A TINTA Könyvkiadó 2019. december 11-én mutatta be a Magyar értelmező alapszótár diákoknak című kötetet - Fata Ildikó előadásának írott változata olvasható alább.

A „Magyar értelmező alapszótár diákoknak. A leggyakoribb és legfontosabb 2000 magyar szó magyarázata példamondatokkal” című szótárral az egynyelvű szótárak legnagyobb magyarországi kiadójának, a TINTA Könyvkiadónak egy újabb szótárát vehetjük kézbe.

A szótárszerkesztők – dr. Eőry Vilma, Kiss Gábor és Kőhler Klára – neve ismerősen csenghet a TINTA Könyvkiadó olvasói-vásárlói és a magyar nyelvészek, szótárírók számára, személyük egyben garancia is arra, hogy ismét egy tudományosan megalapozott, igényes szerkesztésű, szép kivitelezésű szótárt vehetünk kézbe. Eőry Vilma főiskolai tanár, az MTA Nyelvtudományi Intézetének nyugalmazott főmunkatársa, jelenleg a Magyarságkutató Intézet Nyelvtervezési Kutatóközpontjának külső munkatársa, az MTA Szótári Munkabizottságának elnöke. A TINTA Könyvkiadónál megjelent korábbi szótárát, az Értelmező szótár+ című kiadványt a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottsága Kiváló Magyar Szótár díjjal tüntette ki; dr. Kiss Gábor nyelvész, a TINTA Könyvkiadó igazgatója, Kőhler Klára pedig a Magyar szókincsbővítő diákszótár társszerkesztője.

Kedvenc esti lapomban, az élőnyelvi adatokban mindig bővelkedő Mai Napban olvasom, hogy „Néhány hónapja leégett a ladánybenei aréna, előtte pedig a kecskeméti Robinsonban volt munkája a lánglovagoknak”. Lánglovagok? – torpanok meg egy pillanatra, de aztán rájövök: alighanem a tűzoltókról van szó.

Lánglovagok akcióban

Múlt héten írtam az ún. körülíró metaforáról (A szem rágógumija s más ilyenek). Az ilyen nyelvi képnek két tagja, eleme van: a képi elemet (a voltaképpeni metaforát) ugyanis mindig megelőzi egy magyarázó – vagy inkább „helyesbítő”, „enyhítő” – szerepű bővítmény. Pl. a televízió, amelynek műsorát jobb szórakozás híján éppoly gépiesen fogyasztjuk, ahogyan a gumit rágjuk, nem egyszerűen rágógumi, hanem a szem rágógumija. Ily módon nevezték el a forgalomlassító útakadályt fekvőrendőr-nek, a kamionszállító vasúti szerelvényt pedig gördülő országút-nak.

Autós olvasóim – de talán a nem autósok is – bizonyára tudják, mik azok a fekvőrendőrök: a járműforgalom lassítására létesített mesterséges útakadályok. Ezeken az úttesten keresztben fekvő betonhurkákon csak nagy nehezen zötykölődik át a gép­kocsi, közben a vezető szükségképp lelassít. Mire újból felgyor­síthatna, már jön is a következő fekvőrendőr, és így tovább.

Egy új fogalmat a nyelv többféleképp is megnevezhet: idegen szó átvéte­lével; újonnan alkotott saját szóval; már meglevő szavainak újszerű össze­kapcsolásával. A fekvőrendőr esetében a legutóbbi történt: a rendőr itt metafora (az útakadály rendőr módjára korlátozza a sebességet, irányítja a forgalmat), ezt egészíti ki a fekvő jelző, amely a kép és a vele jelölt dolog különbségére mutat rá: rendőr, de fekvő.

A napokban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Parapatics Andreának a Gyakorlati szövegalkotási munkafüzet című kiadványa. A kiadvány alcíme: A középszintű írásbeli érettségi vizsgához magyar nyelv és irodalomból.  Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a kiadó igazgatója. 

Kiss Gábor: Mikor én érettségiztem, 45 évvel ezelőtt, 1974-ben nem kellett a diákoknak magyarból „szöveget alkotni”. Az új kiadvány címét és alcímét olvasva ma már ez nem így van. 

