Megjelent: Nyelvtudományi Közlemények 118. 311-320.

A frazeológiakutatás az elmúlt évtizedekben jelentős eredményeket mutathat fel, s ebben komoly érdeme van Forgács Tamásnak, e kötet szerzőjének is. Számos magyar és német nyelvű elméleti tanulmánya és egy-egy szólással, szókapcsolattal foglalkozó cikkei mellett az ő nevéhez fűződik a Magyar szólások és közmondások szótára (2003, ennek bővített kiadása: 2013), az „Állati” szólások és közmondások. A felfuvalkodott békától a szomszéd tehenéig (2005) és a Bevezetés frazeológiába. A szólás- és közmondáskutatás alapjai (2007). Legújabb, kifejezetten történeti irányultságú kötete MTA doktori disszertációján alapul. Ahogy a szerző rögtön a kötet elején fogalmaz, a kétszáz éves történeti nyelvészet és a százéves frazeológiakutatás eddig csak keveset találkozott – így ezt a munkát hiánypótló alkotásnak, úttörő jellegű vállalkozásnak tekinthetjük.

1. Az öt (az összefoglalással hat) fejezetre oszló kötet első része a történeti frazeológiai kutatások áttekintését adja (11–23). Az állandósult szókapcsolatok gyűjtése már a kései középkorban is kedves területe volt a filológia iránt érzékeny polihisztoroknak, Rotterdami Erasmus 1508-as Adagiorum Chiliades c. munkájától kezdve (ez a mű csak a 16. században 70 kiadást ért meg). Az első magyar szólásgyűjtemény Baranyai Decsi János Adagiorum-a 1598-ból, melyben a szerző 4795 latin és görög kifejezésnek közli a magyar megfelelőit. Sok frazeológiai kifejezés található Szenczi Molnár Albert magyar–latin szótárában is, főleg annak második, 1611-es kiadásában, amelybe Baranyai Decsi számos példáját beemelte.

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Erről az itt idézett Illyés-epigrammáról nem tudok beszélni, mert nem olvastam a művet.

Az Illyés epigramma műfaja: gyökvers.

A főurak a magyar parasztságot állati környezetbe kényszerítik.

Mikszáth Kálmán fontos novellája: Az a fekete lyuk.

Toldi Miklós kapna is egy jó nagy fülest, ha anyja oda nem áll.

Ez Miklós szívének Achillesz-sarka volt.

Toldi Miklós nem késlekedik, a nádasba veti magát, így már cseléd sem lehet.

Megjelent: Magyar Nyelv, 114. évf. 2. sz. (2018. nyár): 227-236.

A magyar lexikográfiai irodalom viszonylag sokáig elhanyagolta a frazeológiai egységek leírását. Noha a 19. században több szólás- és közmondásgyűjtemény is megjelent (pl. Dugonics András, Erdélyi János, Sirisaka Andor vagy Margalits Ede munkái), a 20. században csupán egyetlen igazán jelentős kompendium született: O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című frazeológiai szótára. Ez ugyan sokkal használhatóbb volt a korábbiaknál, hiszen a kifejezések jelentését is feltüntette, sőt stílusminősítéseket is tartalmazott, viszont felhasználhatóságát némileg rontotta, hogy nagyon sok tájnyelvi és régies adatot közölt, míg a mai köznyelvből, s főként a szlengből való állandósult kifejezést jóval kevesebbet. Ennek ellenére viszonylag sokáig kellett várni, míg korszerűbb nyelvi anyagon alapuló frazeológiai szótárak is megjelentek a könyvkínálatban. A 21. század eleje azonban komoly pezsgést hozott ezen a téren, ugyanis rövid időn belül négy terjedelmes frazeológiai szótár is napvilágot látott. Ezek többsége a Tinta Könyvkiadó gondozásában, A magyar nyelv kézikönyvei sorozatban jelent meg, Szemerkényi Ágnes Szólások és közmondások című gyűjteménye pedig az Osiris Kiadónál (2009). A sort Bárdosi Vilmos Magyar szólástár című munkája nyitotta meg 2003-ban. Ugyanebben az évben jelent meg Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára című műve. Ezek általános frazeológiai szótárak, bennük a frazeológiai egységek széles spektrumát megtalálni: szólások és közmondások mellett szállóigék, közhelyek, szóláshasonlatok egyaránt megtalálhatók, sőt számos kollokáció is. T. Litovkina Anna 2005-ben közreadott gyűjteménye viszont már a frazeológiai egységek egyetlen típusára koncentrál: csak közmondásokkal foglalkozik (eredeti címe Magyar közmondástár, ez 2010-től Magyar közmondások nagyszótára címre változott).

