A magyar nyelvhelyességi irodalomban a germanizmus azoknak az idegenszerűségeknek a neve, amelyek német nyelvi minták utánzásának tulajdoníthatók.

Jól ismert történelmi okokra vezethető vissza, hogy a német nyelv ilyen befolyásra tett szert Magyarországon. Hosszabb-rövidebb időszakokban a német a közigazgatás nyelve volt; Pest-Budának és több városunknak a lakói közt a tizenkilencedik század végéig nagy arányban éltek német anyanyelvűek. A múlt század derekáig az idegenből fordított szépirodalmi művek, szakkönyvek, népszerűsítő művek, a vallásos irodalom túlnyomó része két évszázadon át német nyelvterületről érkezett. A nyelvújításnak rengeteg új magyar szót köszönhetünk, ám ezeknek egy része csak elemeiben magyar, mert német szószerkezeti mintát másol (az ilyet tükörszónak nevezzük): pályaudvar (Bahnhof), beképzelt (eingebildet), felvág (aufschneiden). A német azért is hathatott ilyen mértékben a magyarra, mert sok más indoeurópai nyelvhez képest aránylag sok hasonló vonást mutat vele. Mindkét nyelvben vannak bizonyos helyzetben elváló igekötők, és mindkettő könnyedén alkot szóösszetételeket, olykor egészen hosszúakat is.

Pályaudvar ~ Bahnhof: germanizmus?

A germanizmus, mint bármely és bárhonnan eredő idegenszerűség, aggályos lehet a nyelvhelyesség szempontjából, ám a legtöbb esetben nincs helye a túlzott szigornak. Számos németes szóképzés vagy szófordulat olyan mértékig része lett nyelvi tudatunknak, hogy eredete mára inkább nyelvtörténeti tény csupán. És miért is kellene megválnunk a honvédtól (Heimwehr), a tükörtojástól (Spiegelei), a belát igétől (einsehen), miért ne lehetne lámpalázunk (Lampenfieber), miért ne járhatnánk kedvesünkkel kéz a kézben (Hand in Hand)?

Ám ha találomra száz magyar embert megkérdezünk, hogy mi is az a germanizmus, amit kerülnünk kell, alighanem száz, jó esetben kilencvenkilenc azonnal rávágja: germanizmus az, hogy az ajtó zárva van, még inkább az, hogy a lehetőség adva van.

Nem tehetnek róla. Ezt hallották tanáraiktól, ahogy én is ezt hallottam hajdanán, a tanáraink pedig az ő tanáraiktól és így tovább. Ez a legmakacsabb nyelvi babona, százötven éve folytatja a valóban sziszifuszi küzdelmet egész nyelvművelésünk, hogy ezt az égre kiáltó szamárságot kiirtsa a köztudatból.

Az igazság ugyanis az, hogy a határozói igenevet (-va, -ve) és a létigét használni valamely cselekvés révén bekövetkezett állapot, helyzet kifejezésére nemhogy idegenszerűség volna, hanem éppenséggel egyedülálló magyar sajátság! Minden nyelv, amely valaha is hatott a magyarra, ezt másképp csinálja.

"Az ajtó zárva van"

Nyelvünk legrégibb emlékei, a népballadák és népdalok, valamint klasszikus és élő költészetünk, prózairodalmunk remekei ezrével ontják a példáit ennek az igazán magyaros szerkezetnek. Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd! (Károli Biblia-fordítása, 16. század). Egész ez város rakva haraggal (Kecskeméti Vég Mihály, 16. század). Hát az ő udvara gyásszal van béhúzva, / Annak közepébe mély kút vala rakva („Kőmíves Kelemenné”). Erős kövek közé vagyok berakva itt (uo.). Zöldre van a rácsos kapu festve (népdal). Jól van dolga a mostani huszárnak… / Mert a széna porcióba van kötve (népdal). Nem is csoda, mert már a rétek árkolva, / És a mezők körül vagynak barázdolva (Csokonai: „Az estve”). Levágva népünk ezrei (Arany: „A walesi bárdok”). Sisakellenzője le vagyon bocsátva (Arany: „Toldi”) Nagy henye kövekből nincs együvé rakva (Arany: „Buda halála”). Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom (Arany: „Válasz Petőfinek”).

