Kazinczy egyhelyt így kommentál egy szót: „Lebel.[1] – Ennél szebb szavunk azoknak számában a’ mellyeket Neológjaink csináltak, talán nincsen.” – A nyelvújítás író-vezére máshol is érzékeny füllel ügyelt a régi és az új magyar szavak szépségére. Ez a kérdés azóta is sok írót, nyelvészt és egyszerű beszélőt foglalkoztat.

De mi lehet szép egy szóban? – A szó hangteste, jelentéstartalma és hangulati velejárói közül esetről esetre másik és másik nyerheti meg a tetszésünket – de csak akkor, ha az egész szó összhangban van önmagával. Hiába hangzik jól a fülolaj, hiába található e szóban a magán- és mássalhangzók ritmikus váltakozása és bizonyos dallamosság, a „fül” és az „olaj” jelentéstartalma meg a higiénia hangulati velejárói nem kedveznek az egész szó és értékelés számára. (Természetesen, aki nem tud magyarul, annak talán épp ez a szavunk tetszhet meg.)

Fülolaj szavunkat legfeljebb a külföldiek hallják szépnek

A jelentéstartalmat sok szállal befonják a hangulati velejárók. S hiába „kellemes” hangzású a galád, a csalamádé meg a csicsóka, hangulatuk miatt már eleve kiesnek a versenyből; hát még a különben sem kedvező hatású hangtestű gúny, kosz, eves, rohadt, izzad, köpköd stb.

A hangulati velejárók azonban a tartalmilag és hangzásuk szerint közömbös szavakat is széppé varázsolhatnak; ilyen pl. a béke, élet, gyermek. Más szavak esetében, mint a szerelem, szellő, haza, szív, csillag, álom, a hangulati, érzelmi ráadás amúgy is kedvező tartalomhoz és sokszor dallamos hangtesthez járult. Talán ez utóbbi mozzanat tette lehetővé, hogy a (romantikus) költészet annyira megkedvelje az ilyen szavakat. – Akármit persze a kedvező hangulati velejárók tömege sem tud nyelvileg széppé változtatni. Hiába zúgták ezren a Nemzeti dal refrénjében, hogy „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk…”, mégsem lett igazában szép az esküszik szó, pedig jelentéstartalma is ünnepélyes, magasztos: a benne levő két sziszegő hang sok a fülnek.

Hiába felemelő a Nemzeti dal, az esküszünk nem szép hangzású szó

Kosztolányi Dezső, a szép szavak mestere a következő tíz szavunkat tartotta legszebbnek: láng, gyöngy, anya, ősz, kard, szűz, csók, vér, szív, sír. Versbe való, rövid, választékos szavak. – Paul Valéry francia formaművész választása a következő (az első sorban a francia helyesírás szerint, a másodikban a francia kiejtés szerint, a harmadik sorban Kosztolányi magyar fordításában):

Szintén kellemes tartalmú, hangulatú, költői szavak, bár a magyar fülnek nem mind hangzik jól.

A franciák egyik kedvenc szava a 'levél' jelentésű feuille [főj]

Tavaly egy körkérdésre a „nagyközönség” köréből is sokan nyilatkoztak a legszebb szavakról. A pályázatszerűen beküldött véleményekből a bíráló bizottság – a saját ízlése alapján – azokat a pályázókat jutalmazta, akiknek a következő tíz szó tetszett: csend, fény, illat, lomb, szellő, csillag, gyöngy, könnyű, szelíd, tündér. A beküldött szavazatokat megszámolva a „közvélemény” választása a következőkre esett: szerelem, béke, szeretet, szabadság, szellő, édesanya, haza, szív, élet, csillag, tavasz, anya, álom, gyermek és hajnal. – A bírálók a hangzást, költőiséget jobban figyelembe vették. A pályázóknak viszont fontosabb volt a jelentéstartalom és a hangulat; az ő szavaik elsősorban a „tiszteletre méltó”, „elegáns”, „kellemes” és talán csak ezek után a „költői” szavak (vagy inkább fogalmak) csoportjába tartoznak. Aránylag kevés köztük a dallamos, a „fülnek szép”.

Érdekes, hogy a pályázat során több szó inkább a nőknek tetszett, ilyen az álom, bársony, becsület, csend, csermely, csillag, édesanya, erdő, falevél, felhő, fény, fohász, gyermekem, gyöngyvirág, hajnal, hála, harmat, haza, kedves, otthon, szeretet, tűz, vándor és virág. – A férfiak számára viszont ezek voltak kedvesebbek: anya, család, kenyér, leány, lomb, pillangó, szabadság, szerelem, szűz és vér.

A felhő szó inkább a nők kedvence

A szépnek tartott szavak általában magyar eredetű, rövid és nem összetett szavak; legtöbbjük közfőnév, jóval ritkábban tulajdonnév, ige vagy melléknév. Szerkezetükben lehetőleg a magyar szókincs többségéhez hasonlítanak, pl. egy szón belül vagy csak magas, vagy csak mély magánhangzó fordul elő, a szó magánhangzóval vagy egy mássalhangzóval kezdődik stb.

A szép jórészt változó kategória. A nyelvben erősen időhöz és helyhez kötött: most és itt ez a szép. Az említett szavak egy része fölött is eljár majd az idő, más részük viszont talán maradandóbb.

Szépe György

[1] Korabeli jelentése: szellő