A kiadó, mely az említett sorozatban számos egyéb szótárt is közzétett (Magyar szókincstár, Értelmező szótár+, Idegenszó-tár, Etimológiai szótár, Alakzatlexikon stb.), most egy újabb speciális frazémaszótárral jelentkezett. Balázsi József Attila Hasonlatszótár című művével, amely alcíme szerint a magyar nyelv régi és új szóláshasonlatait igyekszik szótárrá szerkesztve elénk tárni. Noha a gyűjtemény csak a frazeológiai egységek egyetlen típusára koncentrál, igen terjedelmes munka. Ha a bevezető tanulmányt, a szótár használatát bemutató részeket, a források jegyzékét és a különböző mutatókat levonjuk a teljes terjedelemből, akkor is 550 oldal hosszú adattárral van dolgunk. Ez kétségkívül unikális a magyar nyelvtudományban: egyetlen másik gyűjtemény sincs, amely ennyire részletesen feldolgozta volna a magyar nyelv szóláshasonlatait. A címszók bősége mellett további érdeme a gyűjteménynek az is, hogy Forgács és T. Litovkina gyűjteményeihez hasonlóan nem csupán a kifejezések alakváltozatait és jelentéseit közli, hanem alkalmazási példákat is, sőt sok esetben a kifejezés eredetének magyarázatára is kitér.

Balázsi József Attila: Hasonlatszótár

Van három szavunk, amely meghatározza létezésünket: anyaöl, anyaföld, anyanyelv. Az első az életet adó, életre nevelő, a második a sorsunk, sikereink és kudarcaink színtere, majdani nyugvóhelyünk. Ezt a kettőt kapcsolja egybe az anyanyelv. (Gál Sándor)

Mióta is beszéljük anyanyelvünket? Krisztus születése előtt 3000-től a finnugor alapnyelv tagjaként, vagy Krisztus születése előtt 500-tól, önálló magyar nyelvként? 1055-ben már biztosan, mert leírták egy latin szövegben: Feheruuaru rea meneh hodu utu rea... Fehérvárra menő hadi útra... És 1200-ban a plébános már magyarul temette el egy akkori honfitársunkat, és az elmondott szöveget le is írta... Azóta a Halotti beszéd az első magyar nyelvemlékünk, becses kincsünk... Emlékezzünk, tisztelegjünk anyanyelvünk előtt néhány véleménnyel, értékeléssel, amelyet tudósok, írók, költők fogalmaztak meg. íme néhány:

Idézzük elsőként BALÁZS GÉZA nyelvész 2018. április 20-án, az 53. Kazinczy-verseny győri megnyitóünnepségén elhangzott szavait:

