„Tiszta szívvel élni: ez a legnagyobb bölcsesség, amit pedig a bölcsek kigondoltak, azt a még bölcsebbek meg is tették.” (Friedrich Hölderlin)

A bölcsesség az Ószövetségben isteni tulajdonság, mely a világ teremtésében és kormányzásában nyilvánul meg. Egyik jelentéssíkja szerint a Szentlélek hét ajándéka közül a legértékesebb, belénk öntött erény, mely az elmét készségessé teszi az isteni szempontok szerinti gondolkodásra és cselekvésre. A görögöknek három nagy fogalmuk volt az emberi értelem körülírására. Az újszövetségi írók átvették ezeket a szavakat, mert elismerték, hogy Jézus — és csak egyedül ő – mindhármat magában egyesítette. Az első e szavak közül a sophia, a végső dolgokról való tudás, amely igazságossággal és erkölcsösséggel párosul. Alexandriai Kelemen meghatározásában „megismerés az emberi és isteni dolgokról és azok okairól”. Arisztotelész szerint pedig „a legmagasabb dolgok megismerésének legtökéletesebb formája, nemcsak végkövetkeztetéseiben, hanem az alapvető okoknak áttekintésében is”. Augustinus úgy gondolja, hogy az „örök dolgok megismerése”. Ciceró sapientiának nevezi, a legvégső megismerésnek tartja, amit az emberi értelem elérhet.

Leonardo da Vinci: Vitruvius-tanulmány

A második kifejezés a fronesis, ami okosságnak vagy értelemnek fordítható. Gyakorlatibb természetű, az ember tetteire vonatkozik. Arisztotelész úgy határozza meg, mint igazságos tett, amely az értelem erénye, ami által az emberek az élet változó rendjében a jó és rossz között okos döntésre juthatnak. Platón úgy írja le, mint az értelem képességét, amely el tudja dönteni, mit tegyen, és mit hagyjon el. Cicero prudentiának fordítja, mint annak fölismerését, amit az embernek keresnie kell, illetve amit el kell kerülnie.

A harmadik görög szó a synesis, az a kritikus ítélőképesség, amely a tényeket észszerűen kombinálja, amely az emberek közötti különböző eljárásokban, értékekben és viszonyokban megfelelően különbséget tesz. Arisztotelész azt írja, hogy az ítélőképességről szól. Démoszthenész és Thuküdidész kifejezésre juttatja: a helyzetünk helyes mérlegelése biztosítja a helyes állásfoglalást, ezzel az erőt és bátorságot.

A Biblia szerint az embernek a bölcsesség mindhárom lehetőségére szüksége van. Az a tökéletes ember, aki bölcs tekintettel az örökkévalóságra néz, de saját korának az életére alkalmas. A bölcsesség az Isten tulajdona, Jézus az Ő bölcsességéről beszél: „ezért mondta az Isten bölcsessége is: küldök ő hozzájuk prófétákat és apostolokat” (Lukács 11,49). Pál is Isten bölcsességéről szól: „Óh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!” (Róma 11,33). Az ember számára pedig Őt megismerni az egyetlen igazi bölcsesség. Jézusunk is maga a bölcsesség: „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn nékünk Istentől (Korinthoszi I. levél 1,30). Ő megígérte követőinek a bölcsességet. A Teremtőre utal a bölcs fazekas Isten metaforájaként Édes Gergely munkáiban (Hajdu Endre: Szómúzeum. Tinta Könyvkiadó, 2008, 2009 és 2013). A nagy bibliai személyiségeknek is jellemző sajátja volt, csupán két példa: Salamon bölcsességet kért és kapott uralkodásához, a bölcsesség tartotta Józsefet a helyes úton, és hozzásegítette, hogy naggyá legyen Egyiptomban. Pál apostol imádságainak és a tanításainak is a bölcsesség volt a tárgya, mondván, a keresztyéneknek bölcsességben kell járniuk: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván” (Kolossé 4,5). Ha az ember bölcs, „mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével” (Jakab 3,13). Az igazi bölcsesség akkor lesz elérhető, ha Isten Lelke az ember kutató értelmének segítségére siet, de az embernek kell elkezdenie a keresést, ha Istennel akar találkozni. Noha a bölcsesség Istennek ajándéka, ám azt a szellemileg rest ember nem nyerheti el.

