A TINTA Könyvkiadó karácsony előtti, könyvvásárral összekötött könyvbemutatójának a Józsa Judit Galéria biztosított hangulatos helyszínt. A megjelentek köszöntése után Kiss Gábor, a kiadó igazgatója a könyvbemutató mottóját magyarázta meg röviden: felidézte, hogy többek között Kosztolányi Dezső és Berzsenyi Dániel is „rejtélyesnek” nevezték a magyar nyelvet, ami pedig a végtelenségét illeti, az nem igényel bizonyítást, hogy a nyelv véges számú építőeleméből (szavából) végtelen számú mondat rakható ki. (Ide kívánkozik Laziczius Gyula szellemes válasza a „Hány szó van a magyar nyelvben?” kérdésre 1942-ből: „A magyar szavak száma véges, közelebbről nem meghatározható.”) Miután Kiss Gábor megemlékezett a kiadó húsz évvel ezelőtti születéséről (a hihetetlen sikert arató Magyar szókincstár 1998 decemberében jelent meg), és felidézte az azóta eltelt idő számos eredményét, kezdetét vette a könyvek bemutatása.

A képre kattintva galéria nyílik!

Elsőként Balázsi József Attila beszélt A színek és a színnevek világa (szerk.: Székely Gábor) című tanulmánykötetről, elsőként is megemlítve „barokkos” alcímét (Fizikai, kultúr- és művészettörténeti, illetve nyelvtudományi témájú értekezések színekről és színelnevezésekről. 12 idegen nyelv színelnevezéseinek egybevetése a magyar nyelv színneveivel). Az első tanulmányban egy fizikus szemüvegén keresztül kaphatunk átfogóbb képet a színekről, a másodikban kulturális-történelmi szerepükről olvashatunk, de számos érdekesség derül ki a tizenkét nyelv színneveit a magyar színelnevezésekkel összevető kontrasztív nyelvészeti dolgozatokból is: például hogy a távol-keleti (kínai, japán, koreai stb.) nyelvek nem különböztetik meg a zöld és a kék árnyalatot, ugyanazzal a szóval fejezik ki. Balázsi József Attila végül külön dicsérte a kötetben található szép, színes grafikonokat, képeket is.

Kazinczy Ferenc e sorokat írta 1810. július 1-jén Aranka Györgynek, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság (1790) megalapítójának: „Én azt hiszem, hogy a magyar nyelv jobb idők szüleménye lesz; mert hogy lesz jobb idő: azt szentül hiszem, hogy nem semmit szentebbül. Európát philosophusi szellem fújja végig, s ez a szellem nem nézhetné egy anyanyelvnek, mégpedig egy igen szép nyelvnek, elenyészését. Megfoghatatlan dolog előttem, hogy Herder ennek mint jövendölhetett elenyészést.” 

Kazinczy Ferenc portréja [TINTA Könyvkiadó]

A századfordulókon többet törődünk anyanyelvünkkel? Többet töprengünk sorsunkon, jövőnkön? Herder jóslata nem valósult meg, de vajon nem időszerű még mindig? Várjuk a Kazinczy által emlegetett jobb időket? Ami átlengi Európát, az minden, csak nem philosophusi szellem, inkább merkantil szellemnek mondhatnánk, s könyörtelen. Bár egy újságcikkben azt olvashatjuk, hogy a kereskedelem segíti nyelvünk megerősödését, kiterjeszti használatát. Horváth János egyetemi tanár írja Anyanyelvünk a gazdasági integrációban című cikkében (Magyar Nemzet, 2000. szeptember 7.), hogy a határmenti városok gazdasági kapcsolata – Miskolc és Kassa, Szeged és Szabadka például – erősíti a magyar nyelv használatát, hiszen az angolt is legfőképpen az angolszász kereskedők terjesztették el világszerte. Nekünk erre semmi esélyünk nincsen, éppen ezért valamiféle philosophusi szellem feléledésében bízhatunk, olyanban, melyet Sir John Bowring képviselt a 19. században. Ezt írta nyelvünkről 1830-ban:

Az alábbi írás eredetileg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1913. december 21-i számában jelent meg "phz." tollából.

