A tárgyköltészet (Dinggedicht) a német irodalomtudományban használatos műfajmegjelölés, s elsősorban a közösség anyagi kultúrájának tárgyait leíró versekre vonatkozik. Fő képviselőjének a szobrot is megverselő Rainer Maria Rilke osztrák költő számít. Ókori előzményeknek számítanak a hősök (Homérosz Iliásza: Akhileusz, Vergilius Aeneise: Aeneas stb.) pajzsának verses leírásai (von Wilpert 1959: 112, Kovács 1993, Winkler 1993). Mindenesetre a tárgyak megverselésének többféle indítéka lehet, s a műfaj a XX. századi magyar költészetben népszerű volt, még antológiákat is készítettek (Linka, szerk., 1987, Becze et al., szerk., 1988). A tárgyversek valamely objektumhoz fűződő élményt közvetítenek, akárcsak az alternatív elnevezések és az elferdített meghatározások. Így egészen kiterjesztett értelmében a tárgyköltészetet képviselhetik bizonyos objektumok alternatív elnevezései és az elferdített meghatározások is, ezek is lehetnek poétikusak, mindkét esetben általában az objektum irányában negatív attitűdöt kifejezve. Az alábbiakban ezekre hozok példákat, majd két valódi, a nagyítót bemutató magyar tárgyverset idézek, bemutatva a kognitív nyelvészetben használatos aktív zóna fogalmát is.

Ami a tárgyköltészet története és a tárgyak kapcsolatát, a pajzs kitüntetett voltát illeti, tanulságos magának a magyar tárgy szónak a története, ami kedvelt példa a magyar jelentéstanban. Germán eredetű francia jövevényszó, eredeti jelentése ’pajzs, ostromtető’ volt (1495), s az ebből fejlődött ’céltáblaként kitett pajzs, céltábla, cél’ (1590) alapján születtek meg az absztrakt jelentések: ’az, amire vagy akire valamely tevékenység, érzelmi állásfoglalás irányul’ (1750), ’az a mondatrész, amelyre a mondatban kifejezett cselekvés irányul’ (1806), és csak 1831-ben a mai főjelentés, ’élettelen dolog, holmi, eszköz, használati cikk’ (Hadrovics 1992: 151, 179, Pusztai 2005: 869).

A tárgyköltészet sajátos perspektívából láttatja az objektumokat, és a szó szoros értelmében vett perspektíva is nyerhet jelentőséget a tárgyköltészetben. A perspektíva tudománya a térbeli tárgyak síkban való ábrázolásával foglalkozik, s a festészetben fontos probléma a térábrázolás, amelyre a különböző korokban eltérő megoldásokat választottak. A perspektívák egyik érdekes esete az anamorfózis, olyan, hamis perspektívából rajzolt vagy festett alakzat, amely normális nézőpontból torznak látszik, de egy meghatározott másik nézőpontból helyes arányaiban látható. Az anamorfózis legjelentősebb kortárs művelője Orosz István, aki tanulmányokat is szerzett e témakörben (például Orosz 2007).

Orosz István: Verne Gyula

A meghatározott személyeket ábrázoló szobrok rendesen az ábrázolt személy nevét viselik. Az idegenkedő szemlélő gyakran ad hivatalos nevétől merőben különböző becenevet a köztéri szobornak, s ezek a nevek esetenként kanonizálódnak. Például az oroszoknál több köztéri szobor is Čučelo ‘állat kitömött teste; madárijesztő’ (Fenyvesi 2001: 501, 616). Ilyesféle névadás nálunk is szokás, s nemcsak szentségtelenítés, de különös anamorfózis is jellemzi az alábbi, a XX. század első felében feljegyzett elnevezést: Cserebogár ‘a budapesti Hősök tere milleniumi Gábor arkangyal oszlopon álló szobra, alulról nézve’ (Zolnay & Gedényi 1996: 27); e szobor másik neve: Rézangyal, ami a rézangyalát káromkodásból jöhetett (Zolnay–Gedényi 1996: 28).

A Hősök terei "Cserebogár"

A redőny (vagy roló) szokásos meghatározása: „ablakra, ajtóra szerelt, felhúzható és leereszthető elzáró vagy elsötétítő berendezés”, de mint rossz találmánynak leegyszerűsített meghatározás jár: „vaskeretben lécek”. Szentkuthy Miklós barátjával, Réz Ádámmal egy tréfás katalógust tervezett A letalálások címmel, amelyet a haszontalan technikai újításoknak szenteltek, s első darabja az eszlingeni roló lett volna. Ez nem más, mint „Vaskeretben lécek”, s jönnek a bűnei: zajos, megázik, beragad, berozsdásodik, „a technikai forradalom réme” (Réz 1994: 78). Elferdített meghatározások nevezetes gyűjteménye Ambrose Bierce The Devil’s Dictionary (‘Az ördög szótára’, 1911) című műve (magyarul 2003).

