Balassa József: Az író és a nyelvhelyesség
Az írás eredeti megjelenési helye: Nyugat 26. évfolyam, 1933. 15–16. szám, II. 113–119. o.
Midőn Révai Miklós, a történeti magyar nyelvtudomány megteremtője 1802-ben elfoglalta katedráját a pesti egyetemen, első előadását ezekkel a szavakkal kezdte: «Nescimus hungarice loqui. Nem tudunk magyarul. Mert úgy beszélni magyarul, mint közönségesen beszélünk legtöbben, nem érdemli meg a tudás nevezetet». Révai beszélhetett így; mert akkor, a 18. és 19. század fordulóján a magyar nyelv nagy átalakuláson ment át; akkor vívta a magyar politikai és társadalmi élet és a magyar nyelv nagy felszabadító harcát a latin nyelv igája alól. S azóta ez a panasz, ez a szemrehányás folyton megismétlődik, csakhogy rendesen áttéve a 2. személybe: Nem tudtok magyarul. Mert a panaszkodó mindig tud.
Most, midőn a M. T. Akadémia nyelvművelő bizottsága megkezdte működését, ezzel a riasztó felkiáltással fordult a magyar közönséghez: «Veszélyben a magyar nyelv! Veszélyben van épsége, szépsége, eredeti zamatja!» Erre a jajkiáltásra nincs ok. Nincs veszélyben a magyar nyelv, sem épsége, sem szépsége, sem zamatja. Az elmúlt másfélszázad folyamán kifejező erőben, a szókincs gazdagságában hatalmasan fejlődött nyelvünk, s a népnyelv megbecsülése és tanulmányozása színessé, szebbé és fordulatosabbá tette. A nyelvújítás mozgalma a 19. sz. elején hirtelen lendületet adott a nyelv gazdagodásának, az ezt követő új ortológus mozgalom azután a szükséges korlátok közé szorította a szókincs erőszakos gazdagítását, s a kifejezések, fordulatok és szólások magyarosságát követelve, korlátokat állított az idegen nyelvek káros hatása elé.
Midőn Szarvas Gábor 1872-ben megindította a Magyar Nyelvőrt, szükség volt erre a tisztító mozgalomra, az ő erős kritikája még túlzásaiban is hasznos volt. Ha összehasonlítjuk az újságok nyelvét 1872-ben a maival, senki sem mondhatja, hogy azóta romlott nyelvünk. Íme néhány mondat az akkori napilapok közleményeiből: «Nem pótolhatná, ha minden rovatot betöltendette volna is. – A dualismus a birodalom két felének közigazgatását kellett hogy szétválasztandó legyen. – A dolgok készülendett új rendje. – Melynek fejlődése csakis Magyarország érdekeire nézve döntő befolyással leend. – E feltét alatt lemondását be nem adni igérte. – Minthogy annak fölküldetése nem sokára eszközöltetik, a műbarátok érdeklése tekintetéből megjegyeztetik, miszerint ... – Az országos vásár betiltatván, az meg nem tartathatik, mi ezennel közhirré tétetik.» – Lépten-nyomon találkozunk az akkori napilapokban az ilyen kifejezésekkel: «Alkotmányos útoni változtatás. – E részbeni idegenkedés. – Újabbani fejlődés. – Az államkormánynáli kiegyezési kisérlet.» Nincs olyan hanyag, gondatlan riporter ma, aki ilyen mondatokat le merne írni.








Konfuciusz: Dalok könyve