A karácsony és a karácsonyi népszokások eredetéről érdekes előadást tartott a múlt év végén dr. Sebestyén Gyula a Nemzeti Múzeumban. Szerinte, amint mások is megerősítik, a napimádó népektől ered a karácsony dátuma. A szumirok voltak a nap útjának első megfigyelői, s már a Kr. e. 3–4000 évvel megállapították a Zodiakus jegyeit, a tavaszi és őszi napegyenlőséget, a leghosszabb s legrövidebb napot. A napisten minden téli évfordulón meghalt, halálát a vízi táj (vízöntő) szörnyetegei okozták, de újra született. A kaldeus sémiták folytatták a csillagászati tudományt, majd a perzsák mágusai vették át, akik a római birodalomból ki voltak tiltva s így jutott hiba a kalendáriumba, amely dec. 25-ét tette a napisten évforduló ünnepévé, holott dec. 21-e volna a leghosszabb éj, amikor a Nap a Bak jegyébe lép. (Ez azonban nem pontosan van mindig ezen a napon.) A Fény visszatérésének ünnepe tehát dec. 25-re tolódott el.

A Nap ünnepe – dr. Székely Leó tanulmánya szerint – a rómaiaknál egyúttal a szegények ünnepe is volt, amelyen ajándékokat adtak a szűkölködőknek, játékot a gyermekeknek s a pogánysággal küzdő keresztyénség ezt a napot tette a Krisztus születésének ünnepévé.

Az alábbiakban Supka Géza írását olvashatjátok a Tolnai Világlapja 1941. december 24-i számából.

Európa népe újra egyszer fegyverben üli meg szent karácsony ünnepét, úgy mint negyedszázaddal ezelőtt. Bármennyire fájó is az ellentét a Béke eszménye és a politikai valóság között, le kell vele számolnunk, hogy a háború nem ismer kalendáriumot, nem törődhetik szent ünnepekkel.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy az emberiség megért egyszer már olyan háborút is, amely nem karácsony idején folyt le, hanem éppen a karácsony miatt s véletlenül éppen ott folyt le, ahol most dühöng a háború fúriája: Dél-Oroszországban, a Krím-félsziget körül, kilencven évvel ezelőtt.

Karácsonyi háború

A dolog elég régen kezdődött, ott, hogy 1740-ben I. Mahmud szultán és XV. Lajos francia király egyezményt kötött egymással, amely szerint a Török Birodalom egész területén, tehát a Szentföldön is, a francia király a kereszténység legfőbb protektora s ennélfogva a palesztinai szent helyek is az ő védelme alá tartoznak. Ez az egyezmény aztán a francia felvilágosodás és a forradalom kora alatt feledésbe ment. Ezt a körülményt használta fel később az orosz cár, hogy a franciák s az általuk képviselt római kereszténység helyébe a görögkeleti egyházat állítsa be a Keleten mindenütt, a kereszténység legfőbb védőjéül. Ezentúl a görögkeleti barátok vették át a betlehemi szent helyek, főként a Szent Barlang fölé emelt templom fölött is a protektorátust.

A betlehemi Születés Temploma (Forrás: Wikipédia)

Így ment ez egészen III. Napóleon császárságáig, aki egyszeriben rájött, hogy ezzel a ténnyel szörnyű sérelem érte a francia katolicizmust. III. Napóleont persze nem vallásos aggodalmak vezették ebben, hanem az a remény, hogy itt olcsón arathat majd sikert, szemben az oroszokkal, akik bizonyára nem fognak majd ilyen mellékes kérdés fejében háborút kezdeni. III. Napóleonnak pedig ekkoriban, császársága első napjaiban, feltétlenül szüksége volt egy ilyen politikai sikerre.

Az alábbi írás eredetileg az Édes Anyanyelvünk XXI. évfolyamának 5. számában jelent meg, 1999 decemberében.

Idestova egy éve annak, hogy megjelent a Magyar szókincstár, Kiss Gábor főszerkesztőnek és munkatársainak nagyszerű munkája. Hogy nagyszerű munka, nem most állapítom meg először, hiszen egy évvel ezelőtt történetesen én mutattam be a szótárt a sajtó jelen levő számos képviselőjének, s ezt a kifejezést már ott is használtam.

