A turulmadárra vonatkozó kutatás elsősorban madártani kérdésnek látszik, de a történeti fejlődés folyamán kitűnt, hogy a madártan csak a már korábban megindított nyelv- és történettudományi eredmények segítségével tudta megoldani ezt a kérdést.

A turul szó nagy őstörténelmi jelentőségének, valamint annak a magyarázatát, hogy miért tett szert mai nagy népszerűségére, Kézai csodás följegyzései adják meg. Ezek szerint a turulmadár az Árpád-házi vezérek nemzetségneve volt, továbbá Attila címeres madara, melyet a pajzsán hordott, amikor a csatába indult. Kézai szerint a honfoglaló magyarok hadi jelvénye is ugyancsak a turul volt, egészen Géza vezér koráig. Kézai följegyzései valósággal döbbenetes hatásúak. Az első kérdés, amely ezekkel kapcsolatban fölmerül, az, vajon honnan vette Kézai ezeket a megállapításokat? Nincs a történetírás világirodalmában olyan forrásmunka, amelyből Kézai ezeket az adatokat meríthette volna, s így nem tudunk másra következtetni, mint arra, hogy azokat a magyar nemzeti hagyomány őrizte meg s ebből szinte látnoki ihlettel, tudatosan közvetítette ezt a hagyományt az utókornak, hogy majdan a turul szónak a messzi múltból a jelenbe ragyogó fényszórója világítsa meg a magyarság útját az őshazából.

Amit ma szemiotikaként, jeltudományként ismerünk, kimaradt a világ jelenségeinek a tudományok között való XIX. századi felosztásából. Tudományként való számontartása olyan amerikai tudósoknak köszönhető, mint Charles Sanders Peirce (1839–1914), Charles Morris (1901–1979), vagy éppen a magyar származású Thomas A. Sebeok (1920–2001). A szemiotika az 1960-as években vett lendülete ellenére „kiment a divatból”: néhány évtized alatt kiderült, hogy egyelőre képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket, mindenesetre nem vált vezértudománnyá. A reménybeli szemiotikusokból (Roland Barthes, Umberto Eco, Julia Kristeva stb.) pedig jelentős részben író lett.

A napokban jelent meg Hegedűs Rita Magyar nyelvtan című könyve a TINTA Könyvkiadónál A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 31. tagjaként. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor igazgató-főszerkesztő.

Kiss Gábor: Ennek a nyelvtannak már volt egy első kiadása, amely szintén a TINTA Könyvkiadónál jelent meg 2004-ben. Az a könyv 338 oldalas volt, az új könyv, amely 15 évvel az első után jelent meg, 560 oldalas. Miért volt szükség az új, bővített kiadásra?

Hegedűs Rita: Mint már az első kiadás előszavában kifejtettem, nyelvtanom a gyakorlati nyelvtanári munkám folyománya; az okos, érdeklődő diákokkal folytatott együttgondolkodás eredménye, alátámasztva a folyamatosan gyarapodó elméleti eredményekkel. Az új diákok új kérdéseket tesznek fel, melyek megmutatják, hol van szükség arra, hogy mélyebbre ássunk. Sokat segített a kollégák kritikája, a visszajelzések és visszakérdezések.

Jehuda ben Saul Ibn Tibbon Granadában született 1120-ban. Valószínűleg az almohádok [berber eredetű középkori muszlim uralkodódinasztia, amely fénykorában Afrika északnyugati részét és az Ibériai-félszigetet ellenőrizte; 1147-ben buktatták a dinasztiát] üldözése elől menekült el szülőföldjéről, és a Provence-ban, Lunelben telepedett meg. Orvos volt. Életét az arabul írt zsidó nyelvészeti és filozófiai művek héber fordítására szentelte (Szaadja, Abulvalíd, Bahja, Bagirol, Jehuda-ha Lévi művei). Ezekkel megteremtette a héber filozófiai műnyelvet. Alábbi végrendeletét (האווצ) fiához, Sámuel Ibn Tibbonhoz [élt: 1150?—1230?] – Maimuni Moré-jének későbbi fordítójához – írta. Erkölcsi útmutatásokat ad benne fia életpályájára. Jehuda ben Saul Ibn Tibbon Marseille-ben hunyt el 1190 körül. [Scheiber Sándor]

