Megjelent: Magyar Nyelv, 119. évf. 2. szám, 228-231. o.

1. A magyar nyelvújítás lendületében született meg és 1835-ben látott napvilágot az első – még igen karcsú – magyarító szótárunk. A Gyalulat közel háromezer „idegen” szónak kínálja fel nyelvújításkori megfelelőjét. A reprint kiadás alkalmat ad arra, hogy közelebbről szemügyre vegyük ezt a kevésbé ismert, de tudománytörténetileg értékes szótárunkat.

A könyv főcíme elgondolkodtató: ezt a szót ma nem használjuk (a számítógépek lexikális ellenőrzője is pirossal húzza alá). Mit jelenthet a gyalulat? Egyáltalán, használunk-e hasonlóan képzett szavakat?

A gyalulat igéből képzett névszó, pontosabban: főnév. A gyalul jelentését az ÉrtSz. alapján a következőképpen határozhatjuk meg: 1. gyaluval munkál, simít; 2. gyaluval apró szeletekre darabol valamit; 3. alakít, formál, csiszol. Nyilvánvalóan a harmadik jelentésből kell kiindulnunk jelen esetben. Két gyakori főnévképzőnk van. Az -ás/­és: elvont cselekvést, történést jelentő főnevet képez, pl. aratás, dobolás; pusztítás; a cselekvést jelentő főnevet cselekvésnévnek is nevezzük (nomen actionis). Az ­at/­et: leginkább a cselekvés, történés eredményét jelentő főnevet képez, pl. határozat, kövezet (nomen acti). Mai nyelvünkben is létezik ez a képzőpár: pusztulás – pusztulat (egy újságcikkben olvastam: „látjuk, mi történt ott, ahová továbbmentek. Elszabadult bűnözés, nők elleni tömeges erőszak, terrorcselekmények, no-go zónák, pusztulat” (Magyar Nemzet 2022. nov. 26. 3), de sok hasonló párt idézhetünk.

Azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Régi akadémiai nyelvtanunkban ez olvasható az -at/-et képzőről: „Régebben meglehetősen sok elvont cselekvést, történést jelentő származék is alakult vele: ámul­at, bán­at, mozdul­at, vadász­at; becsül­et, él­et; igyekez­et, szeret-et.” (MMNyR. 1: 376; tudom, azóta sok új összefoglalás született, de ez az adatgazdag könyv máig értékes.) Történeti grammatikánkban pedig ezt olvashatjuk: „A nyelvemlékek adatai szemléletesen tükrözik az -ás/-és fokozatos térhódítását, s ezzel párhuzamosan az -at/-et visszaszorulását a cselekvésnevek képzésében” (Szegfű 1992 in: TNyt. II/1: 291).

Mindent összevetve ezt állapíthatjuk meg: gyalulás – cselekvés, folyamat, alakítás, csiszolás, formálás; gyalulat – a cselekvés eredménye: a megformált, csiszolt dolog, átvitt értelemben a finomított, csiszolt szó; de ha tekintetbe vesszük a régebbi jelentést, akkor a cselekvést is jelentheti. Egyszóval a könyv címe kettős jelentésű: jelenti a szavak csiszolását, alakítását, művelését; s jelentheti a csiszolás, alakítás, művelés eredményét is: a nyelvművelő tevékenységet és a nyelvművelő tevékenység eredményét, a javított vagy a teljesen új szót. Végül is az új és a javított szavak vannak felsorolva a szótárban.

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

A humanitárius kifejezés jelentése: ökomenikus katasztrófa-elhárítás.

Az Imitatio Christi nem más, mint Katona József Bánk bánjának a főhőse, Zrínyi Miklós is utánozta.

A költő virraszt, ami mindig valamilyen természetellenes jelenségnek köszönhető, kiegyensúlyozott kedvese pedig sunyin járkál.

Rastignac egy igazi naiva.

Pangloss elvei kútba estek, mert röghöz kötött ember.

Várkonyi Zoltán dalszövegére Erkel zenésítette meg a Szózatot.

A Párkák az emberi élet fonalát görgetik.

A commedia dell’arte olyan, mint az a’la carte.

A kedves egybeolvad a természettel.

A költő nem manipulál. Lírai helyzetben nem.

Ady vidéken született, ezért versei a vidékről szólnak, például: Dózsa György lova, Dózsa György összevonja a szemöldökét.

Ady az abszurdizáló halálról ír, melynek jellemzője, hogy nem ad megújulást, pozitívumot, csak csömört.

Adyt betegsége meggyötört öregemberré tette, akibe már csak halálni járt a lélek.

Ady egy zsidó nőt vett el, aki ráadásul férjes volt, ez a társadalom ellenállását vívta ki.

Lajos király barátokat lát az álnokokban és érdekemberekben.

