A pénz olyan általános csereeszköz, különleges áru, amelyben a többi áru fejezi ki értékét. Szerepét a történelem során különböző áruk (pl. só, kagylók, állatprémek, fémek) töltötték be, amelyek közül kiemelkedtek a nemesfémek. A nemesfém-pénzrendszerben kialakultak a pénz helyettesítői, az érméket képviselő papírpénzek, bankjegyek. A készpénz mellett megjelent a bankszámlapénz.

Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének professzora a világ nyelvei pénzneveinek áttekintésére vállalkozott. Könyvében 400 pénznév eredetével és történetével foglalkozik szótárszerű feldolgozásban. Helyet kaptak benne nemcsak Európa, hanem más kontinensek pénznevei is, a mai hivatalos fizetőeszközök mellett a múlt fontosabb pénzei is, olykor egészen különös jelentésváltozásokat felmutatva.

István király ezüstdénárja (Forrás: Wikipédia)

Európa államainak pénzverése a középkortól kezdve három nagy korszakkal jellemezhető: (1) dénárperiódus, a középkori pénzverés kialakulásától a XIII. század végéig, (2) garasperiódus, a XIII–XIV. század fordulójától a XV–XVI. század fordulójáig, (3) tallérperiódus, a XV–XVI. század fordulójától a XIX. században kialakuló nemzeti valuták megjelenéséig. A korszakok nevüket az egyre nagyobb ezüstérmékről (dénár, garas, tallér) vették. A dénár (1541), a garas (1460 körül) és a tallér (1544) vándorszók mind meghonosodtak a magyar nyelvben, s Maticsák numizmatikai és etimológiai szempontból szakszerűen tárgyalja is őket (59–61. o., 84–85. o., 183–184. o). (A pénznév után zárójelben az évszám a magyar nyelvben való adatolt megjelenését jelöli.)

Mária Terézia ezüsttallérja

Ami a korai magyar pénzeket illeti, a honfoglalás kori sírokban arab, bizánci és nyugat-európai pénzeket találtak, ám ezeket többnyire átfúrták, ékszerként használták. Szent István korával – a dénárperiódusban – kezdődik a magyar pénzverés története. Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a dénárok és féldénárok több mint 300 típusa készült. Ekkor a dénárok (az obulusokkal és brakteátákkal) jelentették Magyarországon az egyedüli pénzfajt. (Egyedülálló jelenség volt rézpénzek verése III. Béla alatt bizánci és keleti mintára.) Az Anjou-uralkodók már aranypénzt és más, nagyobb méretű ezüstpénzt, garast is verettek. A dénárok – miként a garasok és tallérok – értéke sokszor változott. Mindenetre a dénárok ezüsttartalma a századok során egyre csökkent. Az utolsó dénárokat Mária Terézia verette (1760-ig ezüstdérokat, 1760–1767 között rézdénárokat). A dénár váltópénz szerepét a krajcár (1494–1495) vette át.

20 krajcáros 1869-ből, Ferenc József arcképével

Ami a féldénárt, féldénáros érmét illeti, ennek neve az ókori előzményekre (görögből latin obolus) visszamenő obulus (1529–1541), s Magyarországon már a XI. századtól verték egészen a XVII–XVIII. század fordulójáig (132. o.). Az obulus változatának tekinthetők az Árpád-korban vert, a dénárnál vékonyabb ezüstbrakteáták (latin bracteata).

A báni dénár (latin denarius banalis) XIII–XIV. századi magyar ezüstpénz volt, amelyet először IV. Béla nevében Gutkeled nembeli István szlavón bán veretett 1255 körül.

Báni dénár

A garas etimológiája a latin denarius grossus ‘vastag dénár’ kifejezésre vezethető vissza (85. o.), s mérete és értéke meghaladta a dénárét. Az első garasokat a XII. század végén verték Észak-Itáliában, majd elterjedt pénz lett Nyugat-Európában. Magyarországon a XIV. század elején cseh garasok kerültek forgalomba. I. Károly (Károly Róbert) ezek mintájára verette az első magyar garasokat 1329-ben. Az aranyforint nagyobb váltópénze lett. A garas értéke a Habsburg-uralom alatt 4–5 dénár volt. Az utolsó magyarországi garasokat III. Ferdinánd uralkodása alatt verték.

II. Mátyás garasa

Az aranyforintot I. Károly pénzreformja vezette be. A XIV–XV. században 100 ezüstdénárt, a XVIII. század második felében már 430-at ért. 1784-ig verték. A forint (tulajdonnévként 1403, köznévként 1481) az olasz fiorino szóból származik, s Maticsák részletesen tárgyalja a firenzei aranyforintot (fiorino d’oro, 75–76. o.).

Károly Róbert aranyforintja

A tallér az ezüstbányászatáról hires csehországi Jáchymov, németül Joachimsthal jelzős nevéből (Joachimsthaler Gulden[groschen]) önállósult név, s onnan a XVI. századtól elterjedő Habsburg birodalmi ezüstpénz. (A Thaler szóból származik a dollár is, 18., 21. és 65. o.)

Joachimsthaler Guldengroschen, azaz az első tallér

További régi magyar pénznevek: batka (1514), bécs (1510 körül), dukát (1429), fillér (1425), font (1406 után; súlymérték és pénznem), korona (XIII. század eleje; pénznévként 1539), máriás (1639), márka (1533), pengő (1707), peták (XVII. század), poltura (1614), quarting (1433), silling (1576), timon (1663). Maticsák ezek többségének etimológiáját tárgyalja is könyvében.

Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig

A hódoltság korában a törökből három pénznév honosodott meg: az akcsa (vagy akcse) ‘kis értékű ezüstpénz’ (1466), a mangur ‘az akcsánál kisebb értékű rézpénz’ (1565) és a para ‘török váltópénz’ (1687). Az akcsa helyett inkább görög eredetű, délszláv közvetítésű társnevét, az oszpora (1468) szót használták.

Magyarországon is megjelent a papírpénz, a bankó (1785), s a nemesfémalapon nyugvó papírpénz-kibocsátás 1848-ban indult meg (Kossuth-bankók).

Kossuth-bankó (Forrás: Wikipédia)

Maticsák könyvének nagy érdeme, hogy a pénznevek etimológiáinak főbb típusait is számba veszi: súlymérték, a pénz anyaga (arany, ezüst, réz), számnév, az érmén levő veret (kép, felirat), a pénz névadója, forma, alak, méret stb. Nem hiányoznak az állatbőrről mint fizetőeszközről vett pénznevek sem: horvát kuna ‘nyest’, kazah, kirgiz és üzbég tijin ‘mókus’, orosz veverica ‘mókus’ (28. o.). 

Kicsi Sándor András