Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2009. augusztus.

Nyelvünk, amint ezt ma már a nem szakmabeliek is mindnyájan tudják, szakadatlanul változik. Amióta már hivatalosan is az Európai Unió tagjai vagyunk, bizonyára még az eddiginél is szédítőbb sebességgel, bár ezt tudományosan igazolni még nemigen lehet. Mivel a forgószélgyorsasággal elterjedt új szavak közt mind több idegen is felbukkan, sőt akár néhány hónap alatt polgárjogot nyer, sokan már egy új nyelvújítás szükségességéről beszélnek.

Ezzel a nézettel voltaképpen magam is egyetértek, de korántsem olyan széles sodrású, egész nyelvhasználatunkra kiterjedő mozgalmat szorgalmazva, amilyen a 19. század eleji, Kazinczy nevével fémjelzett nyelvújító mozgalom volt, hanem a tudományágak, szakmák erre fogékony, jeles képviselőit biztatva saját szakterületük nyelvhasználatának, szókincsének megmagyarítására s ilyen módon való korszerűsítésére. Erre valóban nagy szükség van, mivel – ahogy ezt Magyarság című röpiratában Bessenyei György, a felvilágosodás egyik vezéralakja megfogalmazta – „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem”. Tudósainkat elismerés illeti, amiért nemzetközi fórumokon is helytállnak gigantikus méretű konferenciák előadóiként, sőt szervezőiként, továbbá értékes tanulmányokkal, monográfiákkal gazdagítják a nemzetközi tudományos szakirodalmat, de arra mindig törekedniük kell, s azért mindenkor tenniük is kell, hogy a szóban forgó tudományt anyanyelven is lehessen művelni. Ha ezt nem teszik meg, akkor megvan a veszélye annak, hogy a magyar nyelv, bármily gazdag, kifejező és csodálatos is, bizonyos tekintetben veszít jelentőségéből, perifériára szorul.

Most azonban nem erről szólok, hanem – mint aki mindenben igyekszik a jót, az értékeset, az elismerésre méltót is megtalálni – azt próbálom meg igazolni legalább néhány példa erejéig, hogy valamiféle ösztönös nyelvújítás ma is megfigyelhető nyelvhasználatunkban. Nem feltétlenül idegen szavak megmagyarosodására gondolok, hanem arra, hogy újra meg újra felbukkannak s rövid idő alatt el is terjednek olyan új vagy jelentésükben megújhodott szavak, amelyek nem valamiféle központi, „felülről jövő” kezdeményezésre, hanem csendesen, ahogy a sportnyelvből eredő kifejezéssel mondják, fű alatt gyökereztek vagy gyökereznek bele éppen ezekben az években nyelvhasználatunkba, mindennapi beszédünkbe. Olvasóimnak felidézek néhányat e csendes nyelvújítás példái közül!

Kezdem a celebbel. Még fél évtizede sincs, hogy felbukkant nyelvünkben, s már a fél ország ismeri, használja. Eredetét tekintve nem magyar ugyan, hanem angol, de ott sem őshonos, hiszen a latinból került oda. Teljesebb változata a hírességekre utaló celebrity, amelynek latin megfelelője, a celebritás nálunk is élt egészen a legutóbbi időkig. A celeb kétségtelenül angol mintára terjedt el, de mivel nálunk ugyanúgy divat a szórövidítés, mint az angolban – pl. ott laboratory > lab, nálunk laboratórium > labor –, még úgy is felfoghatjuk, hogy a celeb nem is az angol celebrity, hanem a latin celebritás rövidült alakja. Hangzása alapján pedig akár magyar szónak is tekinthető. Ha az öleb magyar, akkor a celeb is az.

"Celebritás" vagyok?

Szintén alig néhány éves elérhetőség szavunk. A 2003-ban megjelent Magyar értelmező kéziszótárban, amely pedig nagyon alapos, gondos munka, még nyoma sincs, ma pedig már mindenki ismeri, akinek munkájához hozzátartozik a más személyekkel vagy intézményekkel való kapcsolattartás. Két-három éve még többen elmarasztalólag említették, kétségtelenül meglevő bizonyos fokú nehézkessége miatt, de azóta is egyre terjed, s nem csoda, hiszen ha valaki azokat az adatait adja meg, amelyek segítségével levélben, telefonon, fax útján, e-mailen vagy bármilyen más úton el lehet érni, ezeket a legegyszerűbben így jelölheti meg: elérhetőségeim.

Ugyancsak új a volt barátnőt, feleséget, illetve barátot, férjet, élettársat jelentő ex is. Nem azt mondom, hogy ez az ex semmilyen formában nem szerepel legújabb értelmező szótárunkban. Benne van, de egy pohár szeszes ital felhajtására vonatkozó felszólításként, valamint ’korábbi, egykori’ értelemben, de ilyenkor összetétel előtagjaként, mégpedig az exkirály és az exvilágbajnok szóban. Csakhogy az utóbbi néhány évben jócskán megszaporodott az ex- előtagú s valamilyen korábbi ismert embert, személyiséget jelentő összetételek listája! A legújabb szógyűjteményekben, továbbá újságokban, főleg bulvárlapokban már olyan elnevezésekkel is rendre találkozunk, mint exbarátnő, exelnök, exfeleség, exférj, exkormányfő, exminiszter, s még sorolhatnám. Az igazi újdonság pedig, amelyre már e bekezdés elején utaltam, az, hogy az ex immár önmagában is jelenthet bizonyos személyt. De nem ám bárkit a felsoroltak közül! Csakis azt, illetve olyat, akit a szó használójához egykori személyes, érzelmi kapcsolat, élettársi, házastársi kötelék fűz. Egy bulvárlap valamelyik közelmúltbeli számában pl. éppen egy, a celebek valamelyik csoportjának hazaérkezéséről tudósító írásban ezt olvastam: „A két fia mellett az exe is kiment D. G. elé.”

Exkormányfő

Félreértés ne essék, nem bírálni akarom sem ezt a szót, sem a többi idézett vagy nem is idézett, de ide tartozó, szintén új elterjedésű szót, hanem inkább örömmel megmutatni, hogy a szókincsünkben bármiféle beavatkozás nélkül is milyen érdekes és egészében véve mindenképpen hasznos változások mennek végbe az általam emlegetett „csendes nyelvújítás” formájában. Továbbá tudatosítani, hogy valamely, a lapokban hol itt, hol ott felbukkanó hírességnek lehet exe, és lehet nekünk is, bármelyikünknek, ám – hogy a példa kedvéért két ismert Ferencet vegyek tollamra – Mádl Ferenc és, mondjuk, Gyurcsány Ferenc a nyelvben kialakult rendhez igazodva legföljebb exelnökünk, illetve exminiszterelnökünk lehet, de semmiképpen sem az exünk.

Grétsy László