Az Albertfalvi Helytörténeti Múzeumban 2015. május 30-án kiállítás nyílt „A magyar nyomtatott szólás- és közmondásszótárak története” címmel. A kiállítást Fábián Zsuzsanna, az MTA Szótári Munkabizottságának elnöke nyitotta meg. A vendégeket Beleznay Andor, a Múzeum igazgatója köszöntötte.

A kiállítást az Albertfalvi Petőfi Sándor iskola és a Ferencvárosi Jaschik Álmos művészeti iskola diákjainak munkái illusztrálták. Közel öt év múltával most közreadjuk Fábián Zsuzsanna megnyitóbeszédét és bemutatunk a kiállításmegnyitón készült fotók közül néhányat.

Tisztelt Egybegyűltek, kedves vendéglátó Igazgató Urak, tisztelt kiállító barátunk, Kiss Gábor! 

Nem először látogatunk el ide, ebbe a meghitt hangulatú múzeumba, Kiss Gábor barátunk által szervezett vagy támogatott kiállításra, mely – az esetleges helyi vonatkozásokon túl – általában valamilyen kapcsolatban áll a könyvvel vagy a könyvkiadás valamely mozzanatával. Ez a mostani, tematikus kiállítás, Kiss Gábor méltán irigyelt szótárgyűjteményének egy speciális szeletét, az egy- és kétnyelvű közmondás- és szólásgyűjteményeket mutatja be.

A képre kattintva GALÉRIA nyílik!

A témaválasztás talán nem független a Tinta Könyvkiadó egyik legutóbbi, jelentős vállalkozásától, ugyanis néhány napja jelent meg a Bárdosi Vilmos professzor úr által, hosszú évek munkájával elkészített, vaskos, nyolcadfélszáz oldalas magyar szólásgyűjtemény (Szólások, közmondások eredete. Frazológiai etimológiai szótár), mely – meggyőződésem szerint – a szóláskutatás egyik igen jelentős állomása. Tudniillik most először kerül olyan gyűjtemény a tudósok, ill. az érdeklődő közönség kezébe, melyben – korábbi kutatók egész sorának elképzelését végre megvalósítva – a bőséges adatfelsorolás kiegészül a szólások eredetének – legtöbbször nemzetközi összefüggésbe állított – 1800 történeti magyarázatával. Bárdosi Vilmos munkája tehát mindenképpen határkőnek tekinthető a magyar frazeológiai kutatások történetében.Bárdosi Vilmos: Szólások, közmondások eredete

Térjünk most vissza azonban egy rövid gondolatmenet erejéig arra, hogy a Gábor barátunk részvételével szervezett kiállításoknál mindig felbukkan valahogy, fő- vagy mellékszereplői minőségben, a könyv. Hogy Gábor a „könyv szerelmese”, nem kétséges tehát, csak az lehet esetleg kérdés, hogy a Ráth-Végh Istvántól felsorolt három alkategória közül Gábor melyikbe is sorolható?

Ráth-Végh István szerint a kategóriák ugyanis a következők:

Bibliofil az, aki szereti a könyvet, barátja a könyvnek, tehát könyvbarát. Ez Gábornál stimmel.

Bibliofág az, aki falja a könyvet. Közismertebb magyar kifejezéssel, könyvmoly. Ez is stimmel Gábornál: a kiadó stratégiájának kialakításához bizony sokat kell olvasni. (Már csak azért is, mert ritka a könyv hiba nélkül...)

Harmadik a bibliomán avagy könyvőrült; Ráth-Végh István szerint, „nyelvújításkori szóval”: könyvdühönc. Erre a típusra Ráth-Végh szerint az jellemző, hogy bele sem néz a könyvbe, mert nála maga a gyűjtés a fontos. Sőt, „ragadmányát” esetleg haza sem meri vinni a lakásába, mert például fél a feleségétől. Bevallom, amikor idáig értem Ráth-Végh olvasásában, eszembe jutott: csak nem ez az egyik oka a Tinta Kiadó új székháza megvételének…? Hiszen ismeretesek olyan korábbi könyvgyűjtők (például az angol Richard Heber vagy a francia Boulard), akik több házat béreltek ki könyveik tárolására.

Beleznay Andor igazgató, Fábián Zsuzsa lexikográfus-nyelvész, Kiss Gábor, a kiállítás rendezője

Gábor barátunk valamely kategóriába való besorolását magának Ráth-Végh Istvánnak a „vizsgálati anyagra” vonatkozó konklúziója oldja fel, hiszen a szerző megállapítja, hogy a könyv szerelmeseinek a besorolása nem egyértelmű, mert a három kategória határvonalai néha összemosódnak. Éppen ezt figyelhetjük meg a jelen esetben is: hiszen Gáborunk szereti a könyvet, kiadóként sokat olvas, és mindez – eddig – megmentette attól, hogy könyvdühönccé váljon.

Komolyabbra fordítva a szót: amint látják a kedves vendégek, ezen a kiállításon magyar szólás- és közmondásszótárak vannak bemutatva. Felmerülhet a látogatóban a kérdés: a fentebb már említett, konkrét kiadói apropón túl aktuális lehet-e ma, nyelvileg is gyorsan változó világunkban éppen egy a közmondásokat, szólásokat egybegyűjtő köteteket bemutató kiállítás? Avagy: aktuálisak-e ma ezek a tudományos szaknyelvben a frazeologizmusok (frazémák) terminussal összefoglalt kategóriák? Ennek megítéléshez fel kell idéznünk, mik is a közmondások (és szólások), hogyan születtek, ill. mi a nyelvben a „hasznuk” és a „kiterjedésük”. E felvetett kérdésekre végtelen mennyiségű szakirodalmi forrásból tudnánk a választ megadni, a kiválasztás tehát csak szubjektív lehet, és jelen esetben is az lesz. Ugyanis annak az oka, hogy én most éppen a mindössze 42 évesen, 1901-ben elhunyt pécsi tanár, Sirisaka Andor Magyar közmondások könyve című, 1890-ben megjelent gyűjteménye bevezető részeiből fogok csemegézni, személyesek: az egyik vonatkozás az, hogy hozzá hasonlóan én is Pécsett születtem, a másik pedig az, hogy Édesapámhoz hasonlóan a pályafutása kezdetén ő is rövid ideig a Pécs-Bányatalepi Általános Iskolában tanított.

Nézzük akkor az idézeteket Sirisaka Andortól: mi a szólás, a közmondás?

• „Minden nemzet általában a nyelvben bírja egész kifejlett észkincsét, de nincs egy oly nyelvmű sem, melyben észjárását, jellemét tisztábban fejezze ki, mint a közmondásokban”;
• „a közmondások, fontos adalékot képeznek a nép lelkületének megismeréséhez, melynek kebelében keletkeztek, a mennyiben élénken tükrözik vissza annak világnézetét, szokásait és erkölcseit”;
• „a közmondás valamely általános tapasztalaton alapuló igazságnak rövid alakban való kifejezése és mintegy leszűrődése azon ősrégi tapasztalatoknak, melyek évszázadokon keresztül a gyakorlati életben megdönthetetlen igazságnak bizonyultak. Ezek alkotják a nép első lélek- és erkölcstanát, első törvénytábláját, történeti könyvét és nyelvtudományát”;
• „a közmondások a nép nyelvében és szívében gyökerező házi törvények”.

Kissé konkrétabban megfogalmazva, Sirisaka tanár úr szerint tehát: „a közmondások az értelmet élesítik, az emlékezetet elősegítik, és az akaratot vezérlik.

Azokkal a társalgási beszédek fűszereztetnek, a társak mulattatnak, az erények gyarapodnak, egészségük oltalmaztatik, vagyonuk öregbedik, káruk elháríttatik s némi életbölcsesség is meríttetik”.

„Az ifjúságban a közmondások iránti érzéket felkölteni annyi, mint őt képessé és éretté tenni arra, hogy a köznapi beszélgetésben, az utczán, a társaságban jó gondolatokat, eszméket gyűjthessen s azokat önjavára fordíthassa. Az ifjúsággal a közmondások gazdag kincsét megismertetni annyi, mint őt a népéletbe bevezetni s vele a népnek mély értelmét, gondolkozását, élczét és kedélyét a legegyszerűbb, legérdekesebb s legkönnyebben megtartható módon megismertetni.”

Összefoglalva: a közmondások ismerete egyszerűen szükséges a felnövéshez, az éréshez, a jellem és a szellem fejlődéséhez.

Nemrég írás jelent meg egyik napilapunkban arról, hogy „Mikor kezdődött a magyar könyvkultúra?” Ebben a szerző, Czakó Gábor, a közismert író az Árpád-házi királyokig vezette vissza a „szervezett magyar könyvkultúra” kezdeteit.

Azóta eltelt ezer esztendő, és sajnos a mai világtendenciák nem olvasás- és könyvpártiak. Bizony, egyre több az olyan fiatal, akinek például a Facebook révén az élete nyitott könyv ugyan, de aki egyáltalán nem bújja vagy falja a könyvet, és szó sincs arról, hogy egy jó buli kedvéért ne tudná letenni a könyvet. – Jóllehet könyvet kölcsönadni mindig is kockázatos volt (ahogy az olaszok mondják: Libro prestato, mezzo perduto, azaz: a kölcsönadott könyvre keresztet vethetsz), az erkölcs további romlásával együtt jár azon emberek számának növekedése, akik úgy hazudnak, mintha könyvből olvasnák, és a polgári erények értékvesztésével párhuzamosan csökken azoknak a száma is, akik mindennapi munkájukat még mindig úgy végzik, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Itt van továbbá az elmagányosodás problémája: ennek esetleges ellenszereként vajon hány fiatal gondol arra, hogy a könyv a legjobb barát? Beszélhetünk aztán a művelődésről is: Bár állítólag régen is voltak, akik nem sokat gyertyáztak a könyvek mellett, ma egyre súlyosabb probléma a műveletlenség növekvő mértéke. A fiatalok körében egyre általánosabbnak tűnik az a régiesen úgy megfogalmazott vélemény, miszerint: könyvek sokasága, fej háborítása. Az általános elbutulás jegyében (amikor már szinte nincs is olyan ember, aki könyv nélkül tudna bármit) vigasztalhatjuk ugyan magunkat azzal, hogy tudatlannak úgysem való a könyv. De azért lehetőleg ne álljon elő az az állapot, hogy egyre több embernek se könyve, se tudománya, hiszen mégiscsak több ezer éves tapasztalat, hogy a könyv a tudás fája, vagy ahogy az olaszok mondják: Libri e anni fanno gli uomini saggi (A könyvek és az évek teszik bölccsé az embert). Netán az emberiség túlszaporodása, azaz a vészes élelmiszerhiány lesz a könyv fennmaradásának biztosítéka? Hiszen a törökök úgy tartják: Ha olvasol, táplálkozol.

Addig azonban, amíg vannak még ilyen kiállításokat megszervező, ill. azokat megnéző könyvbarátok, könyvmolyok és könyvdühöncök, még bizakodhatunk!

Kedves Könyvbarátok!

Tekintsék meg a tárlókban kiállított különleges könyveket. Kívánok jó szellemi töltekezést, jó szórakozást, és ezzel a kiállítást megnyitom.

Fábián Zsuzsanna

A kiállítás meghívója