Az írás eredeti megjelenési helye: Nyugat 26. évfolyam, 1933. 15–16. szám, II. 113–119. o.

Midőn Révai Miklós, a történeti magyar nyelvtudomány megteremtője 1802-ben elfoglalta katedráját a pesti egyetemen, első előadását ezekkel a szavakkal kezdte: «Nescimus hungarice loqui. Nem tudunk magyarul. Mert úgy beszélni magyarul, mint közönségesen beszélünk legtöbben, nem érdemli meg a tudás nevezetet». Révai beszélhetett így; mert akkor, a 18. és 19. század fordulóján a magyar nyelv nagy átalakuláson ment át; akkor vívta a magyar politikai és társadalmi élet és a magyar nyelv nagy felszabadító harcát a latin nyelv igája alól. S azóta ez a panasz, ez a szemrehányás folyton megismétlődik, csakhogy rendesen áttéve a 2. személybe: Nem tudtok magyarul. Mert a panaszkodó mindig tud.

Most, midőn a M. T. Akadémia nyelvművelő bizottsága megkezdte működését, ezzel a riasztó felkiáltással fordult a magyar közönséghez: «Veszélyben a magyar nyelv! Veszélyben van épsége, szépsége, eredeti zamatja!» Erre a jajkiáltásra nincs ok. Nincs veszélyben a magyar nyelv, sem épsége, sem szépsége, sem zamatja. Az elmúlt másfélszázad folyamán kifejező erőben, a szókincs gazdagságában hatalmasan fejlődött nyelvünk, s a népnyelv megbecsülése és tanulmányozása színessé, szebbé és fordulatosabbá tette. A nyelvújítás mozgalma a 19. sz. elején hirtelen lendületet adott a nyelv gazdagodásának, az ezt követő új ortológus mozgalom azután a szükséges korlátok közé szorította a szókincs erőszakos gazdagítását, s a kifejezések, fordulatok és szólások magyarosságát követelve, korlátokat állított az idegen nyelvek káros hatása elé.

Midőn Szarvas Gábor 1872-ben megindította a Magyar Nyelvőrt, szükség volt erre a tisztító mozgalomra, az ő erős kritikája még túlzásaiban is hasznos volt. Ha összehasonlítjuk az újságok nyelvét 1872-ben a maival, senki sem mondhatja, hogy azóta romlott nyelvünk. Íme néhány mondat az akkori napilapok közleményeiből: «Nem pótolhatná, ha minden rovatot betöltendette volna is. – A dualismus a birodalom két felének közigazgatását kellett hogy szétválasztandó legyen. – A dolgok készülendett új rendje. – Melynek fejlődése csakis Magyarország érdekeire nézve döntő befolyással leend. – E feltét alatt lemondását be nem adni igérte. – Minthogy annak fölküldetése nem sokára eszközöltetik, a műbarátok érdeklése tekintetéből megjegyeztetik, miszerint ... – Az országos vásár betiltatván, az meg nem tartathatik, mi ezennel közhirré tétetik.» – Lépten-nyomon találkozunk az akkori napilapokban az ilyen kifejezésekkel: «Alkotmányos útoni változtatás. – E részbeni idegenkedés. – Újabbani fejlődés. – Az államkormánynáli kiegyezési kisérlet.» Nincs olyan hanyag, gondatlan riporter ma, aki ilyen mondatokat le merne írni.

„Senki hát halandó embert, ki e földön várja még végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.” (Szophoklész)

József Attila: A bánat

A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.

Mellében olcsó tik-tak lüktet,
Az utcán félénken suhan,
Odasimul a házfalakhoz
És eltűnik a kapuban.

Aztán kopogtat. Levelet hoz.

A bánat szó első említése nyelvemlékeinkben a Jókai-kódexből ismert, azaz a 14. század végére, a 15. század elejére datálható. A szó eredete ismeretlen, de a ’megbánást érez’ jelentésű bán alapigére vezethető vissza, amelynek korai jelentése talán ’bajnak tart’ lehetett. Egyes szomszédos népek ezt az alapigét átvették a magyarból, és beépült szókészletükbe, pl. a szlovák banovať (sajnál), az ukrán банувати (epedezik, bánkódik), román bănuí (haragszik). A bánat vagy szomorúság egyfajta emberi lelkiállapot, érzelem, pszichikai fájdalomérzet, amelyet valamely veszteség, kilátástalan állapot vagy az egyén tehetetlenségérzete idézhet elő.

Olvasó legyen a talpán, aki egyből rávágná, hogy mit jelent az „összetelegráfteremt” kifejezés. Nem, ezt nem mi találtuk ki, hanem Jókai regényében szerepel. Ahogy az a 28 ezer szó és ezernél is több regényalak, amelyet megmagyaráz a szerző műveiből összeállított enciklopédia. A vaskos mű segítségével jobban megérthetjük és mélyebben átélhetjük a klasszikus regényeket, és nem kell többé bosszankodnuk a ma már érthetetlenné hűlt latin szavakon.

