Március 9-én az Albertfalvi Közösségi Házban bemutatták Sümegh László legújabb könyvét, az Albertfalvi emlékképeket. Alább Farkas Jenő a bemutatón elhangzott előadásának írásos változata olvasható.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt állok Önök előtt abban a furcsa helyzetben, hogy az igen tisztelt hallgatóság soraiban Sümegh Lászlónak olyan barátai, ismerői és tisztelői ülnek, akik nálam sokkal jobban ismerik a könyv szerzőjét és a könyv főszereplőjét, Albertfalvát, a Szülőföldet. Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy büszke lehet az a közösség, melynek ilyen krónikása van, mint Sümegh László, tanár-író, aki a nagy elődök, Sík Sándor, Jelenits István és Kerényi Lajos nyomdokain jár.

A TINTA Kiadó törzsasztalának tagjaként a belvárosi Pió és Central kávéházban évek óta nagy érdeklődéssel követem Sümegh László történeteit, anekdotáit, kiegészítő és pontosító megjegyzéseit. Köszönöm az igen megtisztelő, baráti gesztust, hogy néhány szót szólhatok Tanár úr könyvéről, amelyet a TINTA Kiadó jelentetett meg, Hetényi Katalin kiváló grafikáival (aki szerzőnk sok más könyvét is illusztrálta). A címlapot Temesi Viola készítette. A kötet négy részből áll: az első, Embermesék címmel beszélgetéseket tartalmaz neves albertfalvi személyiségekkel; a második az Egy kis történelem címet viseli, és az albertfalvi üzemeket és gyárakat mutatja be; a harmadik (Régen és most) kitűnő szociográfiai munka; a negyedik, Apáról fiúra című részben egy kiváló novella és egy igazi kisregény olvasható, mely komoly írói teljesítmény.

Kiss Gábor: Milyen alkalomból jelent meg a Lexikográfiai Füzetek 9. száma?

Bárdosi Vilmos: Kezdeményezésemre és szervezésemben az ELTE BTK Francia Tanszéke, valamint az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Szótári Munkabizottsága 2017. október 18-án Pierre Larousse születésének 200. és Paul Robert Petit Robert című szótára megjelenésének 50. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát rendezett a BTK Tanácstermében. A kollokvium keretében az MTA alelnökének és a Francia Köztársaság nagykövetének köszöntőin túl a budapesti, piliscsabai, pécsi, debreceni és szegedi francia tanszékek 9 oktatója, kutatója elemző előadása mutatta be és méltatta Pierre Larousse és Paul Robert munkásságát és fő műveit, Magyarországon is méltón megünnepelve így a francia lexikográfia e két kiemelkedő és újító egyéniségének munkásságát.

Lexikográfiai füzetek 9. (Szerk. Bárdosi Vilmos)

Kiss Gábor: Kérem, mutassa be röviden ezt a két kiadóalapítót, szótárszerkesztőt!

Bárdosi Vilmos: Pierre Larousse egyszerű családba született (édesapja bognár és kovács, édesanyja vendéglős volt), de amint megtanult olvasni, falta a könyveket, tele volt tudásszomjjal, amit szülei úgy igyekeztek kielégíteni, hogy az iskolai órák után különórákra is beíratták. Nem meglepő hát, hogy tanulmányainak elvégzése után tanító szeretett volna lenni. A versailles-i tanítóképzőben kitűnő mesterektől tanult, akik közül némelyiket később, már szótárkiadóként, be is vont a Larousse-szótárak szerkesztési munkálataiba. Négy év múlva hazatért, és tanító lett faluja népiskolájában. A kor és környezete merev pedagógiai szokásai azonban hamar elvették a kedvét a tanítástól. 1840-ben Párizsba költözött. 1852-ben Augustin Boyer-val társulva megalapította a később világhírűvé vált Larousse Könyvkiadót. Az eredeti foglalkozását tekintve szintén tanár társával eleinte korszerű iskolai tankönyveket és tanári kézikönyveket jelentettek meg, amelyekben a hangsúlyt az önállóságra és a kreativitás fejlesztésére helyezték. Az ifjú kiadót azonban nem elégítette ki a tankönyvkiadás. Ambíciói az anyagilag sokkal gyümölcsözőbbnek látszó szótárkiadás felé terelték. Legjelentősebb műve az 1863 és 1876 között egymagában szerkesztett Grand dictionnaire universel du XIX^e siècle [A XIX. század általános nagyszótára] című, 15 kötetes, a nyelvi és enciklopédikus szótártípust kombináló nagyszótára. Halála után a kiadó az alapító szellemében számos sikeres szótárt adott ki. Ezek közül is a legismertebb az 1905 óta évente megjelenő Petit Larousse illustré és az 1970-es évek óta megjelenő egynyelvű értelmező szótár, a Lexis.