Toldi vidéki magányába rejtőzve nem látja a feudális viszonyok problémáit.

Toldinak ismét ki kell állnia, mert mióta nyugdíjba vonult, nem akadt hozzá hasonló.

Janus a rómaiak kifogyhatatlan arcú védőistene.

A Janus-arc az okos, tudós diák szimbóluma.

Az őshaza a Káma és a Szutra folyók között volt.

Széchenyi a 13. havi fizetését ajánlotta föl a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.

Egy majd fél évszázados írás megállapításai (sajnos) ma is igazak. Az írás eredeti megjelenési helye: Magyarország folyóirat, 1980/36: 22. oldal.

Hány Balaton van az országban? A „magyar tengert” mindenki ismeri, de azt már csak kevesen tudják, hogy Heves megyében van egy község, amelynek a neve szintén Balaton. Az újabb magyar helynévgyűjtési adatok szerint az Alföldön és Kelet-Magyarországon ugyancsak akadnak Balatonok. De ezek már csak határrésznevek, régi mocsaras, vizes, nádas területeket jelölnek. A Balaton szó, illetőleg név szláv eredetű, és nyelvtudósaink szerint valószínűleg a szláv melléknévi blatyny (sáros) szó átvétele.

Hány Balaton van az országban?

Pokol helynév is van jó néhány. Talán minden megyében legalább egy, néhol több. A Zala megyei Gelsén például egy szőlővel borított dombnak a neve Pokol. Az öregek szerint: „A gelsei hét ördögnek itt volt a tanyája, s ahol megjelentek, pokollá változtattak mindent.”

Bizonyára ilyesmi nem szerepel az iskolai nyelvkönyvekben, és lelkiismeretes magyartanár sem tanított ilyesmit a diákjainak. Mégis sokan vélik szabálynak, feltehetőleg azért, mert dolgozataikban nagyon sok javítás szerepelt ilyesféle okból, vagyis amikor a hogy, mint előtt elhagyták a vesszőt. Ebből az a felfogás rögződött meg bennük, hogy a legbiztosabb, ha mindig „vesszőznek” ilyen esetekben. Kinyomtatott újságszövegekben is számos alkalommal tapasztaljuk, hogy ez a nyelvi babona a nyelvvel hivatásosan foglalkozók között is sokakat megfertőzött.

Ismétlem, hogy a magyartanárok a legtöbb esetben bizonyára beszéltek azokról a kivételekről, amikor a vessző nem indokolt. Emberi dolog viszont, hogy könnyebben jegyzünk meg egy általános érvényű szabályt vagy előírást, és nem szívesen bíbelődünk a kivételekkel, amelyek az érvényt szűkítik.

Az alapszabály, amely tehát nem korlátlan érvényű, így szól a két szót illetőleg.

Vessző kell a mint elé, amikor hasonlító határozói részmondat élén áll, vagy utána hasonlítást tartalmazó mondatrész (szó vagy szószerkezet) következik. Például:

Úgy állt előttem, mint akit leforráztak. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Méltóbb állva meghalni, mint térden csúszva élni.

"Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok"

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban. 

Az asszociáció azt jelenti, hogy térbeli, régi elméleti titkok egységre találnak.

Az evangélium egyfajta vallás, amelyet Genfben alapítottak.

Ismerőseink az álarcosbálon ausztrál bozótnégereknek öltöztek – teljesen meztelenek voltak. Ők nyerték az I. díjat.

Dante Babits Mihály legjobb barátja.

Dante Babits Mihály Isteni színjátékának főszereplője.

A Pokol fordítása miatt fejlődött ki Babits katolicizmusa.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: THL2 (1-2). pp. 150-151.

Könnyű lenne ismét lelkendezni, újra szótár a Tintától. S kétségkívül az idei év legnagyobb dobása tőlük ez a Retró szótár, csakhogy nem a valóságot közelítjük, ha szótárnak nevezzük ezt a könyvet. Szótárformájú, kétségkívül, van ennek divatja a kortárs irodalomban – a retrónak meg még inkább –, ebbe a sorba jobban beilleszthető Burget műve, mint a szótárak közé a polcon. Talán inkább a szó Temesinél vagy Zilahynál megjelenő értelmében nevezhető szótárnak a gyűjtemény, amit egyébiránt előszavában maga a szerző is „betűk egymásutánjába merevedett históriának” aposztrofál. Egy nagyon személyes ízléssel összeállított, egyéni értelmezésű történelmi visszaemlékezés Burget Lajos újságírótól a szavakon keresztül, szócikkes formában.