Parapatics Andrea: Akkor is kellett „szöveget alkotni”, csak nem így hívták. Ma már nagy hangsúlyt fektetnek a szövegalkotási készség fejlesztésére törvényileg és a gyakorlatban is, azaz arra, hogy a felnövekvő generációk tagjai különféle műfajokban különféle hosszúságú szövegeket legyenek képesek létrehozni és megérteni szóban és írásban egyaránt. A középszintű érettségi vizsgán megértendő szöveg lehet egy múzeumi tájékoztató, egy tanulmány- vagy egy interjúrészlet is. A szövegalkotásnál pedig ma már nemcsak arra szűkül az érettségi vizsga, hogy a tanulók fogalmazást írjanak egy prózai vagy lírai alkotásról, hanem olyan, a mindennapi életben előforduló kisebb szövegeket is tudniuk kell létrehozni, mint egy kérvény, egy motivációs levél vagy egy hozzászólás egy vitához. Ezeknek pedig szigorú formai szabályai vannak, például nem maradhat el a levél címzése, megszólítása, keltezése. Ez egy választható feladat egy témáról való rövid érvelés elkészítése mellett.

A hazai transzformációs szintaxis keretében az 1980-as években a mondatok topic–comment szerkezetét kutatták elsősorban. E vizsgálódások egy szakaszának lezárásakor Komlósy András állította fel a „szabályos”, a „hangsúlykerülő” és a „hangsúlykérő” igék csoportjait (1989). A hangsúlykérő igék közös szemantikai tulajdonságaira felfigyelve megállapította, hogy „a magyarban is elkülönül valamilyen módon a többi igétől a más nyelvekben is sajátosan viselkedő, többnyire a verba sentiendi köré csoportosítható igeosztály” (1989: 181)

Komlósy az igék szórendje mellett bővítménykeretüket is vizsgálta, s a hangsúlykérő igék több alcsoportja között említette a „valakinek valami” bővítménykerettel járó tetszik, árt, használ, hiányzik, derogál igéket (1989: 179), amely igeosztályról, más megközelítésben vonzatszótárunk is megemlékezett (Sass et al. 2010: 306–7). Az említett igeosztály azonban továbbra is pontos kijelölésre vár, például se Komlósy, se Sass Bálinték nem említették az imponál igét. További tesztelési lehetőség a perfektáló (befejezettséget kifejező) meg igekötővel való kapcsolhatóság: van megtetszik, megárt, nincs *meghasznál, *meghiányzik, *megderogál, *megimponál.

Nem ítélhetjük idegennek azokat az idegenből származott szókat, melyek népünk vándorlása, más népekkel és műveltségekkel való érintkezése folyamán és folytán kerültek nyelvünkbe, s már annyira hozzáidomultak hangrendszerünkhöz, hogy egyáltalán nem érezzük rajtuk idegen eredetüket. Olyanok ezek a szavak, mint azok a más népek közösségéből évszázadokkal ezelőtt közénk szakadt családok, amelyek a magyar kenyér, magyar szellem és magyar vér hármas erején nemcsak külsőképp, hanem a lélek indítékai szerint is magyarrá váltak.

Jövevényszavaink legfontosabb négy forrásából, a bolgár-törökből, a szlávból, a latinból és a németből idézünk mutatóba egynéhányat:

Bolgár-török eredetűek: alma, betű, bor, búza, boszorkány, disznó, gyáva, igéz, ír, kapu, kölcsön, kút, ól, ökör, őröl, sár, seper, sereg, sűrű, szék, szél, szökik, szőlő, szűcs, szűnik, tarló, túró.

Az alábbi írás eredetileg a Magyar Nyelvőr 1975. január–márciusi számában jelent meg (99. évf. 1. szám: 80–82.)

