A verstani irodalomból hiányzik az arra vonatkozó explicit válasz, hogy mi teszi költeménnyé a verset. Több ilyen jellegzetességet szokás emlegetni, többek között a szubjektivitást (éncentrikusságot), a kombináló alkotásmódot és a szaggatott szövegezést – az alábbiakban ezeket emelem ki. A tudatosan használt költői eszközöket nem is említem. Solomon Marcus román matematikus a tudományos és költői kommunikáció között ötvenkét oppozíciót elemzett (1977: 147–165).

Három alapvető műnemnek a líra, az epika és a dráma számít, s lírának az olyan irodalmi szövegek összességét szokás nevezni, amelyekben a lírai szubjektum (költői én) dominál. A lírai szöveg tipikusan valamely élményt jelenít meg (Zsilka 2019: 153). Roman Jakobson Borisz Paszternak írásművészetének elemzése kapcsán (1935, magyarul két fordításban is, 1982 és 1988) a nyelv grammatikai struktúrája és a műnemek között sajátos megfelelést látott: a líra tipikusan jelen idő egyes szám első személyű, az eposz jellegzetesen múlt idő harmadik személyű (1982: 220, 1988: 110). A költő Petri György a líra általános elméletéről értekezve felhívta a figyelmet az empirikus-biográfiai szerzői, valamint a lírai én közötti különbségre (idézi Horváth 2012: 36).

A magyar verstani és költészettani szakirodalomban Szepes Erika kísérelte meg a költői személyesség jelentőségének visszaállítását a műelemzés során. Nála újra méltó jelentőséget nyert a szerző életének bemutatása, ami nem zárja ki a befogadás tárgyalásakor annak hangsúlyozását sem, hogy ugyanaz a jelentés másképpen hathat különféle személyiségekre. Műértelmezéseiben előszeretettel tárgyalta a költői elégedetlenséget, sőt dacot, a keserű, olykor a kelleténél is öntudatosabb kifakadást (Szepes 2003, 2012).

Papp Tibor költő, aki leginkább a Magyar Műhely társszerkesztőjeként ismert, a számítógépes irodalomba való bevezetésében a következő, ars poeticának is beillő receptjét adta a költészetnek. „A kombinatorika öröktől fogva a költői gondolkodás egyik alappillére. Bárminemű vers megalkotása (legyen az hagyományos, kép- vagy prózavers) abból áll, hogy a költő több – ha úgy tetszik számtalan – nehezen összeegyeztethető elemet egyetlen szerkezetté igyekszik összekovácsolni, s eme műveletnek az a sajátossága, hogy minden beépített elem az egyre növekvő szerkezetben új egyensúlyi helyzetet teremt, ami nemhogy könnyítené, mindinkább nehezíti a folytatást, mert a következő elemet nemcsak az előzővel, hanem az összes többi eredőjeként létrehozott helyzettel is egyeztetni kell. Innen a feszültség, amitől jó versben szikráznak a szavak; ez az az ütközve-bontakozás, amit az igazi költő a végletekig fokozni tud, s csak a dilettáns éri be felével-negyedével. A kiugró tehetségre mindig jellemző a sajátos, az új versegyensúly” (1992: 129). Az akár öntudatlanul is kombináló alkotásmód általában jellemző a költészetre.

A nyelvész Mártonfi Ferenc a koreai költészet legrégebbi fennmaradt darabjainak közzétételekor írta a következőket. „Hogy szemantikailag mi teszi verssé, költészetté a koreai verset, ezt univerzálékkal valószínűleg megválaszolhatnánk – ha a költészet általános szemantikája kellően kidolgozott lenne. Így csak a versolvasók (bár különböző, mégis sokban) közös ráérzésére, intuíciójára hivatkozhatok. Most talán csak a szemantikai kihagyásokat, a szemantikailag szaggatott szövegezést emelném ki” (1976/1977: 28). Petri György szintén megemlítette a költői műalkotás „porózus” (azaz lyukacsos, apró nyílásokkal teli) szerkezetét (idézi Horváth 2012: 36).

A magyar poétikai szakirodalomban általánosságban a költői nyelvvel legbehatóbban Fónagy Iván foglalkozott (1979, 1999). Ő elsősorban a költői nyelv magasabb hírértékét hangsúlyozta, ami abból adódik, hogy nem követi minden esetben a köznapi beszédet meghatározó szabályokat, tendenciákat.

Irodalom

• Fónagy Iván: "költői nyelv." In: Király István, szerk.: Világirodalmi lexikon 6: Kamc–Lane. Bp.: Akadémiai 1979: 430–459.
• Fónagy Iván: A költői nyelvről. Bp.: Corvina 1999.
• Horváth Kornélia: Petri György költői nyelvéről. Poétikai monográfia. Bp.: Ráció 2012.
• Jakobson, Roman: "Rundbemerkungen zur Prosa des Dichters Pasternak." Slawische Rundschau 7, 1935: 357–374. "Széljegyzetek a költő Paszternak prózájához." Fordította Albert Sándor. In: Roman Jakobson: A költészet grammatikája. Bp.: Gondolat 1982: 215–241. Fordította Bonyhai Gábor. In: Bojtár Endre, szerk.: Struktúra, jelentés, érték. A cseh és lengyel strukturalizmus az irodalomtudományban. Bp.: Akadémiai 1988: 108–119.
• Marcus, Solomon: A nyelvi szépség matematikája. Fordította Máté Jakab et al. Bp.: Gondolat 1977.
• Mártonfi Ferenc: „Tizennégy hjangga. A koreai nyelvű költészet legrégebbi fennmaradt darabjai.” Keletkutatás 1976/1977: 21–34.
• Papp Tibor: Múzsával vagy múzsa nélkül? (Irodalom számítógépen.) Bp.: Balassi 1992.
• Szepes Erika: Szerep és személyesség. Olvassuk együtt! III. Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó 2003.
• Szepes Erika: A mocskos mesterség. Gondolatok a paradigmaváltásról. Olvassuk együtt! VI. Bp.: Hungarovox 2012.
• Zsilka Tibor: Poétikai kisszótár. Bp.: Tinta 2019.

Kicsi Sándor András