Megjelent: Magyarország 1981/35: 21. o.

Kosztolányi írja: „A »tej« számomra csakugyan »tej«, mert harminchat éves múltja van, ahány éve élek, de a »Milch« bennem csak huszonhat éves, a »lait«, a »latte« és a »milk« pedig alig húsz. Néha nem is hiszem el, hogy valóban »tej«-et jelentenek. Gyermekkoromban elnevettem magamat, amikor először hallottam idegen nyelvet. Micsoda jöttment játékszavak. Hiába, csak az anyanyelvem az igazi, a komoly nyelv...”

Tej... avagy Miclh, milk, latte, lait

Melyik érzékeny fülű nyelvtanuló ne élt volna át hasonló érzést, a kimondhatatlanul nehéznek tetsző angol, német stb. szavak memorizálása közben, még ha értelme rögtön tiltakozva el is hessentette a gyerekes berzenkedést?

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Hamlet igaz ügyet támogató érveivel legyőzte a furfangos Claudiust.

Hamletnek, ha jól meggondoljuk, az udvari bírósághoz kellett volna fordulnia.

Hamlet a fülest apja szellemétől kapta.

Hamlet anyja bestiális módon hozzáment férje gyilkosához.

Fortinbras királyt nagyon felzavarta felesége halála, azt a tanulságot hagyja, hogy az erkölcsi fertő mekkora tragédiát okozhat.

Minden porcikám Hamlettel azonosul.

Hamlet halálát a beavatottság, az inadekváltság okozza.

Gondolok itt a Hoféliával való viszonyára.

A TINTA Könyvkiadó, személy szerint Kiss Gábor igazgató-főszerkesztő fontosnak tartja, hogy a magyar szótárirodalom jeles alkotásai szabadon hozzáférhetők legyenek online módon. Éppen ezért a kiadó az elmúlt években fejlesztőmunkáinak eredményeképpen 5 kiváló, mára már klasszikussá vált magyar szótárt szolgáltat a honlapján.

Baróti Szabó Dávid munkássága és a Kisded szótár

„Senki nem bírja teljesebben az anyai nyelvet, mint ő, a háromszéki székely […], a ritkább szavak és kifejezések gyűjtője, a Kisded szótár emlékezetes írója” (Arany János).

Baróti Szabó Dávidot az utókor mint költőt, műfordítót és a nyelvújítás előfutárát tartja nyilván. Pedig Kisded szótárának összeállításával az első egynyelvű magyar szótárt alkotta meg. Így igen jelentős helyet foglal el szótárirodalmunkban, és ezt az elsőbbséget, sajnos, kevésbé hangsúlyozták mind ez idáig.

Elhangzott 2019. április 16-án a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán tartott könyvbemutatón.

Bevezető. Hálátlan foglalatosság a szótárírás, különösen a szakszótáraké. A szerző esetleg évtizedek szorgos munkájával gyűjtögeti, rendezgeti az anyagot, s amikor a kötet végre megjelenik, alig vesznek róla tudomást. Vagy ha mégis, a bírálók a benne lévő anyag méltatása helyett hosszú listát állítanak össze a kötetből kimaradt szavakról. Én ez utóbbit a végére hagyom, s előtte igyekszem érzékeltetni, milyen bonyolult feladatokkal jár egy ilyen munka elkészítése.

Előzmények. A most dióhéjban ismertetendő mű nem az első ilyen jellegű kiadvány hazánkban. Korábban is jelentek meg magyar nyelvű nyelvészeti szótárak. A kötet irodalomjegyzékének 29 tételéből 8 kizárólag a terminusok értelmezését tartja feladatának, míg a többi ‒ bár gyakran tartalmaz tematikus kislexikont ‒ egyéb területeket is felölel.

A Nyelvészeti kisszótárt (a továbbiakban Kisszótár) szerzői az érdeklődők széles táborának ajánlják, megjegyezve, hogy „jól használható az emelt szintű érettségire, egyetemi felvételire, illetve az egyetemi nyelvészeti vizsgákra való felkészülés során is”. Ezáltal ‒ bár bizonyára akaratlanul ‒ kapcsolódnak a kínai lexikográfia 3000 éves hagyományához is. Tudniillik ott a legrégebbi szótárak épp azt tekintették feladatuknak, hogy fölkészítsék a jelölteket a hivatalnoki vizsgára, amelyhez a kínai írásjegyek alapos ismerete, a bonyolult rímképletekben való jártasság és némi írói véna szükségeltetett.

