Hamarosan itt az ebédidő. Ki ne vágyna egy finom hamburgerre? Azon gondolkodom, hogy honnan jöhetett ez az elnevezés. De feltehetjük a kérdést akár úgy is, ahogy a Belga (szerintem az egyik legidegesítőbb számában) teszi:

"újságíró kérdezi, hogy honnan a név,
honnan a név, honnan a név
most mindenki kérdezi, honnan a név
honnan a név, honnan a név"

Nézzük meg nyelvész szemmel a hamburger szót!

Idegen szó? Valószínűleg igen, akkor nézzük meg a TINTA Könyvkiadó Idegenszó-tárában. Íme az eredmény: Konyhaművészetben előforduló szó, meleg zsemlében fogyasztott, grillezett és ízesített vagdalthús-pogácsa. Ebből nem sok minden derült ki.

Nézzük meg inkább az Értelmező szótár+-ban, hátha ott többet megtudhatunk róla. Ott így jelenik meg: Zsemle formájú péksüteményben forrón, ízesítőkkel tálalt, rendszerint marhahúsból készült húspogácsa. Hú, ez nagyon hasonló, de mégsem ugyanaz.

Vajon az eredetéről megtudunk valamit? Gyorsan pillantsunk bele az Etimológiai szótárba is. Így olvashatunk az eredetéről: Első előfordulása 1985., nemzetközi szó, a szó a német Hamburg város nevéből származik. Az elnevezés alapja az volt, hogy a Hamburg és Amerika között közlekedő hajókon ezzel a könnyen elkészíthető, olcsó étellel etették a kivándorló utasokat. Az amerikai angol terjesztette el, a magyarba is közvetlenül az angolból került be.

Na, ez már valami! Jó étvágyat mindenkinek!

A magyar könyvpiacon újdonságként hatott az 1983-ban megjelent Vademecuma, azaz a szokatlan szavak szótára. Miért született meg az a mű akkor?
Elsődlegesen a fiatalokra, a gimnazista korúakra gondoltam, akik már akkor sem szívesen olvasták nagyszerű klasszikusainkat, Jókait, Mikszáthot meg a régebbi költészetet, mert gyakran fennakadtak a latin, német eredetű vagy egyszerűen csak elavult, esetleg mára megváltozott értelmű szavaikon. Legalább ennyi gond volt a régi paraszti vagy akár városi életformához kötődő szavakkal, mint például a petrence, istráng, bojtár, lajbli, garádics. Szinte az egész klasszikus magyar irodalmat átböngésztem ilyen szavak után kutatva, és az eredmény egy idézetekkel illusztrált, szerényebb terjedelmi könyv lett volna, ámde kollégáim, a Móra kiadó szerkesztői rábeszéltek, hogy bővítsem ki a Vademecumot (ez is egy ízes régi szavunk) a jelenkori nyelv legfontosabb idegen szavaival, például azokkal, amelyek az iskolai tananyagban is szerepelnek. Erre szívesen ráálltam, így született meg a könyv végül. Két nagy példányszámú kiadás kelt el belőle rövid idő alatt a nyolcvanas évek elején. Némi furcsálkodást és konfúziót okozott, hogy nem sokkal a megjelenés után tűntek fel nálunk a Vademecum márkájú svéd fogkrémek, de a fogadtatást ez szerencsére nem befolyásolta.

A Tinta Könyvkiadó négy könyvét jelentette meg. Melyik áll a legközelebb a szívéhez ezek közül?
Bár a jó szülőnek minden gyermeke kedves, nem tagadhatom, hogy van köztük legkedvesebb: az Idegenszó-tár.

Már gyermekkorom óta vonzódom a baglyokhoz. Nem kerestem őket, valahogy mindig ők „röpültek” hozzám. Azt hiszem, az óvodában középső tagozatos lehettem, mikor édesanyámmal, a kis tanyánkkal szemben lévő téli tölgyes erdőben tettünk egy rövid sétát. Úgy fél öt környéke lehetett, éppen alkonyodott, s sietve indultunk vissza a biztos menedéket nyújtó kuckónkhoz, mikor egy szürkésbarna árny suhant el mellettünk szinte a fejem búbját súrolva, majd megrezegtette szárnyaival egy büszke tölgy elszáradt leveleit, végül letelepedett korhadozó ágára. Ijedten pillantottam édesanyámra, aki persze nyugtatott, hogy nincs veszély, ez a furcsa madár jobban fél tőlünk. Pedig egyáltalán nem tűnt rémültnek. Méltóságteljesen meredt rám (igen, kifejezetten rám) sárgán világító szemeivel. Akkor még nem értettem, miféle szimbolikával bír a különleges állat, ám teljesen lenyűgözött. Megszerettem volna csodálni újra és újra, ezért anyám javaslatára, minden hét vasárnap délutánján néhány halvány rózsaszín csirkehúsdarabot pakoltunk kopottas hátizsákom első zsebébe, s nekivágtunk rövidke, de annál tartalmasabb túránknak. A büszke tölgy egy könnyen elérhető ágára helyeztük a zsákmányt. Persze én várni akartam, de édesanyám óvva intett, hisz féltett a csalódástól. Így végül abban a hitben bandukoltam hazafelé, hogy bagoly úr majd elfogyasztja ínycsiklandozó vacsoráját, anélkül, hogy mi megzavarnánk.

A népszerű üdítőital, a Coca-Cola márkanév elő- és utótagja is növénynév eredetű: a koka ’Erythroxylum coca’ és a kóla ’Cola acuminata’ összetétele. Az italnak azért adták a Coca-Cola nevet, mert az eredeti recept élénkítőszerként tartalmazott dél-amerikai kokalevél kivonatot, amelyből a kokain is származik. Ízesítőnek pedig kóladiót használnak, amely az ital koffeintartalmát is adja. Az eredeti recept szerint egy liter kólasziruphoz 36,84 gramm kokalevelet kellett keverni. Ezen a mennyiségen többször változtattak, és az 1903-as receptváltásig egy pohár Coca-Colában nagyjából 9 milligramm kokain volt. 1904 után azonban friss kokalevelek helyett már kokainkivonás utáni leveleket használtak, és a kokainszint mikroszkopikus méretűvé csökkent. A Coca-Cola a mai napig is ilyen narkotikummentes kokaleveleket használ a kólaszirup gyártásához.

Vasárnap reggel már korán kipattant a szemem, a húslevesre gondoltam. Sietve, de halkan (a többiek még aludtak) felkaptam valamit. A bevásárlólistát már előző nap bekészítettem a táskámba. Gyors fogmosás és irány a piac!

Sárgarépa-válogatás közben megpillantottam egy hároméves kislányt, aki szemmel láthatóan rettenetesen unatkozott. A kis lurkó nézelődött, nagyon kis cuki volt, rámosolyogtam.

- Anya, anyaaa, anyaaaaa!
- Egy percet várjál már kislányom, fizetek!

...

- Mondjad édesem!
- Mi van annak a néninek felsőjén?? – közben rám mutatot..
- Öhh – mosolygott az anyuka rám – vasmacskák, édesem… – anyuka próbálta rövidre fogni..
- Milyen macska? Anyaaaa, azok nem is cicák…

Anyuka elhúzta a kislányt, aki közben már egyre közelebbről nézte a felsőmet.

Azon gondolkoztam, hogy oké, hogy vasmacska, na de tényleg ez honnét jött. Lassan én is sorra kerültem. Fizettem, alig tudtam odafigyelni, teljesen máshol jártam. Hazaindultam...

Hazafelé sétáltam két teli szatyorral és azon agyaltam, hogy milyen jó lenne most rákeresni az interneten, de nem volt nálam a telefonom. Egyre jobban piszkált a gondolat, hogy honnan jött ez a vasmacska elnevezés.
Végre hazaértem, gyorsan ledobtam a két szatyrot a konyhában, siettem a nappaliba az Etimológiai szótárért, keresem a vasmacskát. Valahol itt lesz a végén.

Á! meg is van!

„Összetett szó, melynek vas előtagja a megnevezett dolog anyagára utal, utótagja pedig a macska horgas karmaival való hasonlóság alapján szerepel az összetételben.”

Na, már ezt is tudom! Boldogan indultam a konyhába. A család persze még mindig szundított. Csendben kipakoltam és pucoltam a sárgarépát…

Kiss Gábor gyermekkora óta Albertfalván él. Nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottságának tagja, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője, nős, négy gyermek édesapja. Felesége és két gyermeke dolgozik a Tinta Könyvkiadóban. Kilenc évig volt az Albertfalvi Keresztény Társas Kör elnöke, munkássága elismeréseként 2011-ben Erdő Péter bíboros jelenlétében vehette át az Albert herceg-díjat.

Farkas Krisztina: Minden ember életében a gyermekkor a legmeghatározóbb. Ön milyen emlékeket őriz ebből az időből?

Kiss Gábor.: Gyermekkorom szünidőit nagyszüleimnél egy ötszáz lelkes kis faluban, Cserháthalápon töltöttem. Mély benyomást tett rám ez a kicsiny, Nógrád megyei falu, ahol a régi világ utolsó lenyomatát tapasztalhattam meg: Az 1960-as években még tovább élt a hagyományos paraszti életforma – otthon mindent maguk állítottak elő – de már megkezdődött a magyar mezőgazdaság átszervezése, a téeszesítés. A 10-15 holdas kisgazdaságokat be kellett adni a közösbe, s ez a folyamat nagyon nehezen haladt.

F. K.: Ön igazi lokálpatrióta.

K. G.: Gyermekkoromban az Allende park területén laktunk, ahol akkoriban családi házak álltak, és Albertfalva szinte még falu volt. A családi házakat azóta lebontották, helyükre hatalmas lakótelep épült. Ne feledjük el, hogy ahol most a Tétényi út végén a patak felett átrobognak az új buszok, ott régen csak egy keskeny gyalogos híd állt. Több mint ötven éve élek Albertfalván: egy négylakásos társasházat építettünk fel a testvéreimmel közösen. Albertfalva azonban nemcsak a lakóhelyem, tanulmányaim színtere – hiszen a Petőfi Sándor Általános iskolába jártam –, hanem a helyhez való kötődést a Szent Mihály-templom is meghatározza. Még István atya hívott 1986-ban a képviselő-testületbe, ahol barátokra találtam. Az Albertfalvi Keresztény Társas Körnek kilenc évig voltam az elnöke. Rengeteg programot szerveztünk. A Társas Kör továbbra is sikeresen működik, számos kulturális rendezvény és egyéb jelentős esemény megszervezése fűződik a nevéhez, melyek közül kiemelkedik a kárpátaljai gyerekek számára létrehozott honismereti tábor. A templom mellett az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény a másik olyan hely, amelyhez kötődöm. Azt hiszem, valamennyien hálásak lehetünk Beleznay Andor igazgató úrnak a múzeum létrehozásáért. A Pentele utcában nemcsak egy múzeum működik, hanem egy találkozóhely is azok számára, akik Albertfalva múltját kutatják, gyűjtik.

Az ember évezredekkel ezelőtt domesztikálta a ma körülötte élő állatokat. A háziállatok magyar elnevezése kacskaringós úton történt.

Galamb szavunk például a szláv kék szóból ered és ugyancsak szláv eredetű a macska és a kacsa szavunk. A bivaly szó szláv közvetítéssel a latinból érkezett hozzánk. A szamár szó is latin eredetű, de az olasz közvetítette nyelvünkbe. A kecske és a juh szó eredete máig tisztázatlan. Ugyancsak vitatott a tehén szavunk eredete, ősi iráni vagy finnugor származtatása is lehetséges. Aztán egy másik névtípus: kutya, liba, pulyka. Ezek talán állathívogató szócskákból alakultak ki. A disznó és a tyúk honfoglalás előtti török jövevényszavak. Finnugor eredetű szó a ló, melynek származékai, a lovász, a lovag őrzik a szó v hangot tartalmazó ősi formáját, ugyanúgy mint a lovat, lovak toldalékolt alakok. A ló mellett a nyúl szavunk is finnugor eredetű.

A szavakat nem csak befogadtuk, tovább is adtuk: a szamár szó ostoba ember jelentésben a magyar nyelvből került át a szlovák nyelvbe. A házillatok nevének fejlődése nem áll meg, elég, ha utalunk a kacsa szó valótlan hír jelentésére, vagy a liba, tyúk szavaknak a nők nem éppen hízelgő megnevezésére. A háziállatok nevének sokféle eredete kultúrtörténetünk izgalmas nyelvi lenyomata.

Este, megtelt a konyhában a kis szemetes. Na ki viszi ki az udvaron lévő kukába? hangzik az ártatlan kérdés. Hát miért ne is vállalkoznék a feladatra. Indulok, kinyitom az udvaron lévő kuka fedelét, látom tele van, teljesen megtöltötték már a nejlon szemeteszsákok. Eszembe jut, ma még csak péntek van, és csak szerdán fogják elvinni a szemetesek a kukát. Hova fogjuk tenni addig a felgyülemlő hulladékot? Az az érzésem mintha minden nap egyre több és több szemetet termelnénk. Ha vásárolunk, minden becsomagolva műanyag fóliába, a sajt, a szalámi, a Túró Rudi. A tej, a kefir és a gyümölcslé pedig kartondobozban, a savanyúság kis műanyag vödröcskében. Ha valamelyik élelmiszernek aztán otthon nekiállunk megenni, előtte kicsomagoljuk és aztán ott marad a rengeteg csomagolóanyag, ami megy a szemétbe. Amikor pizzát rendelünk, a futár hatalmas papírdobozban hozza, amit aztán külön gond eltüntetni. Reggel kinyitom a postaládát, 4-5 reklámújság benne. Emlékeztek még a három négy évtizeddel ezelőtti időkre, mikor papírhiány volt? Veszel egy új TV-t vagy mosógépet, a hatalmas papírdoboz jól kibélelve hungarocellel. Recsegtetve-ropogtatva töröd össze kisebb darabokra, hogy valahogy betuszkold a szemetesbe.

Aztán eszembe jut nagymamán, aki egy kis nógrádi faluban élt. Bizony ő az 1960-as években nem termelt egy fikarcnyi szemetet sem. Igaz neki volt sparheltje, a hét végére járatott újság éppen jó volt gyújtósnak. De be se került a házba csomagolóanyag, hiszen a népboltban jóformán csak a kenyeret vettük, azt meg csomagolás nélkül a hónunk alatt vittük haza (jókat törve a sarkából). Emlékszem néhány orvosságos üvegre, amit nem lehetett a trágyadombra kidobni, évekig hánykolódott az ablakpárkányon. Szalonnáért, kolbászért csak a kamrába léptünk át, persze, hogy nem csomagoltuk be míg bevittük a házba. Ha kapálni mentünk a földekre, vagy a szőlőbe indultunk dolgozni, a kis füstölt kolbászt és a kenyeret hozzá vászonkendőbe tettük. A vizet egy literes zöld üvegben vittük magunkkal, aztán az üveget gondosan este haza is vittünk, hogy másnap is használhassuk. Szóval abban a világban nem született szemét, nem volt gond a hulladékgazdálkodás.

Jól van ez így? Nincs jól.

A múltkorában kíváncsiskodva megálltam az egyik budapesti aluljáróban egy pult előtt, amelyről nyakkendőket árultak. Csodálkoztam a gazdag kínálaton, mert volt ott a nyakkendőkön hosszú combú titkárnő, elefánt kis egérrel, jaguár sportautó, beatzenekar, hamburger és teniszütő is. Kérdezi az eladó (miközben fél szemével a terepet figyelte, hogy jönnek-e a rendőrök) mivel szolgálhatok?

Ha már meg lettem szólítva, akkor megkérdeztem:
- Van olyan nyakkendője, amin könyvek vannak?
- Olyan nincs, de van baglyos nyakkendőm! - volt a válasz.

Persze lecsaptam a baglyos nyakkendőre, most is az az egyik kedvencem, sajnos pörköltvacsora közben egy zsírfolt esett rajta a múlt héten. De miközben boldogan villamosoztam haza a zsákmánnyal, az jutott eszembe, hogy ez az egyszerű ember honnan tudta, hogy a könyv és a bagoly összetartozik? Honnan tudta, hogy évezredek óta a bölcsesség, a tudomány és az antikváriumok jelképe a bagoly?

Nem tudom a választ, de elgondolkodtam, hogy bizony szimbólumok és jelképek ezrei vesznek körül bennünket. A vöröskereszt, a Mercedes egyszerre férfias és nőies emblémája, a McDonald's jellegzetes M betűje, amit mellesleg állítólag egy magyar ember vetett papírra. Vagy ott a templomok tetején a kereszt, és így tovább, hogy az olimpia öt karikájáról például ne is szóljak.

A TINTA Könyvkiadó bagolygyűjteményének a fényképei.

Az Értelmező szótár+ több kézikönyvet foglal magában, megkönnyíti a szótárhasználatot, és új nézőpontból mutatja be a szavakat. A kötetről főszerkesztőjével, Eőry Vilmával, az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársával beszélgettünk.

- A TINTA Könyvkiadó A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 13-14. köteteként készült el az Értelmező szótár+. Mi volt az előzmény?

- Az Akadémiai Kiadónál 1992-ben jelent meg a Képes diákszótár. A Magyar értelmező kéziszótárhoz képest kevesebb címszót tartalmazott ez a kötet, mert az volt a cél, hogy lazítsunk azon a tömörségen, amit az értelmező kéziszótár kínált a maga 70 ezer címszavával.

- A mostani szótár milyen céllal jött létre?

- Öt évvel ezelőtt azzal keresett meg bennünket a Tinta Könyvkiadó, hogy át kellene dolgozni a Képes diákszótárt, kicsit bővíteni kellene, és komplexebbé tenni. Az új kiadvány a régihez hasonlóan főleg a 12-16 éves korosztály számára készült. Több hely, figyelem jut egy szónak, az egyes címszavak jobban elkülönülnek egymástól, jelek segítenek a tájékozódásban. Ezenkívül differenciáltabban, plasztikusabban, több oldalról szerettük volna bemutatni a szavak jelentésszerkezetét. Ma már mindent gyorsan meg lehet találni az interneten, a fiatalok nagy része ehhez szokott. Nekik szánjuk ezt a kiadványt, hogy ráébredjenek, papírszótárban is könnyen megtalálhatják az internetes lehetőségeknél sokkal részletesebb információkat.

- Milyen szótártípusok elegye a kötet?

- A címe szerint értelmező szótár, a plusz benne éppen az, hogy tartalmaz szinonimákat, ellentéteket, tájszavakat, frazeológiát (szókapcsolatokat, szólásokat, közmondásokat), szóeredetet (etimológiát) és nyelvhasználati tanácsokat, ezenkívül felvettünk még sok határon túli magyar szót is. Egy kicsit tehát minden felsorolt terület szótára is. Ezzel a sokoldalúsággal egyben lehet láttatni és látni egy szónak többféle aspektusát. A figyelmes szótárhasználó tudatában a történetiségbe is visszanyúló, jelentés- és kulturális háló alakulhat ki a szavak körül.

A kézikönyvet az  MTA Nyelvtudományi Intézetében Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke és Adamikné Jászó Anna főiskolai tanár mutatta be.