Az alábbi írás eredetileg a klarimondja.blogspot.hu oldalon jelent meg 2017. január 3-án.

Gyerekkoromban szótárolvasó voltam. Legjobban szerettem édesapám könyvei közül a Szinnyei tájszótárt, mert abban mindenféle különös szavak voltak összegyűjtve. Az egynyelvű szótárak közül az értelmező szótárak is érdekesek voltak. Később hivatalos szótárforgató lettem, de nem pontosan erről szól a bejegyzésem. Most karácsonyra kaptam egy könyvet, egy mai értelmező szótárt, Daniss Győző munkáját. A nyest.hu hírt adott róla, a Tinta Kiadó saját honlapján is megemlékezik a diákszótárról, én meg itt a blogon mutatom be a baráti ajándékot.

Daniss Győző: Mit jelent? Diákszótár

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 85. évf. 1961., 347. oldal.

Folyóiratunk ez évi első számának 98. lapján Prohászka János azt közli, hogy a budapesti izraeli követség tájékoztató kiadványában a grapefruit nevű déligyümölcsöt a citrancs szóval magyarítja. Felveti a kérdést, honnan vehette a követség ezt a szót, amit ő egyetlen keze ügyébe eső szótárban sem talál. Csak a Magyarosan 5. évfolyamában (1936. év, 63. lap) lelt egy hasonló adatra, ott azonban citromcs szerepel.

Nem nehéz azonban megállapítani, hogy a citrancs szót az izraeli követség mégiscsak valamelyik közhasználatú szótárunkból meríthette. Mert a citrancs szó a grapefruit magyar neveként 1942 óta, azaz az első szótári adat óta nem kevesebb mint kilenc kétnyelvű szótárunkban található: a Kelemen–Thienemann-féle Magyar–német nagyszótárban (1942), az Országh-féle angol–magyar kéziszótárban (1948), kisszótárban (1955) és nagyszótárban (1960), a magyar–angol nagyszótárban (1953), az Eckhardt-féle francia–magyar nagyszótárban (1953), kéziszótárban (1955) és kisszótárban (1955), valamint a Halász-féle magyar–német nagyszótárban (1957).

Nyelvészeink szerint szláv jövevényszavaink száma 550-re tehető. Jelentős szám ez, ha meggondoljuk, hogy legfeljebb ezer ősi finnugor eredetű szavunk van, sokan még ennél is kevesebbre, 7-800-ra becsülik a számukat.

A szlávokkal való kapcsolataink már a vándorlások korában megkezdődtek, de csak a honfoglalás idejétől kezdve beszélünk jelentős kapcsolatokról, ugyanis honfoglaló őseink hazánk területén több kisebb itt lakó szláv népre települtek rá, és kapcsolatot létesítettek a környező szláv népekkel is.

Szláv jövevényszavaink az állami életre, a kereszténységre, az ekés földművelésre és az istállózó állattartásra, a családi életre, a tartós letelepedésre vonatkoznak, nem is beszélve a ruházkodásra, halászatra, vadászatra, valamint a növény- és állatvilágra vonatkozó szavakról.

Mivel behatóbban foglalkozunk majd a szláv nyelvek hatásával, feltétlenül ismernünk kell a szláv nyelvek osztályozását. Keleti, nyugati és déli szláv nyelvekről beszélünk. Csak a legfontosabb nyelveket figyelembe véve a keletiek a nagyorosz, az ukrán és a fehérorosz, a nyugatiak a lengyel, a cseh, a szlovák, a déliek a szlovén, a szerb-horvát és a bolgár nyelvek. Földrajzi ismereteink szerint könnyen megérthetjük, hogy a legelmélyültebb kapcsolatok a közvetlen közelünkben lakó szláv népekkel alakult ki. Nemcsak vettünk át szavakat a szlovákoktól, ukránoktól, szlovénektől és délszlávoktól, hanem adtunk is át nekik. Az oroszokkal, lengyelekkel és a bolgárokkal nem voltak széles körű nyelvi kapcsolataink.