Balázs József Attila, Kiss Gábor:Jókai-enciklopédia

Simonyi Zsigmond (1853–1919) nyelvtudós hatalmas, 758 oldal terjedelmű munkáját 2020-ban megjelentette a TINTA Könyvkiadó reprint kiadásban. Maga ez a tény is arra utal, hogy a könyv szerzője komoly teljesítményt nyújtott, hiszen 1895-ös MTA-kiadású kötete azóta is keresett tudományos munka, és az USA-beli Harward Nabu Press kiadójának 2010-es on-demand (igény szerint kinyomtatott) könyvén kívül szinte elérhetetlen volt. Az Országos Széchényi Könyvtár tájékoztatása szerint Magyarországon nincs belőle fellelhető példány. Bár a Tüzetes magyar nyelvtan ma már letölthető, de nyomtatott formában a 2020-as kiadás borsos ára ellenére mégis pillanatok alatt elkelt, és már a második utánnyomást várja az olvasóközönség.

Az amerikai "on-demand" kiadás borítója

TINTA Könyvkiadó: A magyar nyelv kézikönyvei

A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál az Etimológiai szótár (főszerk.: Zaicz Gábor) második kiadása. Ebből az alkalomból közreadjuk kedvcsinálónak Csontos Nórának az ismertetőjét az első kiadásról.

Honnan erednek és hány évesek a szavaink? Ugyanaz volt a jelentésük, mint ma? Sokan ritkán használjuk az etimológiai szótárt, legtöbbször nem is található a könyvespolcunkon, pedig a szavak etimológiája olyan, mintha egy krimit olvasnánk, sőt az etimológiai szótár olvasása közben magunk is nyomozóvá válhatunk.

A Tinta Könyvkiadó új kiadványa, a Zaicz Gábor által szerkesztett Etimológiai szótár egy kötetben és 8955 szócikkben tárja elénk a magyar szókincs és toldalékrendszer eredetét. 8670 szócikk a szavak etimológiáját, 275 pedig – elsőként a magyar szótárirodalomban – a magyar toldalékok eredetét adja meg. Ezenfelül a műben 11.585 származékszó eredetéről is olvashatunk. Minden kétséget kizáróan a munka hiánypótló. [A 2021-es második, bővített kiadás 9022 szócikket tartalmaz, melyek közül 8737 ismerteti a szavak etimológiáját – a szerk.]

„Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat.” (Frank Arjava Petter)

Az őszinteség erőt biztosít, hogy a tükörben lássuk önmagunkat, hogy lelkiismeretünk olyan legyen, amilyen tisztának vagyunk teremtve. A Biblia kemény képpel figyelmeztet a Máté 23,27–28-ban: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal”.

Az Értelmező szótár régi időket is idéz definíciójában: „őszinte, ki magát nem tetteti, ki azon szín alatt mutatkozik, mely valódi, igazi természete. Ezen szónak egyik alkatrésze a szinte, mely bizonyos tárggyal való megegyezést, azonosságot jelent; másik része a személynévmás: ő, vagyis maga színe szerint, színről színre; olyan, mint ő maga valósággal. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd.”

Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is, nem köntörfalazva, kertelve, álságosan, megtévesztően. (Az ellentétek Temesi Viola Magyar ellentétszótárából valók – TINTA Könyvkiadó, 2012, 2018.) Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is. Egyik alapvető eleme az igazság iránti elfogulatlanság, tárgyilagosan figyelembe véve a tényeket.

Számos tévképzet is övezi az őszinteség fogalmát, mivel a jószándék szorosan összefügg a méltányossággal. Már Szókratész is hosszan taglalta az igazság, őszinteség és erkölcsiség kérdéseit; kitért arra is, hogy ha az emberek valóban megértenék, hogy amit tesznek, az rossz, akkor egyszerűen fölhagynának azzal.

Konfuciusz: Dalok könyve

A közelmúltban jelent meg TINTA Könyvkiadónál Forgács Tamás szegedi professzor nagy monográfiája Történeti frazeológia címmel, amely alcíme szerint A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője.