A hetvenes évektől, amikor korábban példátlan lehetőségek nyíltak meg az egyéni turizmus előtt, egyre többször lehetett hallani az ilyesféle dicsekvéseket:

„Tavaly Olaszban nyaraltunk, de idén Spanyolba megyünk.” „Azért Görögnek nincs párja, hogy ott milyen olcsó minden!” „Mi Lengyelben éreztük magunkat a legjobban.” Németbe meg Svédbe is sokan jártak akkor és azóta is.

„Tavaly Olaszban nyaraltunk"

Az írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr, 147. évfolyam 3. szám (2023. július–szeptember), 397-399. o.

2022 telén a Tinta Könyvkiadó gondozásában jelent meg Adamikné Jászó Anna 33 retorikai elemzést tartalmazó kötete, amely folytatja a szerzőnek Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatban korábban kiadott nyelvészeti tanulmánykötetei sorát: A gondolatokhoz odataláló nyelv (nyelvművelő írások, 2020), Az ősi szó nyomában (nyelvhelyességi írások, 2020).

A most megjelent könyvbe Jászó Anna az 1999 és 2021 között keletkezett műelemzéseiből válogatott össze 33-at az élet-halál, szülő-gyermek, barátság-árulás, szerelem-hűtlenség, szabadság-zsarnokság témaköreiben. több beszéd elemzése megjelent a Klasszikus magyar retorika kézikönyvben (2013), de olvashatunk a Stilisztikai kisszótár szócikkeiből (2019), továbbá a Magyartanítás (2007, 2012, 2013, 2014) és a Magyaróra (2021) folyóiratok cikkei közül is néhányat. A válogatott tanulmányok betekintést engednek Adamikné Jászó Anna jelenleg készülő monográfiájába is (Jókai novellái).

Adamikné Jászó Anna

Régóta ismeretes ez a szigorú szabály, mind megtanuljuk már az iskolában. Sokáig germanizmusnak minősítették a névelő ilyen használatát, mivel a német nyelvben mindennapos, ámde megtaláljuk az olaszban és franciában és néhány más nyelvben is, nincs ok tehát idegen hatásnak tulajdonítanunk.

A beszélt nyelv, ahogy naponta tapasztaljuk, egyébként is fittyet hány a tilalomnak. Nemcsak az óvodás gyerek árulkodik így: Vali néni, a Petra mindig elveszi a ceruzámat! Apja is így számol be este a munkahelyi eseményekről: A Váradit nyugdíjazták, és vagy a Kovács, vagy a Szalai fog a helyére kerülni. És ez így természetes, a névelő nélküli forma élő személyekre, még inkább ismerősökre vonatkozólag feszesnek hatna kötetlen élőbeszédben, főleg ha keresztnévről vagy magában álló vezetéknévről van szó. Az a gyanúm, hogy hétköznapi helyzetben a legelszántabb nyelvvédők sem beszélnek másként.

"Szeretem az Esterházyt!"

Ez a megszokás még finom különbségtételre is lehetőséget ad. Ha valaki, a kiváló íróra értve, azt mondja: Én szeretem Esterházyt, akkor jól értjük, hogy a műveit szereti olvasni, ha viszont azt mondja, hogy: Szeretem az Esterházyt, akkor azt közli, hogy szeretetre méltó embernek ismeri őt.

Ez a vélekedés ritkán fogalmazódik meg ilyen nyíltan, szentencia formájában, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a fesztelen köznyelvet használók nagy többsége lényegében így gondolja (vagyis hogy a két vonatkozó névmás egyenértékű), és általában az ami mellett döntenek. Sokan viszont, főleg az írással hivatásból foglalkozók, úgy érzik, hogy a két forma nem teljesen azonos értékű, legalábbis nem minden helyzetben van szabad választásunk közöttük. Nagyon helyesen érzik, ámde a „mikor melyiket?” kérdésre nem mindig ismerik a szabatos választ. Próbáljuk mi megkeresni!

Az ami és az amely a leggyakrabban jelzői alárendelt mondatot vezet be kötőszó gyanánt, és az ott betöltött szerepe szerint lehet ami, amit, amivel, amik (amely, amelyet, amellyel, amelyek) stb. alakja. A mellékmondat a főmondatban szereplő valamelyik főnévre vonatkozik: Határozott mozdulattal vette kézbe a könyvet, amelyről (amiről) hiányzott a védőborító. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, amely (ami) már reggel óta többször felötlött bennem. Ha ez a főnév személyt jelent, akkor eleve aki vonatkozó névmás kell (A barátjára gondolt, akit már rég nem látott), tehát jelen mérlegelésünk nem terjed ki erre az esetre.