Jehuda ben Saul Ibn Tibbon szobra Granadában

Gondozd könyveidet. A hébereket minden újholdkor, az arabokat kéthavonként egyszer, a tekercseket minden három hónapban egyszer. Mindezt rendezd el szép rendben, hogy szükség esetén ne fáradj a könyv keresésével, és hogy tudd a helyét a szerkényekben és a polcokon. Igen szép serénységre vallana, ha a szerkények minden polcának könyveit füzetbe írnád, és azt azután az illető polcra tennéd, hogy ha keresel egy könyvet, megnézzed a füzetet a megfelelő polcon, még mielőtt összehánynád a könyveket. Nézd meg az egyes lapokat is, amelyek tekercsekben vannak és kötegekben, és vigyázz rájuk! Ne nézd le őket, mert nagy kincseket gyűjtöttem és írtam bennük össze. Ne veszíts el egy iratot vagy füzetet sem mindabból, amit reád hagytam. Ugyanígy böngészd állandóan könyveid jegyzékét, hogy emlékezz rá, milyen könyvek vannak tulajdonodban.

A napokban jelent meg a TINTA Könyvkiadóban Minya Károly Új szavak III. című szótára. Alcíme szerint Nyelvünk 850 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal. Ilyen szavakat leltározott a szerző: cukiságmánia, deszkás (= gördeszkás), ecsetfejű, euroblabla, haspoló, okosfogkefe, plakátmutyi, sókamra, testkamera, uajszmog. Látjuk, hogy az új szavak jelentős része szóösszetétel. Az Új szavak III. kiadvány végén található egy mutató, melyben az utótagok szerint vannak felsorolva a szótár szavai. Ebben találjuk, hogy a cunami szó a következő újdonságokban utószó: feljelentéscunami, hazugságcunami, hülyeségcunami, ígéretcunami és ízcunami. A vadász szó pedig ezeknek a szavaknak a második tagja: drónvadász, hulladékvadász, kattintásvadász, plágiumvadász és viharvadász. Érdekes tény, hogy a nyelvújítás előtt magyar nyelvben viszonylag kevés volt az összetett szó. A szóalkotásnak ez a fajtája a nyelvújítás során jött divatba, feltehetőleg német minták alapján. Akkor alkották meg pl. az irány-tű, a szem-üveg, a folyó-irat és a víz-esés szavakat.

Ami az utóbbi hatvan év jelentősebb magyar nyelvtanait illeti, az 1960-as évek nyelvtanait (Tompa, szerk., 1961–1962, Bencédy–Fábián–Rácz–Velcsovné 1968) csak az ezredfordulón követték átfogó összefoglalások (É. Kiss–Kiefer–Siptár 1998, Keszler, szerk., 2000), s az igényesebb nyelvtanírás új hullámát képviseli a 2010-es évek második felében két funkcionális nyelvleírás (Tolcsvai Nagy, szerk., 2017 és jelen mű).

A funkcionális nyelvtanok megjelenése a kor kihívásaira adott válaszként, az újabb igények kielégítésére tett vállalkozásként értelmezhető. A funkcionális nyelvszemlélet értelmében a nyelvi tények megragadásához, leírásához figyelembe kell venni a nyelvi jel funkcióját, azaz a nyelvhasználatban betöltött szerepét. Így a formák leírása immár szükséges, de nem elégséges összetevője a nyelvleírásnak. A merev strukturális nyelvleírás hagyományával szakító funkcionális nyelvszemlélet nem választja szét egymástól, ami összetartozik: a formát és a funkciót, a rendszert és a működést.

Hegedűs Rita: Magyar nyelvtan - Formák, funkciók, összefüggések

A módjával fogyasztott ital ‒ főleg a középkortól híres zamatos magyar borok számos fajtája ‒ hozzátartozik a magyar konyhához. Egykori rosszmájú megjegyzés szerint a magyarnak az imádságra is jólesik a bor.

Önmagukban az igék egy adott cselekvést általában jelölnek: ír, olvas, szánt. Ha pontosabban meg akarjuk mondani, miről van szó, illetve a szót átvitt értelemben használjuk, akkor kitesszük a tárgyat: levelet, novellát ír; könyvet olvas, kezébe olvassa a pénzt; az író tolla sebesen szántja a sorokat. Az iszik ige eltérően viselkedik: önmagában jelenti azt, hogy ’mértéktelenül fogyaszt (alkoholt)’. Csak akkor kell pontosítanunk a folyadék mibenlétét, ha nem szeszről van szó, vagy az igét képletesen használjuk: vizet, kávét, üdítőt iszik; mohón issza tanára szavait.

