Megjelent: Ethnographia 130. évfolyam (2019) 1. szám, 149-151.

Minden, ami él, organikusan változik: újabb és újabb hajtásokat, esetenként vadhajtásokat hoz, bizonyítva, hogy még nem formátumba való. Azt, hogy a közmondások mennyire élő részei kultúránknak és az átlagember nyelvhasználatának, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyelvhasználók játszanak velük, megváltoztatják, elferdítik őket – hiszen tudják, közléseik címzettjei fel fogják ismerni az eredeti proverbiumokat. A kötet négy szerzője öt nyelvből (magyarból, angolból, németből, franciából és oroszból) gyűjtött össze példákat a közmondások parodisztikus elferdítésére, és különböző szempontok szerint rendszerezte őket. A kötet a Nemzetközi Folklórlingvisztikai Kutatócsoport munkája, amelyet a szerzők 2006-ban alapítottak azzal a céllal, hogy kisepikai műfajokat (elsősorban közmondásokat, vicceket és közmondásferdítéseket) vizsgáljanak többnyelvű kontextusban.

Mielőtt rátérnének az elferdített közmondások, vagyis az antiproverbiumok ismertetésére, a szerzők az Előszóban megnevezik a felhasznált korpuszokat, ismertetik a kötet felépítését, és néhány szóban bemutatják kutatócsoportjuk eddigi munkáját. Ezután következik a Bevezetés, amelyben először magát a közmondás fogalmát definiálják, majd a közmondásferdítés fogalmát határozzák meg. Áttekintik az érintett nyelvekben a fogalomra használt terminusokat, és ezek esetleges kritikáját. A magyar nyelvben az antiproverbium elnevezés honosodott meg, bár az ellentétet sugalló „anti” előtag használata helyett lehet, hogy kifejezőbb lett volna a kvázi-közmondás, az egymás mellettiséget hangsúlyozó paraproverbium, vagy éppen az utólagos reakcióra utaló post-proverbium terminus használata.

"A Word elszáll, az írás megmarad"

Szintén a Bevezetésben tekintik át a szerzők az antiproverbiumok történetét. Itt mindenképpen ki kell emelni, hogy a közmondásferdítések gyakorlatilag egyidősek a közmondásokkal. A legtöbb antiproverbium magányos szerző alkotása, egyszer használatos elmésség, amely soha nem terjed el. Néhány azonban népszerű lesz, és maga is közmondássá válik (például a mindannyiunk által jól ismert: Aki másnak vermet ás, az a sírásó, vagy a gyakran használt Ép testben épphogy élek). Azonban az Internet megjelenése hatalmas lökést adott a közmondásferdítések elterjedésének. A virtuális térnek köszönhetően sokkal inkább szem előtt vannak, így a kutatók részéről is nagyobb figyelem hárul rájuk.

A Bevezetés végén a szerzők ismertetik a különböző nyelvek leggyakrabban elferdített közmondásait, illetve azokat, amelyek az összes vizsgált nyelvben átesnek ferdítésen. Ez utóbbiak igen ritkák, mivel az antiproverbiumokban megjelenő nyelvi humor, szójáték vagy paródia általában nehezen ültethető át másik nyelvre. Bizonyos közmondások azonban az összes vizsgált nyelv használóit megihlették: ilyen például az Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, amely Amit ma megtehetsz, azt holnap is megteheted üzenettel is igen elterjedt vagy a Tévedni emberi dolog, amely több nyelvben is kiegészül azzal, hogy de igazán összekutyulni valamit csak számítógéppel lehet.

A könyv első fejezete a közmondásferdítések formai megoldásait tekinti át: a bővítést, a szűkítést, a cserét és az összevonást. A különböző bővítések közül érdemes kiemelni egy, a magyar nyelvben kevésbé, de a német és angolszász nyelvterületeken igen elterjedt bővítéstípust, a wellerizmust. Ez a közmondásferdítés Charles Dickens Pickwick Klub című regényének szereplőjéről, Samuel Wellerről kapta a nevét. A wellerizmus lényege, hogy a közmondáshoz hozzáfűzik, ki, milyen szituációban mondta pontosan az elhangzottakat. A közmondás tanulsága és az elhangzás helyzete között azonban komikus ellentét feszül. A magyar nyelvben talán legismertebb wellerizmus, amely egyébként több európai nyelvben is megtalálható, így szól: Tévedni emberi dolog, szólt a sündisznó, és lemászott a gyökérkeféről.

Mémesített antiproverbium

A wellerizmus folytatásaként fogható fel a „Tom Swifty”, amely szintén egy regényhősről kapta a nevét, és ahol a közlés és a hozzáfűzött határozószó összecsengése, vagy éppen hasonló értelme a humor forrása. „Is your name Frank Lee?” Tom asked frankly. Ez a fajta szójáték gyakorlatilag csak angolul lelhető fel, ezen a nyelven azonban gyakran képezi antiproverbium alapját is: „What goes around, comes around,” he said recursively.