Március 20-án került megrendezésre az EISZ információs nap a Magyar Tudományos Akadémián, ahol kiadók mutatták be elektronikus adatbázisaikat. A napi programot a Typotex nyitotta (erről lásd előző bejegyzésünket: Az e-könyvek forradalma), másfél órás előadásuk után közvetlenül ismertette az Arcanum a Digitális Tudománytárat (röviden ADT). Ezt követően a L’Harmattan mutatta be digitális adatbázisait, mind a magyart, mind a francia anyacég adatbázisait, majd a nap zárásaként a Tinta Könyvkiadó képviselőit hallgathattuk meg, akik a SzóTudásTárat mutatták be.

Kiss Gábor, TINTA Könyvkiadó

Az Arcanum előadása nagyon érdekes volt. Azt a célt tűzték ki, hogy digitalizálják az összes, magyar nyelven, határainkon innen és túl megjelent folyóiratot (például Amerikai Magyar Hírlap), így létrehozva egy hatalmas, elérhető adatbázist. Már több mint 15 millió oldalt tartalmaz az ADT, de a kiadó nehézségekbe ütközik, mert vannak folyóiratok, amiket egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak beszerezni, illetve a szükséges engedélyek beszerzésekor is problémákba ütközik. A vidéki lapok és napilapok nagy népszerűségnek örvendenek a felhasználók körében, akik segítik a kiadó munkáját azzal, hogy eljuttatnak hozzájuk ritkaságnak számító lapokat.

A 2018. március 20-án megrendezésre került EISZ információs nap keretében a TYPOTEX Kiadó, az Arcanum Digitális Tudománytár, a L’Harmattan Kiadó és a TINTA Könyvkiadó mutatkozott be. Az előadássorozatot a TYPOTEX Kiadó nyitotta, a kiadó által üzemeltetett Interkönyv adatbázisról Németh Kinga és Horváth Balázs előadásában hallhattunk.

A TYPOTEX Kiadó 1989-ben alakult, eredeti profilja a felsőoktatási szakkönyvek, tankönyvek kiadása, főként matematika és fizika témakörben, de az utóbbi években a művészeti könyvek is felkerültek a kiadó palettájára. A tudomány népszerűsítéséhez a kiadó számos jelentős művel járult hozzá a különböző műszaki, társadalom- és természettudományok terén. Ezek közül talán a legkiemelkedőbbnek a modern evolúcióelmélet legjelentősebb művének, Charles Darwin A fajok eredeté-nek új fordítása tekinthető. Ahogy a kiadó bemutatkozásában szerepel, a „tudás, információ és minőség” hármas egysége képezi a Typotex tevékenységének alapjait, és ennek megfelelően a kiadó akadémikusokkal, egyetemekkel és főiskolákkal működik együtt a korszerű és irányadó tudományos művek biztosításában. A TYPOTEX alapítója és vezetője, Votisky Zsuzsa idén januárban hunyt el. Neve szorosan összekapcsolódott a kiadóéval, és jelentős szerepet játszott az elektronikus könyvkiadás hazai megvalósításában.

Az interjú a Képmás Családmagazin 2008. novemberi számában jelent meg. Készítette: Zalka Katalin.

– Milyen tervekkel, küldetéstudattal indította el annak idején a kiadót?

– Egy évtizeddel ezelőtt kezdtük el a szótárkiadást, és első pillanattól kezdve tudtuk, hatalmas felelősség a magyar nyelv szavait leltározni. Hiszen a legnagyobb hungarikum a magyar nyelv. Ennek az ápolása, gondozása közös feladatunk, amit két módon lehet végezni. Egyrészről a nyelvtani szabályrendszerét grammatikákban kell újra meg újra leírni, másrészről ezt a csodálatos szókincset leltárkönyvekbe, szótárakba kell foglalni. Sajnos Trianon után megtorpant a magyar szótárirodalom. 1860-as években jelent meg az eddigi legnagyobb magyar szótár-vállalkozás, a Czuczor–Fogarasi szótár, amely 6 kötetben 122 ezer címszót tartalmaz. A két háború között ennek a nagyszerű munkának a folytatása elmaradt, nyilvánvalóan a trianoni csapás szellemi és gazdasági csonkítása következtében. Mind a mai napig a szótárirodalom is nyögi ezt a sérülést.

– A második világháború utáni időszakot mi jellemzi?

