Kétrészes szótártörténeti sorozatunk első részében a kezdetektől a második világháborúig terjedő időszak szótárkiadását mutajuk be.

Kisebb népek esetében a nyelv ez egyik legfontosabb nemzetmegtartó erő. Így van ez a magyar nyelv esetében is. Ezért volt az elmúlt évszázadokban központi kérdés a magyar nyelv tanulmányozása, ápolása, rendszerének időről időre korszerű grammatikákban való leírása, építőelemeinek, a szavaknak szakszerű szótárakban való leltározása. Sajnálatos, hogy gazdagabb népek, szerencsésebb történetű országok többféle szótárban tudták szavaikat felsorolni, mint a magyar. 

Calepinus (Lyon, 16. század eleje) tíznyelvű szótárának címlapja. Forrás: a szerző

A több mint 450 éves múltra visszatekintő magyar nyomtatott szótárirodalom hatalmas és kiemelkedő teljesítményekkel büszkélkedhet, azonban mind a mai napig jó néhány hiányosságot is mutat.

A magyar nyomtatott szótárirodalom a 16. században három kiemelkedő alkotással indul.

Mi miért van a különböző nyelvek történetében, szabályaiban? Ha általános ismereteket, netalán pluszinformációkat szeretnének szerezni a nyelvekről, érdemes Tótfalusi István Nyelvészeti ínyencfalatok, illetve 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről című köteteit kézbe venni.

„Alapvetően olyan olvasóknak való, akiket érdekel a nyelv” – így fogalmaz Tótfalusi István Nyelvészeti ínyencfalatok című könyvének előszavában, de a kijelentés érvényes a másik ajánlott könyvre is. Akik szoktak gondolkozni olyanokon, hogy egy-egy szólást vagy közmondást miért éppen úgy használunk, ahogy, vagy például azon, hogy a gyakran hallott megállapítások (pl. „a magyar nyelv a legnehezebb” vagy „az idegen, főleg az angol szavak átvétele rontja a magyar nyelvet”) mögött valójában mi is állhat, számukra kiegészítő ismereteket nyújthatnak ezek a szövegek.

Mennyire igazak ezek a triviálisnak ható kijelentések? Milyen szempontokat kell figyelembe vennünk a kérdések megválaszolásához vagy éppen a kijelentések megkérdőjelezéséhez? Az egyszer biztos, hogy mindkét könyv esetében szükség van a nyitottságra, az érdeklődésre ezek iránt. Ha valaki nem zárja ki a dolgok más szemszögből való megfigyelését, érdekes ismeretekre, történetekre bukkanhat, akár benne is elindíthatnak további, hasonló kérdéseket ezek a kötetek.

„Én vagyok – mondja Krisztus – az út, az igazság és az élet. Járni akarsz? Én vagyok az út. Nem akarsz tévútra jutni? Én vagyok az igazság. Nem akarsz meghalni? Én vagyok az élet.”

– olvashatjuk Szent Ágoston egy gondolatát a hitről és Istenről – ezt az utat magunkban kell megtalálnunk, s nem érdemes elhagynunk. A IV. században élt püspök és egyháztanító önnön életét is útkeresésként fogta fel, amelynek során az igaz értékeket, a lelki gazdagodást és békességet kereste s találta meg a keresztény hitben.

A Cicero Hortensius című dialógusának megismerése révén a filozófia felé forduló Szent Ágoston saját világlátását, értékrendjét ismerhetjük meg ezúttal A TINTA Könyvkiadó Iránytű sorozatának újabb darabjaként megjelent, Úton Isten felé című kiadványban. A könyv rövid, néhány mondatos idézeteket tartalmaz, amelyeket 156 különböző témakörbe csoportosít, mint például az alázatosság, barátság, csoda, fájdalom, hit, imádság, ítélkezés, könny vagy épp önismeret. A páratlan lapokon megjelenő magyar idézetek mellett, mintegy azok tükörképeként a páros oldalak latin nyelven is ismertetik Szent Ágoston gondolatait, ami lehetőséget ad az olvasónak, hogy összevesse azokat, a latinul tudóknak vagy tanulóknak pedig, hogy eredetiben is olvashassák, illetve ezáltal gyakorolhassák a tudomány nyelvét.

