2015-ben jelent meg Huszár Ágnes nyelvész A gondolattól a szóig című könyvének második kiadása a TINTA Könyvkiadónál. A szerzővel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője készített interjút, amely eredetileg a Royal Magazinban jelent meg.

Kiss Gábor: A nyelvészetet sokan az anyanyelvápolással, a nyelvműveléssel azonosítják. A TINTA Könyvkiadónál megjelent két művében – A gondolattól a szóig és Bevezetés a gendernyelvészetbe – egy sor nyelvművelést sem találunk. Milyen az a nyelvészet, amelyik nem „nyelvművelő”?

Huszár Ágnes: A nyelvtudomány és a nyelvművelés közötti különbség a szemléletmódban van. A nyelvészet feladata a nyelvi tények leírása, a köztük levő összefüggések megtalálása. A nyelvművelés ezzel szemben előíró jellegű, különbséget tesz a helyesnek tartott, javasolt nyelvi alakok és a kárhoztatott formák között. Ez két különböző megközelítés, mindkettőnek megvan a létjogosultsága, de keverni őket nem tanácsos.

Az utóbbi években több nyelvész is vitatja a hagyományos nyelvművelés létjogosultságát. Tulajdonképpen miért támadják őket?

H. Á.: Én nyelvművelőként kezdtem a pályafutásomat, az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgoztam Grétsy László osztályán Ladó Jánossal és Lőrincze Lajossal együtt. Írtam nyelvművelő cikkeket, tartottam előadásokat, és válaszoltam nyelvhelyességi kérdésekre telefonon és levélben. Részt vettem egy nemzetközi együttműködésben készülő kötetnek az összeállításában, ezért a munkámért kaptam 1989-ben egy MTA-kitüntetést. Az együttműködés alaptétele volt, hogy a nyelvművelés vagy – ahogy több más nyelven mondják – a nyelvi kultúra a nyelvtudománynak olyan területe, amely a nyelvi norma kérdéseivel foglalkozik. Ezt ma is így gondolom. A nyelvművelésnek ezenkívül feladata a nyelvi ismeretterjesztés, tehát a nyelvtudomány más területein (pl. fonetika, nyelvtörténet, dialektológia) született új felismerések, kutatási eredmények közvetítése az érdeklődő nagyközönségnek.

Kiss Gáborral, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztőjével beszélgettünk egy izgalmas, botrányszagú kiadványuk, az Első magyar sznobszótár megjelenése kapcsán.

– Jól érzem, hogy az Első magyar sznobszótár fricska korunk emberének? Hiszen ebben a szótárban köznyelvi szavainknak csupa idegen nyelvi megfelelőjét találjuk, mint például jegyzék: lista, sillabusz, katalógus, lajstrom, regiszter, vagy teljes: komplett, totális, globális, perfekt, abszolút.

– Az Első magyar sznobszótárral a kiadó görbe tükröt tart a magyarul beszélők elé. Remélem, a tükörben mindenki magát is meglátja, nemcsak embertársait. Bízom benne, hogy a média szereplői is majd gyakran belenéznek ebbe a tükörbe.

– Nagyot nevettem, amikor a következő mondatokat olvastam: „A kommunikáció során eddig mindenki precizitásra törekedett. De nem célravezetőbb-e, ha üzenetünk homályos és többértelmű? Így később nem kérhetik számon rajtunk korábbi mondanivalónkat, és kibújhatunk a felelősségre vonás alól is.” Valóban ennyire tragikus lenne a helyzet?

– Magyarul beszélünk és még megértjük egymást. Ezért mondhatjuk, hogy nyelvünk még betölti elsődleges feladatát. Az új szótár arra hívja fel mindnyájunk figyelmét, hogy óvnunk, ápolnunk kell, törvényszerűségeit fel kell tárnunk, új jelenségeit számba kell vennünk. Fontos, hogy az atomfizikától kezdve a mindennapok eseményein át, az élet végső kérdéseiről is tudjunk pontosan és szépen magyarul szólni.