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

Arany János A rab gólya című verséről

Arany költészetében nagy szerepet játszik a természet, amely a költő személyének alapsejtje.

Arany gólyabőrbe búvik, hogy érzelmeit elmesélhesse.

A gólya tolla egyben a költő tolla, amit a cenzúra kuszál össze.

Arany János verse a rab gólya költözhetetlenségéről szól.

Fölötte repülő társai az eszmék gólyái.

A szárnya mellé dugott fejű madár a magyar ember szűk világképét, korlátoltságát mutatja.

A gólyák tudatosan felvállalják a romantikus váteszszerepet, vezetik a népet a szabadság felé.

Az Arany-típusú emberek cselekedeteire utal, hogy a madár tehetetlenségében előálló unalmában lábait cserélgeti.

A magyar értelmiségi a szárnya közé dugja a fejét.

A magyar nép kiszolgáltatottan áll a Kárpát-medencében, szabadsággal telve.

Az ifjúságnak össze kell fogni, nem kell megvárni a telet, amikor az életnek vége, s könnyen szétrombolható, eltaposható a lélek és a test.

Arany János 1847-ben keletkezett.

Magyarországon kívül már nincs olyan ország, ahol még felütné fejét a hatalom.

A népek szállnak a levegőben a szabadság felé.

Végül a reménytelenség uralkodik, hiszen a fal és a gólya nem tartozik azonos súlycsoportba.

Világossá vált, hogy a magyar jövőkép nyugati irányból keletre fordul. Azt is felismertük, hogy minden keleti siker mélyén valójában az értékrendek, kultúrák, nyelvek ősi és bőséges forrása húzódik meg.

Közel járunk annak újrafelismeréséhez, hogy a valóság valójában a kultúrából, döntően a nyelvből lép elő. A szellemi mintákból erednek a valóság jelenségei. Az jöhet létre a közösségi életben és a gazdaságban, aminek mintái a nyelvben élnek. A nyelv értékei, képességei, szerkezetei és működése – ma még nem mérhető, de jól kivehető módon – hatnak a nyelvet használó emberre, a mindennapokra és a történelemre. Sőt, a mai tudásra és technológiákra épülő korszakban ez a hatás a korábbihoz képest sokszorosára nő és gyorsul.

A világ nyelvei közös tudással, de egyenként sajátos képességekkel rendelkeznek. A magyar nyelv csúcstermék, minél többet tudunk belső szellemi kincseiről, annál jobban képesek leszünk azokból társadalmi és gazdasági eredményeket előállítani. Sőt, arra is képesek leszünk, hogy az eddigi magyar sikerek, továbbá az itthon, de még inkább a világban sikeressé vált magyarok teljesítményének végső titkát is megtaláljuk a magyar nyelvben.

Milyen is a magyar nyelv, milyen kincseket birtokol, és mire tesz bennünket képessé életünk és nemzetünk történelme során?

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

A hosszú verset a vonatfütty kettéosztja.

A parasztság nagy erő, pedig még csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek, de már gondolkodnak – mondja József Attila.

Az agrárolló élesen belevágott a mezőgazdaságba.

Horthy Miklós mint altengernagy jött hazánkba. Csakhogy íróinkban azonnal fölmerült a kérdés, hogy Magyarországon hol van tenger.

Magyarország a hárommillió koldus országából ismét a többmilliós koldus országává vált, a Horthy-rémuralom miatt.

A vidámságot, az életet csak az a kis fű jelenti, amely a lyukas fazékból nő ki a grundon.

A koldus a szegénység legkisebb mértékegysége.

Megjelent: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, LXV. évf. (2021) 2. szám, 152-165.

Daniss Győző, az ismeretterjesztő hírlapírás doyenje, aki különösen a magyar nyelvvel és rokonságával kapcsolatos témákban tájékoztatta évtizedekig az Élet és Tudomány, a Népszabadság, National Geographic hasábjain az olvasóközönséget, ezzel az interjúkötettel lépett legújabban az olvasóközönség elé. A 18 interjúban a magyar nyelvészet képviselőinek egy nagyobb karéja szólal meg érintve a magyar nyelv és a vele foglalkozó tudomány, a magyar nyelvészet számos kérdését (helyesírás, nyelvművelés, a magyar nyelv története és történeti háttere, stílus, szókincs, nyelvjárások, névtudomány), amely a nagyközönséget is érdekli. Az interjúkötet újságírói bravúr, a meginterjúvolt nyelvészek nézeteinek közérthető közvetítése, és ekképp valóban egyfajta „körkép” a magyar nyelvről.

