Mi a szerencse?
Szó-lélek-közelítés 57.
„Forog a szerencse, mit bízunk őbenne?
Semmiben nem állandó, csak ideig kedvez.
Tündöklő üveghez mindenképpen hasonló.
Ki minthogy eltörik, így ő is változik, állapotja romlandó.”
(262. református ének)
Szerencse szavunk már az ómagyarban adatolt szerencsa, zerencs alakban, pl. Ilosvai Toldijában: „Mert ő vele akar kísérteni szerencsát”. Jelentése fordulat, egyes vélemények szerint sorsunk attól függ, hogy az égiek merre fordítják tekintetüket. Így értendő az a definíciója, miszerint a szerencse az a feltételezett hatalom, ami jót hoz az embereknek. Másik meghatározása: az a jó dolog, amely úgy tűnik, véletlenül történik meg velünk, váratlan, előre nem látott, akaratunktól független, kedvező esemény.
Ám talán egyfajta babona, amelyet egyénileg értelmezhetünk. Lehet egyszerűen hit a jó bekövetkeztében, ez a pozitív gondolkodás az egyén választásait is jobbítja. Akik a jó szerencsében hisznek, általában elégedettek az életükkel, jobb a közérzetük. Ez egy egyértelműen öngerjesztő folyamat. Carl Jung a szerencsét szinkronicitásként látja, amelyet úgy ír le, mint „egy értelmes egybeesést”. Mások viszont, mint Sigmund Freud és Jean-Paul Sartre, úgy vélik, hogy a szerencsében való hit menekülés a személyes felelősség elől. Számos kortárs szerint pedig az az egyén szerencsés, aki jó egészségnek örvend; fizikai és a mentális képességei révén eléri a céljait. Ez voltaképpen rokon a magyar népmesék közelítésével, idézve néhány kifejezést: a mesehős szerencsét próbálni indul, a legkisebb fiú/királyfi találja meg a szerencséjét, a gyermek szerencsés csillagzat alatt születik, útját szerencse övezi, szerencsecsillagra talál.
Ókori római szerencsekerék bross-fibula