Megjelent: Magyar Nőorvosok Lapja • 2017; 80: 234-235

Meglepődve olvastam a Magyar Nőorvosok Lapja főszerkesztőjének felkérését, hogy a terhes, várandós, állapotos stb. kifejezések eredetéről, helyes használatáról írjak. A kéziratok átnézésekor — írja a főszerkesztő — ugyanis kiderült, hogy ugyanarra az állapotra sokféle kifejezés létezik, és közülük nyelvi szempontból nem mindegyik helyes.

A kérdésről korábban Berényi Mihály [2] írt gondolatokat „Gyermekáldás vagy terhesség?” címmel; ezeket a Magyar Orvosi Nyelv hasábjain közöltük. Ebből idézek.

Elöljáróban idézzük fel, hogyan határozza meg a Magyar értelmező kéziszótár (2003) e két címszavunkat.

• Gyermekáldás: gyermek születése és megléte a családban.
• Terhesség: terhes (méhében magzatot viselő) nő állapota. Ezek szerint mind a kettő emberrel kapcsolatos. Vagy mégsem?

Gyermekáldás a fővárosi állatkert majomházában.

Ott szült a kismama? Annyit késtek a mentők?

Gyermekáldás a Vadasparkban.

Megszületett az erdész utóda? Nem.

Hármas gyermekáldás a perzsa leopárdoknál.

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

Minden irodalmi műnek az a lényege, hogy van egy gonosz és egy jó, illetve vannak semleges személyek.

Iokaszté nagyszerű nő volt, megérdemelte, hogy öngyilkos legyen.

Iokaszté megszüntette önmagát.

2 fiút és 2 leányt nemzett Iokaszté saját gyermekének, az egyik Iphigénia.

A hősnő elmondhatja, hogy saját anyám gyermekeket nemzett nekem.

Anyám és én, Oidipusz, a thébai mondakör tagjai vagyunk.

Oidipusz jelképesen megvakult.

Laiosz a bor mámorában megszegte ígéretét, ebből kifolyólag Iokaszté terhes lett.

Oidipusz bevallja, hogy anyját fokozatosan küldte a sírba.

A drámai homály mások munkájának keserves kíncseppjeiből származik.

Külföldön is, itthon is sokan vannak, akiket nem elégít ki a „halzsíros atyafiság” gondolata, s nem hajlandók tudomásul venni, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik, hogy legközelebbi nyelvrokonaink a vogulok és az osztjákok, nyelvrokonaink a Szibériában zürjének, votjákok, cseremiszek, mordvinok, észtek, továbbá a finnek és a lappok. A finnugor rokonság elleni berzenkedés nem új. Alighogy megjelent Sajnovics János Demonstratiója, megszólaltak a tiltakozó hangok. Legismertebb talán Barcsay Ábrahám testőr-író (1742—1806) megnyilatkozása:

„Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,
Ki Lappóniából hurcolja nyelvünket!”

A finnugor rokonság hívei és ellenzői között hosszú ideig folyt a harc, de a múlt század végére befejeződtek az olykor heves csatározások. A tudományos életben nem volt tovább kérdéses, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Ezt a megoldást azonban sokan máig sem fogadják el, „előkelőbb” rokonságot keresnek, nyelvünket rokonítják a baszkon és az etruszkon kezdve a héberen és az egyiptomin át az óperzsával és az angollal, a japánnal és az ógöröggel és még számos más nyelvvel. Napjainkban a sumer—magyar rokonság szószólói alkotják a legszervezettebb tábort. Itthon nem jutnak közlési lehetőséghez, de központjuk van Argentínában és az Egyesült Államokban, filiáléjuk Ausztráliában, híveik megtalálhatók más dél-amerikai államokban és Kanadában.

Sumer ékírásos tábla

Eredeti megjelenés: olvassbele.com, 2023. 07. 08.