Piero della Francesca: Salamon találkozik Sába királynőjével

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 352–353. oldal.

Nem a Simon keresztnevű személyek becenevéről van szó, hanem a húszas évek országszerte divatos táncáról, melynek nevét népszerűsége okán egyidőben különféle tárgyakra is ráruházták. Ez a szó és tánc is angol, pontosabban az amerikai nyelvterületről került hozzánk, akárcsak több más, az első világháború utáni években népszerű társasági tánc is. Jól mutatja a divatot a „felső tízezer” heti képes újságjának, A Társaságnak 1921. január 30-i száma, mely a Technikus Bálról számolt be. „A táncok egymásután következtek, boston, onestepp, fox-trott, azután újra boston, one-stepp, foxtrott, de azután mégis csak boston, boston. A nagy bálokon úgy látszik még mindig a bostoné az elsőség” (60).

Az ünnepélyes bálokon talán még így volt, de a következő évben, 1922-ben már betört a shimmy, s ez lett az intimebb hangulatú összejövetelek felkapott tánca. Shimmyláz lepte meg egész Magyarországot. Hiába tiltotta be a budapesti rendőr-főkapitányság 1921 közepén átmeneti időre a „modern táncokat” (one-step, foxtrott stb.), az ezeknél sokkal „merészebb” shimmy terjedésének nem tudtak gátat emelni. Ezt a 2/2 vagy 2/4 ütemű dzsessztáncot, a foxtrott továbbfejlesztett változatát egykorú leírások szerint „némileg rázásszerű mozdulatokkal táncolták, mintha a táncos le akarná rázni magáról a ruháit”. A nagyon idős nemzedék fülében még ma is visszacseng a kor felkapott slágerének (ma táncdalnak mondanák, s ez rendjén is van) két sora: „Legszebb tánc a simi. Ezt táncolja minden strici.”

A szakemberek pontosan leírták, így Róka Gyula a Tánctanítók Lapjában 1923 szeptemberében: „A blues egyes figurái a Shimmy-Foxban lesznek felhasználva” (4), majd a következő év decemberében ugyanott, a bécsi társas életről beszámolva: „Foxtrottnak a nálunk ismert sima shymmit táncolják” (2). Ugyanő a Modern táncok albuma c. műben 1924-ben: „A blues rendkívül hasonló a Simmyhez, sőt Simmy-Foxnak is nevezik. Zene: 4/4 ütemes Foxtrott vagy simmy” (34). Tehát a táncdallamot is shimmy-nek nevezték, ahogy ez egyébként az egykorú kottahirdetésekből is kiderül.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 103–105. oldal.

Az utóbbi évtizedben a bizalmasabb légkörű társalgásban, a fiatalabb nemzedék élőbeszédében nálunk is terjedni kezd az amerikai angolság e szava, helyesebben: mondatpótló betűrövidítése. Néha már nyomtatásban is találkozunk vele, könnyebb fajsúlyú novellákban, krimi történetekben, sporttárgyú riportokban. Sőt már él egy-két szaknyelv szókészletében is. Érdemesnek látszik egy pillantást vetni arra, hogy mit is jelent, hogyan keletkezett, és mikor kerülhetett nyelvünkbe.

Jelentése pontosan megfelel annak, amit a brit angolság az all right! szavakkal fejez ki, azaz: ’rendben van, jól van, helyes, igen, egyetértek’. Ezt az everything is all right-ból rövidült brit mondatot a mai idős nemzedék még diákkorában megismerte angol területen játszódó regényekből, detektív- és kalandtörténetekből s egyebek között Verne Gyula könyveiből. Napjaink fiatal nemzedéke azonban már nem ezt a brit mondatot használja, hanem inkább az amerikai oké-t emlegeti. Ha Rejtő Jenő, alias P. Howard három évtizeddel később írta volna regényeit, akkor valószínűleg nem all right-eket, hanem oké-ket használt volna a helyeslés korszerűbb kifejezésére.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 102–103. oldal.

