Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

1000 szó – hetvenöt százalékos nyelvtudás?

A gyakorisági szótárakról

Magyar szótárak XIII. Kiss Gábor rovata

Több évtizedes szünet után az MTA Szótári Munkabizottsága 2000-ben alakult újjá. Egyik feladata az Akadémiai Kiadónál évente megjelenő Lexikográfiai füzetek összeállítása. 2012 decemberében látott napvilágot a 6. „füzet”, amelyben jeles szakemberek idegen nyelveken (angol, francia, német) 15 tanulmányban ismertették a különböző típusú magyar egynyelvű szótárakat. Fábián Zsuzsanna főszerkesztő megfogalmazásában a kiadvány célja, hogy a magyar lexikográfia, szótárírás eredményei világnyelveken is megismerhetőek legyenek.

gyakorisagi-fabian-zsuzsa.JPG

Tovább olvasom

Mit jelent a jóra való restség?

Szó-lélek-közelítés 54.

„Amint a pisla mécs legyőzi a sötétet,
a jótett győzelmének hitét
a bűnös világgal szemben, add meg nekünk!” (Bellon Gellért)

Dante Alighieri Isteni színjáték című művében, a Pokol ötödik körében a haragosok társaságában, a Styx tavat formáló vizébe és sarába helyezi a lelki resteket, kik a tristia, a szomorúság bűnét követték el, ők így szólnak:

„Zordon volt a lelkünk
az édes légben, vidám napsugárban,
mert belül méla ködöket cipeltünk:
mélázhatunk most a fekete sárban.”

https://cultura.hu/wp-content/uploads/2016/09/cultura-dante-by-domenico-di-michelino.jpg

Francesco Petrarca, itáliai humanista költő így vallott: „Ez a kór éjjel-nappal folyamatosan kínzott. Ebben az időszakban úgy láttam, hogy nincs fény, nincs élet, csupán pokolbéli sötétség és keserves halál létezik. És valami sötét gyönyörűséggel olyannyira örömemet leltem a könnyekben és a fájdalomban, hogy nem is akartam megszabadulni tőlük.

Tovább olvasom

Tetovál szavunk eredete

Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai XXVI.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 94. évf. 1970., 474–477. oldal.

1. Tavaly volt kétszáz éve, hogy először írták le ezt a szót, természetesen nem magyarul. James Cook angol kapitány, a Csendes-óceán nagy felfedező hajósa 1769 júliusában Tahiti szigetén partra szállva a hajónaplóban számolt be erről a bennszülöttek nyelvén szerinte tattow-nak nevezett különös bőrdíszítő eljárásról. (An Account, of a Voyage round the World in 1769–1771, by Lt. J. Cook. Először kiadva a J. Hawkesworth-féle Voyages sorozat 2. kötetében, London, 1773.) Az angol utazó élményét – nagyjából Cook beszámolóját követve – így írta át magyarra Benkő Ferenc nagyenyedi professzor 1796-ban: [Tahiti szigetén] Nevezetes ſzokáſok a’ teſteknek ifjú korokban való virágos ki-íráſok, mellyeknek meſterei vagynak, azt éles hal-fogakkal, és tsiga hajakkal viſzik véghez; neve Totue, a’ figurájok ſok féle reguláris, és fekete korommal féltvén a’ rajzoló fogokat, holtokig meg-marad, és azt erővel-is véghez viſzik minden 14 eſztendös gyermekkel, addig többnyire fél-mezitelen járván. (Parnasszusi időtöltés, IV. 22).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d4/MaoriChief1784.jpg

Cook tengerészei ilyen maori tetoválással találkoztak (Forrás: Wikipédia)

Tovább olvasom

Békés – békétlen, sós – sótlan, de miért nem csinos – csintalan és házas – háztalan?

Az első magyar ellentétszótárról

Magyar szótárak XII. Kiss Gábor rovata

Ha a magyar anyanyelvűek a jobb – bal, észak – dél, jó – rossz, tél – nyár, háború – béke szópárokat hallják, rögtön rávágják, ezek ellentétek. Tehát létezik egy intuitív, ősi, belső nyelvi tudás minden beszélőben, amely alapján megállapítja ezt az ellentétes, idegen szóval antonima kapcsolatot a fenti szópár tagjai között. Ha ez ilyen egyszerű és velünk született tudás, annál meglepőbb, hogy a közelmúltban jelent csak meg az első Magyar ellentétszótár a TINTA Könyvkiadónál. Erre a különös tényre is felhívta a figyelmet Kemény Gábor professzor az MTA Nyelvtudományi Intézetében március végén tartott szótárbemutatón, nem hallgatva el, hogy az első magyar ellentéteket kicsit marginális formában egy szinonimaszótár, a Magyar szókincstár közölte először jó egy évtizeddel ezelőtt. A szótárt lapozgatva (közbevetve, Kosztolányi szavaival: „Szótárt lapozgatok, van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami?”) feltűnik, hogy igazából nem is a szavaknak, hanem a szavak egyes jelentéseinek van ellentéte. Hiszen a sovány elsődleges ellentéte az elhízott, kövér, dagadt, de ha már a sovány szó másik jelentésével a termőföldet jellemezzük, akkor itt a megfelelő antonima a bőtermő és a zsíros szavak. Vagy a kiad ige pénzre vonatkozó jelentésének ellentétei az összegyűjt, megkeres, megspórol szavak, azonban a könyvet kiad esetében a betilt ige az antonima.

Magyar ellentétszótárTemesi Viola: Magyar ellentétszótár – Ellentétes jelentésű szavak szótára

Tovább olvasom

„Akkor kell az embert simogatni, mikor borzas, nem mikor sima”

Az Egy fa nem erdő című könyvről

Kiss Gábor–Balázsi József Attila (szerk.): Egy fa nem erdő
Tinta Könyvkiadó. Budapest, 2022.

Jó pár évtizede már, hogy kezembe vehettem Csűry Bálint Szamosháti szótárát. Azóta is egyik kedvenc mondásom az innen származó „Akkor kell az embert simogatni, mikor borzas, nem mikor sima”. Emiatt is örültem meg nagyon a Tinta Könyvkiadó Kiss Gábor és Balázsi József Attila szerkesztette Egy fa nem erdő című új kiadványának, melyben Csűry Bálint Szamosháti szótárából 3700 népies szólást, közmondást adnak közre ábécérendben, Csűry minősítéseivel, magyarázataival együtt.

http://www.konyv7.hu/Plugins/News/Resources/Images/Articles/10596/10596_original.jpgA kötet szerzői, Balázsi József Attila és Kiss Gábor

Tovább olvasom

A bűvös kocka, a kátyúzás és a végtörlesztés

Az új szavak magyar és külföldi szótárai

Magyar szótárak XI. Kiss Gábor rovata

A nagy római költő-filozófus, Horatius szerint „Ahogy a babérfák elhullajtják minden évben levelük egy részét és újakat hajtanak ezek helyébe, a nyelv is ugyanúgy veszít el szavaiból, hogy aztán újakat teremjen a régiek helyett.” Ez jutott eszembe, mikor a nyáron Róma egyik nagy könyváruházában jártam, és megpillantottam az egyik sarokban a neves Zingarelli kiadó vaskos értelmező szótárát feltornyozva, s rajta a táblát: 4 euró. Kérdeztem is álmélkodva az eladóhölgytől, hogyhogy ilyen olcsó ez az impozáns szótár? Azért kérem, volt a kedves válasz, mert ez a három évvel ezelőtti kiadás. Az újat ott középen árusítjuk, az 49 euró. Nézem az újat, rajta az öles felirat: 120.000 szó magyarázata, ebből 2500 új szó! Aha, jutott eszembe a horatiusi gondolat, az olasz nyelv babérfája 2500 levelecskét hajtott, 2500 szótározandó szót termett 3 év alatt.

ujszavak-szotarai-cimlapok0023.JPG

Új olasz szavak szótára 2006-ból

Nem csak az olasz, minden nyelv szüli az új szavakat. Érdekes, hogy az új szavak egy része globalizált világunk majd minden nyelvébe bekerül, míg az új szavaknak, idegen szóval a neologizmusoknak másik része nemzeti sajátosságokat hordoz. A Coubild nagy angol szótárkiadó 2001-ben egy kis reklámfüzetet adott közre, amelyben 1901-től 2000-ig minden évhez egy-egy olyan szót rendelt hozzá, amely akkor született. A kiadványban megtaláljuk az év szavainak 10–12 soros leírását, értelmezését is. Büszkék lehetünk, az 1997-es évnél a Rubik-kocka (Rubik cube) kifejezést olvashatjuk. (Emlékeznek, a világsláger játék leánykori neve idehaza hajdan bűvös kocka volt.) Olvasgatva a Coubild szótárkiadó 20. századi szavainak a listáját az az érzésünk, nem is kell angolul tudnunk, a szavak majd mindegyike magyarul is ugyanúgy hangzik. Nézzünk néhány szót a listáról tematikus csoportba gyűjtve:

  • Egészségügy, orvostudomány: 1907: allergia, 1928: penicillin, 1978: lombikbébi, 1983: AIDS, 1992: klón.
  • Háború, harcászat: 1915: tank, 1929: Maginot-vonal, 1941: radar, 1945: atombomba, 1950: NATO.
  • Játék, szórakozás: 1902: Teddy bear (játék mackó), 1948: scrabble, 1955: LEGO, 1979: Rubik-kocka, 1997: tamagocsi.
    https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/30/Rubik_cube.png/1200px-Rubik_cube.png
  • Művészet: 1916: dadaizmus, 1921: Charlie Chaplin, 1924: szürrealizmus, 1931: Oscar-díj, 1949: Big Brother.
  • Ruházkodás, öltözködés: 1938: nylon, 1946: bikini, 1965: miniszoknya.
  • Zene: 1909: jazz, 1951: diszkó, 1952: beat generáció, 1953: rock and roll, 1962: Beatles-mánia, 1976: punk.

Tovább olvasom

Mi a példa?

Szó-lélek-közelítés 53.

„A példa a leghatékonyabb tanítók egyike, noha szótlanul tanít.” (Samuel Smiles)

„Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: – Kérlek, Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen édességet. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán így szólt: – Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot, és megígérte, így fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyermek szemébe nézett, és azt mondta: – Ne egyél édességet! – Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő: – Miért akartad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. - Gandhi azt válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem édességet.”

https://m.blog.hu/va/varosban/image/p1220567.JPG
Gandhi szobra a Gellért-hegyen, a Filozófusok Kertjében

Tovább olvasom

Bigamia: kétnőség, hárem: nőtanya, labirint: csalkert

Az első reformkori magyarító szótár: Gyalulat

A szótáríró, költő, lapszerkesztő, ügyvéd Kunoss Endre a Sárvártól nem messze található Egyházashetyén született 1811. április 9-én, és a Fejér megyei Kálózon hunyt el 1844. június 22-én. Nemesi származású szülei közel 50 hold birtokkal rendelkeztek. Kunoss János és Illés Erzsébet fia filozófiai és jogi tanulmányainak elvégzése után Vas vármegye tiszti alügyésze lett. Ügyvédi vizsgája után Németországban tett hosszabb utazást: ekkor ismerkedett meg Vajda Péterrel, akinek természetszeretete nagy hatással volt rá.

1836-ban királyi táblai hiteles jegyző lett, és még ugyanebben az évben megkezdte hírlapírói pályafutását a Jelenkornál, ahol 1837 októberéig volt segédszerkesztő, majd a Világ tárcaírója lett. 1838-ban Vajda Péterrel közösen elindította, Táncsics Mihály segítségével szerkesztette és kiadta a Természet című első népszerű természettudományos folyóiratot és irodalmi melléklapját, a Lombokat. Az ehhez szükséges pénzt hetyei örökségét lekötve a Vas vármegyei nemesi pénztárából felvett 1000 forintnyi kölcsönből fedezte. A periodika április 4-től szeptember 28-ig jelent meg hetente kétszer, összesen 52 szám látott napvilágot. Előfizetők hiányában azonban hamarosan megszűnt.

Gyalulat

Tovább olvasom

Mit jelentenek az ugrány, a polgár és a címlapsztori szavak?

A magyar értelmező szótárak

Magyar szótárak X. Kiss Gábor rovata

Emlékezetes Orbán Viktor és Horn Gyula 1998-as televíziós választási vitája. A beszélgetés kezdetén Horn Gyula a vitapartnere szemére vetette, hogy a Fidesz zászlajára írt polgár szó az értelmező szótár szerint csupa negatív jelentéssel bír. Orbán Viktor csupán visszakérdezni tudott, hogy mikor adták ki ezt a szótárt. A rövid válasz: 1995-ben. Csakhogy a hivatkozott szótár az először 1972-ben megjelent Magyar értelmező kéziszótár ki tudja hányadik változatlan lenyomata volt. Ebből a kis történetből is látszik, hogy az értelmező szótár meghatározásai a legváratlanabb helyeken is referenciaként szolgálnak, és éppen ezért súlyos felelőssége van a szótárkiadóknak, kiadóknak és a szótárszerkesztőknek.

magyar-ertelmezo-keziszotar-fogat.jpg

A Magyar értelmező kéziszótár egyik ábrája

Tovább olvasom

Játsszunk az anyanyelvünkkel!

Kajdi Alexandra anyanyelvi játékai óvodásoknak

Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat tagjaként jelent meg a közelmúltban a TINTA Könyvkiadónál Kajdi Alexandra Anya–nyelv–játék című könyve, mely olyan anyanyelvi gyakorlatokat tartalmaz, amik óvodás kortól egészen a kisiskoláig játékos formában fejlesztik a gyerekek anyanyelvi kompetenciáját. A szerzőt a kiadvány szerkesztője, Kiss Bernadett kérdezte többek között az ötlet megszületéséről, a munka folyamatáról és a kedvenc kötetbéli játékáról.

Az Anya–nyelv–játék előszavából megtudhatjuk, hogy sok területen dolgoztál, ill. dolgozol. Jelenleg mi a főállásod, a fő elfoglaltságod?

Szeretek több lábon állni. Egyfelől máig tudatosan keresem a szakmai kihívásokat, másfelől élvezet különböző hátterű és korosztályú embereket tanítani. De bevallom, az utóbbi két évben (a gyerekeim születése óta) igyekszem racionalizálni a munkám, így elsősorban az ELTE-n a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken tartok nyelvi, illetve nyelvészkurzusokat óraadóként.

Kajdi Alexandra

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása