Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2010. május.

Lehet, hogy olvasóim e cím láttán kíváncsian – vagy esetleg kétkedően – figyelik, hogy mi okom van e három, elsősorban mennyiséget, mértéket kifejező -nyi képzőnk révén összetartozó névmás együttes szóba hozására. Nem árulok zsákbamacskát, máris megmondom az okot. Azért szólok itt róluk együttesen, mert mind a háromnak az utóbbi évtizedek nyelvhasználatában fejlődött ki – vagy van kifejlődőben – valamiféle új, említésre, illetve észrevételezésre méltó vonása.

Kezdem az elsővel. Amióta a kereskedelmi tévécsatornák délutánonkénti beszélgetős adásaiba is bele-belehallgatok, mind gyakrabban figyelek fel arra, hogy a panaszaikkal előhozakodók, miután elmondták sirámaikat, szózuhatagukat ezzel a kurtán odavetett szóval zárják le: Ennyi! Ilyeneket hallok: „Az a helyzet, hogy már nem tudok bízni benned. Ennyi.” Vagy: „Le van fektetve, hogy látogathatod a gyereket. Nem jössz. Nem foglalkozol vele. Ennyi.”

Ez a használat merőben új fejlemény nyelvünkben; alig néhány évtizedes. Természetesen nem az ennyi mutató névmásról állítom ezt, hiszen arra már a 14. századtól kezdve vannak adataink, hanem az ebből fejlődött, valaminek a befejezését jelző, mondatértékű szóról.

A Magyar értelmező kéziszótár 1972-ben megjelent első kiadásában még nyoma sincs az ennyi ilyen jellegű használatának. De a szótár újabb, 2003-i változatában már két ilyen, mondatszószerű jelentése is szerepel. Az egyik a filmesek nyelvében él: ’<rendezői utasításként:> vége!, kész(en vagyunk)!, <a felvétellel> leállhatunk!’. (Ezt többnyire hangosan, felemelt hangsúllyal mondják, hiszen sok jelenlevőnek szól.) A másik – és ez a mi esetünk – a mindennapi beszédben él. Ezt a jelentést a szótár így fogalmazza meg: ’(Valaminek már) vége van; ez történt; ez a helyzet’.

"Ennyi!"

Az a gyanúm, hogy a filmiparban alakult ki ez a fajta használat, s a közbeszédbe onnan került be. Kétségtelenül divattá lett, de ezen nem is kell fennakadni, mert a divatok éppen attól divatok, hogy feltartóztathatatlanul jönnek, majd hosszabb-rövidebb idő után mennek vagy legalábbis elhalványulnak, visszaszorulnak.

Ennek az ennyiző divatnak határozottan van valamilyen stiláris értéke is. Alighanem ezt érezte meg Sebeők János, a celebek világát is megjárt írónk, publicistánk is, amikor „Korszakzáró értékelés” című tárcájában saját közelmúltját olvasói szemmel így jellemezte: „Sebeők? Írt egy regényt, a »Sárkányfog«-at, ennyi. Nem volt rossz, szerettem, most is megvan valahol. Ennyi. … Meg volt valami »gumumacis« nótája. Ennyi. Nem több. És nincs korrekció, mert az ennyi az csakugyan ennyi, nem több.”

Szerintem ez a gyakoriságát tekintve olykor már a mondatzáró ponttal vetélkedő ennyi valaminek a végleges befejezését, végérvényes lezárását vagy legalábbis annak szándékát jelenti. Van szerepe, ezért amíg él, addig van is helye a nap alatt. Ennyi.

Következzék az annyi! Ennek a mutató névmásunknak sem a múltjáról szólok, hanem egy olyan új sajátságáról, amely értelmező szótárunknak hasonlóképpen csak új, 2003-i kiadásában bukkan fel, s amely az ennyi újmódi használatával megegyező módon ugyancsak mondatszó jelleget ad neki. Felidézésére talán ez a divatos, mindenhonnan visszaköszönő forma a legjobb: Ennek már annyi! Vagyis – megpróbálom értelmezni – ’annak a valaminek, amiről szó van, már végérvényesen vége. Kampec.’ Ez az annyi, amely ilyen értelemben szinte mindig valamilyen -nak, -nek ragos szóval együtt szerepel, beleillik a napjaink stílusára nagyon jellemző olyan gondolatsűrítő, voltaképpen befejezetlenül hagyott formulák sorába, mint „Te is ott leszel? – Az attól függ.” „Van kedved egy jót kirándulni? – Naná hogy!” Hitetlenkedés kifejezésére: „Nehogy már!”

Anélkül, hogy védeni akarnám az annyi névmásnak ezt a ma divatos használatát, megjegyzem: azért nem teljesen ismeretlen ez a használat a korábbi egy-két évszázadban sem. Szemléltetésül az 1837-től 1902-ig élt ismert írónak, Tolnai Lajosnak egyik munkájából idézem ezt a mondatot: „Ha a felhő esik, hát magától, a maga kedvéért esik – s annyi.” Vagyis – ezt már én teszem hozzá –: ha esik, akkor esik, és punktum. Ezen nincs mit vitázni.

Na és maradt még a harmadik, a mennyi! Megvallom, ennek a kérdő névmásunknak napjainkban, de már jó pár évtizede megfigyelhető bizonyos használatával nemigen tudok egyetérteni. Kétségtelen, hogy e szónak legfőbb jelentése: ’milyen mennyiségű?’, de használatakor sokan nem gondolnak arra, hogy van egy másik kérdő névmásunk is, a hány?, s bár kettejük használatában mutatkozik némi átfedés, feltétlenül van különbség is, s ezt nem mindenki érzi, vagy nem veszi tudomásul.

Lássuk csak, mi is az eltérés a kettő között! A hány névmás jelentését a szótárak így adják meg: ’szám szerint mennyi?’. Ebből az értelmezésből világosan kitetszik, hogy a mennyi és a hány korántsem cserélhető fel bármikor! A mennyi? formával általában akkor élünk, ha kérdésünk magának a mértékegységnek a nevét közvetlenül nem tartalmazza, csupán bizonyos fokig általánosságban kérdezünk rá valaminek a „mennyi”-ségére. Mennyi munkád van még? Mennyi áramot – vagy még egyszerűbben: mennyit? – fogyaszt ez a szerkentyű? A hány? kérdő névmás ezzel szemben megszámlálható dolgoknak, tárgyaknak, személyeknek a számát tudakolja, mégpedig a mennyi?-nél sokkal célratörőbben; úgy, hogy ha a mértékegység különben nem volna nyilvánvaló, azt is megjelöljük. A mennyi? és a hány? szerepének érzékeltetésére bemutatok néhány párhuzamos példát. Így mindjárt szembeszökőbb lesz a különbség. Tehát: „Mennyi búza termett az idén?”, de: „Hány mázsa búza termett…?”; „Mennyi tejet ad ez a tehén?”, de: „Hány liter tejet ad…?”.

„Mennyi tejet ad ez a tehén?”

Ez utóbbi kérdésre vonatkozó aggályaimat főleg azért írtam le, mert újabban mind sűrűbben hallok ilyen megfogalmazású kérdéseket: „Mennyi kilométer van a kocsidban?”; „Mennyi forint van nálad?”; stb. Holott ha ezt halljuk a rádióreklámban – mint hallottam én éppen az imént minden idők második legnagyobb hazai lottónyereményével kapcsolatosan –, hogy „Ezen a héten az ötös lottó várható főnyereménye 3 milliárd 163 millió forint!”, erre a helyes rákérdezés nem ez: „Mennyi forint?”, hanem „Hány forint?”

Persze egészen más a helyzet, ha valaki a kérdő névmást nem melléknévként, hanem főnévként használja, és semmiféle mértékegységet nem is említ, pénznemet sem. Ilyenkor ez a természetes: „Mennyibe kerül?”, „Mennyit adtál érte?”. Nem csodálkozhatunk hát, amikor a lottóötös összegének beharangozásával csalogató reklámban az összeget meghalló háziasszony, motorversenyző vagy bárki más hüledezve-lelkendezve így „reagálja le” a számára szinte hihetetlen közlést: Mennyiii???

Grétsy László