Egy majd fél évszázados írás megállapításai (sajnos) ma is igazak. Az írás eredeti megjelenési helye: Magyarország folyóirat, 1980/36: 22. oldal.

Hány Balaton van az országban? A „magyar tengert” mindenki ismeri, de azt már csak kevesen tudják, hogy Heves megyében van egy község, amelynek a neve szintén Balaton. Az újabb magyar helynévgyűjtési adatok szerint az Alföldön és Kelet-Magyarországon ugyancsak akadnak Balatonok. De ezek már csak határrésznevek, régi mocsaras, vizes, nádas területeket jelölnek. A Balaton szó, illetőleg név szláv eredetű, és nyelvtudósaink szerint valószínűleg a szláv melléknévi blatyny (sáros) szó átvétele.

Hány Balaton van az országban?

Pokol helynév is van jó néhány. Talán minden megyében legalább egy, néhol több. A Zala megyei Gelsén például egy szőlővel borított dombnak a neve Pokol. Az öregek szerint: „A gelsei hét ördögnek itt volt a tanyája, s ahol megjelentek, pokollá változtattak mindent.”

Domboldalt jelent

A földrajzi nevek nagy részét ma is értjük, vannak azonban közöttük olyanok, amelyek megfejtéséhez nyelvészeti, történeti, néprajzi, földrajzi stb. ismeretek szükségesek. Az ilyen szavakat, mint például Fehérkő, Sóskút, Farkasrét, Rákospatak, mindenki érti, a Hévíz (= meleg víz) név sem szorul magyarázatra, de már a budapesti II. kerületben levő Zöldmáli lejtő nevében kevesen ismerik fel az ebben szereplő régi mál ’hegyoldal' jelentésű szót, mert ehhez tudni kell, hogy a mál a mell szavunk változata, s mint domborzati név: hegyoldalt, domboldalt jelent. Mit érnek e múltból érkező „híradások”, és miért gyűjtik ma is oly nagy szorgalommal a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulása következtében szerepüket vesztett és feledésbe merülő neveket, nyelvelemeket? Miért nemzeti kincsek a pusztuló nevek? Benkő Loránd akadémikus, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke szerint ezek a megkövült nyelvi alakulatok évszázadokkal ezelőtti nyelvi eseményeknek korunkra jórészt változatlanul megmaradt hírnökei. A névadás rendkívül gazdag, variált típusai a nyelvlélektan számára a gondolkodás és a nyelv, az ember és a környezete viszonyáról nyújtanak adalékokat.

Zöldmál

Ma is élő földrajzi neveink nagy számban őriztek meg már rég kihalt, sőt semmi más forrásból föl nem deríthető szavakat. Benkő: „A ’jó’ szavunk például az ősi, finnugor eredetű ’folyóvíz’ jelentésében valószínűleg már az Árpád-korban kihalt a közhasználatból, de a Sajó (só-jó), Berettyó (berek-jó), Sár jó (sárga jó) stb. vízneveink máig jelzik nemcsak e szó meglétét, hanem egykori nyelvjárási helyzetét is. A rá vonatkozó adatok területi elhelyezkedéséből ugyanis világos, hogy a ’jó’ a honfoglaló magyarság nyelvében tájszó lehetett, a magyarságnak csak a nyelvterület keleti—északkeleti részein megtelepült csoportjai használták. Nyilvánvaló, hogy a történeti nyelvészet és ezen belül a történeti nyelvjáráskutatás számára az ilyen és hasonló nyelvi tények rendkívül jelentős fogódzókat nyújtanak.”

Megannyi történeti esemény, település-, gazdaság- és művelődéstörténeti tény többnyire a földrajzi nevek segítségével követhető nyomon. „A helynevek a történész számára fontos forráscsoportot jelentenek — szögezi le egy helyütt Györffy György. — Minden esemény térben zajlik le, és e földrajzi térben a helynevek igazítanak el. Kivált fontos a helynevek ismerete a történeti földrajz kutatója számára, hiszen ismeretanyagát helységnevek, víznevek és más földrajzi nevek szerint csoportosítja. A középkor óta eltűnt települések ezrei dűlőnevekben élnek tovább, s ezek ismerete nélkül lehetetlen a régmúlt gazdasági és társadalmi viszonyainak teljességre törekvő rekonstruálása. Mivel ez a forrásanyag napjainkban eltűnőben van, elodázhatatlan feladat gyors összegyűjtésük és közzétételük.”

A földrajzi nevek legnagyobb hasznát — a nyelvtudományon kívül — a néprajztudomány veszi. Balassa István véleménye szerint a földrajzi nevekből adódó tanulságokat a néprajz minden területe tudja hasznosítani. Ebből a naponként morzsolódó, kopó, nagy fontosságú forrásból minél többet fel kell jegyezni. „De ez a néprajz számára úgy válik igazán értékesíthetővé, ha megjelenve, mindenki számára hozzáférhetővé lesz. Ezt bizonyítják az eddig közreadott kötetek is, melyek a mi tudományszakunkban is megtermékenyítőén hatottak... A néprajz történeti mélységében kutatja a nép munkáját, mindennapi életét, szokásait és hiedelmeit. A földrajzi nevek napjainkig megőrizték annak emlékét, ha a falu határának egy részén valamikor erdő vagy nádas terült-e. Már a legöregebbek sem emlékeznek rá, hogy például a Malomzugban mikor forgatta a víz a kerekeket. A magyarokon kívül más nemzetségek, így besenyők, kunok is adtak nevet egy-egy határrésznek, dombnak, melyhez a mondák egész sora kötődik. A táltosok, boszorkányok, ördögök egykori hiedelméről vallanak a majdnem minden falu határában megtalálható ilyen típusú földrajzi nevek.”