A szláv nyelvek európai eloszlásának térképe (Forrás: Wikipédia)

Szláv jövevényszavaink közül alig 50-60-ról tudjuk kimutatni az átadó nyelvet, így általában meg kell elégedni a „szláv” jövevényszavak elnevezéssel. Az átvett szavakról néha csak azt tudjuk megállapítani, hogy melyik nyelv nem lehet az átadó. Például a csíra, csuka, csorba szavak a bolgár kivételével bármelyik szláv nyelvből jöhettek. Néha már akkor is örülhetünk, ha csak 2-3 nyelvre szűkíthetjük az átadó nyelv körét.

Miért van ez így? A szláv nyelvek viszonylag későn váltak szét, és így a szláv nyelvek ma is nagyon hasonlítanak egymáshoz. De a Cirill és Metód bibliafordításának úgynevezett óegyházi szláv nyelve és az ebből alkotott későbbi bolgár, szerb és orosz szerkezetű egyházi szláv nyelvek egységesítő hatása is biztosan közrejátszott ebben.

Cseresznye szavunk szláv jövevényszó, de nem orosz

A hasonlóság bizonyítására felsorolunk néhány szláv jövevényszót. Aki oroszul tud, könnyen azt hihetné, hogy ezek mind orosz jövevényszavak. Pedig mai ismereteink alapján egy sincs közöttük orosz eredetű. Íme a felsorolás: asztal, bab, borotva, cseresznye, csuka, csütörtök, drága, ebéd, galamb, kalász, káposzta, kolbász, kulcs, málna, medve, pap, patak, pecsét, pecsenye, pisztráng, rák, répa, rozs, szalma, szerda, széna, szikra, szilva, tészta, udvar, uzsonna, veréb.

***

Jó lenne, ha minden szó átadó nyelvét olyan pontosan meg lehetne állapítani, mint a kótyavetye (elkótyavetyél) szóét. Ennek az egyik horvát nyelvjárásban (átírva) kotyevetye szó felel meg. Teljes alakjában egész mondat: ko hotye vetye. Jelentése: ki akar többet (kiegészítve: adni). Ez a kótyavetye a török–magyar világ szava: a végvári vitézektől ejtett hadizsákmány igazságos felosztására meghonosodott délszláv intézmény neve. A magyarba már jelentésváltozással jött át ez a szó, ezt mindenki megértheti. Ennek a szónak az átadó nyelve tehát a horvát.

Az átadó nyelv eldöntésében a hangtani megfelelések lennének a legfontosabbak, de nem sok esetben alkalmazhatók. A mezsgye-megye és a rozsda-ragya tulajdonképpen kettős átvétel, a mezsgye és a rozsda biztosan a bolgárból jön. A hosszú ll miatt a villa, motolla nyugati szláv nyelvekből jöhetett, a zabola, nyoszolya az l, ly miatt a keleti vagy déli szláv nyelvekből. A haluska-galuska szópárból a g-s alak a régibb, a lengyelből jön, a haluska fiatalabb átvétel a szlovákból.

"A hosszú ll miatt a villa nyugati szláv nyelvekből jöhetett"

A következő azonos jelentésű szavakat kétszer is átvettük (az n-es alak a régibb): donga – duga (dugába dől), menszáros – mészáros, korong – kuruzsol. (A korong a körrel függ össze, a kuruzsol alapszava: körbe jár. A kuruzslók ugyanis a beteget körüljárták, hogy kört vonva, az ártó szellemeket távol tartsák.)

Néha a jelentések egybevetése is eligazít. Poroszló szavunk megfelelője (a prisztáv és társai) a legtöbb szláv nyelvben megvan béres, majoros, sáfár jelentésben, csak a horvát nyelvben van meg mint jogi műszó a magyarhoz közelálló városi szolga, kisebb tisztviselő jelentésben, így csak horvát eredetű szó lehet.