A 2012. évi Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a TINTA Könyvkiadó a Régi szavak szótárát. A 19.250 elfeledett szót magyarázó gyűjteményt a TINTA Könyvkiadó szerkesztőségében mutatták be 2012. június 4-én. A bemutatón Kiss Gábor kiadóvezető, aki egyben a Régi szavak szótárának a főszerkesztője is, elmondta, hogy a TINTA Könyvkiadó küldetése a magyar nyelv gazdag szókincsének sokoldalú leltározása és ezen munkálatok eredményének különböző típusú szótárakban való közreadása. A TINTA Könyvkiadóban a magyar egynyelvű nagyszótárak sorát 1998-ban a Magyar szókincstár nyitotta A magyar nyelv kézikönyvei sorozat első tagjaként. A Régi szavak szótára a sorozat jubileumi 25. kötete, amelyet megelőzött többek között szólásszótár, értelmező szótár, etimológia szótár, vonzatszótár, rövidítésszótár és a család- és keresztneveket feldolgozó kézikönyv, valamint a növények és az állatok nevét bemutató enciklopédia. Az alábbi interjú a könyvbemutató után készült Kiss Gáborral.

Cserháthalápi Ferenc: Miért kell a régi szavakat szótárba foglalni?

Kiss Gábor: Anyanyelvünk nemzeti kultúránk legfőbb hordozója, ilyenformán kötelességünk nemcsak a mai nyelvünknek, hanem a korábbi nyelvállapotok szavait is összegyűjtenünk, rögzítenünk és magyaráznunk. Ha a régi szavak teljesen elvesznek, félő, hogy a régi írások is érthetetlenné válnak számunkra.

Kiss Gábor (főszerk.): Régi szavak szótára

Cs. F.: A most megjelent szótárnak szokatlanul hosszú az alcíme: Kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő szavak, szóalakok és szójelentések magyarázata.

K. G.: Szerkesztőtársaimmal, Kohári Annával és Mandl Orsolyával azért döntöttünk a hosszú alcím mellett, mert meg akartuk mondani, hogy mit is értünk a régi szavak terminus alatt. Utalni kívántunk arra, hogy teljesen kihalt, elfeledett, és nem teljesen ismeretlen, de mára már kiveszőben lévő szavakat tartalmaz a szótárunk.

A TINTA Könyvkiadó 2015. december 15-én több új kiadványát is bemutatta az MTA Nyelvtudományi Intézetében. Az est házigazdája Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője volt. Paczolay Gyula Többnyelvű szólás- és közmondásgyűjteményét Szemerkényi Ágnes mutatta be.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Kollégák!

Keresve se találhatott volna jobb mottót a könyvbemutató szervezője, mint amit olvashatunk a meghívón: „a nyelv híd, amely összeköt”. És különösen áll ez az első kötetre, amelyet Paczolay Gyula készített és a címe: Többnyelvű szólás- és közmondásgyűjtemény, s az alcíme: 340 közmondás magyar, angol, észt, francia, német olasz, lengyel, portugál, spanyol és latin nyelven. Vagyis a szerző azt kereste, hogy melyek azok a közmondások – melyek azok a gondolatok –, amelyek ebben a tíz nyelvben azonos vagy hasonló módon jutnak kifejezésre, más szóval melyek azok a hidak, amelyek ezeket a nyelveket és kultúrákat összekötik

A könyvbemutató meghívója

Nagy örömömre szolgál, hogy ma itt Önök előtt beszélhetek Paczolay Gyula legújabb kötetéről, s ennek kapcsán – még ha röviden is, de – a szerző pályájáról is szólhatok néhány szót.Talán nem mindenki tudja a jelenlevők közül, hogy Paczolay Gyula nem a Bölcsészkarra járt, hanem a Műszaki Egyetemre, vegyészmérnök, és hivatalosan munkás éveiben ezen a területen dolgozott, kutatóként, oktatóként, tudományos fokozatát is természettudományi témából szerezte.

Az alábbi írás a TINTA Könyvkiadó 2018. december 14-én tartott könyvbemutatóján hangzott el a budapesti Józsa Judit Galériában.

Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben.
Arany János: A vigasztaló

Gyermekkorunktól színek vesznek körül minket. Мivel édesapám grafikusművész volt, én ezt fokozottabban érzékeltem. A festőállvány környékén mindenütt festékestubusok hevertek, így hamar megismerkedtem az ultramarin, okker, umbra, kadmium, malachitzöld és egyéb árnyalatokkal. Tágra nyílt szemmel csodáltam, amint varázsecsetje lendítése nyomán újabb és újabb festékek keverődtek ki a palettán. Berlin és Kay műve az alapvető színelnevezésekről[i] (amelyet a bemutatandó kötet szinte mindegyik szerzője megemlít) akkor még nem jelent meg, s a színeket tartalmazó frazémákról sem volt halvány lila fogalmam se ‒ velük jóval később kezdtem el foglalkozni.[ii]

