A címben sok az é. Ez nagyon szokatlan, de amint látni fogjuk, ilyen esetekben elkerülhetetlen.

Nyelvünkről azt szokták mondani, hogy különösen a szavak kezdetén nem szereti a mássalhangzók torlódását. Ezért lett a szláv drong, gliszta és britva szóból dorong, giliszta és borotva, a német Schnur és Zwirn szóból zsinór és cérna, a francia clinche-ből kilincs, a latin scola szóból pedig iskola. A szókezdő torlódás kerülése valóban ősi nyelvünk sajátossága volt. De jöttek nyelvünkbe hangtorlódásos szavak is, például a krajcár és a gróf. Ezeknek a kiejtésében csak a nép követte a régi utat karajcár és geróf ejtésével.

Giliszta a fűben. Lehetne gliszta is?

Később már könnyűszerrel, ejtési nehézségek nélkül vettük ajkunkra a trehány, smucig, srég szavakat is. A szókezdő hangtorlódás feloldásában közrejátszottak hangtorlódással kezdődő hangutánzó szavaink is (brekeg, fröcsög, trüszköl, krákog). Ezekben talán éppen a torlódó hangú szókezdet növeli a hangutánzás hatásosságát.

De a szabály ellenére, és éppen azért, mivel elkerülhetetlen, sok példát találhatunk nyelvünkben a hangtorlódásra, néha még négy torlódó hangot is (partra, kulcsra, töltsd). Magánhangzóink is elég gyakran torlódnak (fia, fiai de értelmes szó az öt magánhangzót felsorakoztató fiaiéi is).

Helyesírásunknak van egy olyan szabálya (más nyelvekben is így van), hogy a toldalékos alakokban három azonos mássalhangzó nem kerülhet egymás mellé. Ha például a toll, tett, könny szavakhoz a -val, -vel járul, a rag v-jének teljes hasonulása folytán három l, t vagy ny betűt kellene írnunk, de egyet elhagyva találjuk a tollal, tettel, könnyel alakokat. Az is érdekes, hogy még elválasztáskor sem egészítjük ki a rágós szóalakot az elhagyott mássalhangzóval. Pedig a tollal elemzése szerint ha a -lal a -val hasonulat alakja, a toll szót egy l-lel írjuk.

Toll + -val = tollal

Összetétel esetében azonban megtartjuk a három azonos mássalhangzót, csak kötőjellel kapcsoljuk a két szót (sakk-kör, balett-táncos, vádlott-társ) mert például ha sakkört írnánk, a sakk mellett mi az „ör”, ha pedig a kört külön vesszük, akkor helyesírás szempontjából a „sak” helytelen.

Nem sakkör, hanem sakk-kör!

Ezután érdeklődéssel elemezhetjük az Imrééért szót is. Alapszava Imre. „Imré” alakban. Az -a, -e végű szavak végső hangja toldalékos alakban -á, -é hangra nyúlik (kasza – kaszát, epe – epés). A második elem az é birtokjel. (Például: Imre becsülete. Kié? Imréé.) A harmadik elem az -ért rag. A szóelemeket feltüntetve a szót tehát így írhatjuk: Imré-é-ért. Itt egyik é-t sem hagyhatjuk el. Mert ha az Imré vagy az -ért é-jét hagynánk el, megcsonkulna az alapszó vagy a rag. Ha meg a középső é maradna el, a birtokra utalás hiányozna. Pedig mást fejezünk ki az Imréért és az Imrééért alakokkal.

Bele kell tehát nyugodnunk: ilyen esetekben el kell tűrnünk egymás mellett a három azonos magánhangzót.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 156. számában jelent meg 1970. július 5-én.