"Határozott mozdulattal vette kézbe a könyvet, amelyről (amiről) hiányzott a védőborító"

A mellékelt példákból látható, hogy bármelyik névmást választjuk, a jelentés azonos, ám a stiláris érték tekintetében van különbség közöttük. Az amely változat formálisabbnak, irodalmiasabbnak hat, sejdítjük, hogy gondos fogalmazásban, tudományos értekezésben, hivatalos iratban vagy komoly publicisztikában, de egy ünnepélyes szónoklatban is feltétlenül ezt tanácsos használni. Magánlevélben viszont már komolykodónak éreznénk, mindennapi és kötetlen társalgás során pedig még az aggályos stiliszta is valószínűleg amit mond inkább.

Mármost az a tollforgató, aki csak azt jegyezte meg iskolai tanulmányaiból vagy nyelvművelő cikkekből, hogy az amely illendőbb, finomabb, választékosabb, az könnyen esik olyan csapdákba, amelyeket (amiket!) könnyen elkerül a lezser és aggálytalan „közbeszélő”.

Mert ha a jelzői mellékmondat nem a főmondatban álló valamelyik főnévhez, hanem egy névmáshoz kapcsolódik, akkor csakis az ami lehet a kötőszó. Mindent megkapott az élettől, amire vágyott. Van az egész ügyben valami, amitől bennem rossz sejtelmek támadnak. Az ilyen esetekben éppenséggel az amely helytelen, és bizony ez sem ritka hiba, főleg a sajtó nyelvezetében: Mindent el kell követni, amely a kibontakozást elősegíti. Helyesen: Mindent…, ami.

Egészen más az eset az ilyesféle mondatokban: Minden este leissza magát, ami nagyon rosszat tesz a vérnyomásának. Az új intézkedések szinte minden keresőt kedvezőtlenül érintenek, ami ellentétben áll a kormány ígéretével. Vajon mihez kapcsolódnak itt a mellékmondatok a főmondatban? Este… ami? Intézkedések… ami? Keresőt… ami? Víz, víz, víz. Egyetlen mondatrészhez sem kapcsolhatók, hanem a főmondatban foglalt kijelentés egészére vonatkoznak. Tehát nem jelzői alárendelő mondatok, sőt, alaposabban megvizsgálva úgy találjuk, hogy egyáltalán nem alárendelő mondatok. Hát akkor micsodák? Próbálkozzunk egy kis átalakítással: Minden este leissza magát, és ez (ez pedig) nagyon rosszat tesz a vérnyomásának. Az új intézkedések szinte minden keresőt kedvezőtlenül érintenek, és ez (ez pedig) ellentétben áll a kormány ígéretével. A szóban forgó tagmondatok tehát valójában mellérendelő mondatok, mégpedig a kapcsolatos fajtából, és csak az ami kötőszó révén lesznek hasonlóvá az alárendelő mondathoz. Az ami kötőszó pedig ebben az esetben sem cserélhető ki amelyre! Ezért hibás az itt következő mondat: A hálózat fejlesztésére, új szolgáltatások bevezetésére idén mintegy 80 milliárd forintot fordított a MATÁV Rt., amelynek következtében 300 ezer új vonalat adtak át. Az új vonalak átadása ugyanis nem a MATÁV Rt. következménye, ahogy a nyelvtani szerkezet sugallja, hanem azé a tényé, hogy a MATÁV Rt. ilyen sok pénzt fordított a hálózat fejlesztésére.

További veszélye ennek a hanyagságnak, hogy könnyen félreérthetővé teszi közlésünket. Hogyan értsük például a következő tudósítói mondatot, amely a szocialista-liberális koalíció kormányzása idején jelent meg 1997-ben? A kormány­pártok képviselői egyöntetűen elutasították a fiatal demokraták által benyújtott módosító indítványt, amely Torgyán József heves méltatlankodását váltotta ki.

"a fiatal demokraták által benyújtott módosító indítványt, amely Torgyán József heves méltatlankodását váltotta ki"?

A mondat nyelvtani szerkezete csupán egy értelmezést enged meg: Torgyánnak a FIDESZ által benyújtott módosító indítvány ellen voltak súlyos kifogásai. Márpedig azok a kedves olvasóim, akik emlékeznek még annak az időnek a politikai erőviszonyaira, nem hihetik, hogy épp a kisgazda pártvezér áruljon egy gyékényen a szocialista kormánypárti képviselőkkel, ezért aztán gyanítják, hogy Torgyán haragját talán inkább a főmondatban megjelölt tény, az indítvány elutasítása váltotta ki. Mindez a zavar elkerülhető lett volna, ha az újságíró helyesen fogalmaz: elutasították a módosító indítványt, ami Torgyán József stb. Persze ennél is jobb volna a természetes fogalmazás: …indítványt, ez pedig Torgyán József heves méltatlankodását váltotta ki.

Ebből az a tanulság szűrhető le, hogy néha kockázatosabb dolog túlzottan finomkodni, mint elfogadni a köznyelv pongyolának érzett megoldását.

Tótfalusi István