Grétsy László a Magyar szókincstár könyvbemutatóján

Az azóta eltelt egy esztendő fényesen igazolta akkori megállapításom helyességét, üzletileg is, szakmailag is. A Magyar szókincstár hatalmas könyvsiker lett. Többször is vezette az eladott könyvek sikerlistáját, s az eltelt aránylag rövid idő alatt is több szakmai elismerésben részesült. Elnyerte a Szép Magyar Könyv ’98 verseny főzsűrijének oklevelét, idén augusztusban pedig a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-díjjal tüntette ki.

A boldogság titka címen, Kiss Bernadett összeállításában, témakörök szerint rendezve a Tinta Könyvkiadó ókori szerzők 1700 jótanácsát tette közzé. A válogatásban 58 ókori görög és római szerzőtől találhatók magvas idézetek. A szakirodalom szentenciának nevezi az eredeti szövegkörnyezetből kiemelt vagy kivált, tömören megfogalmazott, általános vonatkozású megállapítást, főleg életbölcsességet tartalmazó kijelentést, mondást. A szó eredetibb, szűkebb és szakszerű jelentésében a szentencia nem önálló műfaj, nem is szerves része valamely műnek, hanem olyan kerek mondat, amely tartalmánál és frappáns – de mindig közérthető – nyelvi formájánál fogva valamely irodalmi alkotásból külön kis művé önállósult. A szentencia bizonyos értelemben idézet, azaz más műből rendszerint szóról szóra átvett szövegrészlet.

Kiss Bernadett: A boldogság titka

Az idézés teátrális jellegű: aki elismétli vagy valamilyen formában idézi más szavait, az ezzel a megismételt vagy idézett illető szerepébe lép. Korunk embere az ókori szerzőket idézve, szentenciáik tartalmát megszívlelve átveheti személyiségjegyeiket. Ez az átvétel többnyire nem nehéz: az emberi viselkedés és vélekedés alapvető elemei nem változtak kétezer év alatt. Kötetünk húsz szentenciát tartalmaz az önuralom témakörében, s valamennyi máig megszívlelhető. Három példa Horatiustól:

„A béketűrés könnyebbé teszi mindazt, amin úgysem tudsz segíteni.” – „Akinek elege van, ne kívánjon többet.” – „Mennél többet tagadsz meg magadtól, annál többet kapsz az istenektől.”

Az alábbi írás az Agrofórum.hu-n megjelent írás változatlan utánközlése.

A meghívó, amely Szarvasra invitált bennünket, a SZIE Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Tessedik Campusán 2018. november 21-én tartott a fenti címen megjelentetett reprint szakkönyv bemutatójára, ezzel az idézettel fejezte ki a rangos esemény lényegét: „Csak igazán az a tiéd, amit átadsz.”

A rendezvénynek otthont adó intézmény fiatal dékánja az értékeink és a múltunk megbecsülését hangsúlyozta üdvözlő beszédében, amelyet a hallgatóinak is rendszeresen „a lelkére köt”.

Dr. Futó Zoltán

Dr. Futó Zoltán a nemesítők, az értékteremtők iránti tiszteletét kifejezve megemlítette, hogy bár nem tartozik e jeles személyiségek táborába, de nagy figyelemmel kíséri munkájukat, amelyet a haza javára végeznek.

„A színek a fény tettei és szenvedései…” – J. W. Goethe

„A színek és a színnevek világa” – valóban annyira „színes” ez a téma, amennyire a cím alapján várná az ember?

Szabó Mihály: De még mennyire! Ennek alátámasztásául hadd hivatkozzam a már-már rekordhosszúságú alcímre: „Fizikai, kultúr- és művészettörténeti, illetve nyelvtudományi témájú értekezések színekről és színelnevezésekről – 12 idegen nyelv színelnevezéseinek egybevetése a magyar nyelv színneveivel”. Bár a kötet tanulmányainak többsége a kontrasztív (azaz összehasonlító) nyelvészet területén mozog (az angol, cseh, finn, francia, japán, kínai, koreai, német, olasz, orosz, román és szerb színneveket vizsgálják a magyar színnevek tükrében), a kötet szerkesztői (Székely Gábor, Hidasi Judit, Nagyné Schmelczer Erika és Osváth Gábor) szándékosan törekedtek egy tágabb, átfogó kép megmutatására is, ami a színeket és a színneveket illeti, így került a könyvbe például fizikai vagy történelmi témájú dolgozat is.

