka már megjelent, kettő is. Az egyik 1838-ban, Döbrentei Gábor és klasszikus költőnk, Vörösmarty Mihály szerkesztésében, a második pedig két kötetben (1893, 1901), Szinnyei József szerkesztésében. A harmadik nagy, átfogó munka Új magyar tájszótár címmel látott napvilágot öt kötetben (1979–2010), B. Lőrinczy Éva főszerkesztésével, illetve az utolsó kötet a főszerkesztő halálát követően Hosszú Ferenc szerkesztésében. A most bemutatott szótár címéül szinte tálcán kínálkozott a nagy jelző, hiszen ez a mű a maga bő ezer oldalnyi terjedelmével erre mindenképpen rászolgált.

Ökrös szekér (Kép forrása: Fortepan)

Nekem azonban e szótárnak elsősorban nem a méreteivel célszerű foglalkoznom, hanem tartalmával, rendeltetésével s egyebek közt még azzal is, hogy a már említett legutóbbi szótár utolsó kötetének megjelenése után alig egy évtizeddel szükség volt-e már egy újabb tájszótárra, s ez a munka ad-e elegendő újat, elégséges többletet a korábbiakhoz, legfőképpen az utóbbihoz képest.

Kiss Gábor (főszerk.): Nagy magyar tájszótár

A válaszom e magam által, magamnak föltett kérdések-re egyértelmű igen. A tájszótárakra megjelenésük idejétől függetlenül mindig szükség van, hiszen a tájszavak teljes szókészletünk részei, s nyomtatott formában való közzétételük nagy segítség számunkra – minden kutató és minden nyelvhasználó számára – e szókincs megőrzésében, megkedveltetésében, népszerűsítésében. Nem véletlen, hogy a már említett két jelző nélküli Magyar tájszótár is megjelent immár a harmadik évezredben is, az 1838-i 2015-ben, éppen a Tinta Könyvkiadó gondozásában, az 1893–1901 között megjelent Szinnyei-féle pedig pótlékokkal kiegészítve és egy kötetbe foglalva 2003-ban a Nap Kiadónál. Tévedés azt gondolni, hogy ez a mostani szótár, ha csak parányit is, de árt az Új magyar tájszótárnak. Ezek a szótárak egymásnak nem vetélytársai, riválisai, hanem szövetségesei. Mindegyiküket érdemes ma is akár tanulmányozni, akár csak olvasgatni, mert bár ugyanabból merítenek, de más célokat szem előtt tartva, másképpen. A Lőrinczy-féle ötkötetes szótár például az olyan névmásnak egy oldalnál is terjedelmesebb szócikkében több tucat olyan kiejtési és alakváltozatát is közli, mindegyik adatához a pontos lelőhelyet is megadva, amelyeknek fonetikus leírása nemegyszer csak mellékjeles írásmóddal lehetséges: ajan, oan, on, oã, óan, oja, ójan, ojen, ojjen, olyen,olyën, ollyen stb. A most megjelent Nagy magyar tájszótárnak történetesen nincs is olyan címszava, csupán a szintén névmási rokon változatok közül szerepelnek a következők: olyanosmi, olyas, olyaski, olyik, olyki-olyki. Szótárunk főszerkesztője az előszóban világosan kimondja, hogy tudatosan mellőzték a fonetikus leírásban használt mellékjeles írásmódot – így nem jelölték a kettőshangzókat, diftongusokat sem –, a j–ly hang jelölésében tapasztalt következetlenségeket pedig úgy küszöbölték ki, hogy azokat a címszavakat, amelyeknek adataiban j-vel és ly-nal írott egyaránt van, két címszónak tekintették, s mindkettőt fölvették. Az előszó tartalmazza is ezt a 26 szópárból álló listát: ámbojog – ámbolyog, aszaj – aszaly, bojgatagos – bolygatagos stb. (Mint e szótárnak nem csupán méltatója, hanem egyúttal viszonylag figyelmes olvasója is itt zárójelben megjegyzem, hogy e listából a csobojó – csobolyó és a pisojog – pisolyog törlendő, mert a szótárban végül is mindkettő csak ly-os írásmóddal szerepel. Ugyanakkor fölvehető helyettük a jány és a lyány szópár, amelynek mindkét tagja önálló címszó.)

Az újonnan megjelent Nagy magyar tájszótár egy oldala

Természetesen több más lényeges különbség is van a két összevetett szótár között – például az is, hogy a Lőrinczy-féle szótár a szócikkeiben rendszeresen közöl állandósult szókapcsolatokat, szólásokat, akár példamondatokat is, míg az NMTsz. mindig csak a címszót, annak szófaját és jelentését, illetve jelentéseit adja meg –, de éppen ez az eltérő szerkesztésforma mutatja meg mindkét szótártípusnak a lényegét. Az ÚMTsz. a múlt század közepén kidolgozott elvei szerint a legfőbb feladatának azt tekintette és tekinti, hogy Szinnyei József említett Magyar tájszótárának méltó folytatása legyen, vagyis az 1890 és 1960 közé eső időszak különböző nyomtatott és kéziratos forrásokban megbúvó tájszóanyagát adja közre, mégpedig a kor színvonalának megfelelő tudományos igényességgel. Az általam ismertetett tájszótár munkatársai ellenben két fontos feladatot is tűztek maguk elé, s mindkettőt teljesítették is. Egyrészt feldolgoztak 20 regionális tájszótárt, felerészben már a 21. században megjelenteket, ami átmenetet, hidat jelent az ÚMTsz. forrásanyagának felső határa,1960 és a jelen között, másrészt pedig szemelgető módszerrel számos szóadatot gyűjtöttek ki az eddig megjelent tájszótárakból és értelmező szótárakból, aminek eredményeként e szótár adatai csaknem két évszázadot ölelnek fel, s minden eddiginél nagyobb rálátást tesznek lehetővé a magyar tájszókincs egészére.

Falusi életkép (Forrás: Fortepan)

Mindent összevetve teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy a Nagy magyar tájszótár egy gondosan előkészített, az érdeklődők széles rétegei számára készült olyan munka, amely több mint 55 000 jól megválasztott címszavával, értelmezéseinek tömör, de mindig világos, jól érthető voltával csakugyan alkalmas arra, hogy fölkeltse az olvasók érdeklődését. Még az sem lehetetlen, hogy némelyik olvasó a szótár egy-egy szavát – pl. darancs ’göröngy, gally’, édesel ’megcsókol’, fürünkél ’fürdik’ – megkedveli, s beépíti beszédébe. Ez lenne az igazi siker!

Grétsy László