Az este hat órakor kezdődő könyvbemutatót Ambrus Károly tárogatójátéka nyitotta, majd a kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor szólt néhány bevezető szót az est mottója („A nyelv lélekhordozó”) kapcsán, megidézve többek között a magyar nyelv „átlátszóságáról” beszélő Babitsot és a nyelvünk szemléletességét hangsúlyozó Karácsony Sándor nyelvészt.

Kiss Gábor igazgató megnyitja a könyvbemutatót (Fotó: Terjéki Tamás)
A KÉPRE KATTINTA GALÉRIA NYÍLIK!

Elsőként Nagy György Magyar–angol szólásszótár című műve kerüt bemutatásra. Sántháné Gedeon Mária első szava a köszöneté volt: angol–magyar szakos tanárként igen hasznosnak tartja a kiadványt. Külön kiemelte az érthető, nem túl tudományos, de információgazdag bevezetőt. Forgatni kell, nem ábécérendben olvasni – mondta el a könyvről –, kikeresve belőle az általunk gyakran használt szólásokat (összesen egyébként 1555 magyar szólás és angol jelentése található a kötetben, de tartalmaz példamondatokat és ellentétes jelentésű szólásokat is). Végül egy húsz évvel ezelőtti, magyarról fordított angol novelláskötetet említett meg, amiben – ha a mostani kötetet felhasználja a fordító – valószínűleg nem így szerepelt volna a „tropára ment az autód?” kérdés: „did your car go to Tropa?”

Sántháné Gedeon Mária bemutatja a Magyar–angol szólásszótárat (Fotó: Terjéki Tamás)

A szavak embere a szó szoros értelmében. Esetében ez nem puszta játék a szavakkal, hiszen mesterségének címere éppen az anyanyelv. A Magyar szókincstár gondozója, s e minőségében társítója rokon értelmű szóknak és ellentétüknek. Továbbá: honi új szavak és jelentésük rendszeres figyelője, rögzítője. Hivatása és hobbija, mi több: otthona ez a nyelv, szakszerű szeretettel óvja hát veretes régiségeinket, de rugalmasan kíséri a folyton változó, eleven nyelvi jelenségeket is, higgadt örömmel fogadva őket. Középen áll tehát: a maga módján szemléli és leírja a magyar nyelv aranymetszetét. 

– Nyelvészt, kivált szókincstanászt úgy képzelhetni: filológus bogarászással tölti az életét. Így volt-e, van-e valóban, vagy jutott ideje egyéb földi hívságokra is? Magyarán: honnan jött, mi szél hozta hivatásába?

– Gyermekkoromban sok időt töltöttem nagyszüleimnél Cserháthalápon, egy nagyon békés életet élő, sok archaikus nyelvi elemet őrző falucska közösségében. Kevés pénz forgott ott, a legszükségesebbeket ki-ki megtermesztette kertecskéjében, katonaviselt öregek száján forogtak még első világháborús történetek. Megszűrték, értéke volt ott a szónak. Ahogyan – másképp – a budapesti piarista gimnáziumban is. Magyartanárom, Fekete Antal avatott nyelvész volt, több könyvet publikált a magyar keresztnevek rendszeréről. Középiskola után programozó matematikusnak jelentkeztem, aztán egy építőtáborban láttam, mennyire csinosak a bölcsész lányok (köztük a későbbi feleségem), így az általános és alkalmazott nyelvész szakot is elvégeztem. 1979-től dolgozom az MTA Nyelvtudományi Intézetében; kezdetben beszélő számítógépek programját írtam. Idővel átkerültem a lexikográfiai és lexikológiai osztályra. Ott jutottam igazán közel a szótárakhoz, kivált főnököm, atyai mesterem, A földrajzi nevek etimológiai szótárának szerkesztője, Kiss Lajos révén. Mindeközben négy gyermek apja lettem, velük és feleségemmel szépen éltünk és élünk. Nem vagyok tehát „eltemetkező” nyelvész, sokat dolgoztam, de azért családomra, köznapi örömökre is jutott időm.

Kiss Gábor nyelvész szerint a magyar szótárkultúra sok hiányosságot mutat. Az új magyar szinonimaszótárral, a Magyar szókincstárról tartott előadást a Nyári Egyetemen Kiss Gábor, a rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótárának főszerkesztője.

– Ha a Magyar szókincstár jellemzésére keresünk kulcsfogalmakat, adódik egyrészt a „kínálati szótár” kifejezés, illetve annak megjelölése, hogy a felhasználót alkotó hozzáállásra készteti. Egyetért-e Ön ezzel?

– Valóban ez a két kulcsfogalom. Kínálati szótár abban az értelemben, hogy a szerzők (tizenhat nyelvész három és fél évig dolgozott a szótáron) igen gazdag kínálatot nyújtanak a felhasználónak a rokon értelmű szavak köréből. Tudva azt, hogy a magyar anyanyelvűek legszélesebb rétegének készült a szótár, bízunk az anyanyelvi használó nyelvi ismeretében. Amikor mégis el kell őt igazítani, odaírjuk, hogy régies, táj- vagy idegen hangzású szót adtunk-e meg. Gyakran idéztünk szlengszavakat is. Aktív közreműködést kér a használótól, mert neki az öt, nyolc vagy akár tizenöt szinonimából is azt kell kiválasztania, ami az adott szövegkörnyezetbe a legjobban beleillik.