– Szerencsére a hatvanas években megjelentek a kétnyelvű akadémiai nagyszótárak, és 1959 és 1962 között napvilágot látott az 58 ezer szavas, hétkötetes Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Ennek 1972-ben megjelent a szűkített egykötetes változata, és ez kicsit leporolva, felújítva 2000-ben újra kijött. Mára azonban már nagy értelmező szótár tekintetében megint el vagyunk maradva. Ezért fordulhat az elő, hogy bíróságokon rendszeresen szavak jelentésén vitatkoznak. Két hónappal ezelőtt szakértői véleményt kellett adnom arról, hogy mit jelent az, hogy ,,címlapsztori’’, és mi az értelme a "garantált minőségnek’’.

A karácsonyi cikkünkben olvasható: ”Natale con i tuoi, Pasqua con chi vuoi”. Vagyis a karácsonyt a szeretteiddel töltsd, a húsvétot meg azzal, akivel akarod. Nézzük is meg, hogyan töltik ezt az időszakot!

Fő vonulataiban a húsvét ünnepe nagyon hasonlít a miénkre, de van jó pár eltérés. A húsvétot 40 napos böjt előzi meg, melynek utolsó vasárnapját nem “barkaszenteléssel” zárják, hanem pálma- és olajfaágak megszenteltetésével. Ez a Domenica delle palme, azaz a “pálmák vasárnapja”. A családok a vasárnapi misére pálma- és olajfaágakkal érkeznek, melyet megszenteltetnek a szentmise alatt. Ez az eltérés földrajzi adottságokból ered, de az egyház számára a “lényege” ugyanaz: Így emlékezünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulására.

Az olasz lányok nem festenek tojásokat, de szinte minden lakásban megtalálhatóak az ágakra aggatott díszes tojások, melyeket készen vásárolnak.

Március 9-én az Albertfalvi Közösségi Házban bemutatták Sümegh László legújabb könyvét, az Albertfalvi emlékképeket. Alább dr. Oláh Istvánnak a bemutatón elhangzott előadásának írásos változata olvasható.

Ajándék ez a nap, ajándék ez az este. Ünnep! Ok az ünneplésre. Három szempontból is.

Itt és most együtt van az alkotás, a könyv, az alkotó, a nyolcadik könyves szerző, és akinek ez az egész szól, akiért mindez van, a Tisztelt Olvasó!

Lectori Salutem! Üdvözlet az Olvasónak, akit egy nagyon fontos tulajdonság jellemez, az albertfalvaiság, s annak megtartó ereje, a lokálpatriotizmus. Ez a nemes érzés, érzet.

Jelen bejegyzésünk Murányi Gábor egy korábbi írásának újraközlése. A cikk eredeti megjelenési helye: Névjáték, Könyvhét (349. oldal), 2010-07-01.

Boldogult újdondász koromban az egyik legelső leckeként azt tanultam meg anyamesteremtől, Ember Máriától, hogy személynevekkel nem játszunk. Bármennyire adja is magát, hogy mondjuk – az egyszerűség kedvéért maradjunk az övénél – őt a „legemberségesebb ember”-ként említsem, vagy az „EMBER volt” kitétellel hajtsak fejet emléke előtt, ilyet magára adó újságíró, kultúrember nem tesz. Az effajta minősítés fordítva is tilos. Bármilyen megvetendő gazfickó viseli is a nevet, a rögvest adódó „embertelen Ember”-típusú szellemeskedések messzi ívben kerülendők, már ha az ember… stb… stb.

E leckét olyannyira megtanultam, hogy eddigi munkahelyeimen, a régi Magyar Nemzetnél, a Köztársaságnál, valamint a jelenleginél, a HVG-nél megmosolyognivaló puristaként tartottak, tartanak számon. S akkor most, tessék, a Családnevek enciklopédiája című kötetről írandó Lapmargóm élére a Névjáték címet választom. A „bűnbe” azonban a nyelvész szerző, Hajdú Mihály professzor csábított, amikor öt évtizednyi kutatómunkáját káprázatos tudástárba sűrítette össze. Hetek, pontosabban hónapok óta lapozgatom, olvasgatom A magyar nyelv kézikönyvei sorozatba illesztett, külcsínében is míves, tartós használatra szánt öt és félszázoldalas „lexikont”. Lubickolok a tengernyi információ között példaszerűen eligazító, a tudálékosságot mellőző szabatos, mégis könnyed mondatokban, s rég nem érzett lelkesedés és ámulat ragad magával a nyelvészet iránt.

2018. március 6-án a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatót tartott a Józsa Judit Galériában. Alább Adamik Tamás egyetemi professzornak a bemutatón elhangzott, Chaim Perelman A retorika birodalma című könyvét méltató előadásának írásos változata olvasható.

