Kétrészes sorozatunk második részében újabb hat, a nyelvtudományra nagy hatást gyakorló, 20. századi nyelvész életét ismertetjük.

Hjelmslev, Louis (Trolle) (1899–1965): dán nyelvész. Saussure strukturalizmusát fejlesztette tovább. 1931-ben megalapította a Koppenhágai Nyelvészkört, melynek jelentős tagja volt még V. Brøndal és H. J. Uldall. 1934-től Aarhus egyetemén tanított, majd 1937-től Koppenhágában az összehasonlító nyelvészet professzora volt. Korai, inkább csak a kortárs nyelvészeti ismereteket összefoglaló műve a Principes de grammaire générale (‘Az általános nyelvtan elvei’, 1928). Omkring Sprogteoriens Grundlaeggelse (‘Nyelvelméleti prolegoména’, 1943, angol fordításban Prolegomena to a Theory of Language, 1953) című munkája a glosszematikának, Hjelmslev deduktív nyelvelméletének alapvetése. Itt megkülönbözteti a kifejezés és a tartalom síkját, s mindkettőn belül formát és szubsztanciát. Tanulmányainak gyűjteménye az Essais linguistiques (‘Nyelvészeti tanulmányok’, 1959), további műve a Sproget (‘A nyelv’, 1953). Mind a négy említett munkáját lefordították magyarra (Antal L., szerk., Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény IV/I–II., 1983).

Louis Hjelmslev

Benveniste, Émile (1902–1976): francia nyelvész, indogermanista, iranista. 1937-től 1969-ig, visszavonulásáig a párizsi École des Hautes Études, valamint a Collège de France professzora volt. Eredeti kutatási területe az ősi indoeurópai nyelv és kultúra, amelyet történeti-összehasonlító módszerrel vizsgált, de Problèmes de linguistique générale (‘Általános nyelvészeti problémák’, 1966, magyarul részletek, Antal L., szerk., Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény V/I., 1984) című tanulmánykötetében található esszéi az általános nyelvészet számos kérdését érintik. (E kötet folytatását 1974-ben jelentette meg.) Benveniste főbb hozzájárulásai az indoeurópai nyelvészethez: a szógyökök struktúrájának egy elegáns elmélete (1935), a cselekvőt és cselekvést jelölő főnevek elemzése (1948), kétkötetes mű a rekonstruálható indoeurópai társadalomról, a megőrzött közös szókincs alapján (1969), továbbá számos tanulmány, különösen az iráni nyelvekről. A beszédaktus-elméletnek az analitikus filozófiából a nyelvészetbe való átvezetésében is szerzett érdemeket. Vizsgálta a nyelvi szubjektivitást, a deixis természetét, s általában a beszélő (nála egyenesen “beszélő alany”, sujet parlant) iránti tisztelet jellemezte.

Émile Benveniste

Martinet, André (1908–1999): francia strukturalista nyelvész, egyetemi tanár, aki a II. világháború előtti Prágai Nyelvészkör által képviselt eszmék és specifikus elméletek hatása alatt állt. Korai munkássága során, amelyet részben New Yorkban fejtett ki a II. világháború alatt és után, a prágaiak fonológiáját fejlesztette tovább, és különösképpen strukturalista magyarázatát adta a hangváltozásnak, amely részben a fonológiai rendszer belső nyomására jön létre. Ezt legteljesebben az Économie des changements phonétiques (‘A fonetikai változások ökonómiája’, 1955) című, Franciaországba való visszatérése évében kiadott művében fejtette ki. Későbbi írásai közül: Éléments de linguistique générale (‘Az általános nyelvészet alkotóelemei’, 1960, angolra is lefordítva, 1964) és az angol nyelvű előadásai nyomán készült A Functional View of Language (‘A nyelv egy funkcionális szemlélete’, 1962) rövid bevezetés a strukturális vagy funkcionális nyelvészetbe; ezeknek már elsősorban Európában volt nagy hatása. Összegyűjtött tanulmányai magyarul is megjelentek (Antal L., szerk., Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény V/II., 1984).

