A kultúra, a média, a politika, az utazási szokások, a használati tárgyak folyamatosan alakítják a nyelvünket, ugyanakkor a közös szókincsünk a világ magyarságának a legerősebb összetartó ereje, éppen ezért is fontos, hogy megőrizzük a kikopóban lévő kifejezéseinket. Ezzel a szándékkal született a Tinta Könyvkiadó gondozásában a Nagy magyar tájszótár, amely ötvenötezer tájnyelvi és archaikus szó magyarázatát ismerteti.

Miként Horatius fogalmazott, ahogyan évről évre a fák lehullatják a levelüket, majd tavasszal frisseket hajtanak, úgy változik a szókincsünk is időről időre, azonban a római költő valószínűleg nem a lombhullató, hanem a babérfákra gondolt, amelyek jóval lassabb tempóban újulnak meg, mondja el Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó alapítója, a közelmúltban megjelent Nagy magyar tájszótár főszerkesztője.

Kiss Gábor bemutatja a Nagy magyar tájszótárat a Józsa Judit Galériában

Az ötvenötezer népies vagy tájszó jelentését ismertető kötet már egészen fiatalon megfogalmazódott a nyelvész fejében:

– Az általános iskolás éveimben a nyarakat a Nógrád megyei ötszáz lelkes Cserháthalápon töltöttem a nagyszüleimnél, és már akkoriban is feltűnt, hogy olyan szavakat használnak, amelyek Pesten teljesen ismeretlenek. A kertkaput sarampónak hívták, a combot boncnak, ha pedig valaki meztelen volt vagy túlzottan lengén öltözött, azt mondták rá, hogy nyuszka – emlékszik vissza a szakember.

Falusi életkép (Forrás: Fortepan)

„Érik a szőlő” énekelte a számítógép

Talán ez az élmény is közrejátszott benne, hogy később a programozó matematikus diploma mellett az ELTE-n az általános nyelvészet szakot is elvégezte, a két, egymástól első hallásra igencsak távol álló területet pedig már rögtön az egyetem után érdekesen keresztezte. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársaként részt vett az első olyan számítógép kifejlesztésében, amely a begépelt magyar szöveget felolvasta, később pedig a készüléket oroszul is „megtanították”, a projekt pedig komoly sikert aratott: amikor Moszkvában a Magyarország negyven éve a szocializmus útján című nagyszabású kiállításon bemutatták 1985-ben, még Farkas Bertalan egykori űrhajós társa, Valerij Kubaszov is megtekintette. A telefonközpontok megszűnésével és a gyárak automatizálásával a hetvenes években egyre több vak és gyengén látó vált munkanélkülivé, a készülék azonban segített nekik a tanulásban, de újságcikkeket, sőt irodalmi műveket is felolvasott. A program megvalósításakor Kiss Gábor a kollégáival minden korábbi vizsgálatánál alaposabban térképezte fel a magyar és az orosz nyelv akusztikai szerkezetét, a harminckét alaphang mellett háromszázhetven hangrészecskét is meghatároztak és szintetizáltak, de a számítógépen a felolvasás ritmusát, a központozás hangsúlyozását és a magánhangzók megszólalásának erejét is be lehetett állítani. Így, ha kissé robothangon is, de az oroszországi tárlaton az Érik a szőlő kezdetű népdal is felcsendült a készülék tolmácsolásában.

Kiss Gábor, a Nagy magyar tájszótár főszerkesztője

Vörösmarty öröksége

Kiss Gábor a rendszerváltást követően is a nyelvészet tudományterületén folytatta pályáját. Feleségével, Temesi Violával megalapította a TINTA Könyvkiadót, az 1998-ban megjelent Magyar szókincstár, a gazdag tartalmú szinonimaszótár pedig szótárként egyedüliként, három hónapig vezette a könyveladási sikerlistákat. De adtak ki gyűjteményeket régi szavakról, szólásokról, közmondásokról vagy éppen a szavak és toldalékok etimológiájáról is. A tavasszal megjelent Nagy magyar tájszótár A Magyar Nyelv Kézikönyvei című sorozatuk harmincadik kötete.

