Megjelent: Magyar Nyelv 120. évfolyam 3. szám, 375-377.

Forgács Tamás, az SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora, a hazai és nemzetközi frazeológiai kutatások elismert kutatója – stílusosan szólva – ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Mérföldköveket jelentő elméleti frazeológiai monográfiái (pl. „Állati” szólások és közmondások. A felfuvalkodott békától a szomszéd tehenéig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005; Bevezetés a frazeológiába. A szólás- és közmondáskutatás alapjai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007; Történeti frazeológia. A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2021), gondosan dokumentált, felhasználóbarát frazeográfiai munkái (pl. Magyar szólások és közmondások szótára. Mai nyelvünk állandósult szókapcsolatai példákkal szemléltetve. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003; Magyar szólások és közmondások szótára. Bővített és átdolgozott kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2013), magyarul, németül és angolul megjelent mértékadó frazeológiai esettanulmányai (pl. a frazeológiai egységek osztályozási nehézségeiről, lexikalizációs folyamatairól, unikális elemeiről, a frazeológiai poliszémiáról és homonímiáról, állatokkal kapcsolatos szólásokról a magyar és más nyelvekben, szólások eredetéről), régi, ma már csak nehezen hozzáférhető szólás- és közmondásgyűjtemények nyomtatott vagy elektronikus formában történő megjelentetése gondozásában vállalt szerepe (pl. Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások. Öszveszedte és meg világította Dugonics András. Hasonmás kiadás. Bába és Társai Kft., Szeged, 2009) után ismét jelentős leletmentő és hiánypótló munkát végzett el. Ez utóbbi üdvözlendő eredménye, hogy Kresznerics Ferencnek az MTA kézirattárában található, 3351 szólást és közmondást tartalmazó gyűjteménye a Tinta Könyvkiadó gondozásában immár nyomtatásban, betűhű kiadásban, 1053, aprólékos filológiai kutatómunkát tükröző magyarázó lábjegyzettel ellátva is hozzáférhető.

Forgács Tamás

A Válogatott Köz-mondások, mellyeket Egybe szedni kezdett 1791 esztendőtűl fogva Kreznerits Ferentz című gyűjtemény előszavában Forgács Tamás először a Vas vármegyei Ivánc község tanító-jegyzőjének fiaként 1766-ban született, papi, majd később oktatói hivatást is gyakorló, az MTA elődje, a Tudós Társaság tiszteletbeli tagjának is megválasztott és az utókor által kissé méltatlanul elfelejtett, elsősorban a két kötetben megjelent Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal című szótára által ismert Kresznerics Ferenc életét és sokszínű nyelvészeti – elsősorban frazeológiai – munkásságát mutatja be (VII–VIII. oldal).

Külön pontban ír (IX–XIV. oldal) Kresznerics még tanulmányai alatt megkezdett, egész életén át tartó és a Magyar szótár szerkesztéséhez kapcsolódó szólásgyűjtő tevékenységéről, amelyhez már korábban nyomtatásban megjelent szótárakat, gyűjteményeket is felhasznált (pl. Szenczi Molnár Albert, Szent-Páli István, Kis Viczay Péter, Kovács Pál, Baróti Szabó Dávid munkáit) és amelynek lenyomatai – így a most közzétett frazeológiai gyűjtemény is, ami az Emlékezet’ segítsége című, több témakört magába foglaló kötet első és egyben leghosszabb része – nem önálló alkotások, és csak kéziratos formában maradtak fenn. A bevezető tanulmány szerzője fontos elméleti frazeológiai problémára hívja fel a figyelmet, amikor tisztázza, hogy Kresznerics a gyűjteménye címében megjelenő, kötőjellel írt Köz-mondás terminust a mai felfogásnál sokkal tágabb értelemben kezeli, lényegében a nyelvhasználó közösség által használt, kiterjesztett értelemben vett állandósult szókapcsolatokat érti rajta. A klasszikus értelemben vett közmondások mellett (pl. A’ ki jó reggel kél, aranyat nyér, A’ törpe tsak törpe, ha a’ hegy tetején áll is, Sok lud disznót győz) ezért szerepelnek benne olyan állandósult szókapcsolatok, amelyeket a frazeológiai szakirodalom ma szólásokként (egy követ fújnak, rostával merít vizet, semmit sem hoz a konyhára), szóláshasonlatokként (belé kerűltt, mint Pilatus a’ kredoba, fél, mint az ördög a’ tömjénytűl, olly szomorú, mint őszszel a’ légy), helyzetmondatokként, szituációs klisékként (Hátrább az agarakkal, Kaparj kurta, ’s néked is leszsz, Ne fuss a’ szekér után, a’ melly fel nem vesz) azonosít. Kresznerics terminológiai bizonytalanságát jelzi az is, hogy azonos típusú szókapcsolatokat hol a szóllás, hol a példa beszéd terminussal minősíti.

