A turulmadár
A turulmadárra vonatkozó kutatás elsősorban madártani kérdésnek látszik, de a történeti fejlődés folyamán kitűnt, hogy a madártan csak a már korábban megindított nyelv- és történettudományi eredmények segítségével tudta megoldani ezt a kérdést.
A turul szó nagy őstörténelmi jelentőségének, valamint annak a magyarázatát, hogy miért tett szert mai nagy népszerűségére, Kézai csodás följegyzései adják meg. Ezek szerint a turulmadár az Árpád-házi vezérek nemzetségneve volt, továbbá Attila címeres madara, melyet a pajzsán hordott, amikor a csatába indult. Kézai szerint a honfoglaló magyarok hadi jelvénye is ugyancsak a turul volt, egészen Géza vezér koráig. Kézai följegyzései valósággal döbbenetes hatásúak. Az első kérdés, amely ezekkel kapcsolatban fölmerül, az, vajon honnan vette Kézai ezeket a megállapításokat? Nincs a történetírás világirodalmában olyan forrásmunka, amelyből Kézai ezeket az adatokat meríthette volna, s így nem tudunk másra következtetni, mint arra, hogy azokat a magyar nemzeti hagyomány őrizte meg s ebből szinte látnoki ihlettel, tudatosan közvetítette ezt a hagyományt az utókornak, hogy majdan a turul szónak a messzi múltból a jelenbe ragyogó fényszórója világítsa meg a magyarság útját az őshazából.
![]()