„Ez a nyelv a titkok nyelve, amelyet többnyire sehol se értnek...
Ez a nyelv, amelyet a világ legnehezebb nyelvének tartanak... Ez a nyelv, melynek gyökereit annyifelé keresték: Szibériában, az Urál vidékén, a Kaukázusban, az Altájon, Mezopotámiában...
Ez a nyelv a honfoglalás nyelve. Ez a nyelv, amelyet Julianus barát megtalált 1237-ben a Volga mentén. Körösi Csoma Sándor nyelve, aki Keleten kereste a magyar szavakat.
Ez a nyelv, amelynek archaikus népi imái évszázadokat, talán egy évezredet is átölelnek, s nemzedékek mormoltak, még akkor is, amikor már nem értették minden szavát.
Ez a nyelv, amelynek első szavait a X. században írták le. Ez a nyelv a névtelen barátok, szerzetesek, apácák nyelve, akik évszázadokon át körmölték a jövőnek, nekünk ennek a nyelvnek írásban még rosszul formált szavait...
Ez a nyelv a mesemondók, a prédikátorok, a falusi tanítók nyelve.
Ez a nyelv, amelyet vállalt Balassi Bálint, amelyre a Bibliát Károlyi Gáspár, a tudományokat Apáczai Csere János fordította le, amelyért mindétig fáradozott Kazinczy Ferenc....
Ez a nyelv, amelynek Széchenyi István tudományos társaságot, akadémiát álmodott, hogy legyen jövője...
Ez a nyelv, ős-eurázsiai nyelv - a mi nyelvünk - ...őrzi ezer évek tapasztalatát, őseid szavait, sajátos kollektív tudatalattit, hallgatólagos tudást.
Ez a nyelv, amelyet te szabadon alakíthatsz. Szavait, nyelvtanát használod, alakítod, rongálod vagy javítod, mindenesetre változtatod...
És hidd el, Ő is, a magyar nyelv ismer téged. Mert nemcsak arról van szó, hogy mi kényünkre-kedvünkre használjuk ezt a nyelvet, hanem bizony arról is, hogy ez a sok ezer éves hagyomány téged is formál, irányít, meghatároz minket. Akkor is, ha ezt nem is sejtjük.
Hogy miről beszéltem? Hogy kiről beszéltem? A magyar nyelvről. Meg a magyarokról. Egykor volt, ma élő és utánunk következő magyarokról. Rólad. Rólam. Rólunk.”

Folytassuk a tisztelgést még néhány véleménnyel, értékeléssel:

GIUSEPPE MEZZOFANTI bíboros (1774-1849) a magyar nyelvet a göröggel és a latinnal egy sorba helyezte, szerinte „a magyarok maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában...”

SIR JOHN BOWRING (1792-1872): „A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idő viharai karcolást sem ejtettek.”

KISFALUDY SÁNDOR (1772-1844): „Amely nemzetnek nyelve nincs, annak nincs hazája, csak szállása...”

Kisfaludy Sándor

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

József Attila élete elősegítette egyéniségének kialakulását, de halálát is.

Maxim Gorkij – ahány forradalom adódott, abban ő mindben részt vett.

Sarkadi Imre az egész A gyáva című regényt élvezhetőbbé teszi párbeszédek és mondatalakzatok alkalmazásával.

Az író az időt próbálja tágítani: „várom, míg gyökeret eresztek” – de az események nem engedik.

A Bori noteszt Radnóti holttestében találták meg.

Megjelent: Ethnographia 130. évfolyam (2019) 1. szám, 149-151.

Minden, ami él, organikusan változik: újabb és újabb hajtásokat, esetenként vadhajtásokat hoz, bizonyítva, hogy még nem formátumba való. Azt, hogy a közmondások mennyire élő részei kultúránknak és az átlagember nyelvhasználatának, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyelvhasználók játszanak velük, megváltoztatják, elferdítik őket – hiszen tudják, közléseik címzettjei fel fogják ismerni az eredeti proverbiumokat. A kötet négy szerzője öt nyelvből (magyarból, angolból, németből, franciából és oroszból) gyűjtött össze példákat a közmondások parodisztikus elferdítésére, és különböző szempontok szerint rendszerezte őket. A kötet a Nemzetközi Folklórlingvisztikai Kutatócsoport munkája, amelyet a szerzők 2006-ban alapítottak azzal a céllal, hogy kisepikai műfajokat (elsősorban közmondásokat, vicceket és közmondásferdítéseket) vizsgáljanak többnyelvű kontextusban.

Mielőtt rátérnének az elferdített közmondások, vagyis az antiproverbiumok ismertetésére, a szerzők az Előszóban megnevezik a felhasznált korpuszokat, ismertetik a kötet felépítését, és néhány szóban bemutatják kutatócsoportjuk eddigi munkáját. Ezután következik a Bevezetés, amelyben először magát a közmondás fogalmát definiálják, majd a közmondásferdítés fogalmát határozzák meg. Áttekintik az érintett nyelvekben a fogalomra használt terminusokat, és ezek esetleges kritikáját. A magyar nyelvben az antiproverbium elnevezés honosodott meg, bár az ellentétet sugalló „anti” előtag használata helyett lehet, hogy kifejezőbb lett volna a kvázi-közmondás, az egymás mellettiséget hangsúlyozó paraproverbium, vagy éppen az utólagos reakcióra utaló post-proverbium terminus használata.

