Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 477–479. oldal.

Európában talán csak egy ország van még, mely távolabb esik tőlünk, mint Skócia. Nem meglepő tehát, hogy nyelvünkbe nagyon kevés skót szó került át. Bár a skót mintáról mindenki tud nálunk, akinek csak szövetfélékkel van dolga, főleg minden nő, aki ad valamit öltözete változatosságára, de már e kockás minta skót nevét szinte senki sem ismeri vagy emlegeti nálunk. Ismerik azonban, ha már nem sokan is, a nevét az e mintát viselő szövetek egy fajának, amit ma a magyarban pléd alakban írunk. E szót már 1832-ben említette Harsányi Pál a Skócziának fejér lilioma, históriai románcos novella c. írásában, „durva, tarkán koczkázott plaid” alakban (Mulattató, szépliteratúrai gyűjtemény 7: 8). Pontos értelmezését olvassuk 1844-ben Tóth Lőrincz Úti Tárca c. művében, a skót felföld leírásában. „A highlandi öltözet... áll... egy darab koczkás gyapjúszövetből, mellynek neve: plaid, hossza 6 angol réf, szélessége kettő, ’s mellyet tágan, könnyedén a’ test körül öltenek úgy, hogy felső vége a’ bal vállon függ, a’ jobb karnak szabad mozgást engedve. Esőben a’ plaidet ránczba szedik ’s vállaik körül véve, magokat jól betakarják. Vadászaton, baromőrzésnél, háborúban e’ plaid ágyul ’s takaróul szolgál” (242–3).

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 476–477. oldal.

E szót ma már csak elvétve halljuk. Úgy látszik, szókészletünk perifériájára, a régies terminus technicusok limbusába szorult. Pedig alig egy fél évszázaddal ezelőtt a budapesti emberek aktív szókészletében a gyakrabban használt elemek közé tartozott, így nevezték azokat a sűrűn közlekedő gyorsjáratú kis hajókat, melyek a Duna két partja között ingáztak, a budai oldalról a pestire és vissza, szállítva azokat, akik a hidakon való átmenést valamilyen okból lassúnak, kényelmetlennek találták. Ezek a hajócskák hosszú kényszerszünet után ismét járnak, de nagyon megcsökkent utaslétszámmal és már talán senki se nevezi őket propellereknek.

A szó a propellere (’előre hajt’) latin igéből a XV. században angol nyelvterületen alkotott to propel azonos jelentésű igének angol képzővel szerkesztett főnévi származéka: ’előre hajtó eszköz’. A főnevet ’hajót hajtó csavar szerkezet’ jelentésben először 1809-ben használta a gőzhajózás történetében oly nevezetes R. Fulton amerikai feltaláló. A részről az egészre, a hajócsavarról az ilyen csavarral hajtott gőzhajóra a szó jelentése az 1840-es években bővült ki, mégpedig amerikai területen. Innen terjedt el hamarosan s jutott el hozzánk is.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 479–480. oldal.

E szón köznyelvi síkon forgópisztolyt értünk, azaz olyan többlövetű marokfegyvert, melynek töltényeit a rászerelt forgódob juttatja az elsütőszerkezet elé. A szó az amerikai angol nyelvterületen keletkezett, latin revolvere ’megfordít’ igéből alkotott angol to revolve ’forogni stb.’ ige főnévi származékaként: revolvere = forgó valami. Már az angol főnév első megjelenésekor, 1835-ben, a Samuel Colt cég szabadalmi leírásában ’forgópisztoly’ jelentésben szerepelt. A fegyver történetének első száz esztendejével A. W. F. Taylerson háromkötetes monográfiája, The Revolver (London 1965–1971) foglalkozik.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 367. oldal.