Az idei könyvhét újdonsága a szótárairól és nyelvkönyveiről ismert Tinta Könyvkiadó kiadványa, amelynek szerzője, Tótfalusi István a nyelv iránt érdeklődők számára szintén ismert név. A kötet címe Magyarító szótár, alcíme Idegen szavak magyarul.

A kiadót az anyanyelvünkért való aggódás és szeretet vezérelte, de egyben az iránta érzett felelősségtudat is. Minden magyarul beszélőnek, éljen bárhol a világon, erkölcsi kötelessége a világos, érthető, egyértelmű beszéd és írás. Mi, szlovákiai magyarok legalább két erős hatásnak vagyunk kitéve, amelyek veszélyeztetik anyanyelvünket: az angol szavak tömeges beszivárgása nyelvünkbe és a szlovákban használt idegen szavak, amelyek bármikor kéznél vannak, mivel a szlovák nyelvben sokkal gyakoribbak, mint a magyarban, ezért egyszerűbb és gyorsabb használni valamelyiket, mint keresni a helyes magyar megfelelőt. Az idegen szavak legtöbbször sem hangtanilag, sem alakilag nem illeszkednek a magyar nyelvi rendszerbe, nehézségeket okoznak a kommunikációban.

Ünnepi lelkülettel, ünneplő szívvel állok itt, az Itt van a kutya elásva című, mindössze 177 oldalas, könnyen kezelhető, úton-útfélen is olvasható könyv bemutatóján.

Mint egyszerű olvasó egy könyv születését, megjelentetését és bemutatóját, ünnepnek tartom.

Nagy tisztelője és híve vagyok a magyar nyelvnek, egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb nemzeti kincsünknek, ami egyben kincsesbányánk is, vélhetően kimeríthetetlenül az.

Foglalkozásomból adódóan – agrárszakírónak tartom magam – idesorolom egyenértékűen édes anyaföldünket is.

Tárgyszerűen megközelítve az Itt van a kutya elásva az állatneves magyar szólások és közmondások léleküdítő szótára; 550 közkeletű magyar szólást, helyzetmondatot, közmondást tartalmazó mű, amelynek olvasása jó érzést kelt az emberben (de ezekre az érzésekre röviden még visszatérek).

"A bölcsek közmondásokat alkotnak,
s az ostobák ismételgetik őket."
Skót közmondás

Különösen gazdag tudományos munkásságot fejtett ki Erdélyi János (1814‒1868), a reformkor egyik legsokoldalúbb egyénisége, a Kisfaludy Társaság titkára. Írt verseket, történelmi drámákat, irodalmi értekezéseket, foglalkozott népköltészettel, népzenével, filozófiai és esztétikai tanulmányai jelentek meg.[i] Tevékenysége természetszerűleg szorosan összefonódott kora szellemi áramlataival. A XVIII. században egyre újabb népeket fedeztek föl, s a távoli országokba szervezett expedíciók tapasztalatai és a mesés Kelet kultúrájának értékei az irodalmi alkotásokban is tükröződtek.[ii] A népköltészet iránti fokozott érdeklődés nemcsak a mesék és közmondások gyűjtését ösztönözte, hanem hamisításra is rávett némely szerzőket. James Macpherson skót költő (1736‒1796) klasszicizmuson iskolázott műballadái, Osszián-dalai[iii] (1765) tovább táplálták az ősköltészet XVIII. század derekán kibontakozott kultuszát.[iv]

Míg a XIX. század a szellemi néprajz alkotásainak tömeges gyűjtését és rendszerezését indította el, addig a XX‒XXI. század fordulóján a kutatást főként a művelődéstörténeti kapcsolatok, a bonyolult nemzetközi szálak kibogozása jellemzi.

Egy felmérés szerint középiskolai magyartanárok negyede-ötöde nem hiszi nyelvünk finnugor rokonságát (111).  

Folyóiratunk olvasói emlékeznek Zsirai jeles cikkére az őstörténeti csodabogarakról (1943), Hajdú Péter tanulmányára olyan egykori honfitársainkról, akik új hazát találtak és őshazát keresnek (1969), Rédei Károlynak a nyelvészeti dilettantizmus kritikájára Őstörténetünk kérdései című könyvében (1998), vagy akár a debreceni A magyar nyelv eredete című szimpóziumon 2006-ban elhangzott előadásokra (vö. FUD 13: 139–202). Jól tudjuk, hogy nyelvünk eredetével kapcsolatban manapság is teljes a zűrzavar, ráadásul jó egy évtizede már az elektronikus médiumok is beálltak a sorba, és csodabogár, dilettáns, műkedvelő, vagyis ahogy újabban megértőbben mondjuk: alternatív nézeteket vallanak e kérdésben. „E kötet szerzői – a főszerkesztő szándéka szerint – a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását.”

A nyelvrokonságról 14 egyetemi oktatónak a véleményét tartalmazza; a magyar egyetemek mellett egy-egy képviselővel rendelkezik a Helsinki, a Turkui, a Stockholmi, a Groningeni, a Göttingeni, a Freiburgi, a Bécsi, a Padovai és az Ankarai Egyetem is. A szerkesztőkön kívül Bereczki Gábor, Fodor István és a freiburgi Brogyani Béla magyar, Santeri Junttila, Esa Itkonen és a bécsi Johanna Laakso finn, Merlijn de Smit képviseli a svéd, Cornelius Hasselblatt a holland, Eberhard Winkler a német, Danilo Gheno az olasz és İsmail Doğan a török tudományosságot.