Március 19-én, kedden 18 órától mutatta be a TINTA Könyvkiadó legújabb kiadványát, a Nagy magyar tájszótárat a Józsa Judit Galériában.

Kiss Gábor bemutatja a Nagy magyar tájszótárat

Ambrus Károly tárogatójátéka után Kiss Gábor, a kiadó igazgatója mondott rövid köszöntőt, majd átadta a szót az első előadónak, Cs. Nagy Lajos nyelvjáráskutatónak, aki nyelvjárásaink múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Elmondta, hogy eleinte semlegesen viszonyultak az emberek a nyelvjárásokhoz, az irodalmi nyelv létrejöttével azonban lenézett nyelvváltozatokká váltak (például beszédhibának minősítették a rövid á és hosszú a hangok használatát), így beszélőik szégyellni kezdték, és idegenek előtt nem használták. A kilencvenes évektől kezdődően változás figyelhető meg: elfogadottá vált a nyelvjárási beszéd, sőt értéknek kezdték tekinteni. Ma már nem kérdés, hogy az otthonról hozott, nyelvi komfortérzetet adó nyelvváltozat mellé, nem pedig helyette kell megtanítani az iskolában a gyerekeknek a standard nyelvváltozatot. Habár eltűnőben vannak a nyelvjárások, még sokan beszélik őket – előfordul például, hogy egy professzor regionális köznyelven tart előadást az egyetemen, de a szüleivel tájnyelvben beszél. A kirívó nyelvjárási elemek ugyan eltűnnek, maguk a nyelvjárások viszont megmaradnak – szerencsére, tehetjük hozzá, hiszen a helyi hagyományok, népszokások megőrzésében is fontos szerepük van.

Cs. Nagy Lajos nyelvjáráskutató beszél a nagyszámú közönség előtt

Cs. Nagy Lajos után N. Császi Ildikó nyelvjáráskutató beszélt a korábban megjelent magyar tájszótárakról. Az első általános tájszótár a Magyar Tudós Társaság által összeállított, 1838-as Magyar tájszótár volt, amelyet Vörösmarty Mihály és Döbrentei Gábor szerkesztett, az előszavát pedig Toldy Ferenc írta. A szótár közel 10 ezer tájszó jelentését adja meg, pontosan feltüntetve, hogy a magyar nyelvterület mely részéről származnak. Szinnyei József Magyar tájszótára 1897 és 1901 között készült, 80 ezer szót tartalmaz, amelyek nyomtatott és kéziratos forrásokból származnak. Rövid, szabatos értelmezéseket, példákat is közöl. Szinnyei határozta meg a tájszó fogalmát is, elkülönítve a valódi tájszavakat (ezek a köznyelvben teljesen ismeretlenek, csak a nyelvjárásban fordulnak elő, pl. eszváta ’szövőszék’), a jelentésbeli tájszavakat (ezek a köznyelvben is léteznek, de a nyelvjárásban eltérő jelentésük van, pl. betyár ’nőtlen legény, cseléd’) és az alaki tájszavakat (ezek köznyelvi szavak alaki változatai, pl. tereny ’tenyér’). Fontos elődje a most megjelent Nagy magyar tájszótárnak az 1979 és 2011 között öt kötetben napvilágot látó Új magyar tájszótár B. Lőrinczy Éva szerkesztésében, amely 120 ezer szócikket és több mint félmillió nyelvi adatot tartalmaz. Végül N. Császi Ildikó szólt a tájnyelvi (regionális) szótárakról is, amelyek egy-egy tájegység nyelvjárási szavait gyűjtik össze – ilyen például Csűry Bálint Szamosháti szótára (1935–36), Imre Samu Felsőőri tájszótára (1973) vagy Hegedűs Attila Kisnémedi tájszótára (1996). Zárásként a TINTA Könyvkiadónál megjelent két „előzménykötetet” is megemlítette, a Kis magyar tájszótárt és a Tájszavakat.