Magyar Géográfiájában azt írta 1802-ben Benkő Ferenc, hogy „Terra del Fuégo vagy Tüz föld, mellyet Magellánes talált fel... ſovány, hideg, köves hely… moſt az Ánglus birja, Pinguin, Dunhalud, Tengeri-bornyú, ’s a’ t. találtatik benne...” (4: 171). Öt évvel később pedig Robertson Wilhelm „Nagy-Britanniai királyi História író” Amérikai históriájában (melyet Tanárki János fordított magyarra), hogy „Van eggy madár, mellyet, a’ mennyire még eddig tudatik, csak Déli Amerikának partjainn, Port Desire-töl fogva, a Magellán ſzorossáig lehet találni, és Penguin-nak neveztetik. Ez a ſzó Wallisi nyelvenn annyit teſz mint, fehér fej... De ſzerencsétlenségre, azt jegyzi meg Pennant Ur, a’ ki egy tudományos leírást adott ki a’ Penguin felöl, hogy minden illyen fajtájú madaraknak fekete fejek van” (1: 639–40).

Újabb tíz évvel később, 1817-ben pedig „La Perousenak 1785, 1786, 1787 és 1788-ik esztendöben tett Utazásának veleje” c. műben – Halasy Mihály fordításában – azt olvassuk, hogy „találok majd... ollyan élelemre való dolgokat, mellyek minden esetre jobb izűek fognának lenni, mint a Pengvinek, a’ mellyeknél egyebet a Magelláni szorulatban nem várhattunk”. Ehhez La Pérouse ugyanazon 36. lapon lapalji jegyzetben azt fűzte hozzá, hogy ,,A’ Pengvin vagy Reptelen a’ ludnemű szárnyas állatok közzűl való. A’ szárnyai mezítelen bőrből valók, tsak felső és alsó széleiken vagynak kevés apró tollatskák, ezért nem is tud repűlni. Minthogy a’ lábai éppen a’ farán vagynak, mind az úszás, mind a’ járás, sőt még a’ költés közben is egyenesen feltartja magát.” 

„A sötétséget nem pusztíthatod el még nagyobb sötétséggel. Csak a fény oszlathatja el a világra boruló árnyékokat.” (Dan Millman)

A fény létünk feltétele, életterünk alapjellemzője – ezt tudatosította új meg új oldalakról 2015, a fény nemzetközi éve eseménysorozata. Nem meglepő, hogy a fény szó jelentése nyelvünkben is sokféle, más-más kontextusban. Vegyük sorra ezeket a fizikai, a szótári definíciók és idézetek vagy közmondások, szólások segítségével.

1. A fény emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. Az emberi szem a 390 és 750 nanométer hullámhosszok közé eső elektromágneses sugárzást érzékeli. Ez frekvenciaértékekben 790–400 terahertz (THz). Tágabb értelemben beleérthető az ennél nagyobb hullámhossz, ez az infravörös fény, és a kisebb hullámhosszú ultraibolya fény. A fehér fényt prizmával különböző színű fényekre lehet bontani.

Cserháthalápy Ferenc: Az alcímben azt a szót olvassuk, hogy kiadóvezető. Mi a feladata egy kiadóvezetőnek?

Kiss Gábor: Tréfásan mondhatnám, hogy vezetni a kiadót. De félre a tréfát. Kettős a feladatom. Mivel a TINTA Könyvkiadó nyelvészeti szakkönyv- és szótárkiadó, ezért először is a feladatom a profilunkba tartozó és megjelentetni kívánt kiadványok kiválasztása, kijelölése. Másodszor pedig úgy kell irányítanom munkatársaimat, hogy ezeket szótárakat magas szinten megszerkesszék, a könyvek elkészüljenek, megjelenjenek.

Kiss Gábor és Kiss Gyula a Budai díjjal

Cserháthalápy Ferenc: Sok TINTA-s szótáron látjuk nevedet, mint szerkesztő. Ekkor leveszed a vezetői sapkádat, és felteszel egy másikat, vagyis vezetőből szerkesztővé változol át?

Kiss Gábor: Hát igen. Több, de legalább két sapkám is van. Megmondom őszintén mindkét sapkát – a vezetőit és a szerkesztőit is – szívesen viselem.

Magyar szótárak 18. Kiss Gábor rovata

Mindnyájunk fülében ott cseng jó néhány felülmúlhatatlanul pazar rím József Attila Születésnapomra című verséből: csecse – becse; az ám – hazám; szegény – legény; fura – ura; sekély – e kéj. Aztán irodalmi tanulmányainkból felrémlenek Tinódi Lantos Sebestyén verssorainak furcsa végei:

Az Eger vára rossz kőfal vala
Nagy helyen vala szakasztva vala
Szép lakó helye püspöknek vala
Drága monostor közepette vala.

