Már gyermekkorom óta vonzódom a baglyokhoz. Nem kerestem őket, valahogy mindig ők „röpültek” hozzám. Azt hiszem, az óvodában középső tagozatos lehettem, mikor édesanyámmal, a kis tanyánkkal szemben lévő téli tölgyes erdőben tettünk egy rövid sétát. Úgy fél öt környéke lehetett, éppen alkonyodott, s sietve indultunk vissza a biztos menedéket nyújtó kuckónkhoz, mikor egy szürkésbarna árny suhant el mellettünk szinte a fejem búbját súrolva, majd megrezegtette szárnyaival egy büszke tölgy elszáradt leveleit, végül letelepedett korhadozó ágára. Ijedten pillantottam édesanyámra, aki persze nyugtatott, hogy nincs veszély, ez a furcsa madár jobban fél tőlünk. Pedig egyáltalán nem tűnt rémültnek. Méltóságteljesen meredt rám (igen, kifejezetten rám) sárgán világító szemeivel. Akkor még nem értettem, miféle szimbolikával bír a különleges állat, ám teljesen lenyűgözött. Megszerettem volna csodálni újra és újra, ezért anyám javaslatára, minden hét vasárnap délutánján néhány halvány rózsaszín csirkehúsdarabot pakoltunk kopottas hátizsákom első zsebébe, s nekivágtunk rövidke, de annál tartalmasabb túránknak. A büszke tölgy egy könnyen elérhető ágára helyeztük a zsákmányt. Persze én várni akartam, de édesanyám óvva intett, hisz féltett a csalódástól. Így végül abban a hitben bandukoltam hazafelé, hogy bagoly úr majd elfogyasztja ínycsiklandozó vacsoráját, anélkül, hogy mi megzavarnánk.

A hangtalanul repülő éjjeli vadász azóta életem nem annyira szerves, inkább vissza-visszatérő elemévé vált. Oly sokszor néztem velük farkasszemet a Fővárosi Állatkertben, mondanom se kell, hogy szinte kivétel nélkül vesztesen kerültem ki a „játékból.” Tizennyolcadik születésnapomra pedig egy igen kedves barátnőmtől egy csodálatos, aranyozott, ezüstösen villogó szemű, öt kis szelvényből álló, bagoly formájú fülbevalót kaptam ajándékba. Nos, sajnos azóta egy mediterrán nyaralás alkalmával elveszítettem az értékes kincset — szidtam is magam rendesen —, talán ez a kép némileg illusztrálja, milyen is lehetett.

Mesélhetnék még hihetetlen, sorsszerű történeteket, miként is „repül” mellettem kísérőként védőmadaram, ám mégis most egyet emelnék ki ezek közül: Rengeteget gondolkoztam, hogy hol is töltsem el életem első nyári gyakorlatát, akadt volna lehetőség családi körben, ám valami tőlük teljesen független munkahelyen szerettem volna magam próbára tenni, s színes tapasztalatokkal gazdagodni. Szerencsére a KRE szép számmal biztosít hallgatóinak lehetőséget tehetségük kibontakoztatására, és azt kell hogy mondjam, a gyakorlattal kapcsolatban sem csalódtam. Április környékén érkezett is az elektronikus tájékoztatólevél, melyben ugyan a megjelölt pozíciók inkább a másodévesekre vonatkoztak, de elsőéves lévén tettem egy próbát, hátha maradt néhány betöltetlen gyakorlati hely. Végigböngészve a szükséges információkkal ellátott listát, megakadt a szemem a TINTA Könyvkiadón. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet a különleges név, már-már hívogatott. Így aztán a kontaktként megadott kedves tanárnőmmel hamar felvettem a kapcsolatot, aki először persze türelemre intett, hisz a másodévesek elsőbbséget élveztek. Izgatottan nézegettem e-mail fiókom — vagy naponta háromszor —, mire végül megérkezett a válasz, hogy az eggyel felettem járók nem igazán tolonganak a gyakorlati helyekre. Gondolom, sokuknak már akadt korábbról lehetőség, ami ugye egyben pont az én szerencsém. Ünneplésként készítettem is egy pohárral a legaromásabb, brazil kávémból — természetesen a hóbaglyos bögrémből fogyasztottam el —, majd felkerestem a kiadó tulajdonosát. Már a telefonbeszélgetés során is éreztem, hogy nem kell mindennap gyomorgörccsel, összeszorított foggal, az órámat nézve a munkaidő végét várnom, de azért volt bennem egy kis megfelelési kényszer.