"A Word elszáll, az írás megmarad"

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Gracchus támadása hosszú lejáratú volt.

Arról kell beszélnem, melyek hazánkban a legégetőbb vízproblémák.

Melinda szöget üt Bánk bán fejébe.

Balassiból kitört a szerelem.

Illyés Gyula Moszkvából tele élményekkel, meggazdagodva tért haza.

A szocialista országok kialakulásának fontos feltétele volt, hogy legyenek szocialista országok.

Móricz két olyan jelzőt használ, amely a nő jelentéktelenségét fejezi ki: kopott, szürke. Hasonlatai, jelzői azonban nem egyoldalúak, mert cserepes virághoz is hasonlítja az asszonyt.

Polüneikész a porban hever, és a madarak bántják.

Az esőt általában egy nagy hegy okozza.

Berend Iván mint magányos agglegény munkálkodik a bányában, s egy ének foltot hagy a szívében.

A Goriot-lányok hozzásimultak a társadalom alapjához.

Lucifer arra készteti Ádámot és Évát, hogy harapjanak a tudás fájából.

Az Iliász a kor emberének, főleg, aki csak akkor vált emberré, segít kimunkálni a jellemét.

Petőfinél a véres korona az eddig lehullott és majd lehulló királyok fejét jelképezi.

Szindbád Mimije csak látszatvállalkozó.

A kultúra, a média, a politika, az utazási szokások, a használati tárgyak folyamatosan alakítják a nyelvünket, ugyanakkor a közös szókincsünk a világ magyarságának a legerősebb összetartó ereje, éppen ezért is fontos, hogy megőrizzük a kikopóban lévő kifejezéseinket. Ezzel a szándékkal született a Tinta Könyvkiadó gondozásában a Nagy magyar tájszótár, amely ötvenötezer tájnyelvi és archaikus szó magyarázatát ismerteti.

Miként Horatius fogalmazott, ahogyan évről évre a fák lehullatják a levelüket, majd tavasszal frisseket hajtanak, úgy változik a szókincsünk is időről időre, azonban a római költő valószínűleg nem a lombhullató, hanem a babérfákra gondolt, amelyek jóval lassabb tempóban újulnak meg, mondja el Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó alapítója, a közelmúltban megjelent Nagy magyar tájszótár főszerkesztője.

Kiss Gábor bemutatja a Nagy magyar tájszótárat a Józsa Judit Galériában

Az ötvenötezer népies vagy tájszó jelentését ismertető kötet már egészen fiatalon megfogalmazódott a nyelvész fejében:

– Az általános iskolás éveimben a nyarakat a Nógrád megyei ötszáz lelkes Cserháthalápon töltöttem a nagyszüleimnél, és már akkoriban is feltűnt, hogy olyan szavakat használnak, amelyek Pesten teljesen ismeretlenek. A kertkaput sarampónak hívták, a combot boncnak, ha pedig valaki meztelen volt vagy túlzottan lengén öltözött, azt mondták rá, hogy nyuszka – emlékszik vissza a szakember.

Falusi életkép (Forrás: Fortepan)

Valamiért a kiadó nem ünnepli igazán, a köteten sem tünteti föl, csak a honlapján derül ki: ez a könyv A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 25. darabja. A Tinta Könyvkiadó – amellett, hogy kiad kétnyelvű szótárakat, nyelvkönyveket, segédkönyveket, tankönyveket, nyelvészeti szakkönyveket, sőt szépirodalmat – 1998-ban útjára bocsátotta a Magyar szókincstár című kötetet (Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára, főszerkesztő Kiss Gábor), mely idővel ennek a sorozatnak lett a nyitánya. Az én házi könyvtáramnak is megbecsült darabja, jól használható kézikönyv ez, mivel nemcsak a szinonimákat adja meg – mégpedig bőségesen és logikusan rendszerezve, az aljelentéseket is számontartva, a szavakat minősítéssel ellátva (szleng, durva, tájnyelvi stb), a vonzatot megadva, értelmi kiegészítéssel ellátva –, hanem az antonimákat (ellentéteket, ellentétes jelentésű szavakat) is, és ez utóbbit elsőként teszi így a magyar szótárirodalomban.

Kiss Gábor, a kötet főszerkesztője