A Nagy-tavak környékén élt észak-amerikai indiánok sátrának nevét gyermekkorunk óta ismerjük Fenimore Cooper és mások regényeiből. Nyelvünkben a szó mégsem szépirodalmi művek közvetítésével lett ismertté, hiszen az első Cooper-fordítás csak 1845-ben látott napvilágot. A szóval már jóval korábban találkozunk egy útleírásban, mégpedig 1818-ban Weld Izsák’ utazásai Éjszaki Amerikának Státusaiban és Felső ’s Alsó Canada’ tartományaiban c. könyvben. A könyv 257. lapján az olvasható az indiánokról, hogy „tsak egy se betsülné nagyobbra a’ legpompásabb épületet is az ő Vigwamjánál.” (Baranyay Ferenc alsóbüki evangélikus prédikátor fordítása.)

Apacs wigwam

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 98–100. oldal.

Ez a szó akkor került át az angol nyelvből a franciába (valamint más európai nyelvekbe), s terjedt el széles körökben, amikor az esküdtszék vele jelölt intézményét a francia forradalmi Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1790-ben angol mintára Franciaországban is meghonosította (Fraser Mackenzie: Les relations de l’Angleterre et de la France d’après le vocabulaire. I. Les infiltrations de la langue et de l’esprit anglais. Paris, 1939). Magyarországon e szóval először az Angliáról szóló útleírásokban, társadalomrajzokban találkozunk, s csak valamivel később fordul elő, de egyre gyakrabban az aktuális eseményekről szóló időszaki sajtótermékekben, így Németh László a Sopronban 1795-ben megjelent Az európai nevezetesebb országoknak rövid leírása c. könyvében pl.: „Legfőbb Birája minden Ángluſznak 12 vele eggy állapotbéli esküdtteknek gyűléſe (petty Jury)” (276); „Máſik Birája minden Angluſznak a’ 17 haſonlókép váloſztott esküdt ſzeméllyeknek gyüléſe, (great Jury)” (276); „Ezeknek végzéſek (Verdict, verum dictum.) ſzerént határozza meg a’ Királyi Biró a’ büntetést” (276). Érdekessége Németh könyvének, hogy a szó angol hangalakját is igyekezett megadni, megközelítő magyar átírásban, így: „Skotziában... a’ Dſorrik (Jury) ott is ſzokásban vagynak” (278). „A’ legfőbb Törvény Székek Edinburgban vagynak ’s Törvényt ülő Széknek (Court of Seſſions), melly előtt Dſorrik nem itélnek..., neveztetnek” (279).

„»A jókedvű adakozót szereti az Isten.« Az adakozás Isten ajándéka, amelyet testvéri kezeken át akar adni. Az adakozás gyakorlása Isten vagy emberek felé érzett szeretet és hála. Minden darab kenyérben és fillérben, amelyet jó szívvel adtak, Isten áldása, gondolata és dicsősége megy tovább a világon.” (Ravasz László)

A segítőkészség az együttérzésen alapuló következetes viselkedés. Együttműködési készséget és bizakodást igényel, ezzel egy segítő közösséget építhet, és az erkölcs alapköve. „Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. A vidám és készséges szívvel megvalósított, naponkénti egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre örömmel tekint Isten. Csak akkor lehet áldás az életünk, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, az egyszerű, kicsiny szívességek az élet örömeit jelentik, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.” E. White-ot követve megállapíthatjuk, hogy a segítés az igaz emberré válás lehetősége, hiánya pedig az elembertelenedéshez vezet. Az őszinte segítőkészség mások iránt a jószívűségben, a szív egyenességében, tisztaságában nyilvánul meg. A segítségnyújtás – ha valóban belső indíttatásból jön – jó érzéseket kelt bennünk, hiszen fontosnak, hasznosnak, alkalmasnak érezhetjük magunkat általa.

Fényes Adolf: Testvérek

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 488–489. oldal.