A Tinta Könyvkiadó szép és illő formában jelentette meg Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatban Chaim Perelman A retorika birodalma, Retorika és érvelés című könyvét. A kötet borítójának a színe jól illik A retorika birodalma címhez, mert a kék szín a messzeség és a végtelenség szimbóluma. Ugyanezt sugallja a cím ’birodalom’ szava is: a retorika tárgyköre, tartalma végtelenül gazdag és sokrétű, mint egy birodalom; ezért határozzák meg úgy a modern retorikusok, hogy multidiszciplináris tudomány; például az ókori retorika mint a legősibb tudomány magában foglalta a beszédtudományt, a dialektikát, a politikát, az etikát.

Ezt a szerves rendszert tette tönkre Peter Ramus, amikor 1555-ben kiadott Dialectique (Dialektika) című művében a retorika invencióját és diszpozícióját áttette a dialektikába, csak az elokúciót hagyta meg a retorikának. Tanítványa és barátja, Omer Talon ezt a leszűkített retorikát jelentette meg 1572-ben Kölnben, amely már csak a stílust tárgyalta. Újításaikat átvették a későbbi retorikusok. Dumarsais (1676–1756) már csak a trópusokkal foglalkozik Des tropes ou des différents sens (A trópusokról vagy a különböző jelentésekről) című könyvében, Fontanier (1768–1844) pedig csak az alakzatokkal Les figures du discours (A beszéd alakzatai) című munkájában. A liège-i mű csoport retorikusai a Rhétorique générale (Általános retorika, 1970) című kiadványukban strukturalista alapon vizsgálják a nyelvi normától (zéró fok) eltérő jelenségeket, amelyeket összefoglaló néven métaboles-nak (alakzatoknak) neveznek. Perelman ezen irányzat cáfolataként írta meg L’empire rhétorique, Rhétorique et argumentation című könyvét. A retorika birodalma címmel azt kívánta hangsúlyozni, hogy lehetetlenség általánosnak nevezni azt a retorikát, amely a klasszikus retorika öt nagy részéből – feltalálás (inventio), elrendezés (dispositio), stílus (elocutio), előadásmód (pronuntiatio) és emlékezőtehetség (memoria) – csak a stílust tárgyalja, de azt sem egészen, hanem csak egy részét, az alakzatok és a szóképek tanát.

2018. március 6-án a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatót tartott a Józsa Judit Galériában. Alább Balázsi József Attilának a bemutatón elhangzott, Tótfalusi István Vámmentes gondolatok című könyvét méltató előadásának írásos változata olvasható.

Egy szállóige irodalmi eredete, szerzője vagy művelődéstörténeti forrása olyankor is kimutatható, ha nem közismert, de idézetjellege bizonyos fokig elhomályosul azáltal, hogy már régóta, széles körben használják. Gyakran az állandó egyszerű szókapcsolathoz, szóláshoz közeledik vagy közmondássá válik. A Shakespeare műveiből való idézeteket gyakran Shakespeare-közmondások címen adják ki.

Világszerte egyre-másra jelennek meg az idézetgyűjtemények. A korábban főleg irodalmi művekből és híres történelmi személyiségektől származó szállóigéket bemutató kiadványok mellett ma már ott sorakoznak a filmekből (James Bond), slágerszövegekből (Vlagyimir Viszockij) és hirdetésekből szárnyra kelt igék is.

Hazánkban az első szállóige-gyűjtemény Szirmay Antal Hungaria in parabolis című munkája 1804-ből. A szállóige kifejezést (a homéroszi ἔπεα πτερόεντα [epea pteroenta] átvételével) Georg Büchmann (1822–1884) német filológus vezette be Geflügelte Worte című, 1864-ben kiadott gyűjteményében. Az Odüsszeiá-ban a szárnyas szavakat szólt kifejezés 52-szer fordul elő. Ma ezt használja a német, skandináv és szláv frazeológia, míg az angol és a francia szakirodalom egyszerűen idézet-nek hívja. A kínai frazeológiában a versidézetek, szállóigék és aforizmák együtt alkotják a szujü (俗语 súyŭ ’köznyelvi kifejezés’) kategóriát.

A most bemutatandó 200 oldalas mű közvetlen folytatása Tótfalusi István 1998-ban megjelent könyvének, az Idegen idézetek szótárá-nak (Budapest, Anno Kiadó). A két kötet felépítése azonban gyökeresen eltérő: a 20 évvel ezelőttiben a szállóigék az eredeti alakok ábécérendjében követték egymást, míg a mostani kiadvány a magyar megfelelők szerint rendezi az anyagot. Eltér ez a válogatás a korábbitól abban is, hogy hiányoznak belőle a görög és latin szállóigék.