Balázs Géza

A Balázs Gézával készült interjú (Tegezhetlek Önt?) a grammatikai személyek (én, te, ő, mi, ti, ők) meghatározta teret járja körül nyelvszociológiai szempontból. Az interjú címe jelzi, hogy a megszólítások egykori bonyodalmas etikettjét, amely végső soron a feudális rendi hierarchia nyelvi vetülete (kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes asszony/úr, kend, Ön, maga vagy te), mára közvetettebb formák váltották föl, amelyek leggyakoribb változata a tegezés, annak is letegezés változata. Azt mondják, hogy ez az általánossá váló tegezés Skandináviából indult ki. A fölszíni hasonlóság ellenére a mélyben más a helyzet: Skandináviában, a feudális hierarchia láncaiból magukat rég kiszabadított egykori agrárországokban a tegezés valóban demokratikus (népi) alapú, nálunk ezzel szemben – feudális maradványként – föntről lefelé irányuló és a magasabb rangú (az „úr”) előjoga. A megszólítások összevisszasága (asszony vagy úrnő, sőt úrhölgy, ill. úr vagy éppen főnök) a társadalom zavarára utal: nem egyenlőség van benne, hanem harc a magasabb státusért, amelynek nyelvi eszköze, mondhatni fegyvere a tegezés, ill. letegezés.

Megjelent: Magyarország 1981/19: 22. o.

Közismert aforizma: ha ketten mondják ugyanazt, az nem ugyanaz. S ha ketten írják ugyanazt? Az sem ugyanaz? A kérdés elbizonytalanító. Konkrétan és átvitt értelemben egyaránt lehet rá válaszolni. Annyi mindenképpen bizonyosnak látszik, hogy az írás sokkal személytelenebb, mint a beszéd. Legalábbis a közhit szerint. Aki azonban alaposabban utánagondol, abban kétség ébredhet. Okkal. Hiszen például a XX. századi nyelvészet legnagyobb fölfedezéseinek egyike éppen abból a fölismerésből fakadt: a Földön nemcsak két teljesen egyforma ember nincs, de két teljesen egyformán beszélő sem akad. Pedig a nyelvi szókincs mindegyiküknek egyformán fölkínálja magát, s mégis mindenki teljesen egyéni módon él vele: úgy válogatja össze belőle az egyes szavakat, s úgy rendezi el őket, ahogyan senki más. Chomsky az ember veleszületett adottságának tekinti azt a sajátos nyelvi alkotóképességet, amely mindenkinek a beszédében teljesen egyéni módon nyilvánul meg.

Aligha szükséges különösképpen bizonygatni, hogy ez a semmihez se fogható nyelvi alkotóképesség korántsem csak az élőbeszédben van meg. Valamilyen formában meg kell lennie az írott szóban is.

Kifejezőkészség

Arról, sajnos, mindmáig a kelleténél kevesebbet tudunk, melyek az írás sajátosan az egyénre jellemző vonásai. A grafológia ugyan sok mindent ismer a betűformálás, a sorvezetés és a lélek kapcsolatáról, de magának az írásnak a megszületését irányító szellemi mechanizmusról alig-alig van fogalma. Pedig az emberben kialakuló érzések, szándékok, gondolatok nem egyszerű folyamat során öltenek testet. Kinek-kinek már magában megfogalmazni sem könnyű őket, hát még papírra vetni. S a kettőt egy világ választja el egymástól: ami az ember fejében él, lehet mégoly kristálytiszta, világos és magával ragadó, egyáltalán nem bizonyos, hogy leírva is megőrzi vonzó jellemvonásait. Sőt, már az is kétséges, vajon értelme nem csorbul-e, miközben betűformát ölt. (Nem csak az írók a megmondhatói, mennyire nehéz az első pillanatban fölöttébb egyszerűnek tetsző dolgokat úgy írásba foglalni, hogy bárki más is pontosan ugyanazt értse rajtuk, mint aki papírra vetette őket. Sok igazság van abban a mondásban: nem volt időm röviden megírni...)

"Nem volt időm röviden megírni..."