Micsoda mesterségbeli különbség van a majd négyszáz év különbséggel született két vers között! Tudjuk, hogy a mai olvasó számára a vers a ritmusától, no aztán elsősorban a rímeitől az, ami; költemény és nem próza. Csokonai a verseiben ösztönösen használt rímek mibenlétéhez úgy próbált közelebb jutni, hogy gondolatait 1799-ben A magyar prosódiáról című tanulmányában összegezte. Érdekes, hogy a rím szó egyszer sem szerepel az írásában, ő a rímes verselés szakszavak helyett a sarkalatos terminust használja, de gyakran a kádencia latin szót is leírja. Majd aztán maga a rím szó a nyelvújítók íróasztalán francia mintára születik meg 1808-ban. A legklasszikusabb magyar költő, Arany János is foglalkozik a rím és rímelés elméletével. Gondolatait 1854-ben teszi közzé a Valami az asszonáncról című írásában.

A német rímszótár kívülről és belülről

Míg idegen nyelveknek, az angolnak, a franciának és a németnek tucatnyi rímszótáruk van, nyelvünknek csak három és fél. (A felet megmagyarázom kicsit lejjebb). A magyar rímszótár összeállítónak legfőbb gondja abból ered, hogy a magyar nyelv ragozó nyelv, így ragokkal könnyen lehet unalmas rímelő szavak tömkelegét alkotni, hiszen pl. minden -ban raggal ellátott szó rímel egymással. Az első, aki a magyar szavakat végtagjaik szerin rendezte, Verseghy Ferenc volt, ő 1805-ben a Tiszta magyarság című könyvének függelékében adta közre a Kádenciák lajstromát. Nem sokkal később, 1809-ben Simai Kristóf jelentette meg Végtagokra szedett szótárát. A magyar nyelvnek csupán egyetlen modernnek nevezhető rímgyűjteményét publikálták 1903-ban. A szerzője Füredi Ignác középiskolai tanár, mint szótárának alcíme jelzi: Tanulók, verselők és nyelvészek használatára szánta. A bevezetőben írja: „A rímszótár közrebocsátásával a kezdő verselőknek igyekeztem némi szolgálatot tenni.” 50 oldalon hozzávetőleg 8000 szót sorol be rímelő társai közé. Példaképp néhány ly végű szó Füredi szótárából: gally, padmaly, tavaly, bivaly, karvaly, guzsaly; vagy néhány a t végűek közül: ecet, ecset, mecset, liget, sziget, német, keret, követ.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 365–366. oldal.

Angol nyelvterületen született állatin szó, mely a vasút intézményével vándorszóként az egész világon elterjedt. Először alighanem 1816-ban írta le a szót megalkotója, egy angol szerző, aki a latin aqueductus > angol aqueduct analógiájára szerkesztette meg a viaduct szót völgyek, szakadékok, mélyen fekvő útvonalak fölött átívelő közúti híd megjelölésére. Egy korai magyar előfordulása Gorove István Nyugat, utazás külföldön c. művének 1844-ben megjelent 2. kötetében olvasható, de már az angol vasúthálózat kapcsán: „A városokból nagyobbrészt útvezetékek (viaductek) visznek ki, mellyek magasan nyúlnak el emeletes házak fölött” (2: 7). Ugyanebben az évben említette Tóth Lőrinc az Uti Tárcza c. műve 5. füzetében: „Waggonba ülvén, ... a’ merész, Commercial road viaductusán, melly házak ’s utczák felett vezet” (39); „A’ birminghami vasút elég drágás, mert igen sok rajta a’ tunnel ’s viaduct” (179); „Egyéb folyók és az oxford-coventryi csatorna felett nagyszerű hidak ’s viaductusok vezetnek” (181).

