Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2010. szeptember.

Kérem olvasóimat, ne értsék félre írásom címét! Nem az MR1-Kossuth Rádió naponta sokszor hallható jelmondatát, mottóját akarom elemezni, főleg arra vonatkozólag, hogy szükséges-e, hasznos-e, vagy inkább csak arra jó, hogy sokan belekössenek. Ebben az én cikkemben valóban a szavak erejéről lesz szó; arról, hogy bármily fontos a szótárírók abbeli tevékenysége, hogy minél pontosabban rögzítsék a szavak jelentéseit, a szavak ereje olyan nagy, hogy nemegyszer a szótáríró kényszerül meghátrálásra. A következőkben erre mutatok be néhány – remélem, meggyőző – példát.

A lábravaló szóval kezdem, éppen azért, mert ennek megítélésében bizonyos fokig magam is érintve vagyok. Éppen egy negyed századdal ezelőtt, a Magyarán szólva című rádióműsor egyik 1985. évi nyári adásában Mire való a lábravaló? címmel arról szóltam, hogy a lábravaló néhány év óta nemcsak szótáraink szerint megállapított, ’férfi fehérneműként viselt, hosszú alsónadrág’ értelemben használatos, hanem ’cipőféle, lábbeli’ jelentésben is felbukkan. Összegezésül ezt mondtam róla:

„Érthető és természetes ez a jelentésfejlődés. Amikor megállapítjuk, hogy valakinek kicsi vagy nagy a lába, akkor az illetőnek a lábfejét jelöljük meg a láb szóval. Nos, a ma embere a lábravaló szóösszetétel előtagját is hajlamos ’lábfej’-ként értelmezni, s ebből következőleg számára a lábravaló már nem olyan ruhadarab, amely az egész lábat befedi – a hosszú alsónadrágok divatja amúgy is leáldozóban van – , hanem öltözékünknek az a darabja, amely a lábfejünket takarja, vagyis a lábbelink, a cipőnk. Mint mondom, érthető ez a jelentésfejlődés, de támogatni nem célszerű, mert semmi értelme sem volna egy lábbeli kontra lábravaló szópárbajnak. A lábravaló jelentse csak továbbra is azt, amit már évszázadok óta jelent, s ne törjön a lábbeli babérjaira.”

Akkori értékelésemet, amelyben egy jelentésfejlődésről adtam részben számot, részben magyarázatot, ma is fenntartom, de mivel az említett irányú fejlődés továbbra is folytatódott, sőt egyre erősödött, az utolsó két mondatban megfogalmazott tanácsomat már nem érzem időszerűnek. Mára már lényegében végbement az a jelentésváltozás, amely akkor még csak indulófélben volt, de amelyet azóta már új értelmező szótárunk is jelez. Fölveszi ugyan a ’(hosszú) alsónadrág’ jelentést is, de régiesnek s szépítőnek ítéli, ugyanakkor pedig – bár „bizalmas, kissé tréfás” stílusminősítéssel ellátva – tudomásul veszi s közli az újat is: ’lábbeli, cipő(féle)’. A példa világosan bizonyítja, hogy a szavak ereje jelentősebb, átütőbb, nagyobb hatású a szótárírók tiszteletreméltó gondosságánál, igyekezeténél.

Másodjára hadd szóljak a koncert szó jelentésmódosulásáról! Az idősebb nemzedék nyelvhasználatában leginkább komolyzenei hangversenyt, illetve versenyművet jelent, a fiatalabbak számára azonban – úgy két-három évtized óta – elsősorban pop- vagy rockzenei együttes(ek) hangversenyét idézi fel. A műsorfüzetek napjainkban már egyre inkább ennek figyelembevételével hirdetik a zenei programokat, egyrészt, mondjuk, a Debreceni Filharmonikus Zenekar Brahms-műveket bemutató hangversenyét, másrészt a Specko Jedno nevű együttes koncertjét ajánlva figyelmünkbe. Legfrissebb értelmező szótárunk első kiadásában, 1972-ben ennek a jelentésnek még nyomát sem találjuk. Az újban, nagyon helyesen, már benne van.