A Zaicz Gábor nevével fémjelzett új etimológiai szótár pozitív újdonságainak egyike a kötetet záró két mutató: az első a felvett szavakat és toldalékokat első írásos előfordulásuk szerint rendezi (kezdve a 870 körül dokumentált magyar-ral és végezve a 2005-ben érkezett cunami-val), míg a másik eredetük szerint csoportosítja a címszavakat. A hispanista számára ez utóbbi mutató VII. csoportja (Neolatin jövevényszavak) csalódást okoz: a bő másfél száz olasz, a több mint száz francia és a mintegy két tucat román származású magyar szó mellett egyetlen spanyol, portugál vagy katalán eredetű elemet sem tartalmaz. Ezt az első benyomást azonban sikerült árnyalnunk a kiadó, Kiss Gábor segítségével, aki kérésemre volt szíves kikeresni a szótár informatizált kéziratából mindazokat a cikkeket, amelyekben előfordul a spanyol szó. Az eredmény mindkettőnket meglepett: a keresési kritériumnak nem kevesebb, mint 109 cikk felelt meg. A továbbiakban ezt a korpuszt próbálom rendszerezni, és néhány ponton kommentálni.

A TINTA Könyvkiadó karácsony előtti, könyvvásárral összekötött könyvbemutatójának a Józsa Judit Galéria biztosított hangulatos helyszínt. A megjelentek köszöntése után Kiss Gábor, a kiadó igazgatója a könyvbemutató mottóját magyarázta meg röviden: felidézte, hogy többek között Kosztolányi Dezső és Berzsenyi Dániel is „rejtélyesnek” nevezték a magyar nyelvet, ami pedig a végtelenségét illeti, az nem igényel bizonyítást, hogy a nyelv véges számú építőeleméből (szavából) végtelen számú mondat rakható ki. (Ide kívánkozik Laziczius Gyula szellemes válasza a „Hány szó van a magyar nyelvben?” kérdésre 1942-ből: „A magyar szavak száma véges, közelebbről nem meghatározható.”) Miután Kiss Gábor megemlékezett a kiadó húsz évvel ezelőtti születéséről (a hihetetlen sikert arató Magyar szókincstár 1998 decemberében jelent meg), és felidézte az azóta eltelt idő számos eredményét, kezdetét vette a könyvek bemutatása.

A képre kattintva galéria nyílik!

Elsőként Balázsi József Attila beszélt A színek és a színnevek világa (szerk.: Székely Gábor) című tanulmánykötetről, elsőként is megemlítve „barokkos” alcímét (Fizikai, kultúr- és művészettörténeti, illetve nyelvtudományi témájú értekezések színekről és színelnevezésekről. 12 idegen nyelv színelnevezéseinek egybevetése a magyar nyelv színneveivel). Az első tanulmányban egy fizikus szemüvegén keresztül kaphatunk átfogóbb képet a színekről, a másodikban kulturális-történelmi szerepükről olvashatunk, de számos érdekesség derül ki a tizenkét nyelv színneveit a magyar színelnevezésekkel összevető kontrasztív nyelvészeti dolgozatokból is: például hogy a távol-keleti (kínai, japán, koreai stb.) nyelvek nem különböztetik meg a zöld és a kék árnyalatot, ugyanazzal a szóval fejezik ki. Balázsi József Attila végül külön dicsérte a kötetben található szép, színes grafikonokat, képeket is.

Kazinczy Ferenc e sorokat írta 1810. július 1-jén Aranka Györgynek, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság (1790) megalapítójának: „Én azt hiszem, hogy a magyar nyelv jobb idők szüleménye lesz; mert hogy lesz jobb idő: azt szentül hiszem, hogy nem semmit szentebbül. Európát philosophusi szellem fújja végig, s ez a szellem nem nézhetné egy anyanyelvnek, mégpedig egy igen szép nyelvnek, elenyészését. Megfoghatatlan dolog előttem, hogy Herder ennek mint jövendölhetett elenyészést.” 