Biztos vagyok benne, hogy a kedves olvasó nem egyszer kapott a lehetőségen, és kedvtelésből vagy unaloműzésből egy fejtörőt oldott meg. Ezek a rejtvények megannyi magazinban, újságban felbukkannak, és csak arra várnak, hogy valaki megfejtse őket. Legyen hobbi vagy unaloműzés, az agynak és a memóriának kitűnő karbantartója egy rejtvény, egy fejtörő. Van betűs, számos, könnyű, nehéz, rímes, girbegurba, egyenes, de mindegyiknek a szórakoztatás a célja. Személye válogatja, hogy kinek melyik a kedvence, de nehéz addig dönteni, amíg nem ismerünk kettő típusnál többet. Grétsy László egy igazán különleges gyűjteménybe rendezte ezeket a fejtörőket. Érdemes elolvasnia annak, aki kíváncsi nyelvünk játékosságának sokszínűségére, és szereti az agytekervényeit ilyesfajta játékokkal mozgásban tartani.

Grétsy a nyelvi játékok felől közelíti meg a rejtvényeket, fejtörőket. Célja, hogy bemutassa, mennyire színes a nyelvünk, mennyire varázslatos az emberi fantázia, hogy mindezeket létre tudja hozni és – a másik oldalról – meg is tudja fejteni. Egy-egy feladvány kapcsán elgondolkodik az ember, hogy mennyire volt nehéz megoldani, de azon már kevésbé töri a fejét, hogy mennyire lehetett nehéz létrehozni. Hatalmas előnye ennek a könyvnek, hogy nemcsak egy oldalról közelíti meg a nyelvi játékokat, nemcsak a megoldhatósággal, megoldással foglalkozik, hanem azzal is, hogyan lehet ezeket létrehozni. Minden egyes fejezetben több kérdés és feladvány kapcsolódik az adott típushoz, legyen az négyzet, betű, darts vagy rím, nem csak elmélet található ebben a könyvben.

Az alábbi írás előadásként a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatóján hangzott el 2018. május 29-én, illetve megjelent az olvassbele.com-on is.

Tudom, hogy szótárolvasó mániámmal egy töredék kisebbséghez tartozom, mégis újra meg újra lenyűgöznek a szógyűjtemények, akár egynyelvűek, akár kétnyelvűek. Más kérdés, hogy kedvencem a Rosette-i kő a maga három nyelvű vésetével – és ennek nyomán természetesen a bonbonok, csokoládé- és tejtermékek doboza, csomagolása, ahol szintén össze lehet vetni 6-10 nyelv szókincsét, megfogalmazásait. Rácz János Kutyaszótára ha akarom, kutyaenciklopédia, más szemszögből nyelvtörténeti és etimológiai eszemefuttatások sora, ugyanakkor többnyelvű tematikus szótár is.

Enciklopédia, hiszen a nagyon, kevésbé, alig vagy egyáltalán nem ismert kutya rasszokról pontos leírást kapunk, de még azt is megtudjuk, hogy barátunk játékos-e, hisztis vagy mogorva, ha őriz, akkor be sem enged – vagy éppen bejönni lehet, csak kimenni nem hagy.

Ha most némiképp egyszerűsítjük a képet, hányféle a kutya, Rácz János tálalásából kiderül, hogy ebtartó elődeink cifrázás nélkül csupán kutyának nevezték a körülöttük csaholó vagy hallgatag, rohangáló vagy lapuló jószágot, természetesen a saját nyelvükön. Angolul, németül, japánul, oroszul, törökül, finnül (az különösen nyelvtörő) – szinte minden ismert eurázsiai illetőségű nyelvre hivatkozik.