A bevezető tanulmány szerzője nagyon mélyrehatóan tanulmányozta és így alaposan ismeri Kresznerics kéziratát. Ezt mutatják azok a pontok (XI–XIV. oldal), amelyekben a gyűjtemény fontos erényeire hívja fel az olvasó figyelmét. Ezek közé sorolható például az, hogy – ellentétben a Magyar szótárral – a kéziratos frazeológiai gyűjtemény gyakran megadja a „köz-mondások” jelentés- és eredetmagyarázatát, még ha ezek némelyike korábbi írásos forrásokból való másodközlés vagy az eredetmagyarázatok esetében túl anekdotikus, sőt helytelen is (vö. pórul jár), hogy a szerző az adatközlőktől kapott adatokat (adatközlő neve, a gyűjtés helye) igyekezett pontosan megadni, hogy törekedett az állandósult szókapcsolatok lehető legáltalánosabb (ma úgy mondanánk, lemmatizált) formában való rögzítésére.

A bevezető tanulmány utolsó része (XIV–XXV. oldal) Kresznerics 170 oldalas frazeológiai kéziratos gyűjteménye szövegkiadásának olyan érdekességeire is részletesen kitér, hogy például egy kéztől származik-e a helyenként eltérő írásképeket mutató teljes gyűjtemény vagy sem, vagy hogy milyen technikai nehézségeket kellett kezelni a betűhív kiadás során (pl. oldalszámozási hibák, eltérések értelmezése; speciális karakterek, bekezdések, sortörések megjelenítési problémái a szövegszerkesztőben; a szöveg eredeti hangjelölésének és a meglehetősen következetlenül használt írásjeleknek, kis- és nagybetűknek a megtartása).

Külön említést és elismerést érdemel az 1053 lábjegyzet. Ezek a filológiailag rendkívül gondosan megszerkesztett, helyenként „minitanulmányoknak” tekinthető megjegyzések különböző típusú, a mai olvasó számára igen értékes információkat tartalmaznak: adott szólás lehetséges változatai; adott szólás más 19. századi gyűjteményekben való előfordulásai, ott megadott jelentései; adott szólás olvasati problémái; adott szólás adott eleme jelentésének magyarázata; adott szólás jelentésmagyarázata, értelmezése; adott szólás eredetmagyarázata; latin szövegrészek magyar fordítása.

E lenyűgözően gazdag jegyzetanyaggal kapcsolatban a gyűjteményt lapozgató mai olvasó – anélkül, hogy a telhetetlen papzsák szerepébe esne – csak annyit jegyezhet meg, hogy a jóból sosem elég. Szeme több esetben is a lábjegyzetszámot és a vele járó kiegészítő információkat keresi az olyan köz-mondásoknál, mint bávoszkodik, mint a’ borjú az új kapun, bellyebb fald a’ sípot, farkas fogra kéltt, meg adták a’ bak árát, meg-ugratom az ebet alattad, tudja ezt az Isten szőrével.

A bevezetőt 3 oldalas bibliográfia zárja (XXVI–XXVIII. oldal).

A régi kéziratos szövegek – esetünkben a régi korok tapasztalatait, szokásait, életbölcsességeit tükröző szólások, közmondások gyűjteményének – betűhű, kritikai kiadása jelentős és sajnálatos módon nem mindig kellőképpen elismert leletmentő filológiai, nyelvészeti tevékenység, mert lehetővé teszi a nyelvész kutatók és a laikus olvasóközönség számára egyaránt, hogy nyelvünk ezen virágait eredeti formájukban tanulmányozzák. Ismertetőnk végén idézzük a bevezető szerzőjének zárógondolatát: „Ezek [a szólások, közmondások] közül sok már kiveszett a használatból, ezért fontos, hogy közzétegyük azokat is, amelyeket a mai kor embere már nem hallhat, de elődeink nap mint nap éltek velük. Általuk közelebb kerülünk őseink nyelvéhez és gondolkodásmódjához is, és kulturális örökségünket is ápoljuk.”

A gigászi munka, amit Forgács Tamás a Válogatott Köz-mondások betűhű szövegkiadásával elvégzett, nem csupán nyelvi, kulturális örökségi leletmentés felsőfokon, hanem érdekfeszítő, szórakoztató olvasmány is. Köszönet és hála jár érte. Emeljük meg előtte a kalapunkat!

Bárdosi Vilmos