Kiss Gábor, a kiadó igazgatója és egyben a Nagy magyar tájszótár főszerkesztője vette át a szót, hogy a frissen megjelent kötet előzményeiről és készítésének menetéről meséljen (mindenekelőtt azonban gratulált a közönség soraiban helyet foglaló Kiss Jenő nyelvjáráskutatónak, aki március 15-én Széchenyi-díjat nyert). Egy anekdotával indított: a szentendrei skanzenben járva tízéves unokája megkérdezte, „papa, hol volt itt a fürdőszoba?” Ez is mutatja, hogy az újabb generációknak már sok minden nem természetes, ami az idősebbeknek még magától értetődő – ilyen a paraszti világ szókészlete is, amely nagyrészt a tájszavakban őrződött meg. A Kárpát-medencében 10 nyelvjárási terület különíthető el – ezekben azon dolgoknak volt egységes megnevezése, amelyeket országos vásárra vittek, például a búzának vagy a kukoricának, hiszen ilyenkor szükséges volt egymás kölcsönös megértése. Ellenben például a sündisznónak és a kamillának 21-, illetve 25-féle megnevezése található a Nagy magyar tájszótárban. Itt egy személyes kitérőt tett Kiss Gábor, felelevenítve, hogy gyerekkorában a tavaszi és téli szünidőket a Nógrád megyei Cserháthalápon, nagyszüleinél töltötte – itt találkozott először tájszavakkal (pl. bonc, garád, nyuszka); majd felnőttkorában, 1989-ben részt vett A magyar nyelvjárások atlaszának számítógépre vitelében. A Nagy magyar tájszótár sokéves előkészületei alatt összesen 25 forrást használt föl a szerkesztőgárda: 22 korábbi tájszótárt, 2 értelmező szótárt és a már említett nyelvatlaszt. Kiss Gábor végül kiemelte, hogy a Nagy magyar tájszótárnak minden eddigi tájszótárnál nagyobb a merítése: feldolgozza minden elődjének anyagát, így közel 200 év nyelvállapotát tükrözi. Az 1008 oldalas köteten tucatnyi adatgyűjtő, két szerkesztő, két lektor, egy korrektor, egy tipográfus és egy tördelő dolgozott a főszerkesztőn kívül.

Az újonnan megjelent Nagy magyar tájszótár egy oldala

Utolsó előttiként Paládi-Kovács Attila néprajztudós, akadémikus szólalt fel „néprajzi ismeretek a Nagy magyar tájszótárban” témában. Először is a szótár tartalmi gazdagságát dicsérte, majd feltette a kérdést, sok vagy kevés-e a benne található 55 ezer címszó – erre nem más szótárak statisztikai adataival való összevetése alapján kell választ adni, ugyanis a szótárszerkesztés metodikájától függ, hány szócikkből áll egy szótár. A kötet gazdagságát ékesen bizonyítja, ahogy bemutatja a hagyományos paraszti gazdálkodás szavait, de megismerhetők belőle többek között a hajdani hiedelmek, babonák is az olyan szavakon keresztül, mint lidérc, prikulics, permónyik stb.

Parapatics Andrea, a Nyelvjárástani munkafüzet szerzője

Ambrus Károly tárogatójátékát és énekét követően végül Parapatics Andrea, Tapolcán élő nyelvész, a szótár lektora beszélt saját kutatásairól annak kapcsán, mennyire ismerik a mai fiatalok a Nagy magyar tájszótár szavait. Mindenekelőtt leszögezte, hogy bár a nyelvjárások valóban háttérbe szorulnak, kihalásukról nem beszélhetünk. Több mint 300 tanítványát kérdezte meg tájszavakról, amelyek közül sokat ismernek, nagy részüket pedig használják is (olyannyira, hogy a köznyelvi változatot nemegyszer nem is ismerik, ezért a jelentés megadása helyett volt, aki inkább lerajzolta vagy idegen nyelven írta be a kérdőívbe a jelentést). Parapatics Andrea szerint azért hisszük, hogy kiveszőben vannak a nyelvjárások, mert azok, akiknek ez lenne a természetes nyelvváltozat, nem használják, mivel manapság is kinevetik őket, illetve parasztosnak nevezik a beszédüket, amikor más országrészbe vagy intézménybe kerülnek – sokan számoltak be erről a több mint ötszáz egyetemista kérdőívkitöltő közül is, akik között Parapatics Andrea online felmérést végzett. Ennek ellenére manapság már egyre többen gondolják úgy, hogy a nyelvjárások megbecsülendő értékek, amelyek sokszínűbbé teszik a nyelvet. (Ezt segíti a Parapatics Andrea által összeállított Nyelvjárástani munkafüzet is.

Parapatics Andrea: Nyelvjárástani munkafüzet

Zárásként Kiss Gábor elmondta, hogy a kötet előkészítése során a nagyszülei és unokái lebegtek a szeme előtt: szándéka szerint ez a szótár hidat képez a generációk között. Végül köszönetet mondott a forrásként használt munkák készítőinek, a tájszótárak íróinak, felhívta a közönség figyelmét a helyszínen kiállított gazdag tájszótárgyűjteményre, és ajándékozott egy-egy példányt az 1838-as első Magyar tájszótár reprint kiadásából a könyvbemutatónak helyszínt biztosító Józsa Juditnak és a rendezvényen megszólaló előadóknak. A bemutató után a közönség tagjai kedvezményesen megvásárolhatták a Nagy magyar tájszótát, valamint a szerkesztőkkel is dedikáltathatták – a lehetőséggel sokan éltek is.

Szabó Mihály