A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 16. tagjaként jelent meg a Tinta Könyvkiadónál 2009-ben a Keresztnevek enciklopédiája c. könyv.

Az enciklopédia több részre van osztva. Az elején ismertetőt találunk arról, hogy mi is a név, valamint a magyar névadási szokásokról is olvashatunk. Betekintést nyerünk a magyar keresztnévkincsbe is. Ez egy kifejezetten érdekes téma, ugyanis az eredeti magyar neveken kívül számos más eredetű név is anyakönyveztethető, és képzett nevek is léteznek, ezek például rövidítéssel jöhetnek létre.

Az érdekességek után a törvényi szabályozásról írnak a szerzők, majd a névcikkek szerkezeti felépítése következik. A névcikkek nagyon érdekes részekből állnak, ugyanis minden keresztnév eredetébe is részletes betekintést nyerünk. Ezenkívül például a nevünk védőszentjét, gyakoriságát, idegen megfelelőjét, híres képviselőjét is kikereshetjük ebből az enciklopédiából. Ha még jobban bele szeretnénk ásni magunkat nevünk érdekességeibe, ez sem akadály, hiszen azt is megtudhatjuk, hogy nevük megjelenik-e földrajzi névként, illetve hogy kötődnek-e hozzá népszokások, szólások és csúfoló mondókák.

"Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a nyelvünk összes szava. Benne van a múltam, a jelenem és a jövendőm. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom." (Kosztolányi Dezső, Pesti Hírlap, 1929.)

Halápy Ferenc: Főszerkesztő úr, ennek az interjúnak az idejét az Albertfalvai Helytörténeti és Iskolamúzeumban a ,,Magyar nyomtatott szótárak története’’ című kiállítás megnyitóján egyeztettük. A kiállításon 14 tematikus tárlóban hozzávetőlegesen 350 régi és újabb szótár látható. Kosztolányi megható szavai szerint ezekben a szótárakban benne van nyelvünk minden szava. Hány szó van nyelvünkben?

Kiss Gábor: Megmondhatatlan, hogy nyelvünkben hány szó van. Csak arra a kérdésre tudunk válaszolni, hogy hány szavunkat szótározták. A 1960-as évek elején megjelent hétkötetes Magyar értelmező szótárban 58.000 vastagbetűs címszó található. Az 1978-ban megjelent kétkötetes Magyar értelmező kéziszótár 68.000 szó jelentését magyarázza. Ezek szinkrón – azaz csak egy adott korszak nyelvét leíró – köznyelvi szótárak, tehát nincsenek benne tájszavak, nem találhatók meg benne nyelvünk már kihalt szavai, és nincsenek felsorolva bennük szakszavak.

Asztalfia, tisztaszoba, patikaszer, bőrmadár, gyűrűváltás… Még ha nem is hallottuk ezeket a szavakat, jelentésük többé-kevésbé mégis kikövetkeztethető számunkra: az asztalfia az asztal fiókja, a tisztaszoba a parasztházak tiszta szobája, ahol a vendégeket fogadták, a patikaszer bizonyára valamilyen gyógyszer, a bőrmadár csakis a denevér lehet, a gyűrűváltás pedig eljegyzés vagy kézfogó néven ismert. Ugyanígy helyesen gondoljuk, ha az estve szót az este, az esztán szót az ezután, a viaszk szót pedig a viasz alakváltozatának (alaki tájszó) gondoljuk. Sok ilyen és ehhez hasonló tájszóról, egy-egy területi egységre jellemző szóról megállapíthatjuk, mit is jelent, még ha nem is használjuk ezeket a szavakat. Annál több azonban azon speciális, egy-egy nyelvjárási területre jellemző szavak száma, amelyek részben vagy teljesen ismeretlenek lehetnek számunkra. Részben azért, mert a tájszavaknak egy speciális csoportja ún. jelentésbeli tájszó, ahol maga a szó a köznyelvben is ismert, egy adott nyelvjárási területen azonban más, a köznyelvitől különböző jelentéssel bír. Erre jó példa a rostély, amely a tornác vagy a pitvar lécből készült ajtaját is jelentheti, vagy akár a tulipán, amely egyfajta szénavágó eszköz, legalábbis egy bizonyos nyelvjárási területen. Az adott nyelvjárást nem beszélők számára teljesen ismeretlen tájszavak az ún. valódi tájszavak, csak nyelvjárási környezetben ismert és használt szavak, mint a cáp (bakkecske) vagy az eszváta (szövőszék).