Országh László eredetileg zömmel az 1970-es években publikált – és most újra kiadott – műveinek egyike a magyar szókészlet idegen eredetű, részben már jövevényszóvá is vált elemeinek a vizsgálatával foglalkozik. A másik kötet hosszabb-rövidebb írásokat tartalmaz, melyek eredetileg a Magyar Nyelvőr hasábjain jelentek meg. Az elmúlt közel fél évszázad alatt ezek nemcsak hogy nem veszítették el aktualitásukat, de napjainkban fokozott érdeklődésre tarthatnak számot. Vagyis újraközlésük igazi értékmentés.

A művek ismertetése előtt illik a szerzőről megemlékezni. Országh László (1907–1984) nevét a mai (pontosabban a tegnapi) generáció kiváló szótárainak borítójáról ismeri, még ha nem is forgatta naponta. (A mai generáció viszont csak elvétve használ nyomtatott szótárakat.)

Országh László a róla elnevezett díj plakettjén

A professzor a 20. század magyar tudományos világában a hazai anglisztikának és amerikanisztikának egyik meghatározó személyisége volt, de nem kizárólag ennek, hanem a magyar lexikológiának és a lexikográfiának is. Az egyik legismertebb nagy műve – főszerkesztőként – A magyar nyelv értelmező szótára hét kötete. Országh László egyaránt tekinthető nyelvésznek és irodalmárnak – számos angol és amerikai alkotót mutattak be írásai a hazai közönségnek –, életrajza, munkássága és műveinek listája természetesen megtalálható a Wikipédián.

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

Az antiutópia az utópia ellentéte, tehát egy valós, létező világ bemutatása.

Az antiutópia nem a tökéletességre, hanem az emberiességre törekszik.

Az antiutópia a világ végét megrajzoló műfaj.

Ellenutópia például: Marx: Tőke.

Az ellenutópia ellenséges megnyilvánulás.

Az antiutópiát a rossz világnézetekről alkották, például: Horatius: Munkák és napok.

Az antiutópia kapitalista egyenlőséget hirdető utópia.

A pozitivizmus XX. századi filozófiai irányzat, mely szerint csak a kiválasztottak és a szentek érhetnek el valamit az életben, nekik sikerük lesz.

Megjelent: Magyar Nyelv, 119. évf. 2. szám, 145-152. o.

Engedje meg az olvasó, hogy egy személyes emlékkel kezdjem. 1982-ben szerkesztettem egybe az addig Kisnémedin gyűjtött tájszóanyagot kötetté. A tájszótár mintája Kiss Jenőnek 1979-ben megjelent Mihályi tájszótára volt (Kiss 1979). A tanár úr talán emlékszik még rá, hogy szinte hétről hétre a nyakára jártam, felróva neki a Mihályi tájszótár (akkor úgy véltem) „következetlenségeit”: miért vannak benne nép megjelölésű szavak is, kellenek-e a példamondatok, mi legyen az alaki tájszavakkal stb. Sokat tanultam ezekből a beszélgetésekből a tájszavaknak a népi nyelvhasználatban meglevő szerepéről, és arról, hogy az összetett valóság hogyan jelenik meg bennük. Talán ezeknek a beszélgetéseknek is (valamely részben) szerepük lehetett a 2002-ben megjelent, a hazai tájszótárírást alapvetően új dimenziókba helyező Kiss Jenő-tanulmány megfogalmazásában.

Az élőnyelvi szinkrón tájszótár nyelvtudományi felhasználhatóságát ugyanis nemcsak a benne rejlő nyelvkincs adja meg, hanem azok a módszertanilag egyértelmű vonatkozások, jelzések, amelyek a tájszóanyag válogatását, minősítését kísérik, szem előtt tartva a tájszavaknak a köznyelvhez, illetőleg egymáshoz való viszonyát. A tájszótárnak ezt a tudományos jellegét hangsúlyozza a szerző a jelen könyv Előszavában: „…a szó és a név is túlmutat önmagán, kifejez valamit, utal valamire. Másként fogalmazva: a tájszó több oldalú információhordozó nyelvi adat. S a kutatót éppen ez izgatja: mi van a puszta adatokon túl, mi állapítható meg révükön, s milyen – nyelvészeti és néprajzi, művelődéstörténeti és egyéb – következtetések vonhatók le belőlük. A tájszótár feladata éppen ezért az, hogy ezeknek az információknak lehetőség szerint széles skáláját kibontsa, s mindenki számára elérhetővé tegye” (11).