A kognitív nyelvészetben, kicsit leegyszerűsítve, „Az aktív zóna egy entitás azon aspektusa, amelyre az állítmány ráfókuszál. Amikor például azt mondjuk, hogy »Le kellene mosatni az autót«, akkor alapvetően az autó karosszériájára gondolunk” (Kövecses–Benczes 2010: 223; a fogalom bevezetője R. W. Langacker 1984). Az aktív zónák megvilágítására az autós példa különösen népszerű (például Kövecses–Benczes 2010: 210), ez Pethő Gergely egyik példája is: „Az autó szó az utastérre vonatkozik, ha a beülök az autóba kifejezésben szerepel; a karosszéria felszíni részére (az alvázat leszámítva), ha a megmosom az autót kifejezésben; (jellemzően) a motorra, ha a megjavíttattam az autót kifejezésben; és a jármű egészére, ha az ellopták az autómat kifejezésben szerepel” (2003: 66). Ugyancsak két különböző aktív zónára vonatkozik a látja az autót és a hallja az autót kifejezés. A tipikus nagyító elfogadható meghatározása a ‘keretbe foglalt, nyéllel ellátott üveglencse’, s több aktív zónája lehet. A fiókba tette a nagyítót kifejezésben egy nagyító egésze szerepel; a nagyítón keresztül jobban látszanak a tárgyak kifejezésben a nagyító lencséje; az eltört a nagyító kifejezés vonatkozhat csak a lencsére is, az egész tárgyra is, de jelölheti csak a nyél letörését is; a megfogta a nagyítót kanonikusan a nyélen keresztül való megfogást jelöli.

Rátérve a tulajdonképpeni tárgyversekre, az előszeretettel rímeket faragó Varga Ferencné találós kérdéseket verselt meg, s közülük a nagyító kitalálását célozza a következő:

Ez az üveg varázsüveg,
Vele tényleg csodát tehetsz.
Ami egész piciny falat,
Nagy lesz majd az üveg alatt

(1996: 19). A vers a nagyító lelkére, lencséjére fókuszál.

A jó tárgyversben a megverselt objektum nemcsak sajátos perspektívából látszik, hanem önálló életre kel, esetleg több aktív zónája is szerepet kap. Ilyen a nagyító Takács Zsuzsa Fiók című versében:

Betettem a fiókba nagyítómat
az állatkert játékvadjai közé.
Azóta lábdobogás, hangzavar,
madárszó hallatszik asztalomból.
És nem meri senki
kihúzni a fiókot, csak én

(Becze et al., szerk., 1988: 14).

Irodalom

• Becze Gábor et al., szerk. 1988. Az én szivemben boldogok a tárgyak. Kaláka zenéskönyv. Móra Ferenc, Bp.
• Bierce, Ambrose 2003. Ördögi kislexikon. Fordította Greskovits Endre. Eri, Bp.
• Fenyvesi István 2001. Orosz–magyar és magyar–orosz szlengszótár. Syca, Bp.
• Hadrovics László 1992. Magyar történeti jelentéstan. Rendszeres gyakorlati szókincsvizsgálat. Akadémiai, Bp.
• Kovács Endre 1993. tárgyköltészet. In: Szerdahelyi István, szerk.: Világirodalmi lexikon 15: Taa–tz. Akadémiai, Bp. 162–3.
• Kövecses Zoltán – Benczes Réka 2010. Kognitív nyelvészet. Akadémiai, Bp.
• Langacker, Ronald W. 1984. Active zones. Proceedings of the Tenth Annual Meeting of the Berkeley Linguistic Society 172–188.
• Linka Ágnes, szerk. 1987. Sárga ernyő. Versek tárgyakról. Móra, Bp.
• Orosz István 2007. „...nothing but confusion.” Holmi 19/3: 330–341.
• Pethő Gergely 2003. A főnevek poliszémiája. In: Kiefer Ferenc, szerk.: Igék, főnevek, melléknevek. Előtanulmányok a mentális szótár szerkezetéről. Tinta, Budapest 57–124.
• Pusztai Ferenc 2005. Szójelentés-történet. Ebben: Kiss Jenő–Pusztai Ferenc, szerk.: Magyar nyelvtörténet. Osiris, Bp. 851–893.
• Réz Pál 1994. Harmonikussá tépett lélek. Videobeszélgetés Szentkuthy Miklóssal. Magvető, Bp.
• Varga Ferencné 1996. Nem figyeled hiába, ablak ez a világra. Mi ez? Mai találós kérdések. Charta Press, Bp.
• von Wilpert, Gero 1959. Sachwörterbuch der Literatur. Alfred Kröner, Stuttgart, 2. Auflage.
• Winkler, Michael 1993. Dinggedicht. In: Alex Preminger–T. V. F. Brogan, eds.: The New Princeton Encyclopedia of Poetry and Poetics. Princeton University Press, Princeton, N. J. 295–6.
• Zolnay Vilmos–Gedényi Mihály 1996. A régi Budapest a fattyúnyelvben. Fekete Sas, Bp.

   

  Kicsi Sándor András

  Megjelent: Kicsi Sándor András: Osztályozó nyelvészet. TINTA Könyvkiadó, Budapest, 2021.