"Nem elég tágas neki az utca "
(Forrás: FORTEPAN, ADOMÁNYOZÓ: Szánthó Zoltán)

A káromkodás ősidőktől az ember felgyülemlett indulatainak levezetésére szolgál. A középkor óta sok ország, város, intézmény törvényeiben büntetendő cselekménynek számított. Ha a VII. századi Angliában egy mocskos szájú személy más otthonában káromkodott, egy shilling bírságot fizetett a ház gazdájának, hatot a szidalmazott személynek, s tizenkettő a kincstárat illette. Hazánkban bezáratás, botozás, megkövezés, iskolából történő kicsapatás, sőt egy időben csonkítás és halál is járt érte. Részlet egy 1705-ös jegyzőkönyvből: „[Ketskeméti István] a piacon megpálcáztassék, ennek utána penig, ha ezen dolgát csak mi kicsib[en] újítja és Isten ellen káromkodik, […] az Ország Törvénye és az Constitutio szerint halállal büntettetik meg” (SzT 6: 202b).

A tilalmak enyhültével nagy szóbeli zabolátlanság kapott lábra világszerte. Egy amerikai felmérés szerint a szabadidőben elhangzó szavak 13%-a szitokszó. A gömöri káromkodások 234 évét (1613‒1847) feldolgozó kétkötetes monográfia szerint szitkozódás többnyire valamely erkölcsi és vallási norma miatt hangzott el. Okait a következők szolgáltatták: az élet és a testi épség ellen elkövetett cselekmények, a tulajdon rendjét sértő esetek, törvények és rendeletek be nem tartása, sorozás és katonaság, munkavégzés, a család rendjét és a nemi erkölcsöt sértő esetek. Ma ilyen szigorú tematikus megkötések nincsenek.

A magyar nyelv a legnagyobb hungarikum – vallja Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó tulajdonos-főszerkesztője, akivel cirkuszokban fellépő szótárakról, eltűnő magyar tájszólásokról és a szavakba zárt történelemről beszélgettünk.

– Évente negyvenöt-ötven kötetet adnak ki, többnyire a magyar nyelvet sokoldalúan leltározó egynyelvű szótárakat, illetve nyelvészeti szakmunkákat különböző tematikus sorozatokba rendezve. Hogyan indult a kiadó története? 

– Pont húsz éve jelent meg az első könyvünk, a Magyar szókincstár, amely óriásit robbant a magyar könyvpiacon: ez az egyetlen magyar szótár, amely heteken keresztül vezette az országos könyveladási sikerlistát. Bizonyára nem véletlenül, hiszen ez a széles szógyűjtéssel, alapos szerkesztéssel összeállított szinonimaszótár nemcsak a magyar szókincs gazdagságát mutatja, hanem segítséget nyújt az írónak, olvasónak ahhoz, hogy ebből a hihetetlenül változatos szókincsből mindig a legmegfelelőbbet, legtalálóbbat, legkifejezőbbet válassza ki. Gárdonyi Gézának van egy szép hasonlata erről, miszerint a beszélő vagy az író ember olyan, mint a gyöngyfűző asszony, aki az előtte lévő tálból gondosan, egyesével válogatja össze az ékszer odaillő elemeit. 

Leggyakoribb közlekedési eszközünk valaha a kocsi és a szekér volt, s ezt tükrözi a frazeológia is. A Kocs községben gyártott kocsi szekér (amely hallható a „Kocsi szekér, kocsi szán” kezdetű népdalból is) akkora sikert aratott, hogy Európa sok népe átvette a meglévő szót a magyarból. Így került a kocsi földrészünk több nyelvébe, s nem csupán a szomszédokéba. Ismeri többek közt a német (Kutsche), a szlovák (koč), a cseh (kočí), a horvát-szerb (kočija), az albán (koçi), az olasz (cocchio), a spanyol (coche), az oszmán-török (koçu) és az angol (coach). (Hogy miért jelent a coach 'edző'-t is az angolban, arról lásd Tótfalusi István írását ‒ a szerk.)

A szegényeknek csak taligára tellett, és ha gazdag emberrel találkoztak, ki kellett térniük előle. Erre utal a lekezelő félre, taligás, jön a szekér! helyzetmondat, amely jelentésének kiterjesztésével a szegények sanyarúbb sorsát is kifejezi. A beszélők társadalmi helyzetét egyértelműbben megfogalmazó változata: félre, paraszt, a nemes elől!