Dr. Kiss Jenő nyelvész

Megjelent: Magyar Nyelv, 119. évf. 2. szám, 228-231. o.

1. A magyar nyelvújítás lendületében született meg és 1835-ben látott napvilágot az első – még igen karcsú – magyarító szótárunk. A Gyalulat közel háromezer „idegen” szónak kínálja fel nyelvújításkori megfelelőjét. A reprint kiadás alkalmat ad arra, hogy közelebbről szemügyre vegyük ezt a kevésbé ismert, de tudománytörténetileg értékes szótárunkat.

A könyv főcíme elgondolkodtató: ezt a szót ma nem használjuk (a számítógépek lexikális ellenőrzője is pirossal húzza alá). Mit jelenthet a gyalulat? Egyáltalán, használunk-e hasonlóan képzett szavakat?

A gyalulat igéből képzett névszó, pontosabban: főnév. A gyalul jelentését az ÉrtSz. alapján a következőképpen határozhatjuk meg: 1. gyaluval munkál, simít; 2. gyaluval apró szeletekre darabol valamit; 3. alakít, formál, csiszol. Nyilvánvalóan a harmadik jelentésből kell kiindulnunk jelen esetben. Két gyakori főnévképzőnk van. Az -ás/­és: elvont cselekvést, történést jelentő főnevet képez, pl. aratás, dobolás; pusztítás; a cselekvést jelentő főnevet cselekvésnévnek is nevezzük (nomen actionis). Az ­at/­et: leginkább a cselekvés, történés eredményét jelentő főnevet képez, pl. határozat, kövezet (nomen acti). Mai nyelvünkben is létezik ez a képzőpár: pusztulás – pusztulat (egy újságcikkben olvastam: „látjuk, mi történt ott, ahová továbbmentek. Elszabadult bűnözés, nők elleni tömeges erőszak, terrorcselekmények, no-go zónák, pusztulat” (Magyar Nemzet 2022. nov. 26. 3), de sok hasonló párt idézhetünk.

Azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Régi akadémiai nyelvtanunkban ez olvasható az -at/-et képzőről: „Régebben meglehetősen sok elvont cselekvést, történést jelentő származék is alakult vele: ámul­at, bán­at, mozdul­at, vadász­at; becsül­et, él­et; igyekez­et, szeret-et.” (MMNyR. 1: 376; tudom, azóta sok új összefoglalás született, de ez az adatgazdag könyv máig értékes.) Történeti grammatikánkban pedig ezt olvashatjuk: „A nyelvemlékek adatai szemléletesen tükrözik az -ás/-és fokozatos térhódítását, s ezzel párhuzamosan az -at/-et visszaszorulását a cselekvésnevek képzésében” (Szegfű 1992 in: TNyt. II/1: 291).

Mindent összevetve ezt állapíthatjuk meg: gyalulás – cselekvés, folyamat, alakítás, csiszolás, formálás; gyalulat – a cselekvés eredménye: a megformált, csiszolt dolog, átvitt értelemben a finomított, csiszolt szó; de ha tekintetbe vesszük a régebbi jelentést, akkor a cselekvést is jelentheti. Egyszóval a könyv címe kettős jelentésű: jelenti a szavak csiszolását, alakítását, művelését; s jelentheti a csiszolás, alakítás, művelés eredményét is: a nyelvművelő tevékenységet és a nyelvművelő tevékenység eredményét, a javított vagy a teljesen új szót. Végül is az új és a javított szavak vannak felsorolva a szótárban.

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

A humanitárius kifejezés jelentése: ökomenikus katasztrófa-elhárítás.

Az Imitatio Christi nem más, mint Katona József Bánk bánjának a főhőse, Zrínyi Miklós is utánozta.

A költő virraszt, ami mindig valamilyen természetellenes jelenségnek köszönhető, kiegyensúlyozott kedvese pedig sunyin járkál.

