„Nem kell mindent, ami igaz, megmondani; de minden, amit mondunk, igaz legyen.” (Immanuel Kant)
Aquinói Szent Tamás elmélyedve dolgozik cellájában. Hirtelen egy fiatal testvér csörtet be: – Mester, ilyen még nem volt! Nézzen csak ki az ablakon, hogy repülnek az ökrök! Szent Tamás odamegy az ablakhoz, és fürkészni kezdi az eget. A hírhozó nevetésben tör ki, és gúnyosan kérdezi: – Atyám, csak nem hitte el, hogy repülnek az ökrök? – Hamarabb elhiszem, fiam, hogy az ökrök repülnek, mint hogy a szerzetesek füllentenek! – volt a nyugodt válasz. Az általános etikai normák szerint is elítélendő a hazugság, hiszen huzamosabb ideig nem tudna fennmaradni az olyan emberi közösség, amelynek tagjai legalább a mindennapi élet alaphelyzeteiben nem bíznak az egymással folytatott kommunikáció hitelességében. A hazugsággal az ember önmagát mérgezi, általános síkon a létezésnek ellentmond: „járj egyenes úton és reménykedj” (Sir 2,6); in: Tégy szert bölcsességre, TINTA Könyvkiadó, 2019.
Azt is mondhatnánk, hogy a morál a ragaszkodás a tökéletes igazsághoz, valósághűség. Az ettől való eltérés a közlésben már őszintétlenség, valótlan állítás, aminek célja a félrevezetés. Többféle változatát ismerhetjük föl az életünkben, a szinonimák itt nem csupán árnyalatnyi-fokozati eltérést, de valamelyes magatartás-, helyzet-, megítélésbeli különbséget is érzékeltetnek. A legenyhébb a tét nélküli füllentés, lódítás. Az elhallgatás során az eltitkolt eseményről, avagy egy-két részletéről egyszerűen csak nem számol be az illető; ha a dolog később kiderül, esetleg már több lesz a lehetőség védekezésre. A „hallgatás – beleegyezés” alapján a hazugságnak teret adunk, ennek változata, ha tettetjük, színleljük az egyetértést. A ráhagyás során hallgatólagosan egyetértünk azzal, amit a másik egy állításunkkal kapcsolatban mond, bár az nem felel meg az igazságnak. A mellébeszélés, puskázás legtöbbször az információhiány titkolására szolgál. A szépítés, a túlzás, a tódítás, a hatásvadászat során az igazság egyes elemei fölnagyítódnak, talán az empátia vagy a tetszés fokozottabb kiváltásáért. A bagatell vagy közhely a hazugságok leghétköznapibb fajtája: „de jól nézel ki!” Torzítás, ámítás, ha a közlés során bár csupán kevéssé, de a hallgató igényéhez igazítjuk a közlést, mint a reklámokban teszik. A blöff, a kamuzás a játékokban rizikóval jár, és gyorsan lelepleződik. A strukturált, mondhatni égbekiáltó hazugságok (Litovkina A. – Farkas E.: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig, TINTA Könyvkiadó, 2019) kemény rosszindulaton, előre eltervezett és kidolgozott taktikán alapulnak, itt említendő a rágalom és a hamisítás számtalan válfaja az anyagi haszonszerzés, ill. a morális felülkerekedés céljából, illetve a megtévesztő magatartás, ezt Kölcsey keményen megítéli: „színlelt nagyságot mutogatni, gyalázatnak tartsd”; hasonló az álszentség, szenteskedés, míg a becsapás, csőbehúzás a negatív befolyás álnok érvényesítése.
Ha a motívum, a cél és a hatás erkölcsileg helyes, akkor a hazugságot sem mindig lehet elítélni. Minthogy a társadalmi életben az erkölcsi konfliktusok elkerülhetetlenek, az erkölcsi tapintatnak gondosan kell az egész tényállást mérlegelni. Ilyen közelítésben beszélhetünk megengedett hazugságról, amikor valaki egy nagyobb baj elhárítása érdekében hazudik, anélkül hogy ezzel másnak kárt okozna.
Veronese: Mózes megtalálása