Idén 150 éve, 1863. szeptember 20-án hunyt el Jacob Grimm, az a mesegyűjtő, nyelvtörténész, szótárszerkesztő, akinek a neve összetartja a címben lévő három fogalmat. Azért nem olyan egyszerű a helyzet, mert ez a zseni tulajdonképpen kettő, hiszen öccsével, Wilhelm Grimm-mel közösen hozták létre a páratlanul nagy, három pilléren nyugvó életművet. Jacob 1785-ben született a Frankfurttól nem messze található Hanauban, öccse egy évvel később, 1786-ban látta meg a napvilágot. A neves magyar nyelvész, Riedl Szende a Magyar Tudományos Akadémián 1873-ban tartott, Jacob Grimmet méltató emlékbeszédében elmondta, hogy a család öt testvére közül e két fiú szerette egymást legjobban, egyforma ruhában jártak, egy szobácskában laktak, egy ágyban aludtak, és az első oktatást is együtt nyerték.

A Grimm testvérek

A két testvér a világirodalmi jelentőségű népmesegyűjteményét két kötetben 1812–1814-ben adta ki Kinder- und Hausmärchen (Gyermek- és házi mesék) címmel, amelyet szintén két kötetben 1816–1818-ban követett a Deutsche Sagen (Német mondák) gyűjtemény. A népmesék az elmúlt kétszáz évben mélyen beleivódtak az európai kultúrába, gyermekek sok-sok nemzedéke nőtt fel hallgatva a Hófehérke, a Hamupipőke, a Piroska és a farkas, a Babszem Jankó és a Csipkerózsika sokszor vérfagyasztó történetét. Magyarul először 1861-ben jelentek meg a mesék, hogy aztán napjainkra kisebb-nagyobb átdolgozásokkal közel 300 kiadást éljenek meg.

„A világ nem egy véges folyamat, amely kezdődik és egyszer befejeződik, hanem végtelen változások végtelen sora, folyama. És miért lenne az emberi létezés kivétel ebből a folyamatból, a változások sorából?” (Sári László)

A pillangó jelképének használata számos nemzet szimbólumvilágában megjelenik, és gyakran bukkan föl az irodalomban is, más és más jelentéssel. A pillangó átváltozásai párhuzamba állíthatók az emberi élet szakaszaival, a hernyó az élet, a báb a sír, a pille a lélek föltámadása. „Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan átváltozunk” Pál apostol bölcs mondása szerint. A változás életünk szerves része, és soha nem könnyű átélni, gyakorta jár fájdalommal. A pillangó szimbóluma ezt a nehézséget is megjeleníti. Az átalakulás nagy küzdelmei nemigen kerülhetők el. Nikosz Kazantzakisz története erre figyelmeztet. „Egy fán pici lepke bábját vettem észre abban a pillanatban, amikor felpattant a burok, és a lepkévé vált hernyó készült napvilágra törni. Vártam, vártam, de késett, s mivel siettem, ráhajoltam és elkezdtem leheletemmel melegíteni. Erre gyors és természetellenes ütemben kinyílt a burok, és kibújt a lepke. Ám szárnyai ráncosak maradtak, az összehúzódott testecske remegett, s küszködött, de hiányzott neki a türelmes érés és a napfényben lassú kibomlás. Éretlenül bújt ki, reménytelenül mozdult meg, és nemsokára meghalt a tenyeremben.” Böjte Csaba az Ablak a végtelenre című írásában összegzi: „A születés kínja emeli fel a pillangót a kék égbe.”

A változik szinonimái fölrajzolják a jelentésének árnyalatait: módosul, átalakul, ingadozik, hullámzik, valamivé válik (Kiss G. – Bárdosi V.: Szinonimák, TINTA Könyvkiadó, 2008, 2016). Az emberi viselkedés változása is többlépcsős folyamat. Az igény megjelenése után lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy azt realizálni is tudjuk. Ezt általában tanulás útján tehetjük meg, akár a gyakorlat, akár a könyvek, akár tanfolyamok segítségével. Az új ismeretek elmélyítéséhez, rögzüléséhez idő szükséges. Aki türelemmel, odaadással, kellő energia befektetésével végigjárja a rá váró utat, belőle is pillangó válik a folyamat végére, vagyis elérkezik a várva várt változás, az új állapot. Ehhez mindenki a maga tempójában juthat el, siettetni a változást nem lehet. Ám elkerülni sem.