Ez a nyelvpallérozás céljára kitalált mondóka a tizenkilencedik század második felében terjedt el a magyar iskolai oktatásban, többedmagával így: A -tatik, -tetik a magyarban nem használtatik. A forrást nem ismerjük, nem tudjuk, hogy valamely túlbuzgó nyelvész vagy nyelvoktatói potentát indította-e el útjára. És abban sem lehetünk biztosak, hogy az a valaki ténymegállapításnak szánta a kijelentést vagy tilalmat fogalmazott meg vele.

Mert az valóban úgy állt akkoriban, hogy az élő nyelvből lényegében már eléggé kikopott ez a fajta szenvedő szerkezet, inkább a hivatalos nyelvezet ragaszkodott hozzá még sokáig, pl. közhírré tétetik… Egyetlen szenvedő ige eleven máig is, de erről szinte senki se vesz tudomást: ez pedig a születik! Néhány szenvedő szóalak maradt csak fenn a finomkodó, kissé modoros beszédben: kéretik, engedtessék meg, dicsértessék, szükségeltetik, megaláztatás stb. Ezért én inkább fricskát érzek a rigmusban, hogy az avultnak bélyegzett formát magával az avult formával mutatja meg. A közfelfogás mindenesetre tiltást, eltanácsolást érzett a „nem használtatik”-ban.

A magyar szenvedő igeragozás korán létrejött, az ómagyar korban már olvassuk: „keserűen kínzatul, vas szegekkel veretül”. A szenvedő ragok alakilag a műveltetőkkel azonosak, de mindig ikes formájúak, erről ismerhetők fel.

"Keserűen kínzatul, vas szegekkel veretül"

Veszteség a nyelvnek, hogy lemondott erről az eszközről, és ha ezt a fenti versike okozta vagy legalábbis siettette, az igen oktalan és kártékony dolog lett volna. Mert a szenvedő szerkezetre szüksége van a nyelvnek olyankor, ha nem tudjuk vagy éppenséggel nem akarjuk a cselekvő alanyt megnevezni.

A nyelv teremtett is ilyen eszközt, amely főleg a szenvedő befejezett alakját helyettesítette: „a mély kút rakatott” helyébe ez került az ismert népballadában: „mély kút vala rakva”. Ám a nyelvrontás makacs szelleme ezt az ősi és egyszerű formát minden alap nélkül, és ezúttal rigmus nélkül „germanizmusnak” bélyegezte, és ez máig ható érvénnyel lehetetlenné tette a kívánatos korrekciót (lásd korábbi bejegyzésünket: A zárva van szószerkezet germanizmus?).

Maradt rajta kívül egy pár ügyetlen és többnyire elégtelen kibúvó.

Többnyire az általános alany. „Az ügyet elintézték.” Ám ez nem mindig jó. Például nem akarom ezt mondani az ügyfeleimnek, mert az ügyet nem valakik, hanem én intéztem el, de hivalkodni sem akarok, azért lenne itt a helyes válasz: „Az ügy el van intézve.”

És még gyakrabban kibúvó a „kerül”. Az űrlapok szétosztásra kerültek. A mű holnap este kerül előadásra.

Van azért úgy, hogy néha előkerül valami szenvedő alak a hagyományból. Például a Bibliából, Dániel könyvéből, a „Mene Tekel” epizódból: „Megmérettél és könnyűnek találtattál”.

Néhány éve valakinek eszébe jutott, hogy egy szavazást megméretésnek nevez. Frenetikus siker, azóta kevés szavazás vagy választás úszta meg, hogy megmérettetésnek titulálják. De miért nem megméretésnek, ahogy a bibliai szöveghez is illenék?

Nyilván azért nem, mert az illető nem csak a Bibliára emlékezett, hanem arra a rigmusra is, mely szerint a szenvedő ige képzője -tatik, -tetik! Márpedig ez csak részben igaz, sokszor -atik, -etik a helyes, ahogy épp a méretikben látható. De a lelkes sajtósnak fontos volt az a -tetik, inkább odarakta még a tetejébe, nem akart kicsinyesnek mutatkozni.

Az igei formára is érvényes ez: eldöntötte, hogy megméreti magát (értsd: indul a választáson). Sajnos ez esetben is többnyire ott az értelmetlen többlet: megméretteti magát, ami olyan értelmet sugall, hogy valami céget fogad fel arra, hogy az ő megméretéséről gondoskodjék.

Tótfalusi István