Természetesen korábban is születtek már hasonló gyűjtemények: Vörösmarty Mihály 1838-ban többek közreműködésével szerkesztette meg az első tájszótárat, annak idején az ország különböző részeiből levélben küldték el az adott régióban használatos kifejezéseket. Jó fél évszázaddal később Szinnyei József kétkötetes tájszólexikont állított össze 1893 és 1901 között, majd 1979-től az Akadémiai Kiadó Új Magyar Tájszótár néven ötkötetes gyűjteményt jelentetett meg. Az említetteken kívül pedig további hatvan-hetven kisebb, egy-egy tájegységet felölelő regionális tájszótár is készült. Kiss Gábor ebből a tengernyi nyelvi adatból állította össze a grandiózus, vaskos művet, amely, miként fogalmaz, egy igazi szómúzeum.

Kiss Gábor (szerk.): Nagy magyar tájszótár

Szavak háborúja

– A nyelvünk folyamatosan változik. Ennek olykor egészen prózai okai vannak, például eltűnnek azok a tárgyak, amelyeket jelölnek, elég csupán a szakajtóra, a mángorlóra vagy a rokkára gondolni. Máskor a kultúra is hatást gyakorol rá, Jókai Mór életműve nemzedékek szókincsét gazdagította, formálta. Még erőteljesebben befolyásolja az életmódunk: évszázadokkal ezelőtt, amikor az emberek többnyire a szomszédos falunál nem utaztak messzebb, a katicabogárnak vagy a kamillának tizenöt-húsz különböző elnevezése létezett a magyar nyelvterületen, ellenben az országos vásárokon értékesített olyan termékekhez, mint a krumplihoz, a zabhoz vagy az árpához már jóval kevesebb elnevezés társult. A szókincsünkre a legerőteljesebben azonban a média hatott: a rádió és a televízió megjelenésével a dialektusok szinte teljesen eltűntek, az iskolákban is az egységesítésre törekedtek, sokszor megalázva azokat a diákokat, akik az édesanyjuktól tanult akcentussal szólaltak meg. Egyeduralkodóvá vált a központi e-ző nyelvváltozat, amely az 1590-es Károlyi-, avagy a vizsolyi Biblia nyelvezete volt. Nem egyedülálló jelenség, hogy egy nemzet nyelvezetét egy irodalmi mű vagy a szentírás egységesíti: Németországban a Luther-Biblia jelenti a mai napig a kiindulópontot – magyarázza a szakember, majd hozzáteszi: a legtöbb nyelvhez képest a magyar alapvetően mindig is kifejezetten egységesnek számított, már Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini is lejegyezte, hogy legyen úrról vagy parasztról szó, a kisebb-nagyobb eltérések ellenére az ország más-más szegletében élők is megértik egymást.

Részlet a Nagy magyar tájszótárból

A nyelv formálódása nem minden esetben logikus, a történelem során nem csupán nemzetek, hanem szavak és kifejezések is háborúznak egymással. Fél évezreddel ezelőtt a kalapácsot verőnek hívták, majd ismeretlen okokból a szláv eredetű szó kiszorította. Amikor pedig a közelmúltban elterjedt a szelfi, sokan kezdetben még önképnek vagy önfényképnek nevezték, végül az angol kifejezés nyert teret. A globalizmus azonban a technológia világában sem diadalmaskodik minden esetben a nyelvhasználatunk tekintetében, a magyar billentyűzet, a számítógép, az egérpad vagy a képernyő szavunk mind ékes példái ennek.

Kiss Gábor hozzáteszi, hogy a kifejezéseink csupán építőkockák, a nyelvünk lelkét a nyelvtani szabályok alkotják, amelyek szerencsére lassan változnak. Ugyanakkor a szókincsünk a legfontosabb hungarikum, a világ magyarságának az összetartó ereje és a kultúránk legfőbb hordozója. Ezért fontos, hogy megőrizzük és életben tartsuk a régmúlt idők elfelejtett kifejezéseit, nehogy eljussunk odáig, hogy néhány generációs különbséggel már a családtagok sem értik meg egymást tökéletesen.

Német Dániel