Székely Gábor (szerk.): A színek és a színnevek világa

Jól tudom, hogy a könyv egy korábbi kötet folytatása?

Szabó Mihály: Igen, a tanulmányok szerzői, illetve a kötet szerkesztői többségükben „visszatérők”: a TINTA Könyvkiadó Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához című sorozatában jelent meg 2016-ban (a sorozat 186. köteteként) a Család és rokonság nyelvek tükrében című tanulmány-gyűjtemény, ennek sikerét látva merült fel, hogy a színnevek témájáról is érdemes lenne összeállítani egy kötetet.

Kereken 20 éve, 1998-ban jelent meg a Magyar szókincstár – ennek apropóján egy akkori újságcikkel emlékezünk meg a kiadó első és azóta is legsikeresebb könyvéről.

A közelmúltban [1998 novemberében – a szerk.] megjelent 25 ezer címszavas Magyar szókincstár a nyelvészek reményei szerint csak első, átmeneti termése egy már sok éve zajló munkálatnak. Míg a világban az úgynevezett egynyelvű szótárak egymással versengve keresik a nagyközönség kegyeit, Magyarországon a lassan három évtizede változatlan utánnyomásban megjelenő értelmező kéziszótár okozott a választási kampány idején kisebb politikai skandalumot. 

Az áprilisban Horn Gyula és Orbán Viktor között lezajlott tévévitában egy pillanatra főszereplővé lépett elő a Magyar értelmező kéziszótár. A szocialista párti miniszterelnök innen idézte a „polgár” szó jelentését: „gondolkodásában, magatartásában a tőkés osztályhoz húzó személy.” A Fidesz akkor még miniszterelnök-jelöltje erre nyomban replikázott, s elavultnak minősítette a meghatározást, ám egy pillanatra aztán mégis zavarba jött, amikor vitapartnere közölte vele: egy 1990 után megjelent kiadásból idézett. Szemlátomást egyikük sem tudta, hogy az 1972-ben készült értelmező szótár változatlan utánnyomásáról beszélnek.

A rendszerváltás nyelvi velejárójaként valóságos kis „szemantikai forradalom” zajlott le a magyar szókincs bizonyos rétegeiben. Ezeket a változásokat talán leghozzáférhetőbben az írott sajtó nyelve dokumentálja – ebből válogatott 1997 neologizmusait összegyűjtve a kötet két szerkesztője. Bevezetésképpen röviden érdemes megemlékezni a rendszerváltás két feledésbe merült neologizmusáról, ráadásul hapax legomenonjáról, melyeknek nyelvészeti kuriozitásukon túl talán politikatörténeti jelentőségük is van.

1989. január 28-án, szombaton Pozsgay Imre akkori államminiszter egy rádióinterjúban közölte, hogy az akkori kutatások (!) alapján népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, nem pedig – miként addig hivatalosan tekintették – ellenforradalomnak. Pozsgay nyilatkozata látványosan és trükkösen kerülte ugyan az azóta bevett forradalom és szabadságharc kifejezéseket, mindenesetre az 1989-es magyar fordulat egyik legfontosabb eseménye volt. A népfelkelés minősítés annyira meglepte pártvezetőtársát, a „tudomány” állását kevésbé követő miniszterelnököt is, hogy az hirtelenjében, pár napra rá, 31-én gyönyörű hapax legomenont rögtönzött. Németh Miklós, a miniszterelnök, ekkor súlyos hibának minősítette a múlt „egyszavas” megítélését, mondván: 1956 októberét igazán csak a legellentétesebb fogalmak együttesen képesek kifejezni, az értékelésben a népfelkelésnek éppúgy helye lehet, mint a nemzeti tragédiát okozó szocializmusellenes terrorlázadásnak. Nos, a terrorlázadás Németh Miklós egyéni szóalkotása. Feltehetően előtte senki ki nem ejtette e szót, s utána is rövid időn át legfeljebb őt idézve használták.