Ez a vélekedés ritkán fogalmazódik meg ilyen nyíltan, szentencia formájában, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a fesztelen köznyelvet használók nagy többsége lényegében így gondolja (vagyis hogy a két vonatkozó névmás egyenértékű), és általában az ami mellett döntenek. Sokan viszont, főleg az írással hivatásból foglalkozók, úgy érzik, hogy a két forma nem teljesen azonos értékű, legalábbis nem minden helyzetben van szabad választásunk közöttük. Nagyon helyesen érzik, ámde a „mikor melyiket?” kérdésre nem mindig ismerik a szabatos választ. Próbáljuk mi megkeresni!

Az ami és az amely a leggyakrabban jelzői alárendelt mondatot vezet be kötőszó gyanánt, és az ott betöltött szerepe szerint lehet ami, amit, amivel, amik (amely, amelyet, amellyel, amelyek) stb. alakja. A mellékmondat a főmondatban szereplő valamelyik főnévre vonatkozik: Határozott mozdulattal vette kézbe a könyvet, amelyről (amiről) hiányzott a védőborító. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, amely (ami) már reggel óta többször felötlött bennem. Ha ez a főnév személyt jelent, akkor eleve aki vonatkozó névmás kell (A barátjára gondolt, akit már rég nem látott), tehát jelen mérlegelésünk nem terjed ki erre az esetre.

"Határozott mozdulattal vette kézbe a könyvet, amelyről (amiről) hiányzott a védőborító"

A mellékelt példákból látható, hogy bármelyik névmást választjuk, a jelentés azonos, ám a stiláris érték tekintetében van különbség közöttük. Az amely változat formálisabbnak, irodalmiasabbnak hat, sejdítjük, hogy gondos fogalmazásban, tudományos értekezésben, hivatalos iratban vagy komoly publicisztikában, de egy ünnepélyes szónoklatban is feltétlenül ezt tanácsos használni. Magánlevélben viszont már komolykodónak éreznénk, mindennapi és kötetlen társalgás során pedig még az aggályos stiliszta is valószínűleg amit mond inkább.

Mármost az a tollforgató, aki csak azt jegyezte meg iskolai tanulmányaiból vagy nyelvművelő cikkekből, hogy az amely illendőbb, finomabb, választékosabb, az könnyen esik olyan csapdákba, amelyeket (amiket!) könnyen elkerül a lezser és aggálytalan „közbeszélő”.

Mert ha a jelzői mellékmondat nem a főmondatban álló valamelyik főnévhez, hanem egy névmáshoz kapcsolódik, akkor csakis az ami lehet a kötőszó. Mindent megkapott az élettől, amire vágyott. Van az egész ügyben valami, amitől bennem rossz sejtelmek támadnak. Az ilyen esetekben éppenséggel az amely helytelen, és bizony ez sem ritka hiba, főleg a sajtó nyelvezetében: Mindent el kell követni, amely a kibontakozást elősegíti. Helyesen: Mindent…, ami.

Egészen más az eset az ilyesféle mondatokban: Minden este leissza magát, ami nagyon rosszat tesz a vérnyomásának. Az új intézkedések szinte minden keresőt kedvezőtlenül érintenek, ami ellentétben áll a kormány ígéretével. Vajon mihez kapcsolódnak itt a mellékmondatok a főmondatban? Este… ami? Intézkedések… ami? Keresőt… ami? Víz, víz, víz. Egyetlen mondatrészhez sem kapcsolhatók, hanem a főmondatban foglalt kijelentés egészére vonatkoznak. Tehát nem jelzői alárendelő mondatok, sőt, alaposabban megvizsgálva úgy találjuk, hogy egyáltalán nem alárendelő mondatok. Hát akkor micsodák? Próbálkozzunk egy kis átalakítással: Minden este leissza magát, és ez (ez pedig) nagyon rosszat tesz a vérnyomásának. Az új intézkedések szinte minden keresőt kedvezőtlenül érintenek, és ez (ez pedig) ellentétben áll a kormány ígéretével. A szóban forgó tagmondatok tehát valójában mellérendelő mondatok, mégpedig a kapcsolatos fajtából, és csak az ami kötőszó révén lesznek hasonlóvá az alárendelő mondathoz. Az ami kötőszó pedig ebben az esetben sem cserélhető ki amelyre! Ezért hibás az itt következő mondat: A hálózat fejlesztésére, új szolgáltatások bevezetésére idén mintegy 80 milliárd forintot fordított a MATÁV Rt., amelynek következtében 300 ezer új vonalat adtak át. Az új vonalak átadása ugyanis nem a MATÁV Rt. következménye, ahogy a nyelvtani szerkezet sugallja, hanem azé a tényé, hogy a MATÁV Rt. ilyen sok pénzt fordított a hálózat fejlesztésére.

További veszélye ennek a hanyagságnak, hogy könnyen félreérthetővé teszi közlésünket. Hogyan értsük például a következő tudósítói mondatot, amely a szocialista-liberális koalíció kormányzása idején jelent meg 1997-ben? A kormány­pártok képviselői egyöntetűen elutasították a fiatal demokraták által benyújtott módosító indítványt, amely Torgyán József heves méltatlankodását váltotta ki.

"a fiatal demokraták által benyújtott módosító indítványt, amely Torgyán József heves méltatlankodását váltotta ki"?

A mondat nyelvtani szerkezete csupán egy értelmezést enged meg: Torgyánnak a FIDESZ által benyújtott módosító indítvány ellen voltak súlyos kifogásai. Márpedig azok a kedves olvasóim, akik emlékeznek még annak az időnek a politikai erőviszonyaira, nem hihetik, hogy épp a kisgazda pártvezér áruljon egy gyékényen a szocialista kormánypárti képviselőkkel, ezért aztán gyanítják, hogy Torgyán haragját talán inkább a főmondatban megjelölt tény, az indítvány elutasítása váltotta ki. Mindez a zavar elkerülhető lett volna, ha az újságíró helyesen fogalmaz: elutasították a módosító indítványt, ami Torgyán József stb. Persze ennél is jobb volna a természetes fogalmazás: …indítványt, ez pedig Torgyán József heves méltatlankodását váltotta ki.

Ebből az a tanulság szűrhető le, hogy néha kockázatosabb dolog túlzottan finomkodni, mint elfogadni a köznyelv pongyolának érzett megoldását.

Tótfalusi István