E szó eredetével a szakirodalom már többször is foglalkozott. Melich nyelvünkben német jövevénynek tartotta, Körösi az olasz eredetet hangsúlyozta. Karinthy az utóbbit nem fogadta el. A német nyelvben is élő szót Kluge az olaszon és latinon át erős fenntartásokkal az arabig vezette vissza. A Nagyszótár adatgyűjtéséből tudjuk, hogy a XVIII. század utolsó évtizedétől kezdve nyelvünkben kimutatható trafikol, trafikáz, trafikáns és trafika s ezek származékai, valamint összetételei a ’kereskedik, szövetkezik, tárgyal, ármánykodik’ jelentéskörbe tartoznak. Csak főelemükkel és időbelileg alkotják előzményét a dohányárusítással kapcsolatos jelentésű trafik szónak. Ez utóbbinak dohány vonatkozású jelentése nem magyar földön jött létre, mégpedig jóval a magyar nyelvben való megjelenése előtt. A Nagyszótár cédulaanyaga 1854-től tudja adatolni a ’dohánybolt’ jelentésű trafik szót, valamivel későbbről az azonos jelentésű trafika főnevet, a trafikás (dohányboltos) szót, a trafikol (trafikban kapható dohányt szív) igét, valamint összetételeket, mint trafikdohány (kincstári jövedéki dohányáru), trafik füst (az előző füstje) stb.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 486–488. oldal.

Ez az angol szó nyelvünkben ma már csak a lósportok híveinek szókészletében él, ’lóversenyezés’ és ’lóversenypálya’ jelentésben. Az ősi germán eredetű szó eredetileg és hosszú időn át ’gyep, gyeptégla, tőzeg’ értelemben volt használatos az angol nyelvterületen. A ’lóversenypálya’ jelentése is a lósportok klasszikus hazájában, Angliában alakult ki, a XVIII. század közepén. Mielőtt nálunk, mintegy másfél évszázada, ez az utóbbi jelentés meggyökeresedett volna, megjelent ’tőzeg’ jelentésben is. Így Németh László 1795-ben Az európai nevezetesebb országoknak rövid leírásában azt közli, hogy hasznos dolog „a’ törf, mellyel a’ Hollanduſz tüzel” (75), s megállapítja, hogy „törfje Hiberniának elég vagyon” (206). Ugyanő betűképpel szerepelt a szó Franz Dávidnak németből fordított Grönland históriájában 1810-ben: „Törf minden motsárokban van homokkal követtsel elegy, de tüzelni semmit nem ér, a’ lapályos helyekenn jó Törföt is lehet találni... A legjobb Törf az ollyan puszta ſzigetekenn és kopasz kősziklákonn nő, hol sok madarak ſzoktak tanyázni, ezeknek ganéjja a’ földet öszve keveredvén, mohval fűvel bénő… jól ég és melegít” (76). Ugyanígy Lassú István 1827-ben megjelent Nagy Británnia… leírásában: „Skócziának… törfje annyi, hogy építésre is használják” (16). Egy származéka pedig már 1801-ben Benkő Ferenc Magyar Géográfiájában: „a’ Botáni Báj vagy ſziget... a’ föld elegyesen fövenyes, maraſztos és törfös” (2: 245). A törf alak még 1833-ban is előfordul a Közhasznú Esmeretek Tárában: „van mesze, márgája és törfje melly legjelesebb ásványgazdagsága Pomerániának” (9: 403).

Mind e művek német forrásokon alapulnak. A német nyelvben azonban e korban már Torf az irodalmi nyelvi alak, a Törf pusztán nyelvjárási változat. (De lehet a törf az angol turf szónak német mintára átfonemizált változata is.)

A törf alak mellett már a XIX. század elején megjelentek a turf szónak egyéb változatai is. Így 1810-ben Hübner Lexikonában: „A’ posványság, torfa lapok számosak Cheshirben” (1: 697), majd a már említett Közh. Esm. Tárában 1833-ban: „turfa vagy gyeptőzeg” (5: 273). Ez a turfa alak maradt uralkodó nyelvünkben az egész XIX. században, így pl. Térey Pálnál 1859-ben az Angol-skóthoni naplóban: „[A liverpool–manchesteri vasúti vonal] oly feneketlen mocsárokon s turfarétegeken vezet keresztül, melyen minden töltésezési és lecsapolási kísérletek meghiúsultak” (144). Ezt a turfá-t különösképpen csak az évszázad legvégén (1899) szótározta először Babos Kálmán. Ekkorra azonban már jórészt ki is szorította a tőzeg a nyelvi úzusból, mely szót a NyÚSz. már 1823-tól kimutatta.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 350–351. oldal.