Sok esetben a művelődéstörténet és a társadalmi kapcsolatok felderítése is segít. Így pl. kasza szavunk megfelelője majdnem minden szláv nyelvben megvan, de mivel a szénagyűjtés műszavai (kazal, széna, villa, petrence) mind szlovák eredetűek, így a kasza is csak az lehet. (A gabona aratása ugyanis régen a bolgártörök eredetű sarlóval történt.)

Kasza szavunk biztosan szlovák eredetű (Kép forrása: Fortepan)

Az egyházi kifejezésekben is érvényesülnek ezek a szempontok. Kereszt szavunk eredete a görögkeleti krszt, tehát oroszból vagy bolgárból jöhet, mert a katolikus szláv népek másként nevezik (átírva: krizs vagy kzsizs).

Nagyon érdekes király szavunk elemzése. A király szó minden szláv nyelvben megvan. A bolgár, orosz, morva uralkodókat nem így hívták. Az oroszok csak idegen uralkodókat neveztek királynak. A szerb királyság magyar hatásra a középkorban alakult ki. De volt király a cseheknél a X. században, a horvátoknál a XI. században, a szlovének pedig a német uralkodót hívták királynak, és a német királysághoz tartoztak. Tehát király szavunk átadó nyelve csak a cseh, a horvát vagy a szlovén nyelv lehet.

***

Szláv jövevényszavainkkal kapcsolatban bizonyára érdeklődésre tarthat számot orosz jövevényszavaink tárgyalása. A legújabb nagy társadalmi átalakulásunkkal összefüggő orosz jövevényszavainkat (kolhoz, komszomol) most nem vesszük figyelembe, hiszen ezek már a nemzetközi szókincshez tartoznak. Mivel közvetlen földrajzi kapcsolataink nem voltak az oroszokkal (a magyarsággal szomszédos területen az ukránok élnek), nem sok orosz szót vettünk át. De mivel az oroszokkal a magyarság még a honfoglalás előtt kapcsolatba került, az oroszból átvett szavak legrégibb szláv jövevényszavaink közé tartoznak. Kapcsolataink a IX. századra esnek, amikor a kijevi fejedelemség népeivel kerültünk viszonylag lazább kapcsolatba.

Legrégibb orosz nyelvi átvételeink közé tartoznak a lengyel, görög, jász népnevek és a halom szó. Ezek mind óorosz nyelvi átvételek. Talán a lengyel a legrégibb átvett orosz, sőt szláv szavunk. Az óorosz lengyanyinból keletkezett lendzsan átvétele. A jász név pedig az óorosz jaszi átvétele. Azoknak az alánoknak az őseit nevezték vele, akik később a kunokkal együtt már mint jászok hazánkba telepedtek, és 1323-ban és 1325-ben kiváltságlevelet kaptak.

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár

Tanya, szégye és varsa szavunk orosz eredetét a jelentések összevetésével állapították meg. A tanya szó tonya alakban sok szláv nyelvben megvan, de a régi magyar halászóhely jelentése csak az orosz és az ukrán nyelvben volt. Így ez a szó is az óorosz nyelvből származik. Halfogó rekeszték jelentésű szégye szavunk ugyanilyen jelentésben csak az óorosz nyelvben van meg. Ugyanilyen elgondolással varsa szavunk is az oroszból jöhet, mivel ott is csúcsban végződő halfogó háló vagy kosár jelentése van, mint a magyarban.

Nagyon régi átvétel a kerecsen, egy solymászásra használt sólyomfajta neve. Ennek orosz megfelelője krecset volt, hozzánk is kerecset alakban jött át, csak később változott kerecsenre. (Mint érdekességet hadd említsük meg, hogy a múlt századi nagy szótáraink a kerecsent eredeti magyar szónak tartották, mivel a szó elejét a kereng, kering szóval hozták kapcsolatba. A sólyomfajta madarak, amikor elengedik őket, valóban a levegőben keringenek, hogy zsákmányukra lecsaphassanak. De a nyelvi tények ereje nagyobb a délibábos magyarázatnál is; az összehasonlító nyelvészet mást mond.)