A kihagyás jellemzően a nagyon ismert és hosszabb proverbiumok ferdítésére használt eszköz, hiszen minden egyéb esetben a csonkítás az eredeti mondás felismerhetőségét veszélyeztetné. Több tagmondatból álló proverbiumok esetében jellemzően az első tagmondat marad meg és képes önmagában kiváltani a kellő asszociációkat. Néha azonban ezek kiváltásához elég a puszta utalás is az eredeti közmondás néhány kulcsszavára: A sánta kutya esete; Túzok és veréb.

A közmondások összevonásának extrém, ám nagyon népszerű formája, amikor több proverbium összevonásával abszurd szillogizmust hozunk létre: Az idő pénz. A pénz beszél, a kutya ugat. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Tehát az idő nem harap. Akkor miért van vasfoga?

A könyv második fejezete a közmondásferdítéseket a nyelvi humor szempontjából tekinti át. Ennek leggyakoribb eszköze a hasonló hangzáson alapuló paronomázia. Tévézni emberi dolog, de talán ezt a típust tartja a közvélekedés a legkevesebbre. Gondoljunk csak azokra a hollywoodi filmcím-magyarításokra, amelyek az internetes közösség mélységes felháborodását váltották ki, és amelyeket azóta is a legrosszabbul sikerült filmcím-átültetésekként emlegetnek, mint például A csaj nem jár egyedül, vagy a Kölcsönkinyír visszajár.

Közmondásferdítés egy (magyarított) filmcímben

A nyelvi játéknak a poliszémia (azonos alakúság) és a homonímia (többszörös jelentés) is alapot adhat: Nyugtával dicsérd az adóellenőrt; Where there ’s a will – there ’s a dissatisfied relative. Az antiproverbiumok e típusában gyakran jelennek meg szexuális utalások is. Homofónia esetén a kiejtés azonos, de a helyesírás egyértelműsíti a jelentést. A kiejtésen alapuló helyesírást követő nyelvekben az ilyen típusú humor nem tud teret kapni, ezzel szemben azokban a nyelvekben, amelyek helyesírását jóval korábban kodifikálták, számos példát találni a homofóniára épülő antiproverbiumokra: Know thyself, and no thy selfishness.

Érdemes még két nyelvi humortípust kiemelni a könyvben szerepelő számos közül. Többnyelvű gyűjteményről lévén szó, különösen érdekesek azok a gyöngyszemek, amelyekben a nyelvek keverednek. Korunkban jellemzően az angol jelenik meg az antiproverbiumokban: Aki fair, az nyer, Ember tervez, Windows lefagy, de akár megjelenhet például a német is egy francia proverbium torzításában: La critique est facile, mais l’«heil» est difficile.

Nem lehet teljes ez a könyvismertető kisiskoláskorunk máig is élő „poénjának” rendszertani besorolása nélkül. A Nem a Ruhat eszi az embert olyan csattanó, amelyre a legtöbben gyerekként, majd szülőként is kénytelenek vagyunk rácsodálkozni. A kötetet áttanulmányozva azonban azt is megtudhatjuk, hogyan nevezzük ezt a nyelvi játékot: ez a „linking pun”, vagyis a szóhatárok áthelyezésén alapuló nyelvi lelemény. 

A közmondásferdítések ma

A nyelvi humor típusainak kimerítő áttekintése után a szerzők összegzik könyvüket: levonják kutatásuk, rendszerező munkájuk tanulságait, és kijelölik a lehetséges további kutatási irányokat. Az irodalomjegyzéket követően pedig két mellékletben az antiproverbiumok legújabb formájából, a képpel illusztrált, közmondáson alapuló mémekből találhatunk ötnyelvű gyűjteményt, hiszen trend a lelke mindennek...

A könyv remekül összefoglalja a közmondások és az azok elferdített változatainak vizsgálatához szükséges alapfogalmakat, valamint rendszerezi az antiproverbiumokat formai szempontból és az alkalmazott nyelvi humor szerint. Azonban önmagában a felsorolt mondások és ferdítéseik olvasgatása is roppant érdekes és tanulságos élmény.

Először is: az antiproverbiumok legnagyobb része ötletes, kreatív, és muszáj kimondani: szörnyen vicces, így önmagában is szórakoztató olvasmány. Másrészt az olvasót folyamatos gondolkodásra késztetik: miért nevetek az egyiken, és miért találom erőltetettnek a másikat? Ezzel kapcsolatban természetesen a szerzők is nagyon érdekes támpontokat adnak. Ráadásul a közmondásferdítések olvasása során újra lepereg előttünk az életünk: vannak köztük, amelyek az óvodáskorunkra emlékeztetnek, mások a kamaszkori tréfáinkat idézi fel, míg megint mások megértéséhez komoly nyelvtudás és élettapasztalat szükséges: ezek már a felnőttkorunk humorérzékét csiklandozzák.

Végül, ahogy az olvasó halad előre a kötetben, úgy fogalmazódik meg benne egyre határozottabban a gondolat, mennyire elengedhetetlenül fontos részét képezi egy idegen nyelv ismeretének a közmondások ismerete. Nemcsak a klasszikus irodalom, hanem az aktuális populáris kultúra számtalan eleme: dalszöveg, újságfőcím, filmes poén vagy mém is a proverbiumokra támaszkodik. Ha az élő, lélegző nyelvközösség részei kívánunk lenni, ezzel a tudással is rendelkeznünk kell.

Seresi Márta