Eszváta, azaz szövőszék

A Kis magyar tájszótár a Tinta Könyvkiadó gondozásában több mint 5800 tájszót magyaráz a magyar nyelvterület 10 nyelvjárási területéről vegyesen. Címszóanyagát 21 regionális és általános magyar tájszótár, valamint 2 értelmező szótár, a Magyar értelmező kéziszótár, illetve A magyar nyelv értelmező szótára anyagából állították össze. Emellett a szótár szerkesztése is egyedi, hiszen nemcsak az egymáshoz közel álló alakváltozatok kerültek be egy címszóba (egymástól vesszővel elválasztva, pl. cserpál, cserpákol), de a forrásjelölések is láthatóak maradtak a címszavak jelentései mellett. Az olvasó a teljes magyar nyelvterületről számos különböző tájszóval ismerkedhet meg, ahol a magyar nyelvjárások szókincsanyagából a szótárba bekerült tájszavak egymás mellett, egybeszerkesztve szerepelnek. Emellett, szakítva a magyar szótári hagyománnyal, az etimológiailag összefüggő, de különböző szófajú, azonos alakú szavak külön-külön címszóként, egymás alá elhelyezve, római számmal jelölve kerültek be a listába, ezzel is könnyítve keresésüket, láthatóbbá téve eltérő szófaji minőségüket.

Csontevő, körmöscsuka, tótrák. Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy ezek a nevek nem egy folyóparti csárda különleges halételeit jelölik, hanem az ember legjobb barátjára, a kutyára utalnak. 

A kutya valószínűleg a legelső háziállat, amit eleink már a kőkorszakban háziasítottak. Ugyan a kutya név először 1511-ben bukkant fel a magyar írásbeliségben, az obi-ugor eredetű eb szóból mégis arra következtethetünk, hogy már a honfoglalás előtt is bevett gyakorlat volt a kutyatenyésztés. Napjainkra több száz különböző fajta alakult ki, melyek mindegyike speciális elnevezéssel bír. Ezek a fajtanevek utalhatnak az állat feladatára, külső megjelenésére és/vagy származási helyére egyaránt. Köztudott, hogy a német juhászkutya, ahogy a neve is mutatja, Németországból származik és gulyák, nyájak őrzése és terelése a feladata. 

Németjuhász

Azonban tudja-e Ön, hogy a rottweilerek az egykori birodalmi város, Rottweil környékén terjedtek el, és ebből a földrajzi névből keletkezett a Rottweiler, azaz „rottweili” név? A 19. században Rottweil az állatvásárok egyik központi helyszíne volt, innen hajtották a marhákat és birkákat Breisgau, Elzász és Neckartal területére. Ezek a kutyák kísérték, terelték és őrizték az eladásra szánt jószágokat. A fajta másik elnevezése, a német rottweiler Metzgerhund, azaz „rottweili henteskutya”, arra utal, hogy a fajtát elsősorban hentesek, mészárosok számára tenyésztették. Mindezek mellett az utazó kereskedőket is gyakran kísérte rottweiler, hogy távol tartsa az út mentén garázdálkodó banditákat.

Manapság, az elektronika és a rohanó hétköznapok világában nem igazán van időnk, lehetőségünk kiszakadni ebből a folyamatosan mozgó mókuskerékből. Pedig nagyon is fontos lenne egy kicsit megállni, és újra elővenni a régi hagyományokat. Ha hagyományok, akkor népmesék. A népmesék világa egy olyan hely, ahova az ember bármikor elmenekülhet, legyen akár felnőtt, akár gyermek, és szabályok, gátak nélkül vándorolhat el a képzelet és az álmok világába, a problémáktól kicsit függetlenedve, a számítógépek és az internet vonzásától eltávolodva. Népmeséink nemcsak fantáziadús történetek a régi időkből, hanem hagyományokat is őriznek. Mégpedig nagyszüleink, szüleink gyerekkorával szorosan összefonódva. Rendkívül érdekes egy-egy mesének különböző változataival találkozni akár egy családon belül; meglátni, hogy a népmesék – igaz, kisebb változtatásokkal – generációkat kötnek össze.

Annak idején nem volt sem okostelefon, sem közösségi média. Esténként összeült a család apraja-nagyja, és meséltek egymásnak, ezzel is az együtt töltött időt növelve. A népmesék ezeket a régi szép időket hozzák kicsit vissza. Amikor az emberek mindenféle külső flanc nélkül is képesek voltak akár a családjukkal, akár a barátaikkal minőségi, tartalmas időt együtt tölteni. Igenis fontos, hogy ha nem is mindent, de néhány mozzanatot továbbadjunk gyermekeinknek a technika előtti kultúrából. A népmese erre tökéletes eszköz. Emellett a fantázia fejlesztésének is egy játékos, ugyanakkor igencsak hasznos módja. És ha teszünk azért, hogy ezek a mesék még kiskorban bekerüljenek a gyermek mindennapi életébe, azzal hozzájárunk, segítséget nyújtunk kreativitásának élénkítéséhez, sőt a kedvét is meghozhatjuk a rendszeres könyvolvasáshoz. Szerencsére a technika még esélyt ad arra, habár egyre korlátozottabban, hogy ezek a történetek ne csak elektronikusan, de könyv formátumban is elérhetők legyenek. Hatalmas különbség, hogyha nem a monitor előtt görnyedve, hanem egy szép, igényesen elkészített könyvön keresztül ismerkedhetünk meg és merülhetünk el a fantázia végtelen világában a meséknek köszönhetően.