Ez az eredetileg babonás tilalmat jelző szó nyelvünkben legelőször földrajzi nevek alkotóelemeként jelent meg. Benkő Ferenc 1796-ban a Parnassusi időtöltésekben (IV. rész 40) a Csendes-óceán kapcsán említette, hogy „Nevezetesebb Szigettyei… Tonga-Tábu…” stb. Ugyane területről írva Kanya Pál a Népszerű földrajzi oktatás (1847) c. tankönyvében a szókapcsolat második elemének jelentését is megmagyarázta: „Legnevezetesebb szigetek: Tonga tabu (szent Tonga)” stb. (522).

Bővebb és tárgyszerűbb magyarázatot találunk „La Perousenak 1785, 1786, 1787 és 1788-ik esztendőben tett Utazásának veleje” c., Pesten, 1817-ben megjelent műben, melyet Kis János a „Nevezetesebb utazások tárháza” c. sorozat harmadik kötetében tett közzé Halasy Mihály fordításában. La Pérouse e könyv 102–3. lapjain leírta az akkori Sandwich-szigetek bennszülötteinél tett látogatását, melynek során „azt mondottam nékik, hogy én Taboo vagyok, és ennek a’ szónak, mellynek értelmét én az Anglus tengeri utazóknak tudósításaikból tudtam, tökéletesen ollyan foganatja lett, a’ millyent tőle vártam.” E passzushoz La Pérouse a taboo szónál a következő lapalji jegyzetet fűzte: „Ez a’ szó az Ő vallásbeli rendtartásaik szerént ollyan dolgot jelent, mellyet nem szabad nékik kezekkel megilletni, vagy pedig ollyan szentséges helyet mellyre nem szabad nékiek lábokat letenni.”

Comte de la Pérouse (meghalt 1788), a Csendes-óceán neves francia hajósa, akinek útinaplója Voyage de la Pérouse autour du monde címen Párizsban 1797-ben jelent meg négy kötetben, a tabu intézményére vonatkozó ismeretét a francia etimológusok szerint James Cook kapitány angolul 1784-ben (francia fordításban 1786-ban) megjelent Voyage to the Pacific Ocean c., harmadik utazásáról szóló művéből merítette, melyben az 1777-i bejegyzések között a taboo szó többször is előfordul. Cook előtt a szót Európában nem ismerték. A szó mind a mai napig él a Csendes-óceán szigetvilágának nagy részében, sokféle alakváltozatban. A Cook és La Pérouse által használt alak a tongai nyelv szava.

James Cook

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 364–366. oldal.

Ez a szó több mint egy fél évszázadon át keveset mondott a legtöbb magyarnak. Hosszú ideig csak egy volt a sok pesti szállodanév közül. Két-három évvel ezelőtt azonban máról holnapra közismert és közhasználatú lett, amikor az akkortájt elkészült első gyalogos aluljáró, majd az új földalatti villamos vonal egyik megállója a közelében levő szállóról az Astoria nevet kapta. Ahogy évről évre növekszik Budapest forgalma, úgy válik egyre ismertebbé a neve, még vidékiek között is, ennek a főváros szívében levő fontos átszállóhelynek és útvonal-kereszteződési csomópontnak. Ez az egyetlen teljességgel idegen elnevezés az új földalatti megállóhelyei sorában, érdemes tehát kissé utánanézni, hogyan is került nyelvünkbe.

John Jacob Astor

Az Astoria név a történelemben először 1811. április 12-én jelent meg (Lewis A. McArthur: Oregon Geographic Names. Portland, Ore. 1928. 450). E napon alapították meg a Csendes-óceán partján, a Columbia folyó torkolatánál azt a 3 kis épületből álló telepet, mely a távol-nyugati amerikai őserdők indiánjaitól és prémvadászaitól megvásárolta az értékes gereznákat, majd továbbította őket távoli piacokra. A település egy New York-i üzletembernek, John Jacob Astornak, illetve az ő irányítása alatt álló American Fur Companynek volt jelentős jövedelmet hajtó vállalkozása. A település azonban gyorsabban gyökerezett meg, mint a neve, Astoria. Két évvel megalapítása után, 1813-ban a bizonytalan hovatartozású terület brit fennhatóság alá került, Kanada része lett, s az Astoria nevet elvetve az angol királytól a Fort George nevet nyerte.

Fort Astoria 1813-ban