Rastignac egy igazi naiva.

Pangloss elvei kútba estek, mert röghöz kötött ember.

Várkonyi Zoltán dalszövegére Erkel zenésítette meg a Szózatot.

A Párkák az emberi élet fonalát görgetik.

A commedia dell’arte olyan, mint az a’la carte.

A kedves egybeolvad a természettel.

A költő nem manipulál. Lírai helyzetben nem.

Ady vidéken született, ezért versei a vidékről szólnak, például: Dózsa György lova, Dózsa György összevonja a szemöldökét.

Ady az abszurdizáló halálról ír, melynek jellemzője, hogy nem ad megújulást, pozitívumot, csak csömört.

Adyt betegsége meggyötört öregemberré tette, akibe már csak halálni járt a lélek.

Ady egy zsidó nőt vett el, aki ráadásul férjes volt, ez a társadalom ellenállását vívta ki.

Lajos király barátokat lát az álnokokban és érdekemberekben.

Toldi vidéki magányába rejtőzve nem látja a feudális viszonyok problémáit.

Toldinak ismét ki kell állnia, mert mióta nyugdíjba vonult, nem akadt hozzá hasonló.

Janus a rómaiak kifogyhatatlan arcú védőistene.

A Janus-arc az okos, tudós diák szimbóluma.

Az őshaza a Káma és a Szutra folyók között volt.

Széchenyi a 13. havi fizetését ajánlotta föl a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.

Egy majd fél évszázados írás megállapításai (sajnos) ma is igazak. Az írás eredeti megjelenési helye: Magyarország folyóirat, 1980/36: 22. oldal.

Hány Balaton van az országban? A „magyar tengert” mindenki ismeri, de azt már csak kevesen tudják, hogy Heves megyében van egy község, amelynek a neve szintén Balaton. Az újabb magyar helynévgyűjtési adatok szerint az Alföldön és Kelet-Magyarországon ugyancsak akadnak Balatonok. De ezek már csak határrésznevek, régi mocsaras, vizes, nádas területeket jelölnek. A Balaton szó, illetőleg név szláv eredetű, és nyelvtudósaink szerint valószínűleg a szláv melléknévi blatyny (sáros) szó átvétele.

Hány Balaton van az országban?

Pokol helynév is van jó néhány. Talán minden megyében legalább egy, néhol több. A Zala megyei Gelsén például egy szőlővel borított dombnak a neve Pokol. Az öregek szerint: „A gelsei hét ördögnek itt volt a tanyája, s ahol megjelentek, pokollá változtattak mindent.”

Bizonyára ilyesmi nem szerepel az iskolai nyelvkönyvekben, és lelkiismeretes magyartanár sem tanított ilyesmit a diákjainak. Mégis sokan vélik szabálynak, feltehetőleg azért, mert dolgozataikban nagyon sok javítás szerepelt ilyesféle okból, vagyis amikor a hogy, mint előtt elhagyták a vesszőt. Ebből az a felfogás rögződött meg bennük, hogy a legbiztosabb, ha mindig „vesszőznek” ilyen esetekben. Kinyomtatott újságszövegekben is számos alkalommal tapasztaljuk, hogy ez a nyelvi babona a nyelvvel hivatásosan foglalkozók között is sokakat megfertőzött.

Ismétlem, hogy a magyartanárok a legtöbb esetben bizonyára beszéltek azokról a kivételekről, amikor a vessző nem indokolt. Emberi dolog viszont, hogy könnyebben jegyzünk meg egy általános érvényű szabályt vagy előírást, és nem szívesen bíbelődünk a kivételekkel, amelyek az érvényt szűkítik.

Az alapszabály, amely tehát nem korlátlan érvényű, így szól a két szót illetőleg.

Vessző kell a mint elé, amikor hasonlító határozói részmondat élén áll, vagy utána hasonlítást tartalmazó mondatrész (szó vagy szószerkezet) következik. Például:

Úgy állt előttem, mint akit leforráztak. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Méltóbb állva meghalni, mint térden csúszva élni.

"Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok"