A magyar könyvpiacon újdonságként hatott az 1983-ban megjelent Vademecuma, azaz a szokatlan szavak szótára. Miért született meg az a mű akkor?
Elsődlegesen a fiatalokra, a gimnazista korúakra gondoltam, akik már akkor sem szívesen olvasták nagyszerű klasszikusainkat, Jókait, Mikszáthot meg a régebbi költészetet, mert gyakran fennakadtak a latin, német eredetű vagy egyszerűen csak elavult, esetleg mára megváltozott értelmű szavaikon. Legalább ennyi gond volt a régi paraszti vagy akár városi életformához kötődő szavakkal, mint például a petrence, istráng, bojtár, lajbli, garádics. Szinte az egész klasszikus magyar irodalmat átböngésztem ilyen szavak után kutatva, és az eredmény egy idézetekkel illusztrált, szerényebb terjedelmi könyv lett volna, ámde kollégáim, a Móra kiadó szerkesztői rábeszéltek, hogy bővítsem ki a Vademecumot (ez is egy ízes régi szavunk) a jelenkori nyelv legfontosabb idegen szavaival, például azokkal, amelyek az iskolai tananyagban is szerepelnek. Erre szívesen ráálltam, így született meg a könyv végül. Két nagy példányszámú kiadás kelt el belőle rövid idő alatt a nyolcvanas évek elején. Némi furcsálkodást és konfúziót okozott, hogy nem sokkal a megjelenés után tűntek fel nálunk a Vademecum márkájú svéd fogkrémek, de a fogadtatást ez szerencsére nem befolyásolta.

A Tinta Könyvkiadó négy könyvét jelentette meg. Melyik áll a legközelebb a szívéhez ezek közül?
Bár a jó szülőnek minden gyermeke kedves, nem tagadhatom, hogy van köztük legkedvesebb: az Idegenszó-tár.

Komoly hagyományai vannak a magyar szótárkiadásban az idegen szavak szótárainak. Azonban ön ezt a műfaj megújította, hiszen az Idegenszó-tár 28 ezer idegen szavát nemcsak megmagyarázza, hanem minden egyes szónál megadja a szó eredetét, és ismerteti azt az utat, amelyet bejárt az adott szó, míg bekerült a magyar nyelvbe. Miért, hogyan és mennyi ideig írta ezt a monumentális szótárt?
Régi szenvedélyem az etimologizálás, és ezt itt kiélhettem úgyszólván korlátlanul, a kiadó legalábbis, szerencsémre, nem szabott szűk terjedelmi határt. Másfél évi lázas, örömteli munkát jelentett a megírás, ezért szeretem leginkább ezt a szótáramat. Másodsorban azért, mert – mint említette – ez a könyvem az igazi nóvum, könyvkiadásunkban előzmény nélkül áll, nemcsak koncepciója, de módszere és mérete tekintetében is. A koncepció lényege a merítés: a szótárakban általában nemzetközinek minősített szóanyagnak azt a derék adagját emeltem be könyvembe, amely a mi nyelvünkben is meghonosodott, ide értve a legkülönfélébb szaknyelveket is. Ezzel tehát kirekesztettem tőszókészletünknek azt a tételszámra szerény, de sokkal jelentősebb csoportját, amelynek az eredete nem nyomozható ki minden esetben ilyen pontosan és biztosan, és a forrásnyelvekhez is csak a nyelvészeknek egy szűkebb köre, például a finnugor nyelvek tudósai értenek.

Napjainkban felgyorsult az információáramlás. A híradásokban sok-sok külföldi szerepel a magyarok számára néha kiejthetetlen névvel. Azért készítette a Kiejtési szótárt, hogy jól és helyesen hangozzanak el az idegen nevek a híradásokban?
Természetesen ez volt az elsődleges cél, ideértve a nyilvános beszéd más területeit, például az oktatás különféle szintjeit, de szerintem az sem baj, ha a privát társalgásban is törekszünk a korrekt kiejtésre.

És mikor korrekt a kiejtésünk? Ha pontosan úgy ejtjük, ahogy a forrásnyelvben?
Ez egyike a témánkkal kapcsolatos tévhiteknek, mégpedig a legmakacsabb. Azért tévhit, mert úgyszólván minden idegen nyelvnek vannak olyan beszédhangjai és hangtani sajátságai, amelyek a magyarból hiányoznak. Ezeket tehát elvben helyettesítenünk kell, ám ennek hogyanja vagy szükséges mértéke már alapos és szakszerű megfontolást kíván. Erre szolgál útmutatóul a Kiejtési szótár.