Talán még az előzőknél is jellegzetesebb, ugyancsak a szavak erejét érzékeltető szavunk a szingli. Ez ugyanúgy nem új szó nyelvünkben, mint ahogy a koncert sem volt az, s végső fokon ugyanúgy a latinból származik, mint amaz is. A szingli a latin ’egyes, egyedüli’, a grammatikában pedig ’egyes számú’ jelentésű singularis származéka. Bizonyos sportágak nyelvében, például a teniszben, vitorlázásban már korábban is jól ismerték a szinglit, de ’egyedülálló, egyedül élő’ értelemben csak mostanában terjedt el. Napjainkban a szingli szót – a szintén a latinból származó angol single hatására – az egyedülálló, a karrierépítést a párkapcsolatnál fontosabbnak tartó személyek (leginkább nők) megnevezésére használjuk. A szingliség újabban nagy divat, szinte életforma. Érthető, hogy az erre utaló szó, illetve szójelentés is beszökött hozzánk. Nekem azonban, aki a szingli szóval történetesen egy kártyajátéknak, a bridzsnek a nyelvében találkoztam vagy fél évszázada – ott azt a színt jelenti, amelyikből csak egy van az ember kezében – e szóról olykor még ma is ez az élcelődő, régi mondás jut eszembe: „Szingli király mindig üt!”

Bár fogytán a rendelkezésemre álló hely, s noha a szavak erejét igazoló példám bőven volna még, nem maradhat ki felsorolásomból a bedől ige sem. Ez a szó napjaink egyik legdivatosabb eleme, ún. „húzószava”, amely éppen ezért igen gyakran öles betűkkel szedett címekből harsog felénk a lapokból. Íme, néhány cím: „Rekordszámban dőlnek be nálunk a cégek”, „Bedőlt a HospInvest kórházbirodalma”, „Bedőlhetnek a kórházak” stb. De nemcsak címekben, hanem cikkekben, rádió- és tévéinterjúkban, főleg beszélgetős műsorokban is folyvást ilyeneket hallunk: „Akár 7000 lakásvásárlási hitel is bedőlhet”, „hetente százával dőlnek be a vállalkozások” stb.

Nos, a bedől ige nem hiányzik szótárainkból, hiszen a falak, főleg árvíz idején, régen is bedőlhettek, de a szónak arra a jelentésére, hogy egy cég, vállalkozás, szervezet bedőlhet, még nem utal egyetlen szótárunk sem. Hasonló értelemben inkább ezeket használtuk helyette: csődbe jut, összeomlik, tönkremegy.

Ezek persze most is jók volnának, ám mégsem mondhatjuk azt, hogy a szótáraknak van igazuk, s a bedől újmódi használata hibás. Ha csak itt-ott bukkanna fel, nem ajánlanánk a vele való élést, ahogy 25 évvel ezelőtt magam sem keltem védelmére a lábravaló szó ’lábbeli, cipőféle’ értelemben való használatának. De ha a beszélők többsége valamilyen okból úgy érzi, hogy igenis, szükségünk van erre a szóra, erre a használatra, akkor a szótárírónak s a nyelv ápolójának ezt tudomásul kell vennie.

S különben is: a bedől sem rossz, noha egyelőre még sokan idegenkednek tőle, talán éppen azért, mert hirtelen tört ránk, divatszóként. Régen az összeomlik igét is csak konkrét értelemben használták, de már évtizedek óta él átvitt, ’felbomlik, erkölcsileg megsemmisül’ jelentésben is. A következő szótárban már minden bizonnyal a bedől igének is lesz ’(cég, vállalkozás, szervezet) összeomlik, tönkremegy’-féle jelentése is.

 Annak a gyakran hallható, de velejéig téves kijelentésnek pedig, hogy ami nincs benne az értelmező szótárban, az már eleve rossz is, még véletlenül se higgyünk, azaz ne dőljünk be!

Grétsy László