Kerecsen szavunk az orosz kerecset-ből származik

Orosz jövevényszavaink közé sorolják még Duna és taliga szavainkat is. Valószínűleg kereszt, szombat és karácsony szavaink is orosz eredetűek. A karácsony megfelelője például az orosz tájnyelvi korocsun, karacsun lehet. Ez a szó többek között valaminek a végét is jelenti. Mivel a karácsony is az év végére esik, feltehető a magyar és az orosz szó kapcsolata.

Ezeket a szavakat tudják nyelvészeink több-kevesebb bizonyossággal orosz jövevényszavaink közé felvenni.

Ismételjük meg, hogy együtt lássuk őket: lengyel, görög, jász, halom, tanya, szégye, varsa, kerecset, Duna, taliga, kereszt, szombat, karácsony.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 176. (1970. július 29.), 180. (1970. augusztus 2.) és 197. (1970. augusztus 23.) számaiban jelent meg, három részletben.

A címben sok az é. Ez nagyon szokatlan, de amint látni fogjuk, ilyen esetekben elkerülhetetlen.

Nyelvünkről azt szokták mondani, hogy különösen a szavak kezdetén nem szereti a mássalhangzók torlódását. Ezért lett a szláv drong, gliszta és britva szóból dorong, giliszta és borotva, a német Schnur és Zwirn szóból zsinór és cérna, a francia clinche-ből kilincs, a latin scola szóból pedig iskola. A szókezdő torlódás kerülése valóban ősi nyelvünk sajátossága volt. De jöttek nyelvünkbe hangtorlódásos szavak is, például a krajcár és a gróf. Ezeknek a kiejtésében csak a nép követte a régi utat karajcár és geróf ejtésével.

Giliszta a fűben. Lehetne gliszta is?

Később már könnyűszerrel, ejtési nehézségek nélkül vettük ajkunkra a trehány, smucig, srég szavakat is. A szókezdő hangtorlódás feloldásában közrejátszottak hangtorlódással kezdődő hangutánzó szavaink is (brekeg, fröcsög, trüszköl, krákog). Ezekben talán éppen a torlódó hangú szókezdet növeli a hangutánzás hatásosságát.

A napokban jelent meg A nyelvtipológia klasszikusai c. szemelvénygyűjtemény a TINTA Könyvkiadónál. Ebből az alkalomból beszélgetett a kötet összeállítójával, szerkesztőjével, Havas Ferenccel, az ELTE BTK emeritus nyelvész professzorával a kiadó vezetője, Kiss Gábor.

Kiss Gábor: Az átlagember számára idegenül cseng ez a fogalom, hogy „nyelvtipológia”. Pontosan mit takar ez a szó?

Havas Ferenc: Mint évszázadok óta, laikusok és újabban más területek szakemberei is szívesen hasonlítgatják össze a különböző nyelveket. Tudományos érvénnyel azonban természetesen csakis a nyelvészet hivatott erre. Ma a világ nyelveinek összehasonlító elemzésével három nyelvészeti diszciplína foglalkozik. Az egyik a történeti-összehasonlító nyelvészet, amely a nyelvek rokonságát, a nyelvcsaládok rendszerét kutatja. A második az areális nyelvészet, amely az egy földrajzi térségben élő nyelvek egymáshoz hasonult tulajdonságaival foglalkozik. A harmadik irány, a nyelvtipológia érdeklődése mindkettőtől különbözik: a világ nyelveinek összevetésével azt igyekszik feltárni, hogy általában a nyelvek felépítésének, illetve a különböző nyelvtani szerkezeteknek milyen változatai, típusai léteznek, tehát milyen különböző módokon épülhet fel egészében és részleteiben egy emberi nyelv.

Havas Ferenc

Az alábbi írás 2020. augusztus 5-én jelent meg a Magyar Szó online-on.