A Klasszikus szócsaládfák című könyvéből megtudjuk, hogy a manus, ’kéz’ jelentésű latin szó gyöke megtalálható a napjainkban is használatos manikűr, manufaktúra, manifesztum, manipulál, emancipáció, mandátum, maszturbál és menedzser szavakban is. Hogyan készítette el a könyvben található 125 szócsaládfát?
A szavak kiválasztásában az irányított, hogy melyeknek van a legkiterjedtebb családfája a modern európai nyelvek úgynevezett nemzetközi szókincsében. A mennyiségi arányokat kétharmad-egyharmad arányban állapítottam meg a latin szavak előnyére. Könyvem természetesen nem vett célba túl nagy közönséget. Számottevő görög nyelvismerete ma már igen keveseknek van; latinul az én korosztályomból még sokan tanultunk az iskolában, de már kevesebben vagyunk; szerencsére nálunk sokkal többen vannak azok, akik a latintanítás újjáéledése után jutottak a nyelv tudásához. Ezek kedvéért írtam meg ezt a könyvet szöveges formában; a grafikai elképzelést a Tinta Könyvkiadó korábbi egyik könyve ihlette, amely a keresztnevek becéző formáinak kialakulását szemléltette faágacskák rajzaival. Kiss Gábor szívesen fogadta az ötletet, hogy könyvemet ilyen szemléltető ágrajzokkal illusztráljam, és szerzett nekem egy grafikai szoftvert, amellyel az ábrákat elkészítettem.

Egyszer nagyon praktikus választ adott arra a kérdésre, hogy mi tekinthető idegen szónak. Ugyanis azt felelte, hogy az a szó idegen, amit a magyar beszélők nagy többsége annak érez. Miért van szükség Magyarító szótárra? Veszélyben a magyar nyelv?
Nem, nincs veszélyben. Nyelvünk története azt mutatja, hogy amióta elhagytuk finnugor őshazánkat, szakadatlanul érték nyelvünket idegen hatások. Előbb törökös nyelvektől, utóbb a szlávoktól, németektől, a latintól, az elmúlt fél évszázadban pedig legfőképpen az angolból fogadtunk be sok-sok szót, amelyek kellő idő múltán jórészt szépen meghonosodtak, és gazdagodtunk általuk. A jelen szótár szavainak tekintélyes része egyébként műveltségszó, és azért tanácsos ezek helyett a jó magyar megfelelőiket használnunk, hogy beszédünk és főleg írásunk mindenki számára jól érthető legyen. Mostanság leginkább sajtónyelvünkben tapasztaljuk az előkelősködő affektálás jeleit, a mezőgazdaság, a színház, az igazgató, a festészet, az irodalom, a gyógyszer, a zenész, a hangszer meg a zenekar helyébe makacsul az agrárium, teátrum, direktor, piktúra, literatúra, medicina, muzsikus, instrumentum és orkesztra tolakodik. Ellenszenves tendencia ez, tudálékosság és pöffeszkedés, és a kevésbé műveltek lebecsülése érezhető ki belőle. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a lehetőséghez mérten mindenki minden helyzetben közismert, elfogadott és jelentésében is teljes értékű magyar szavakkal fejezze ki magát – ebben kínál segítséget a Magyarító szótár.

A közeljövőben milyen tervei vannak?
A közeljövőm már nem terv, hanem bizton remélhető megvalósulás. Az idei könyvfesztiválra jelenik meg egy szokatlan koncepciójú könyvem, alcímül azt adtam neki, hogy Társasutazás a történeti nyelvészetbe. A voltaképpeni cím provokálóan jelzi a szokatlanságot: Sertések a Bakonyban! Egy rokonszenves társaság együttlétei, szerelmek és gasztronómiai kalandozások meg világnézeti viták keretében jelenik meg a párbeszédekbe és csevegésekbe „csomagolt” népszerűen tudományos ismeretanyag: a nyelvhasonlítás alapjai, nyelvünk eredete és izgalmas története, a fontos európai nyelvcsaládok meg a délibábos „alternatív” nyelviskolák jelensége.