Az „éjjel-nappal tanulós, sajtos-sonkás-paprikás szendvicseken élős” vizsgaidőszak egy szemvillanás alatt elröpült, s hirtelen a TINTA Könyvkiadó bejáratánál találtam magam. Sietve szálltam le a 7-es buszról, szinte futólépésben haladtam magam mögött hagyva a gondosan karbantartott, nyugodtságot árasztó kertes házakat, a távolból gyümölcsfák, s kíváncsi lakók kacsingattak rám. Vagy lehet, hogy csupán az izgatottságtól váltak képzeletem szüleményeivé? No, és igen ott álltam a bejárat előtt, kiszáradt torokkal, s már-már kényszeríteni kellett az izmaimat, hogy képes legyek megnyomni a fehéres kapucsengőt. Végül rászántam magam, s egy mosolygós, filigrán hölgy nyitott ajtót. Hamarosan az igazgató urat is megpillantottam, már nyújtottam is volna a kezemet, ám még időben észrevettem, hogy éppen a kiadó kertjében termő vérvörös meggyszemekkel volt elfoglalva. A gyakorlat átbeszélése kellemes hangulatban telt, a félelmeim olyan gyorsan elillantak, mint ahogyan a halk röptű fülesbaglyok az erdőben. Az igazgató úr körbevezetett a barátságos, családias hangulatú kertes házban. Gyorsan körbenéztem, hogy lefényképezhessem, s elraktározhassam memóriámban a sok-sok érdekességet. Akadnak ott — a teljesség igénye nélkül — különféle könyvek, például szótárak, kifestők, nyelvészeti szakkönyvek; egy halom számlázással kapcsolatos akta, kis kert gyümölcsfákkal, ám mégis amin a leginkább megakadt a szemem: Baglyok, istenem! Baglyok mindenhol. Baglyok fából, baglyok műanyagból, gyertyabagoly, karját széttáró „szónokló bagoly”, hegedűs bagoly, bagoly a tollain madaras motívummal… Még az íróasztalt megvilágító olvasólámpa zsinórján is ott virít egy kis, facsipesszel odacsíptetett, műanyag bagolyka.

Mondhatnám, hogy meg sem lepődtem, hisz életem bizonyos eseményei nem telhetnek el a titokzatos madarak nélkül. Főleg, hogy a bagoly mint szimbólum évezredek óta összeforr a bölcsességgel, a könyvekkel, no de azért nincs minden kiadónak ilyen gyűjteménye. Az igazgató úr itt most kijavítana, hogy sose gyűjtötte őket, mindig innen-onnan kerültek hozzá, úgy látszik ezek a bölcs állatok maguk választják a „gazdájukat”. Ha kíváncsiak a „gyűjteményre”,— és eddig még nem tették meg —,  olvassák el a korában megjelent A bagoly, mint a könyvkiadó totemállata című cikket, illetve látogassanak el a kiadóba!

Bár biológiai jellemzőikről már igen sokat olvastam, hamar fel is csaptam a Tinta kiadványokat, hisz bevallom, a bagoly név eredetének, a hozzá kapcsolódó hiedelmeknek, szólásoknak, közmondásoknak még nem szenteltem elég figyelmet. No de nem vagyok vele elkésve. A következőt találtam az Etimológiai szótárban: „Ismeretlen eredetű szó, számos alakváltozata között a ly-t tartalmazók tűnnek eredetibbnek. A szónak számos másodlagos jelentése alakult ki, ezek között némely a bagoly éjszakai életmódjával hozható kapcsolatba (például az: ’éjjelző”), mások babonás hiedelmekhez kapcsolódnak (például a ’halálmadár’)”. A baglyokat, mivel éjszakai életmódot folytatnak, a halál, a félelem hírnökeinek tartották, jelenlétük valamely személy túlvilágra távozását jelezte előre. Az Állatnevek enciklopédiája című kiadvány pedig kiválóan szemlélteti a bagoly és a bölcsesség összeforrását: Már az ókori Görögországban a bölcsesség szimbólumának tartották őket, hisz a bagolyszemű jelző Pallasz Athéné istennő nevéhez köthető, mivel ő a sötétben is lát, vagyis átlát a dolgok felszínén. A Bölcs Tanácsok kis könyvecskében szintén olvashatunk hasznos közmondásokat, szólásokat , néhányat említve: „Egész éjjel virraszt, mint a bagoly.” „Bagoly nem szereti a napfényt.” Ezek egyértelműen az éjszakai életmódra utalnak, azonban találtam egy számomra eddig ismeretlen gyöngyszemet is: „A baglyokkal huhogass, a verebekkel csiripelj.” Avagy azokhoz alkalmazd magad, akik társaságában élsz!

Halálmadár ide vagy oda, nekem ezúttal is szerencsét hozott a furcsa állat, bár az igaz, hogy tudásom is gyarapodott valamelyest. Mindenesetre magamban már át is kereszteltem „szerencsét hozónak”…

Baglyok kísérjenek utatokon!

Lukács Lilla

a TINTA Könyvkiadó gyakornoka

A felhasznált TINTA-szótárak:

• Zaicz Gábor (főszerkesztő): Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete
• Rácz János: Állatnevek enciklopédiája. A gerincesek elnevezéseinek eredete, az állatok kultúrtörténete, néprajza és mitológiája.
• Kiss Gábor, Kiss Bernadett (szerkesztő): Bölcs tanácsok. 4000 közmondás, szólás a Czuczor-Fogarasi-szótárból