Él vagy élt nyelvünkben néhány idegen szó vagy jövevényszó — mint bicikli, detektív, harmonika, kaleidoszkóp, koedukáció, lokomotív, propeller, revolver, traktor, utópia stb. —, melyek latin vagy ógörög, illetve latin és ógörög elemekből állanak, de nem e ma már holt nyelvek életében keletkeztek, hanem újabb keletűek, éspedig angol alkotásúak. Az ilyen állatin vagy anglo-latin szavak sorába tartozik a szellőztető készülék jelentésű ventilátor szavunk is. Első megjelenése ventilátor alakban 1743-ból adatolható az angol Stephen Hales könyvének címében. Hales nem csupán a latin tőből képzett angol szót honosította meg, hanem egyúttal le is írta könyvében a szénbányák, manufaktúrák, hajókabinok, kórházak, börtönök, istállók, gabonatárolók célszerű szellőztetésére szolgáló aknák, kürtők, légszívó kerekek és egyéb berendezések megszerkesztésének módját. F. Mackenzie rámutatott arra, hogy a XVIII. sz. angol mezőgazdasági és ipari forradalom nagy eredményei az e szóval jelölt eszköz megalkotása nélkül nehezen bontakozhattak volna ki. A significans és a significatum együttese és annak elterjedése több mint pusztán nyelvtörténeti jelentőségű (Les relations de l'Angleterre et de la Francé d'aprés le vocabulaire, 1: 106).

Az Édes Anyanyelvünk februári száma egyik cikkének szerző­je, Hajdu Ferenc arra gyanakszik, hogy egy újságíró „álságos finomkodásból” használta az ami helyett az amely kötőszót. Szívesen fűznék megjegyzést az álságos jelzőhöz is, de most szorítkozzunk a lényegre: csupán finomkodás-e ez, vagy több annál, netán egy nyelvi változásnak az előjele?

Kezdjük azzal, hogy az amely vonatkozó névmást a beszélt nyelv után most már az írottból is kezdi kiszorítani az ami. A két névmás használatában bekövetkezett elbizonytalanodást jól példázza a következő mondat, amely egy filmismertető szórólapon került elém: „John [...] egy olyan kalandban találja magát, amelyre nem vágyott, de amire talán épp nagy szüksége van.” A szöveg szerzője két azonos szerkezetű és rendeltetésű mellék­mon­datban előbb amely-et ír (a választékos norma szerint), utána pedig ami-t (a beszélt nyelvi szokás szerint).

Ki hinné, hogy az 1972-es Magyar értelmező kéziszótárban még nincs benne a pizza szó? Pedig nincs benne: tessék csak megnézni az üres helyét a pittyeszt meg a pizsama között! Akkor még legfeljebb a Maria­hilferstrasséra kikalandozó magyar kóstolhatta meg a pizzát (vagy legalább az illatát). Ma gyakori és fontos ételnév.

Minden nyelv igyekszik a maga képére formálni a beléje kerülő idegen elemeket. Így tesz a magyar is. Az olaszok a pizza főnevet hosszú c-vel vagy dz-vel ejtik: „picca”, „piddza”. A magyar pizza viszont egyre inkább hosszú z-vel hangzik: „pizza”. Ez persze egyfelől pongyola betűejtés, már-már faragatlanság, másfelől azonban a könnyebb, „ismerősebb” hangzásra való (öntu­datlan) törekvés. Én még olaszosan mondom a pizzá-t, a fiam már magyarosan.

A turulmadárra vonatkozó kutatás elsősorban madártani kérdésnek látszik, de a történeti fejlődés folyamán kitűnt, hogy a madártan csak a már korábban megindított nyelv- és történettudományi eredmények segítségével tudta megoldani ezt a kérdést.

A turul szó nagy őstörténelmi jelentőségének, valamint annak a magyarázatát, hogy miért tett szert mai nagy népszerűségére, Kézai csodás följegyzései adják meg. Ezek szerint a turulmadár az Árpád-házi vezérek nemzetségneve volt, továbbá Attila címeres madara, melyet a pajzsán hordott, amikor a csatába indult. Kézai szerint a honfoglaló magyarok hadi jelvénye is ugyancsak a turul volt, egészen Géza vezér koráig. Kézai följegyzései valósággal döbbenetes hatásúak. Az első kérdés, amely ezekkel kapcsolatban fölmerül, az, vajon honnan vette Kézai ezeket a megállapításokat? Nincs a történetírás világirodalmában olyan forrásmunka, amelyből Kézai ezeket az adatokat meríthette volna, s így nem tudunk másra következtetni, mint arra, hogy azokat a magyar nemzeti hagyomány őrizte meg s ebből szinte látnoki ihlettel, tudatosan közvetítette ezt a hagyományt az utókornak, hogy majdan a turul szónak a messzi múltból a jelenbe ragyogó fényszórója világítsa meg a magyarság útját az őshazából.