Nagy érdeklődéssel forgattam a Tinta Könyvkiadó új könyvét, amely Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatban jelent meg 2020-ban. Kemény Gábor tanár úrtól kaptam meg a könyvet, amelynek már a címe is felkelti a figyelmet: Tanuljunk magyarul is! A könyv a szerző válogatott nyelvművelő írásait tartalmazza, amelyek 2009 és 2019 között jelentek meg az Édes Anyanyelvünk c. lapban. Köszönet a szerzőnek, aki nagyon sok érdekes nyelvhasználati kérdéssel, problémával foglalkozik a kötetben.

Kemény Gábor: Tanuljunk magyarul is!

Az interjút Daniss Győző készítette.

Ha valami igazán szorosan hozzánk tartozik – mégpedig legtöbbször nem is a magunk akaratából –, az a nevünk. Legtöbbször már a születésünk előtt eldől, hogy melyik lesz a nevünk „első eleme” az eddig létező kevés híján kétszázezer magyar lehetőség közül. Születésünk tájékán pedig az is, hogy „második elemként” melyik kerül bele az anyakönyvbe a kereken négyezer magyar lehetőségből. Hogy miért és miképpen lettünk, lehetünk, lehetnek gyermekeink Kovács Erzsébetek vagy Zahorán Györgyök, Aradi Alexák vagy Parády-Kiss Péterek, arról Raátz Judittal beszélgettünk.

– Ki vezetéknévnek, ki előnévnek, ki családnévnek vagy személynévnek mondja a Kovácsot, az Aradit, a Zahoránt. Az Erzsébetet, a Pétert, az Alexát mondják keresztnévnek is, utónévnek is. Jobb-e az egyik, mint a másik – miközben mindegyik érthető és voltaképpen összetéveszthetetlen. Hogy vélekednek erről nyelvünk névtani szakértői?

– A nevünk első elemét illetően a szakma a családnév mellett voksol. Az előnév és a vezetéknév azért nem szerencsés, mert a Kovács vagy az Aradi a legtöbb más nyelvben nem „elöl” van, nem „vezeti” a név egészét. A második elemről eltérnek a vélemények, hiszen sem az utónév, sem a keresztnév nem pontos. Az egyik a névelem helyét jelöli – legalábbis a magyarban, mert a nyelvek többségében a név a mi „utónevünkkel” kezdődik. A „keresztnév” pedig a valamilyen valláshoz tartozást sejtette, sejteti – csakhogy nem minden szülő kereszteltette, keresztelteti meg az újszülöttjét. A névadással kapcsolatos törvényekben, hivatalos iratokban az utónév szerepel, a szakirodalomban azonban mégis inkább a keresztnév használatos.

– Mióta vagyunk, lehetünk Kovácsok, Erzsébetek, Parády-Kiss Péterek?

– Az ősidőkben nem léteztek a mai értelemben vett nevek. Valakire legföljebb azt mondták, hogy „magas”, „szép”, „erős”, „fekete”, „kopasz”. A környezet, persze, tudta, hogy egyik vagy másik kire vonatkozik. Ez a jelölés aztán az egyén élete során változhatott: a „kicsi”-ből lehetett „nagy”, „kövér”, „ősz”, „sánta”, „öreg” és így tovább. Elterjedt szokás volt, hogy az újszülöttet sokszor „halál”-nak, „nemvagy”-nak, „féreg”-nek és hasonlónak nevezték – nehogy egy bárhonnan érkezhető rossz szellem megtalálja, ártás, betegség könnyen elérje. Később, persze, ők is „felnőttes” nevet kaptak. Az egyénhez már egész életében kötődő, de még mindig egyelemű nevek csak később jelentek meg.

A szavak is harcolnak egymással? Bizony harcolnak. A Halotti beszédben olvasható az isa és a heon szó. Nem tudjuk, miért avultak el ezek a szavak – helyettük ma a bizony és a csak szót használjuk. Alkalmasint szavunk jelentését fiataljaink alig ismerik, használni biztosan nem használják, pedig negyven éve sokszor hallottuk. A köztudomású és a köztudott harca pedig előttünk folyik.

