Az alábbi írás eredetileg Könyvhét folyóirat 11. évfolyamának (2007) 17/18. lapszámában jelent meg.

Az utóbbi időben többen is meghúzták a vészharangot a magyar tudományos könyvkiadás felett. Jó néhány könyves szakember és kiadóvezető drámainak nevezte a magyar könyvkiadás e nagy múlttal rendelkező szeletének a helyzetét. A szép múltat idézve utaljunk a Gondolat Kiadó remek kiadványainak sorára és emeljük ki ötletszerűen a 20. századi nagy fizikusok (Niels Bohr, Erwin Schrödinger, Max Born, Albert Einstein stb.) tanulmányait közreadó tartalmas sorozatot. A vészharangot kongatók nem túl hangosan, de határozottan gyors állami beavatkozást vagy pontosabban központi pénzügyi támogatást kértek.

Rendjén van ez? Magunk mögött hagyva az ,átkos” tervutasításos, a hiánygazdálkodásra épülő rendszerét, napjainkban az egyre inkább piaci alapokon működő társadalmunkban helyénvaló-e ilyet tenni? Szabad kérnünk felelős vezetőinktől bármit is? Hiszen fülünkben cseng a refrénszerűen ismételt sablonos válasz, az állam túlköltekezett az elmúlt években, évtizedekben, nincs pénz, nincs pénz, nincs pénz.

És akkor megszólal a kisördög bennünk. A bankkonszolidációra volt? Helyes volt a bődületes tőkeinjekció abba a pénzügyi szektorba, amely ma a legnagyobb nyereséghányadot képzi úgy, hogy szigorúan megcsapolja minden pénzügyi tranzakciónkat? Azt, hogy helyes volt-e vagy sem a bankkonszolidáció, talán nem tudjuk meg soha. De az biztos, hogy azoknak, akik döntéshozó helyzetben voltak, fontos volt, és ezért keresztülvitték.

És itt érkezünk el a lényeghez. A magyar tudományos könyvkiadás azért van siralmas helyzetben, mert a döntéshozóknak nem fontos. Nem fontos számukra nemzeti kultúránk legfőbb hordozója, a magyar nyelv. Mert ha fontos volna számukra, akkor légkondicionált szobájukban a falon aranykeretbe foglalva lenne kifüggesztve Füst Milán intő sora: "Óh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok”.

Füst Milán: "Óh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok”

Mert ha fontos volna döntéshozó kultúrpolitikusainknak anyanyelvünk, akkor tudnák, hogy nyelvünk írott formájának négy stílusrétege – tudományos stílus, publicisztikai stílus, hivatalos stílus, szépirodalmi stílus – egyformán fontos. Tisztában lennének vele, hogy pusztán piaci törvények között a tudományos könyvkiadás nem működhet. Ahogy nem a piac logikája szerint működik például az oktatás, a rendőrség és a bíróság. Ezek a mi adóforintjainkból működnek. Tehát ismételten az a kérdés, hogy a mindnyájunktól begyűjtött adóforintok szétosztói számára fontos-e a tudományos könyvkiadás?

Fontos-e a pénzelosztó döntéshozó kultúrpolitikusainknak, hogy országunkban – Széchenyi szavaival élve – olyan "kiművelt emberfők'' éljenek, akik akár a magyar kutatók, akár a világ tudósainak tudományos eredményeit anyanyelvükön, magyarul olvashassák szép kiállítású, nyelvileg igényesen megszerkesztett könyvekből? Vagy szemet hunynak afölött a napjainkban mind kitapinthatóbb tendencia fölött, hogy társadalmunk két táborra szakad? Egyik táborba azon kiválasztott kevesek jutnak, akik tudnak idegen nyelvet és hozzájutnak külföldi tudományos szakirodalomhoz, a másik nagy táborba pedig azok kerülnek, akik vagy nem tudnak idegen nyelvet, vagy ha tudnak, nem juthatnak hozzá a külföldi munkákhoz.

Mint egy hazai szótárkiadó műhely munkatársa, hadd hívjam fel a figyelmet a magyar tudományos szakkönyvkiadáson belül a szakszótárkiadás szinte teljes hiányára. Hiszen a szakszótárkiadás speciális jellege, kis példányszáma, az aprólékos előmunkálatok miatt nem folytatható tisztán piaci körülmények között. Sajnos sem a természettudományok, sem a társadalomtudományok területein – néhány lelkes kísérlettől eltekintve – nem születnek szakszótárak. Ámulva nézzük az 1960-as években a TERRA Kiadó által megjelentetett Műszaki értelmező szótár sorozat több mint 50 kötetét. Ezek a közlekedésügytől a kibernetikán át a kohászatig felölelték a műszaki tudományok területeit, értelmezték a szakterület terminusait és megadták a magyar szakszó német, orosz, angol ekvivalensét.

Hogy fontos a tudományos könyvkiadás és a szakszótárak megjelentetése, azt nagyon jól érezte a nyelvújítás és a reformkor nemzedéke kétszáz évvel ezelőtt. Tudták, hogy egyetlen nyelvi réteg, divatos szóval, nyelvi regiszter sem hiányozhat ahhoz, hogy a magyar nyelv mindenre kiterjedően betöltse szerepét. És a regiszterek közé természetes módon beleértették a magyar tudományos nyelvet is. Megalkották a tudományok magyar szakszavait és azokat "műszótárakban'' rögzítették: Kiss Károly: Hadi műszótár, 1843; Vajda Péter: Magyar-latin fűvésznyelv, 1836; Magyar Tudós Társaság: Matematikai műszótár, 1834 stb. Függvény, együttható, összeg, kitevő, gyökjel. Ötletszerűen kiemelve néhány nyelvújítási szó a matematika területéről. Látjuk, ezek a matematikai szakszavak ma oktatásunk általános részét képezik már. És itt fontos felhívnunk egy újabb veszélyre mindnyájuk figyelmét. Ha napjainkban nem jelennek meg magyar nyelvű tudományos könyvek, akkor korunk tudományának magyar szakszavai sem látják meg a napvilágot. Így sajnos néhány évtized múlva nem tudjuk tanítani – anyanyelvi fogalmak híján – ma még a magas tudomány körébe tartozó, de akkorra a mindennapok részévé váló ismereteket.

Piaci környezet, szigorú gazdaságossági számítások ellenére fontosnak kell éreznünk a magyar nyelvet, benne a magyar tudományos könyvkiadást, azért is, amit a reformkori nyelvújítók kortársa, Kisfaludy Sándor a költő érzékenységével így fogalmazott meg: ,,Nem a föld, nem a folyók tarták öszve a nemzetet, hanem a nyelv. ”

Kiss Gábor
Tinta Könyvkiadó