Szendvics szavunk eredete
Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai XXXVII.
Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 93–96. oldal.
Ez a szó személynévből ered. Az így nevezett ennivaló „feltalálójáról”, a fogalom megalkotójáról kapta nevét. Keletkezése történetét egy francia utazó, Pierre Grosley írta le Londres (1770) c. könyvében. Grosley 1764–65-ben tartózkodott Londonban, s ott hallotta John Montagu pár évvel korábban történt esetét, mely szájról szájra járt a brit fővárosban. Ez a dúsgazdag angol főúr (1718–1792), címe és rangja szerint Sandwich grófja (earlje) nemcsak az admiralitás első lordja volt (azaz körülbelül haditengerészet-ügyi miniszter) és rossz hírű, korrupt politikus, hanem szenvedélyes kártyás is. Egy alkalommal 15 óra hosszat játszott megszakítás nélkül. Hogy ne kelljen még étkezés céljából se letenni a kártyát, a játék közben támadt ötlettel utasította inasát, hogy szeljen le két karéj kenyeret s tegyen közéjük egy-két szelet sonkát vagy hideg sült marhahúst. Ebből kártyázás közben is lehet jókat harapni. Így született meg az első szendvics. Gibbon, a történetíró már 1762-ben kis kezdőbetűs közszóként említette naplójában a sandwich-et a londoni kávéházi harapnivalók között. A megnevezés gyors elterjedésében szerepe lehetett mind a találmány ötletes újszerűségének, mind a lord közismertségének és a sokat emlegetett keletkezéstörténeti anekdotának. Utal erre egy múlt század eleji rigmus is (idézi E. Weekley: The Romance of Words, 1912, a III. fejezetben), mely lord Sandwich nevét összekapcsolja lord Spencerével, akiről egy fajta kurta kabátkát neveztek el (vö. Nyr. 95: 366). „Two noble earls – mondja a versike –, The one invented half a coat, The other half a dinner”. (Két nemes lord... az egyik feltalálta a félkabátot, a másik a félebédet.) A sandwich fogalma és vele a szó távoli országokba és sokféle nyelvbe jutott el. Idővel a mienkbe is.

John Montagu, Sandwich grófja

Póni és hintó 1935-ből (Forrás: Fortepan)
Korpás Éva-Malek Andrea: Az ördögfióka és a tündér



Kiss Gábor és Kiss Gyula a Budai díjjal