A Halotti beszéd első sorai

Egyes szavak az eufemizmusnak nevezett nyelvi jelenség miatt szorulnak ki a nyelvből: különböző okokból nem nevezünk meg valamit. A haláltól való félelem miatt régen ilyen neveket adtak az újszülötteknek: Mavagy, Nemvagy. „Ma vagy”: a halál ne vigye el a kisgyermeket, hiszen csak ma él. „Nem vagy”: aki nincs, azt a halál nem is találja meg.

Az interjút Daniss Győző készítette.

Nyelvtörténészek több nemzedékének kutatói tárták fel, hogy tucatnyinál több élő és már kihalt nyelv beszélői négyezer-ötezer éve valamiféle finnugor, azt megelőzően uráli „alapnyelven” kommunikáltak, s hogy ebből a nyelvősből ágazott el az idők során napjaink finnje és hantija, udmurtja és magyarja meg a többi rokon nyelv. Hogy az uráli előtti évezredekben élők hogyan értették meg egymást, hogy milyen lehetett ez az ősinél is ősibb (ha föltehetőleg nem is a „legeslegősibb”) nyelvelőd, azzal a nyelvtörténészek nemigen foglalkoztak/foglalkoznak. Sem itthon, sem más országokban. Azok egyike, akik nekiveselkedtek a szinte lehetetlennek: Pusztay János. Az ő Gyökereink című, A magyar nyelv előtörténete alcímű munkájának zárómondatából valók e summázó szavak: „a magyar szibériai grammatikájú, finnugor szókincsű közép-európai nyelv”. Adódik a kérdés: hogyan született meg a szerzőben ez a szibériai grammatika említése miatt meglehetősen szokatlan állítás?

– A nyelvtudomány mai – és e dologban alighanem megkérdőjelezhetetlen – álláspontja szerint ha valamely jelenség megvan egymáshoz közeli nyelvekben, akkor azt a jelenséget, sajátosságot bizonnyal meglelhetjük e nyelvek közvetlen előzményében is. Ha tehát valami megvan a finnségi, más elnevezésükkel balti-finn vagy közfinn, valamint a volgai nyelvekben, akkor az létezett a finn-volgai alapnyelvben. Ha ugyanaz megtalálható permi nyelvekben is, akkor létezhetett a finn-permi elődben. Ha ugyancsak megtalálható az ugor nyelvekben, akkor megvolt a finnugor alapnyelvben. Végül, ha megtalálható a szamojéd nyelvekben is, akkor azt ismerte az uráli alapnyelv is.

A napokban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál a 466 oldalas Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája. Ez alkalomból beszélgetett a két szerkesztővel, Balázsi József Attilával és Kiss Gáborral Halápy Ferenc.

Halápy Ferenc: Napjainkban világszerte zavargások vannak. Mintha erre rímelne az a régi közmondás, hogy aranyat hord a szamár, mégis bogáncsot eszik. Magyarázatként az Enciklopédiában ezt olvassuk: „a szegény ember termel minden értéket, de a gazdagok világában neki mégiscsak a nyomor jut osztályrészül”.

Balázsi József Attila: A társadalmi problémák kezdettől fogva a népköltészeti alkotásokban ‒ adomákban, mesékben, közmondásokban ‒ és szépirodalmi művekben is tükröződnek. Az imént említett közmondásnak különféle állatokat tartalmazó, de eltérő metaforára épülő változatai Európa-szerte megtalálhatók. Németül például így mondják: der Esel vom Gebirge trägt den Wein und säuft Wasser, azaz ’a szamár bort hoz a hegyekből, és vizet iszik’. Ennek leggyakoribb magyar tájnyelvi megfelelője: bort hord a ló, mégis vizet iszik, de nálunk is ismeretes szegény fogja a madarat, de a gazdag eszi meg variánsa.