Munkakapcsolatunk csaknem két évtizedes, hiszen 2003-ban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a Magyar szólások és közmondások szótára, 2007-ben pedig napvilágot látott a Bevezetés a frazeológiába című tankönyve. Mindenekelőtt arra kérem, magyarázza meg az olvasóknak a címben lévő frazeológia szót, és azt is, hogyan született meg ez a kötet!
A frazeológia a nyelvészeten belül az állandósult szókapcsolatokkal foglalkozik. Ezeken elsősorban a szólásokat és a közmondásokat értjük, ám a frazeológia vizsgál minden más, legalább két elemből álló szókapcsolatot is, például a szállóigéket vagy a szaknyelvek több szóból álló szakkifejezéseit (frazeológiai terminus technicusokat). A most megjelent kötet pedig az MTA-doktori címért benyújtott disszertációmnak a könyvvé formált változata. Magyarországon ez az első átfogó nyelvészeti megközelítésű monográfia, amely az állandósult szókapcsolatok keletkezését és történeti változásait vizsgálja.

Az alábbi könyvismertető a Magyar Nyelvőr folyóirat 2021/1. számában jelent meg (123–126. o.).

Az ékesszólás kiskönyvtára, amely Kiss Gábor és Bárdosi Vilmos társszerkesztésében 2005 óta szolgálja a nyelvi ismeretterjesztést a legváltozatosabb tárgykörökben (szleng, mondókák, retorika, közmondások, tájszavak, idézetek, etimológia, növénynevek stb.), több ízben is teret adott a nyelvművelésnek. Ennek részeként jelent meg Molnár Csikós Lászlótól 2009-ben a Divatszavak. 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata; Grétsy Lászlótól 2011-ben A szavak ösvényein. Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei; 2014-ben az Anyanyelvi séták. Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa; 2016-ban az Anyanyelvünk tájain; Kerekes Barnabástól és Kovács Zsuzsannától 2018-ban a Mondjuk helyesen!; valamint H. Varga Mártától 2019-ben a Változó anyanyelvünk. Írások a magyar nyelvről.

E művek sorában látott napvilágot hetedikként 2020 márciusában Kemény Gábor Tanuljunk magyarul is! című kötete, amely a szerzőnek – néhány kivétellel – az Édes Anyanyelvünkben korábban publikált nyelvművelő cikkeit szerkeszti egybe. A könyv tehát, amely a maga 219 oldalával a Tinta Kiadó testesebb kiskönyvei közé tartozik, szinte csak másodközléseket tartalmaz. Így a csaknem 120 írás nyilván nagyobb közönséghez fog eljutni, mint az eredeti lelőhelyén, némileg talán mérsékelve a nyelvművelők gyakorta hangoztatott aggályát, hogy a legtöbb intelmük pusztába kiáltott szó marad. De kényelmesebb is egy gyűjteményt kézbe venni, mint külön kikeresgélni Kemény Gábor közleményeit az Édes Anyanyelvünk 2009 és 2019 között megjelent 55 számából. E válogatás kiadása tehát egyúttal szép gesztus azok felé, akik rendszeresen figyelemmel kísérik a szerző munkásságát, ilyenek pedig sokan lehetnek, mert a szövegei igazán élvezetesek. minden egyes mondatán érződik – bizonyára másik, stíluskutatói énje miatt, „szakmai ártalomként” – az a szigorú nyelvi igényesség és széles körű műveltség, amelyet ő vár el a helytelenített alakváltozatok, ejtésmódok, jelentésárnyalatok, szerkezetek stb. használóitól.

Kemény Gábor: Tanuljunk magyarul is!

Gyászol a nyelvtudomány: 2020. november 21-én Budapesten elhunyt Kiefer Ferenc akadémikus. Kicsi Sándor András írásával emlékezünk rá.

Kiefer Ferenc

Kiefer Ferenc (1931–2020) nyelvész, a jelentéselmélet nemzetközileg is elismert művelője volt. A szegedi JATE-n végzett (TTK matematika–fizika 1952–1956, BTK német–francia 1958–1963). Általános iskolai és gimnáziumi tanár volt, majd az MTA Számítástechnikai Intézetének (1962–1973) és a Nyelvtudományi Intézetnek (1973-től) munkatársa. Utóbbi intézetnek 1984–1992 között igazgatóhelyettese, 1992–2001 között igazgatója volt. Több nyugat-európai egyetemen volt vendégprofesszor, 1982-től tanított az ELTE-n. Az MTA tagja (levelező 1987, rendes 1995) volt, Széchenyi-díjat kapott (2008). Az 1970-es években a majna-frankfurti Athenäum kiadó munkatársaként több, az elméleti nyelvészet fő csapásirányába tartozó tanulmánykötetet szerkesztett. Szerkesztette és részben maga is írta a Strukturális magyar nyelvtan köteteit (1. Mondattan 1992, 2. Fonológia 1994, 3. Morfológia 2000, 4. A szótár szerkezete 2008), valamint A magyar nyelv kézikönyve (2003) című összefoglalást, s ez utóbbi átdolgozott változatát, a Magyar nyelv (2006) című könyvet.