Midőn (!) a 17-18-19. századi elődünk beavatkozott az ebek szerelmi életébe (hogy ti. ne csak a legerősebb…nek járjon a finom falat…), azt csak célszerűségi szempontok alapján tette. Legyen házőrző, nyájőrző, terelő, vadászt segítő kutya az ember keze (olykor lába) ügyében. A feladatok finomodása azonban speciális igényekre alkalmassá tett munkatársat követelt meg. No, itt kezdődtek a kategorizálások, habár azok is elég fantáziátlanul (mondjuk a mai rengeteg eszünk birtokában).

2018. május 29-én a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatót tartott a Józsa Judit Galériában. Alább Raátz Juditnak a bemutatón elhangzott, A magyar nyelvről című könyvet méltató előadásának írásos változata olvasható.

"Egy kincs van minden nemzetnek adva, míg azt megőrzi híven, addig él. / E kincs neve: Édes anyanyelv." (Jókai Mór)

Ezzel a mottóval kezdődik a Tinta Könyvkiadó Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatának 54. kötete, amely A magyar nyelvről címet viseli. A címet a szerkesztők Eötvös Józseftől kölcsönözték, hiszen ugyanezt a nevet viselte 1843-ban Eötvös országgyűlési beszéde is, amelynek hatására az országgyűlés 1844-ben törvényben rögzítette, hogy a magyar nyelv államnyelv, illetve a törvénykezés nyelve és a hivatali nyelv is a magyar. Így a cím is előrevetíti, hogy e kötet nem nyelvészek által írt tanulmányokat tartalmaz, hanem valami mást, a nyelvről szóló írásokat, valami különlegest, valami kincset. Hogy mi ez, arról az alcím már pontosabban eligazít: Klasszikus íróink és költőink anyanyelvünkről. Azaz fél évezredet átölelő időszak 37 klasszikusa 75 alkotásban, prózarészletekben és versekben vall az anyanyelvről, a magyarság legnagyobb kincséről, annak sokszínűségéről, kifejezőerejéről. A különböző korokban keletkezett, különböző szerzőktől származó idézetekben egy közös motívum van, hogy éppen azok vallanak az anyanyelv fontosságáról, az anyanyelv szépségéről, kincs voltáról, akiknek a nyelv munkaeszköz is.

A pénz olyan általános csereeszköz, különleges áru, amelyben a többi áru fejezi ki értékét. Szerepét a történelem során különböző áruk (pl. só, kagylók, állatprémek, fémek) töltötték be, amelyek közül kiemelkedtek a nemesfémek. A nemesfém-pénzrendszerben kialakultak a pénz helyettesítői, az érméket képviselő papírpénzek, bankjegyek. A készpénz mellett megjelent a bankszámlapénz.

Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének professzora a világ nyelvei pénzneveinek áttekintésére vállalkozott. Könyvében 400 pénznév eredetével és történetével foglalkozik szótárszerű feldolgozásban. Helyet kaptak benne nemcsak Európa, hanem más kontinensek pénznevei is, a mai hivatalos fizetőeszközök mellett a múlt fontosabb pénzei is, olykor egészen különös jelentésváltozásokat felmutatva.

2018. május 29-én a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatót tartott a Józsa Judit Galériában. Alább Balázsi József Attilának a bemutatón elhangzott, A közmondásferdítések ma című könyvet méltató előadásának írásos változata olvasható.

Nem mind Arany, ami János.[i]

A kötet a szerzőnégyes korábban különféle nyelvészeti fórumokon előadott vagy folyóiratokban megjelent munkáinak gondosan megszerkesztett, tömör foglalata. Négy részből áll: a bevezetés a műfaj kutatásának és terminológiájának bemutatása, a második rész a közmondásferdítések létrejöttének módjait taglalja, míg a harmadik az antiproverbiumokban megnyilvánuló humor típusait elemzi. Az összegzés kijelöli a jövőbeli kutatás irányait is. Végül a közmondásferdítések grafikus ábrázolásában mélyülhetünk el tizenhat oldalon át.

Ezt a gondolatmenetet követem én is az ismertetésemben.

