Az ember évezredekkel ezelőtt domesztikálta a ma körülötte élő állatokat. A háziállatok magyar elnevezése kacskaringós úton történt.

Galamb szavunk például a szláv kék szóból ered és ugyancsak szláv eredetű a macska és a kacsa szavunk. A bivaly szó szláv közvetítéssel a latinból érkezett hozzánk. A szamár szó is latin eredetű, de az olasz közvetítette nyelvünkbe. A kecske és a juh szó eredete máig tisztázatlan. Ugyancsak vitatott a tehén szavunk eredete, ősi iráni vagy finnugor származtatása is lehetséges. Aztán egy másik névtípus: kutya, liba, pulyka. Ezek talán állathívogató szócskákból alakultak ki. A disznó és a tyúk honfoglalás előtti török jövevényszavak. Finnugor eredetű szó a ló, melynek származékai, a lovász, a lovag őrzik a szó v hangot tartalmazó ősi formáját, ugyanúgy mint a lovat, lovak toldalékolt alakok. A ló mellett a nyúl szavunk is finnugor eredetű.

A szavakat nem csak befogadtuk, tovább is adtuk: a szamár szó ostoba ember jelentésben a magyar nyelvből került át a szlovák nyelvbe. A házillatok nevének fejlődése nem áll meg, elég, ha utalunk a kacsa szó valótlan hír jelentésére, vagy a liba, tyúk szavaknak a nők nem éppen hízelgő megnevezésére. A háziállatok nevének sokféle eredete kultúrtörténetünk izgalmas nyelvi lenyomata.

bivaly [Első írásos előfordulása: 1193] Jövevényszó egy szláv nyelvből, valószínűleg déli szláv eredetű. Megtalálható a bolgár nyelvben bivol, a horvát-szerb nyelvben bivo, a szlovák nyelvben a byvol alakban. A szó végső forrása a vulgáris latin buvalus szó, mely a latin bubalus alakváltozata. A déli szláv származtatást erősíti a hazai bivalytenyésztő helyek földrajzi elhelyezkedése. A mai köznyelvi bivaly hangalak a 19. század második felében alakult ki.

 disznó [Első írásos előfordulása: 1055] Jövevényszó egy csuvasos típusú török nyelvből a honfoglalás előtti időből. Megtalálható csuvas nyelvben is sisna alakban. A szó az ócsuvasban jisnag, a köztörökben pedig yasnag lehetett. Ennek megfelelően a magyarban sokáig gyisznó alakban élt. Hasonlóan, a szó eleji gy hang d hanggá fejlődése következett be dió szavunk esetében. A disznó már a honfoglalás előtt a magyarok háziállata lett. A mára elavult kártyajáték neve onnan ered, hogy a régi kártyában az egyik nagy ütőerejű lap vaddisznót ábrázolt. A disznó szó nagyon nagy jelentése azzal magyarázható, hogy nagy testű állatok nevét szokás fokozószóként használni, ugyanezt tapasztaljuk a marha szó esetében. Például: disznó szerencséje van.

galamb [Első írásos előfordulása: 1138] Szláv jövevényszó. Megtalálható az óegyházi szlávban golubo alakban, a horvát-szerbben golub, az oroszban golubí alakban. A szó kikövetkeztetett szláv alapalakja golubó lehetett, aminek a jelentése világoskék volt. A szó belseji m arra mutat, hogy az átvétel igen régi, és a 10. század vége előtt megtörtént, ugyanúgy, mint a gomba szó esetében.

juh [Első írásos előfordulása: 1198] Ismeretlen eredetű. Kultúrtörténeti ismeretek alapján arra lehet következtetni, hogy nagyon régi szó lehet. Származéka a juhász szavunk.

kacsa [Első írásos előfordulása: 1333] Szlovák jövevényszó. A szlovák szó hangutánzó eredetű és a kacs, kács állathívogató szavakból ered. A kacsa főnév valótlan hír jelentése a 19. század közepén nemzetközi mintára alakult ki, megtalálható a francia nyelvben canard alakban. Igei származéka a kacsázik szó.

kecske [Első írásos előfordulása: 1278] Vitatott eredetű. Eredetére két feltevés van: Egyes nyelvészek szerint honfoglalás előtti török jövevényszó, amit alátámasztanak az oszmán-török kecsi, modern ujgur kecski és a csuvas kacsaka szavak. A törökben állathívogató szóból keletkezhetett. Más nyelvészek szerint a magyar nyelvben belső fejlemény. E szerint származékszó, egy önállóan nem adatolható szótő ke kicsinyítő képzővel ellátott alakja. A kecseget ige szótövével azonos szótő eredetileg állathívogató szó lehetett. A kecske szó más nyelvekben is állathívogató szóból jött létre, erre példa a német nyelvjárási kitz, kitze, kitzi.

kutya [Első írásos előfordulása: 1305] Valószínűleg származékszó, keletkezésmódja azonban bizonytalan. Az alapszó feltehetően a kuc-kuc kutyahívogató szóval, illetve a koc üt, koppint jelentésű igével függ össze. A szóvégi -a, -ó kicsinyítő képző vagy melléknéviigenév-képző. Ha a szó eredetileg melléknévi igenév volt, akkor főnevesülés ment végbe. Hasonló hangalakú és jelentésű szavakra vö. vogul kutuw, észt kutsikas, olasz cucciolo. Nem valószínű, hogy ezek eredete azonos kutya szavunkéval, de nem is zárható ki. A kutya szónak az eredeti jelentése feltehetőleg kiskutya volt, a napjainkban használatos kutya jelentés erre vezethető vissza. Elsőként a szó a hitvány ember jelentésben adatolható, latin nyelvi alapon a canis kutya; szemtelen ember jelentésből kiindulva. A bizalmas társalgási nyelvben használatos kutya se törődik vele és a kutyába se vesz kifejezésben a kutya szó a senki jelentésben él. A kutya nagyon jelentésű határozószóként is használatos, pl. kutya hideg van. Igei származéka a kutyagol.

liba [Első írásos előfordulása: 1193] Származékszó, a lib állathívogató, állatterelő hangsornak az -a kicsinyítő képzős származéka, alakulásmódja hasonlít a cica, koca szavakhoz. A 19. század eleje óta, talán idegen mintára buta nő jelentésben is használatos, ez a jelentés más nyelvben is megtalálható, pl. a német Gans és az angol goose szavak, amelynek jelentése szintén lehet liba, azaz buta nő.

ló [Első írásos előfordulása: 1055] Ősi, ugor kori szó. A vogul nyelvben low alakú, az osztják nyelvben pedig log. Ezek előzményei az alábbi következő kikövetkeztetett alakok lehettek: ugor luve vagy lugs. Az ugorban ez jövevényszó, az átadó nyelv azonban ismeretlen. Esetleg egy kaukázusi nyelvből származik. Az avar nyelv thah szavának jelentése csődör, mén. Legrégibb származéka a lovász, melynek szó belseji v-je a többi korai és későbbi származékkal együtt (lovas, lovag, lovagol, lovarda) megőrizte a szó ősi formáját.

macska [Első írásos előfordulása: 1249] Szláv jövevényszó, a horvát-szerb nyelvben, a szlovák nyelvben hasonló alakban megtalálható, az ukrán nyelv egyik nyelvjárásában mácska.

nyúl [Első írásos előfordulása: 1086] Ősi, uráli kori szó. Megtalálható a zürjén nyelvben nimal, a mordvin nyelvben umolo, a lappban njoammel és a szelkupban noma alakban. Ezek előzménye az azonos jelentésű, kikövetkeztetett uráli nyoma, és a finnugor nyomale szavak lehettek. A finnugor nyelvekben lévő l hang arra utal, hogy már ebben az alapnyelvben képzett szó lehetett. A magyar szó belseji u az uráli szó belseji m réshanggá válásának eredményeképpen alakult ki, de létrejöttében a hangsúlyos szótag pótlónyúlása is szerepet játszhatott.

pulyka [Első írásos előfordulása: 1589] Származékszó, a hangutánzó eredetű puly állathívogató szó -ka kicsinyítő képzővel ellátott alakja. A pulyka házi tenyésztése Közép-Amerikából terjedt át Európába a 16. század első felében.

szamár [Első írásos előfordulása: 1138] Olasz jövevényszó, észak-olasz nyelvjárásokban somar, sumár alakban él, az olasz nyelvben somaro. E szavak a vulgáris latin saumarius alakra vezethetők vissza, melynek őse a latin sagmarius szó. Szamár szavunk olasz jövevényszavaink legrégebbi rétegébe tartozik, még észak-itáliai nyelvjárási szavak a szappan és a szerecsen szavak. A szamár szó származékai a szamaras és a szamárkodik. A szlovák somár szó, amelynek jelentése ostoba ember, a magyar szó átvétele..

tehén [Első írásos előfordulása: 1296.] Vitatott eredetű. Egyik feltevés szerint jövevényszó egy iráni nyelvből. Az iráni alapszó indoeurópai eredetű, ezt mutatják az óind dhéna és a középind dhenu szavak. Az iráni szókezdő d magyar t megfelelése alapján (ugyanúgy mint a tej, tíz szavunkban) arra következtethetünk, hogy az átvétel még az ősmagyar korszak elején történhetett. A szó iráni származtatása mellett szól tej szavunk hasonló eredete is, az etimológiát azonban gyengítik bizonyos hangtani és jelentéstani nehézségek. Másik feltevés szerint ősi, uráli kori szótő magyar képzéssel. Az ősi tőre példa a finn teva jávorszarvas jelentésű szó, a jurák ti és a kamassz tegeo szavak, melyek jelentése szintén rénszarvas. Az uráli kikövetkeztetett alapalak teve alakú, jávorszarvas vagy rénszarvas jelentésű szó lehetett. E szerint az egyeztetés szerint a tehén szóvégi n hangja névszóképző lehet, úgy mint a vadon, gyertyán szavakban. A szó belseji h mindkét származtatás esetén hiátustöltő hang. Származékai a tehenes, tehénkedik és a tehenész.

tyúk [Első írásos előfordulása: 1181.] Jövevényszó egy csuvasos típusú török nyelvből a honfoglalás előtti időből, megtalálható hasonló formában a csuvas, az ujgur a nyelvekben. A csagatáj nyelvben az alakja taguk. A szó pontosabb eredete tisztázatlan, megfelelései a törökség minden ágából kimutathatók. A magyarba került kikövetkeztetett alak tiguk lehetett, az első szótagi i hang utal a csuvasos eredetre, hasonlóan mint az ír, tinó szavainkban. A szó belseji g hang kiesett. A szó eleji t hang jésülése az i hatására következett be, így keletkezett a mai tyúk alak. A tyúk szónak nyelvünkben kialakult a 19. század végén a nő jelentése is, hasonlóan mint a liba szónak.

Az adatok forrása: TINTA Könyvkiadó Etimológiai szótára.