Tudja, hogy mi az a szövegamulett? Ha azt mondanám, hogy szerintem ismeri, elhinné nekem? Bebizonyítom, hogy ismeri a szövegamulettet.

A szövegamulett egy olyan sajátos formája a szövegeknek, amit tulajdonképpen az ember magán visel vagy magánál hord egy személyes tárgyán. Többféle megvalósulása lehet ezeknek a szövegeknek. Az első és legkézenfekvőbb az, amikor amuletteken szerepelnek a szövegek. Régen – amikor még nagy volt az írástudatlanság – azért alkalmazták ezt a megoldást, mert úgy gondolták az emberek, hogy a szöveg és az amulett „ötvözése” gyógyító erővel bír. Éppen ezért, a beteg embereknek, veszett kutyáknak vagy sánta lovaknak amulettet akasztottak a nyakába. Ha valaki szegényebb volt, akkor papírra írt szöveget kötöttek a gyengélkedő nyakába egy cérnaszál segítségével. Másik megoldás a selyem zsebkendőbe csomagolt szöveg szív fölé helyezése. Az idő múlásával már magán a zsebkendőn, ruhán szerepelt az ima, ráolvasás, rövidítés, monogram. A 16. századtól vannak utalások az amulettszövegekre:

„aki az ilyen szöveget, imát leírva magával hordja, magán viseli, annak semmi ellenség nem árthat, se tűz, se víz, se méreg, se pokol.”

A 18. századtól megjelentek olyan módszerek, amik alapján ezeket a szövegeket valamilyen módon a betegnek el kellett fogyasztani, tehát belesütötték a kenyérbe vagy kalácsba. Előfordult, hogy a betegnek a feje alá tették a szöveget, sőt néha-néha még a bőrére is ráírták, annak reményében, hogy úgy hatásosabb lesz. Ezeket az amulettszövegeket ma is használják az emberek, csak egy kicsit más a megvalósítás módja. Napjainkban a legkedvesebb személyes tárgyainkra írunk hasonló jellegű szövegeket, mottókat, idézeteket. Ilyen például az, ha valaki az autójára tesz matricát: „Az utak királya”, vagy éppen a pólónyomtatás lehetőségével élve mutatja meg a számára fontos gondolatot, hovatartozása jelét. De tulajdonképpen a tetoválás is ezt a célt szolgálja, a „régi” és az „új” megvalósítás között pusztán annyi a különbség, hogy a mostani már nem a gyógyítást és a védelmet hivatott szolgálni.

Ha még többet szeretne megtudni a szövegamulettről vagy más szövegfajták történetéről, vagy csak hasonló érdekességekről akar olvasni, akkor ajánlom figyelmébe a magyar nyelvtörténet frissen megjelent kézikönyvét, melyet az alábbiakban ismertetek.

A mai magyar nyelvterületen számos nyelvjárásban beszélő ember él. Tévesen terjedt el az a sztereotípia, miszerint aki „parasztosan” beszél, az művelt, iskolázott ember nem lehet. A nyelvjárások iránti negatív attitűd még mindig nem kopott ki teljesen a köztudatból, pedig nyelvjárásainkra inkább büszkének kellene lennünk, semmint ellenségesen viseltetni irántuk. Heltainé Nagy Erzsébet Területiség és normativitás a mai nyelvművelésben című munkájában a sztenderd nyelvváltozatot úgy értelmezte, hogy az a művelt (részben irodalmi) nyelvváltozatot jelenti, amely a műveltségen és az írásbeliségen keresztül képes hordozni és betölteni a nyelvközösségi hagyományőrző szerepet. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert számomra nyelvjárásaink nemcsak értékes nyelvtörténeti forrást, de erős identitástudatot is jelentenek. Kiss Jenő így írt erről A magyar nyelv és nyelvközösség című munkájában:

„Mire valók a nyelvjárások? Amire bármely nyelv. Elsődlegesen tehát arra, hogy emberek egymással érintkezni tudjanak, s hogy a világot mentálisan is birtokba vehessék. Azokban a nyelvközösségekben, amelyeknek van standard nyelvváltozata, köznyelve (ilyen a magyar is), a nyelvjárás a helyi és a regionális azonosságnak a szimbóluma, tehát a lokalitás egyik megjelenési formája.”