Kazinczy Ferenc portréja [TINTA Könyvkiadó]

A századfordulókon többet törődünk anyanyelvünkkel? Többet töprengünk sorsunkon, jövőnkön? Herder jóslata nem valósult meg, de vajon nem időszerű még mindig? Várjuk a Kazinczy által emlegetett jobb időket? Ami átlengi Európát, az minden, csak nem philosophusi szellem, inkább merkantil szellemnek mondhatnánk, s könyörtelen. Bár egy újságcikkben azt olvashatjuk, hogy a kereskedelem segíti nyelvünk megerősödését, kiterjeszti használatát. Horváth János egyetemi tanár írja Anyanyelvünk a gazdasági integrációban című cikkében (Magyar Nemzet, 2000. szeptember 7.), hogy a határmenti városok gazdasági kapcsolata – Miskolc és Kassa, Szeged és Szabadka például – erősíti a magyar nyelv használatát, hiszen az angolt is legfőképpen az angolszász kereskedők terjesztették el világszerte. Nekünk erre semmi esélyünk nincsen, éppen ezért valamiféle philosophusi szellem feléledésében bízhatunk, olyanban, melyet Sir John Bowring képviselt a 19. században. Ezt írta nyelvünkről 1830-ban:

Az alábbi írás eredetileg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1913. december 21-i számában jelent meg "phz." tollából.

A karácsony és a karácsonyi népszokások eredetéről érdekes előadást tartott a múlt év végén dr. Sebestyén Gyula a Nemzeti Múzeumban. Szerinte, amint mások is megerősítik, a napimádó népektől ered a karácsony dátuma. A szumirok voltak a nap útjának első megfigyelői, s már a Kr. e. 3–4000 évvel megállapították a Zodiakus jegyeit, a tavaszi és őszi napegyenlőséget, a leghosszabb s legrövidebb napot. A napisten minden téli évfordulón meghalt, halálát a vízi táj (vízöntő) szörnyetegei okozták, de újra született. A kaldeus sémiták folytatták a csillagászati tudományt, majd a perzsák mágusai vették át, akik a római birodalomból ki voltak tiltva s így jutott hiba a kalendáriumba, amely dec. 25-ét tette a napisten évforduló ünnepévé, holott dec. 21-e volna a leghosszabb éj, amikor a Nap a Bak jegyébe lép. (Ez azonban nem pontosan van mindig ezen a napon.) A Fény visszatérésének ünnepe tehát dec. 25-re tolódott el.

A Nap ünnepe – dr. Székely Leó tanulmánya szerint – a rómaiaknál egyúttal a szegények ünnepe is volt, amelyen ajándékokat adtak a szűkölködőknek, játékot a gyermekeknek s a pogánysággal küzdő keresztyénség ezt a napot tette a Krisztus születésének ünnepévé.

Az alábbiakban Supka Géza írását olvashatjátok a Tolnai Világlapja 1941. december 24-i számából.

Európa népe újra egyszer fegyverben üli meg szent karácsony ünnepét, úgy mint negyedszázaddal ezelőtt. Bármennyire fájó is az ellentét a Béke eszménye és a politikai valóság között, le kell vele számolnunk, hogy a háború nem ismer kalendáriumot, nem törődhetik szent ünnepekkel.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy az emberiség megért egyszer már olyan háborút is, amely nem karácsony idején folyt le, hanem éppen a karácsony miatt s véletlenül éppen ott folyt le, ahol most dühöng a háború fúriája: Dél-Oroszországban, a Krím-félsziget körül, kilencven évvel ezelőtt.

Karácsonyi háború

A dolog elég régen kezdődött, ott, hogy 1740-ben I. Mahmud szultán és XV. Lajos francia király egyezményt kötött egymással, amely szerint a Török Birodalom egész területén, tehát a Szentföldön is, a francia király a kereszténység legfőbb protektora s ennélfogva a palesztinai szent helyek is az ő védelme alá tartoznak. Ez az egyezmény aztán a francia felvilágosodás és a forradalom kora alatt feledésbe ment. Ezt a körülményt használta fel később az orosz cár, hogy a franciák s az általuk képviselt római kereszténység helyébe a görögkeleti egyházat állítsa be a Keleten mindenütt, a kereszténység legfőbb védőjéül. Ezentúl a görögkeleti barátok vették át a betlehemi szent helyek, főként a Szent Barlang fölé emelt templom fölött is a protektorátust.

A betlehemi Születés Temploma (Forrás: Wikipédia)

Így ment ez egészen III. Napóleon császárságáig, aki egyszeriben rájött, hogy ezzel a ténnyel szörnyű sérelem érte a francia katolicizmust. III. Napóleont persze nem vallásos aggodalmak vezették ebben, hanem az a remény, hogy itt olcsón arathat majd sikert, szemben az oroszokkal, akik bizonyára nem fognak majd ilyen mellékes kérdés fejében háborút kezdeni. III. Napóleonnak pedig ekkoriban, császársága első napjaiban, feltétlenül szüksége volt egy ilyen politikai sikerre.