Mi a bánat?
Szó-lélek-közelítés 34.
„Senki hát halandó embert, ki e földön várja még végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.” (Szophoklész)
József Attila: A bánat
A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.Mellében olcsó tik-tak lüktet,
Az utcán félénken suhan,
Odasimul a házfalakhoz
És eltűnik a kapuban.Aztán kopogtat. Levelet hoz.
A bánat szó első említése nyelvemlékeinkben a Jókai-kódexből ismert, azaz a 14. század végére, a 15. század elejére datálható. A szó eredete ismeretlen, de a ’megbánást érez’ jelentésű bán alapigére vezethető vissza, amelynek korai jelentése talán ’bajnak tart’ lehetett. Egyes szomszédos népek ezt az alapigét átvették a magyarból, és beépült szókészletükbe, pl. a szlovák banovať (sajnál), az ukrán банувати (epedezik, bánkódik), román bănuí (haragszik). A bánat vagy szomorúság egyfajta emberi lelkiállapot, érzelem, pszichikai fájdalomérzet, amelyet valamely veszteség, kilátástalan állapot vagy az egyén tehetetlenségérzete idézhet elő.