Az alábbi interjú az Édes Anyanyelvünk folyóirat 2017. júniusi számában (XXXIX. évf. 3.) jelent meg.

A legtöbb napjainkban kiadott magyar nyelvészeti könyv mögött egy családi kiadó áll: a Tinta Könyvkiadó. Kiss Gáborral és feleségével, Temesi Violával beszélgetünk a kiadó új központjában, egy albertfalvai családi házban.

Számokkal mennyiben támasztható alá állításom, tehát az, hogy a legtöbb nyelvészeti könyvet manapság a Tinta adja ki?
K. G.: Szinte biztos vagyok benne, hogy az összes magyarországi könyvkiadó együtt nem ad ki annyi nyelvészeti szakkönyvet, mint a TINTA Könyvkiadó egymaga, hiszen évente 30-35 szakkönyv jelenik meg nálunk. Sőt, a magyar egynyelvű szótárakra is igaz ez.

Úgy tudom, hogy egy sikerkönyvvel kezdődött, a Magyar szókincstárral...
K. G.: A leggazdagabb magyar szinonimaszótár 1998 karácsonyára jelent meg. Grétsy László tanár úr „Uraim, le a kalapokkal” szavakkal kezdte az emlékezetes sajtóbemutatót. Szinte berobbant sikerével a magyar könyvpiacra ez a szótár, amely mind a mai napig az egyetlen szótár, amely hónapokig vezette a magyarországi könyveladási sikerlistákat. Sok író ember íróasztalán ott van kinyitva.

A kiadó vezetője, Kiss Gábor, aki ott van szinte minden nyelvészeti eseményen, könyvbemutatókat szervez. De ott van mögötte, többnyire láthatatlanul a felesége, Temesi Viola is, s ha jól értesültem róla, akkor a négy gyerek is. Mikor találkoztatok, a négy gyermek mellett hogy jutott idő a kiadói munkára?
T. V.: A mi házasságunk nyelvész házasság. Antal Lászlónak, az egyik leginspiratívabb magyar általános nyelvésznek az óráján egymás mellett ültünk. Az órát közös séta követte, aztán házasság, gyerekek, és a közös kiadó megalapítása. Most a négy gyermekünk közül kettő, Zita és Gyula a kiadó teljes állású munkatársa.

A beszéd közben felhasznált számos költői eszköz közül a hasonlatokat alkalmazzunk szinte a leggyakrabban. Azonban ha egy hasonlatban úgy hasonlít valaki valakihez, mint Ave Caesar az Ave Máriához, vagy akár mint ég a földhöz,* akkor az a tréfás szituáció áll fenn, hogy muszáj egy másik, jobban illő hasonlatot keresnünk. Ebben a nehézségünkben pedig kiváló segítséget nyújthat Balázsi József Attila 2017-ben megjelent Hasonlatszótára.

A szerző nyelvész, akinek kutatási területe a frazeológia, az etimológia és a lexikográfia, emellett nem ez az első műve, amelyet a Tinta Kiadó gondozásában jelentetett meg. Vagyis egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy annyit értene az író a hasonlatokhoz és a szótárkészítéshez, mint a tyúk az ábécéhez.

Az állatokon belül külön, igen változatos osztályt alkotó rovarok (Insecta) nyelvbeli jelentkezése elsősorban nominális: egy-egy nyelvben, különösen a tudományos nyelvekben kidolgozott rovarelnevezés-rendszerek léteznek. A magyar nyelvjárási, a tudományoshoz  meglepően hasonló rendszereket képező rovarnevekről a magyar etnoentomológia (népi rovartan) nagy ígérete, Ulicsni Viktor emlékezett meg (2013), jómagam ezen állatosztály néprajzát tárgyaltam (Kicsi 2015). A rovarok megnevezése mellett érdekesek még a velük alkotott kifejezések, a nyelvben létrejött verbális nyomaik is. Nevezzük rovarigéknek a rovarok viselkedésének leírására tipikusan használt igéket. Az alábbiakban két ilyen köznyelvi ige (nyüzsög, hemzseg) különleges mondattani jelentőségére hívom fel a figyelmet, s bemutatok néhány érdekes nyelvjárási rovarigét (bozsog, burung, dorol, rezseg), a zsizseg igének egy versbeli jelentkezését is említem. Tanulmányomat a rovarok által kiváltott viselkedés leírására szolgáló igék egy csoportjának bemutatásával (bogárzik, böglöz, csipározik, csípérzik, zigárzik) zárom.