Az ősvallásnak, a pogánykori hiedelmeknek sok nyoma őrződött meg mindmáig neveinkben, de ugyanakkor a keresztény vallási kultusznak is. A Győr-Sopron megyében levő Hegykő község neve például ilyen vonatkozású. 1262-ben ebben az alakban adja a nevet egy oklevél: Igku (így ejthették akkor: Igykü). Ez a név az „egy” (szent) melléknévnek és a „kő” főnévnek az összetétele; azt jeleníti tehát: szentkő, szentegyház. A szent jelentésű ősi „egy” szavunk tűnik fel a földrajzi neveinkben elég gyakori egyház szavunkban (például Egyházasfalu, Egyházashetye, Egyházasrádóc stb.) is. Itt az egyház nem a mai értelemben szerepel, hanem ősibb: szent ház, megszentelt épület, templom jelentésében. Visszatérve a Hegykőhöz: az ősibb Egykőből úgy lett Hegykő, hogy a név elejét, az „egy” (szent) jelentésű részét a nép már nem értette, és a számára értelmetlen Egykő helyébe az érthető Hegykőt helyezte. A kutatók sejtése szerint a Hegykő helyén egykor pogány áldozati kő állhatott.

Hegykő madártávlatból

Zalai felkérésre

A szakemberek előtt ismeretes, hogy a helynevek gyűjtését már annak idején gróf Teleki József, az Akadémia első elnöke, továbbá Toldy Ferenc főtitkár és sok kiváló történettudós, akadémiai tag szorgalmazta. De csak az 1860-as években sikerült Pesty Frigyesnek (a Helytartótanács és más közigazgatási, illetve katonai hatóságok segítségével) elérnie, hogy a falusi tanítók, jegyzők, bírók, papok összeírják az akkori Magyarország határrészneveit. Ez a gyűjtés nagy jelentőségű, de vegyes értékű, a mai tudományos igényeket már nem elégíti ki.

Szabó T. Attila, Erdélyben élt kiváló nyelvtudós nevéhez fűződik a helynévgyűjtés újabb szakasza 1930—1944 között. E feljegyzéseket képzett nyelvészek végezték. Ők nemcsak a nép ajkán élő neveket örökítették meg a korszerű tudományos igényeknek megfelelően, hanem gondosan értelmezték a földrajzi tulajdon- és közneveket, s ezen kívül gazdag történeti anyagot is feltártak. Gyűjtőmunkájuk azonban csak kis területre szorítkozott.

1962-ben Zala megye Tanácsa arra kérte a Nyelvtudományi Intézetet, hogy irányítsa a pedagógusokkal és más önkéntes munkatársakkal — tehát nem szakemberekkel — végzendő helynévgyűjtést. Végh Józsefnek Papp László nyelvésszel együtt meg kellett találnia annak a módját, hogy miként lehet laikusokkal is tudományos értékű névfeljegyzést végeztetni. „Arra törekedtünk, hogy névgyűjteményeink a ma élő, paraszti névhasználati módot tükrözzék. Kértük gyűjtőinket, hogy a neveket olyan szerkezetben jegyezzék fel, ahogy azokat a faluban emlegetik. A teljesség igényét hangoztattuk a nevek mennyiségét illetően, de szerények voltunk a hangtani kívánalmakban. Csak az úgynevezett fonetikus (a hangok jelentéshordozó szerepét feltüntető) jegyzésmódot kértük az önkéntes munkatársaktól. Eleve lemondtunk a hangtani finomságok jelöléséről. Megörökítettük a nevek eredetére, jelentésére vonatkozó többnyire naiv magyarázatokat, a helyi mondákat, valamint az adatközlők tárgyszerű felvilágosításait és, röviden a régészeti utalásokat. A feljegyzéseket a közzétevők (szakképzett nyelvészek) a terepen is ellenőrizték, és végül megvizsgálták ezt a szerkesztők is.”

A térképész is várja

A gyűjtés és a közzététel elvi, tartalmi és formai szempontjainak kidolgozásában a nyelvtudomány olyan kiválóságai működtek közre, mint Bárczi Géza, Hadrovics László, Kniezsa István, Pais Dezső, továbbá jeles nyelvjáráskutatók, mint Benkő Loránd, Deme László, Imre Samu, Kálmán Béla, Kázmér Miklós, Lőrincze Lajos. Így a földrajzinév-gyűjtés ügye mellett kezdettől fogva ott állott az egész hivatalos magyar nyelvtudomány.

Az elsőként megjelent zalai névgyűjteményt két kiválóan képzett középiskolai tanár, Ördög Ferenc és Mankó Imre, továbbá Kerecsényi Edit néprajzos muzeológus tette közzé. Az állami és társadalmi szervek biztatásával és támogatásával nagyon sokan és lelkesen vettek részt a gyűjtésben. Ám a gyűjtőmozgalomnak nem csak tudományos haszna van. Földi Ervin térképész, a földrajzinév-bizottság elnöke: „A korszerű topográfiai és a földmérési alaptérképeknek nevezett kataszteri térképek készítésének fontos feltétele az élő helynevek szakszerű összegyűjtése és közzététele. Ennek hiányában a felmérők csak másod-, harmadkézből származó, a népi névhasználatot nem tükröző, olykor a helybeliektől nem ismeri neveket vesznek át a múlt századi térképekről. Ezért várjuk és támogatjuk mi, térképészek is, a gyűjtések mielőbbi befejezését és közzétételét.”

Büky Béla