Ki merné állítani, hogy ezekre a példákra mind a német nyelv hatott? És vajon a babonáktól érintetlen köznapi nyelvben nem így hangzik-e: Meg vagyok veled áldva!? Nem azt mondjuk-e mérgünkben, hogy a haverod pedig le van ejtve!? Bizonyára durvább szót használunk, de nem más szerkezetet!

Régebben a babona vallói az általános alany, vagyis a többes harmadik személy használatát tanácsolták e „vétség” megkerülésére, vagyis hogy mondjuk így: a rácsos kaput zöldre festették, az ablakot bezárták stb. Rossz tanács, mert az ilyen szószerkezet mást mond, mint amit ki akarunk fejezni. Amint a szobába léptem, láttam, hogy az ablakot bezárták – de hisz nem azt akarom közölni, hogy egy vagy több személy az ablak becsukásával fáradozott éppen, hanem hogy az ablakot zárt állapotban találtam. Ezt pedig a személyragozott ige nem fejezheti ki, csak a határozói igenév: az ablak zárva volt.

Más baj is van ezzel a ragos igealakkal. Ha kijelentem, hogy az ügy el van intézve, abba az is belefér, hogy én intéztem el, sőt lehet, hogy egyenest ez a helyzet, csak éppen nem óhajtom hangsúlyozni a magam szerepét. Ezt a tényállást pedig bajosan tudathatom az ajánlott kifejezéssel: az ügyet elintézték (ti. valakik, mások).

Nem jutunk többre azzal a gyakran hallott javaslattal sem, hogy az inkriminált (azaz bűnösnek kikiáltott) szerkezet helyett használjuk a helyzethez illő múlt idejű igealakot. Tehát ne így: Kétségbe vagyok esve, hanem: Kétségbeestem. Csakhogy nekem nem az a közlendőm, hogy valamikor a múltban rám tört a kétségbeesés, amely azóta akár el is múlhatott, hanem hogy itt és most kétségbeesett állapotban leledzem.

Az elmúlt fél évszázadban új divat kapott lábra: a legtöbben más, immár valóban súlyos hibával igyekeznek a vélt hibát kiküszöbölni. Ennek példáiért sajnos nem kell messze mennünk. Ugye rájuk ismernek olvasóim? A szállítási kapacitás biztosított. A helyiség légkondicionált. A készülék kettős védőföldeléssel ellátott. A megegyezés lehetősége kizárt. A motor turbófeltöltővel felszerelt. A kiállítás árusítással egybekötött. Ebben az ügyben ő is érdekelt. Mindenki elszánt a jelentős lépésre. A nemzetiségi kérdés nálunk megoldott. A továbblépésre a lehetőség adott. Nem, nem, az kizárt! Az ily módon ajánlott megoldás tehát: a létigét nem a határozói, hanem a befejezett melléknévi igenévvel kell összekapcsolni.

"A helyiség légkondicionált"

Különös… mintha ez ismerős módszer volna. Nézzük csak meg németül!

Die gegebene Möglichkeit: az adott lehetőség. És: die Möglichkeit (ist) gegeben: a lehetőség adott.

Íme, a német minta pontos másolásával sikerült előállítanunk a százszázalékos germanizmust. Derék dolog, kuruc honfitársaim, ezt a labanc csúfságot aztán érdemes bevetni nyelvünk védelmében a „germanizmus” ellen!

Mert hiszen ha az adva van volna germanizmus, akkor németül így kellene írni: ist gebend – ilyen pedig nem létezik. Nos hát, ez a helyzet. Egy képzelt kutya harapását nem a képzelt szőrivel, hanem egy valódi kutya kiadós harapásával gyógyítjuk!

Van ennek a megoldásnak más baja is azon kívül, hogy merőben idegen és természetellenes. Olykor még a mondottak értelmét is elbizonytalanítja pusztán amiatt, hogy nyelvünkben a befejezett melléknévi igenév általában egybeesik a ragozott ige múlt idejű alakjaival. Ha tehát nem azt mondjuk, hogy ebben Sára is érdekelve van, hanem azt, hogy Sára is érdekelt, akkor kedvünk támadhat megkérdezni: ugyan ki a csodát érdekelt Sárika?

A határozói igenévvel alkotott szerkezet valóban lehet idegenszerű, de csak az ilyen mondatokban: A tegnapi konferencián a diákok továbbtanulása lett megtárgyalva. Gondoskodva lesz róla, hogy senki se élhessen vissza a kedvezménnyel. A napnál világosabb, hogy itt nem állapotról van szó, hanem cselekvésről, amelynek alanyát nem szükséges megnevezni. Magyarán a nyelvünkből kiveszett szenvedő igét szeretnék egyesek helyettesíteni vele. Így valóban germanizmushoz jutunk, mert a lesz és a lett a német wird és wurde megfelelői, és bár ez nem súlyos vétek, mégis jobb kerülni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az arra megfelelő helyen (még egyszer: állapot, helyzet leírására) mellőznünk kellene a jó magyar megoldást, s valódi idegenszerűséget erőltetnünk a helyére.

Az a kedves olvasóm, aki ezek után már aggály nélkül dalolja, hogy Zöldre van a rácsos kapu festve, mert belátta, hogy ez NEM germanizmus, joggal kérdezi most, hogy akkor hát MI a germanizmus. MI az a németes szóalkotás vagy kifejezés, amelyre valóban okunk van ferde szemmel nézni?

De hisz éppen most mutattam meg, az előző hét bekezdés folyamán.

A legcsúfabb és a legkártékonyabb germanizmus épp az, amit a vélt „germanizmus” ellenszeréül ajánlanak és használnak olyan sokan!

Hogy az ablak bezárt, a szoba légkondicionált, a szállítási kapacitás biztosított, a lehetőség adott, és ez a dolog kizárt!!

Van azért jó néhány más németesség is, de ezeknek a kártétele együttvéve is csak a töredéke a fentiének. Elmondok néhányat. Nem azért, hogy lángpallossal űzzem ki őket nyelvünk édenéből. Egyszerűen bemutatom őket eredetükkel, azaz német mintájukkal együtt, és ki-ki mérlegelheti, hogy nem jobb-e az, amit a nyelvművelők egyetértésben ajánlanak helyette – aztán szabadon dönthet akár úgy is, hogy marad inkább a már megszokottnál.

beállítottság

A pár évtizede divatba jött főnév a szocialista „mozgalmi” zsargonban és a sajtónyelvben terjedt el, ám ma is felbukkan mind szóban, mind írásban. Régebben főleg a haladó beállítottság, marxista beállítottság szerepelt sokat, és megbélyegző minősítés volt a polgári beállítottság.

Ma már nem feltétlenül ideológiai töltettel használatos a szó, de nemritkán olvashatni ilyesfélét: Konzervatív beállítottsága alkalmatlanná tette, hogy színházunkban ellássa a rendezői munkát. Ezekben a példákban a szó ilyesmit akar mondani: felfogás, meggyőződés, gondolkodásmód, szemlélet, szemléletmód, lelkület, érzület.

Mindez a német Einrichtung (tkp. ’irányultság’) szolgai másolásáról tanúskodik. Magyarul a szó több okból is szerencsétlen. Részben belejátszik a beállít igének ’becsíp, berúg’ jelentése és ennek szándéktalan komikuma (mintha azt mondanánk, hogy a szesztestvér a beállítottsága miatt sétált bele az árokba), részben pedig olyasmit sugall, mintha a szóban forgó személy(ek) gondolkodását, érzületét valaki beállította volna, akár egy gépet vagy szerkezetet. Talán mondanunk se kell, hogy aki a szót kitalálta vagy használja, nem ilyesmit akart vagy akar érzékeltetni; az ilyen „beállított” meggyőződés amúgy sem sokat érne.

előszeretettel

A sajtónyelvből mára már a köznyelvbe is átterjedt szóalak: Esténként előszeretettel lapozgatta a régi családi fotóalbumokat. Német példa sugallta, a mit Vorliebe szolgai fordítása; jellemző módon nincs is magyar alapszava, az előszeretet ugyanis magában nem létezik. Nyelvünk szemléletével nem nagyon egyeztethető a szó, ennek ellenére napjainkban már kevesen érzik idegenszerűségét, tehát meghonosodott germanizmusnak számít. Igényesebb írásban, főleg szépirodalmi szövegben mégis ajánlatos magyaros változatot keresni helyette: szívesen, örömmel, élvezettel, szíves örömest, nagy kedvvel.

"Esténként előszeretettel lapozgatta a régi családi fotóalbumokat"

elővigyázat

Ezt olvastam egy kisgép használati utasításában: A készülék kezeléséhez kellő elővigyázat szükséges. Ugyanott, kissé utóbb: A csavarok meglazítása után a fedelet elővigyázatosan leemeljük. Elgondolkodtam, nem volna-e jobb az első mondatba a vigyázat, óvatosság, körültekintés, a másikba a vigyázva, óvatosan. Úgy találtam, hogy igen, jobb és magyarosabb lesz velük a szöveg. Az elővigyázat közönséges túlképzés a német Vorsicht (tkp. ’előrelátás’) példája nyomán, tehát germanizmus, mégpedig annak kerülendő válfajából.

hangsúlyt fektet

E mulatságos szóvegyülékkel nemritkán találkozunk a sajtó és a konferenciák nyelvezetében. Az új alaptanterv nagy hangsúlyt fektet klasszikus irodalmunk megismertetésére. Nem kétséges, hogy itt a hangsúlyoz szónak és a nagy súlyt fektet, helyez kifejezésnek a keveredéséről van szó. Az utóbbi kifejezés már eleve aggályos, mert telivér germanizmus, a grosses Gewicht legen átültetése. Ha most ettől eltekintve a mondatnak elsősegélyt nyújtunk, ez lesz az eredmény: Az új alaptanterv nagy súlyt fektet rá… Ám ha igazán magyarossá akarjuk tenni, még jobb így: Az új alaptanterv nagy gondot fordít rá…, vagy …kiemelten törekszik rá… Még inkább segít a mondat átszabása: Az új alaptanterv elsődleges célja (törekvése), hogy klasszikus irodalmunkat megismertesse.

rendelkezik

Eredeti jelentése ’parancsol, rendelkezést bocsát ki, elrendel valamit’. A hatóság, a minisztérium vagy a törvény így vagy úgy rendelkezik valamiről. A végakaratát író ember arról rendelkezik, hogy vagyonából ki mit örököl. Tágabb értelemben a szó azt is jelenti: ’döntési joga van valamiben’. A nagykorú ember szabadon rendelkezik vagyonával.

A hivatalos és a sajtónyelvben az ige új jelentést kapott: ’van neki, bír vele, birtokában van’. A bank nem rendelkezik kellő információval a kérelmező hitelképessége felől. A fiú jó képességekkel rendelkezik (= jó képességű, jók a képességei). Árucikkekhez mellékelt leírásokban gyakori az ilyen idétlen szószaporítás: A termék kiváló használati tulajdonságokkal rendelkezik. Magyarul: a termék jól használható; ezt azonban leírni sem érdemes, elvégre a termék arra való, hogy használni lehessen. Mulatság kedvéért álljon itt még egy újságkommentár: A lakosság, Orbán állításával szemben, igenis rendelkezik veszélyérzettel.

Még nyakatekertebb az ige főnevesített formájából fabrikált terjengős szószerkezet: rendelkezésre áll. A mezőgazdaságnak jelentős tartalékok állnak rendelkezésére (= bőségesen van tartaléka).

Tőrőlmetszett germanizmussal van dolgunk, a német verfügen, illetve zur Verfügung stehen férkőznek így nyelvünkbe „magyarosch” álruhában.

És végül még egy példát idéznék, amelyben két virtigli németesség csendül egybe katasztrofális összhatással. Az újságíró óvatosan így jelezte valakiről az egyszerű brutális tényt, hogy gyűlöli a zsidókat: Antiszemita beállítottsággal rendelkezik…

sejtetni enged

A kifejezés értelme az alábbi mondatokból derül ki: Az új miniszter kinevezése sejtetni engedte, hogy a tárcánál erősödik a megszorítások híveinek befolyása. Az új miniszter sejtetni engedte, hogy a korrupció elleni harcában senkit nem fog kímélni. Vagyis ’olyan sejtéseket ébreszt, azt jósolja’, illetve ’érzékeltet, burkoltan közöl valamit’. Egyszóval ugyanazt jelenti, amit a sejtet ige.

És valóban, a balga, se sajnos nem ritka szókapcsolat nem egyéb, mint a sejtet ige összebonyolítása a sejteni enged kifejezéssel. Ez utóbbi pedig primitív, szolgai fordítás az ige német megfelelőjéből, az ahnen lassen-ből, mert itt a lassen nem eredeti ’enged’ jelentését hordozza, hanem egyszerűen a műveltetés segédigéje. (Ahogy a machen lassen sem azt jelenti, hogy ’csinálni enged’, hanem hogy ’csináltat’.)

Vajon miért terjedt el ennyiféle megkerülése a derék sejtet igének? Nyilvánvalóan azért, mert a tárgyas ragozás múlt idejében az alakjai a sejt megfelelő alakjaival esnek egybe, és ezért félreérthetők. Sejtette nemcsak azt jelenti, hogy ’(valamilyen) sejtést keltett’, hanem úgy is érthető, hogy ’(valamilyen) sejtése volt’.

Kétséges esetben különféle praktikákkal kell élnünk, hogy a sejtet jelentését érvényre juttassuk. Például úgy alakítjuk a mondatot, hogy benne tárgyatlan ige lehessen: Az új miniszter kinevezése olyasmit sejtetett, hogy… Kereshetünk továbbá hasonló értelmű más igéket, szerkezeteket: Az új miniszter kinevezése nyomán sejteni lehetett, hogy… Az új miniszter kinevezése valószínűvé tette, hogy… Az új miniszter érzékeltette, hogy… Az új miniszter burkoltan célzott rá, hogy… Az új miniszter nem hagyott sok kétséget afelől, hogy… Ezek bármelyike alkalmasabb, mint a címben szereplő alakzat.

úgy… mint

Ez a mutató névmás és a hozzá tartozó kötőszó kifogástalan a hasonlító értelmű mondatokban: Úgy szeretlek, mint galamb a tiszta búzát. Semmit sem gyűlölt úgy, mint a hazugságot. Kevésbé sikerültek az efféle példák: A gazdasági nehézségek úgy az iparban, mint a kereskedelemben éreztették hatásukat. Úgy a lányok, mint a fiúk hajlamosak lelkesen követni a divat túlzásait.

Nyelvvédőink régóta kifogásolják az ilyen szerkesztésmódot. Némi joggal bélyegzik germanizmusnak, mert bizonyára a német so… wie… szópár hatására jött létre. Helyettesítésére leginkább a mind… mind… szerkezetet szokták ajánlani: mind az iparban, mind a kereskedelemben…; mind a fiúk, mind a lányok…

Nekem a kiigazítás sem igazán tetszik. Jobban megteszi az …is …is kötőszópár, mert természetesebben hangzik: az iparban is, a kereskedelemben is…; a lányok is, a fiúk is… Szópár helyett egyetlen határozó is kifejezheti az egybefoglalást, némi szórendi átalakítással: A gazdasági nehézségek egyaránt (egyként) éreztetik hatásukat az iparban és a kereskedelemben. A lányok és fiúk egyformán hajlamosak lelkesen követni a divat túlzásait.

Tótfalusi István