Mint minden folklóralkotás, a közmondás (latinul proverbium) is számos változatban él. Akadnak szélesebb és szűkebb körben elterjedt variánsai. E változatok egyikének tekinthetjük az antiproverbiumokat, amelyek rendszerint megmaradnak az egyedi alkotás szintjén. Az antiproverbium Wolfgang Mieder német kutató (1944‒) sokak által jogosan bírált szakszava (német Antisprichwort, angol Antiproverb, 1983),[ii] hiszen az európai nyelvekben az anti- előtag többnyire a magyar ellen-, elő-, illetve -ellenes utótagnak felel meg. Azonban az antiproverbium nem ellenközmondás, hiszen maga is közmondás, bár valódi énjéből kiforgatva. Megértéséhez szükséges tudnunk eredeti alakját, miképp Karinthy Frigyes irodalmi paródiáit is csak a mintául szolgáló szerzők műveinek ismeretében élvezhetjük. A közmondás-elferdítés, illetve közmondásferdítés összetétel tudomásom szerint Balázs Géza firkálásokról írt, 1983-as és 1987-es tanulmányában bukkan fel először szakirodalmunkban.[iii]

Melyik volt a kedvenc mesétek gyerekkorotokban?

Zsák Éva Indira: Karácsonyra kaptam meg Csukás István A téli tücsök meséi című könyvét. Ez volt az első könyv volt, amit egyedül olvastam végig. Erre annyira emlékszem, hogy ezt tartom a kedvencemnek. Emellett nagyon szerettem a benne levő történeteket.

Petróczi Andrea: Mese Vackorról, a pisze kölyökmackóról.

Pék Andrea: Azt hiszem a Jancsi és Juliska, bár mindig sírtam, amikor eltévedtek.

Duhaj Regina: A három kiscica. Még egy szavalóversenyen is előadtam a történetet.

És most?

Zsák Éva Indira: Most már a kevésbé mesének nevezhető A kis herceg-et mondanám. Minden évben nyár végén elolvasom, ez már hagyomány nálam.

Petróczi Andrea: Évekkel ezelőtt találtam rá A kis herceg-re, és örülök, hogy csak ekkor került elém, mert rengeteget adott, és nagyon élveztem az utazást, amelyre elvitt ez a történet.

Pék Andrea: A kis herceg. Nem lehet elégszer olvasni, szerintem minden életszakaszban ad valami újat.

Duhaj Regina: Bár én még csak most olvasom először, méghozzá a szerkesztőség többi tagjának lelkesedését látva, de én is A kis herceg-re teszem a voksomat. Magával ragadó!

„A szó nekem ópium” – ezt az Ady-idézetet választotta a TINTA Könyvkiadó 2018. május 29-én, 18 órakor kezdődő könyvbemutatójának mottójául. A könyvújdonságokat látva kijelenthetjük, hogy ismét sikerült bizonyítani a magyar nyelv sokszínűségét. De lássuk sorban, melyek is voltak ezek a könyvek!

Este hatkor a Józsa Judit Galériát Ambrus Károly varázslatos tárogatójátékának hangjai töltötték be, figyelmeztetve az összesereglett közönséget, hogy foglaljanak helyet, kezdetét veszi az esemény.

Kiss Gábor igazgató bevezető szavai után Bedő István mutatta be Rácz János Kutyaszótár című könyvét, amely – mint alcíméből kiderül – 410 kutyafajta nevének eredetét adja meg a fajták bemutatásával együtt. Bedő István kiemelte, hogy „szótárolvasó mániájával” ugyan a kisebbséghez tartozik, de a Kutyaszótár a szélesebb közönség számára is érdekes, hiszen többek között olyan izgalmas dolgokat tudhatunk meg belőle, mint hogy a vadászkutyák közül a rattler a patkányfogó, a retrieverek azok, akik visszahozzák a lelőtt vadat, a levrierek nyulászok, a kopók nevében pedig a kap/kop ige található meg, hiszen elkapják a vadat.