André Martinet

Skalička, Vladimír (1909–1991): cseh nyelvész. 1936-tól a prágai Károly Egyetemen tanított. A Prágai Nyelvészkör fiatalabb generációjához tartozott. A hagyományos morfológiai tipológiát átértelmezve és továbbfejlesztve megkülönböztetett agglutináló vagy ragozó (pl. magyar, finn, török, grúz, baszk), izoláló vagy elszigetelő (pl. angol, francia, hawaii), flektáló vagy hajlító (pl. latin, a szláv nyelvek többsége, a bantu nyelvek), továbbá – némi fenntartással – poliszintetikus (pl. kínai, vietnami, thai, joruba), inkorporáló vagy bekebelező (pl. egyes paleoázsiai nyelvek) és introflexív (pl. egyes sémi) nyelveket. Az alaktani tipológia kidolgozója, A. W. Schlegel még csak három típussal – elszigetelő, ragozó, hajlító – számolt (1818). Skalička ideáltípusokat állított fel, amelyeknek bizonyos nyelvek bizonyos mértékben felelnek meg. Német nyelvű, Zur ungarischen Grammatik (‘A magyar nyelvtanhoz’, 1935) című művével kezdődően, a budapesti egyetemi évei alatt tanultakat is felidézve a magyar nyelv karakterisztikáját is kidolgozta. Alapvetően ragozó jellege mellett rámutatott nyelvünk hajlító, elszigetelő, bekebelező vonásaira is. Szétszórva több tanulmánya olvasható magyarul (pl. Antal L., szerk., Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény I., 1981).

Vladimír Skalička

Harris, Zellig (Sabbetai) (1909–1992): oroszországi zsidó születésű amerikai nyelvész. Családja négyéves korában emigrált az USA-ba, ám Z. S. Harris 13 éves korától gyakran időzött Palesztinában, később Izraelben, alkalmanként kibucban tevékenykedve. Leíró nyelvészként is az angol mellett elsősorban sémi nyelvekkel foglalkozott. A philadelphiai Pennsylvania Egyetemen tanult, s 1931-től ugyanitt tanított. A L. Bloomfieldhez kapcsolódó, a disztribúció technikáit magasra szintre fejlesztő nyelvészeti elemző módszertant írt (Methods in Structural Linguistics, ‘A strukturális nyelvészet módszerei’, 1951), amely 1959-től Structural Linguistics (‘Strukturális nyelvészet’) címen vált elterjedt kézikönyvvé. (Magyarul részletek ebben: Szépe Gy., szerk., A nyelvtudomány ma, 1973.) Az utóbbi kiadás gondozásában részt vett kiemelkedő tanítványa, N. Chomsky, aki később a harrisi deskriptív nyelvészet bírálatával, s csak részben átfogalmazásával érte el sikereit. Harrist az 1950-es évektől már a deskriptív nyelvészet hagyományán kívül eső kérdések foglalkoztatták: a diskurzus-elemzés (a szövegelmélet előfutára), a ko-okkurrencia (elemek együttes előfordulása) és a transzformáció (egy szerkezetnek egy másikká való alakítása). Harris az 1970-es évektől a nyelvészet matematikai modelljeinek kidolgozására tett kísérleteket. Ilyen jellegű tanításait utolsó könyvei közül a népszerűbb Language and Information (‘Nyelv és információ’, 1988) és a tudományosabb A Theory of Language and Information (‘A nyelv és információ egy elmélete’, 1991) címűekben összegezte.

Zellig Harris

Chomsky, Noam (Avram) (1928–): amerikai nyelvész, író, politikus. Zellig S. Harris tanítványa volt. A Pennsylvania Egyetemen írt doktori disszertációt (1955), amely később The Logical Structure of Linguistic Theory (‘A nyelvészeti elmélet logikai szerkezete’, 1975) címen jelent meg. 1955-től Cambridge-ben (Massachusetts), az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology) tanít, közben számos más egyetemen vendégprofesszor. Disszertációjának kivonatos változata, a Syntactic Structures (‘Mondattani szerkezetek’, 1957) paradigmaváltást jelentett a nyelvészetben, ez számít a strukturalizmust felváltó generatív grammatika első megfogalmazásának. Az 1960-as években váltak világszerte ismertté a nyelvészettel kapcsolatos forradalmi munkái, melyekkel hozzájárult a behaviorizmus hanyatlásához és a kognitív tudomány fellendüléséhez. Chomsky a generatív grammatika fejlődése során számos új technikai eszközt vetett be, teoretikus konstrukciót dolgozott ki (legkorábbról, Harris hatására az átértelmezett transzformáció, az 1960-as évektől kompetencia és performancia, mély- és felszíni szerkezet, az 1980-as évektől kormányzás és kötés). Elméletének fejlődését az 1960-as évek végéig követő főbb írásai magyarul: Antal L., szerk., Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény VI./1. (1986); Mondattani szerkezetek. Nyelv és elme (1995). Népszerűen, Mitsou Ronat francia nyelvésznővel beszélgetve mutatja be elméletét Generatív grammatika (1985) című könyvecskéje. 2004. május 17-én előadást tartott Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián.

Noam Chomsky

A róla elnevezett Chomsky-hierarchia a formális nyelveket osztályozza növekvő kifejező erő szerint.

Kicsi Sándor András